Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-25 / 173. szám

12. oldal Otthonunk 1998. július 25., szombat Lazúr: a festékbolt Választék, minőség, megbízhatóság A sikertörténet éppen öt évvel ezelőtt kezdődött. Akkor, azaz 1993. júliusában nyitotta kapuját Szekszárdon (Béri Balogh A. u. 64., tel.: 74/312-754) az a Lazúr festékbolt, mely napjainkra már Szekszárd határain kívül is számottevő ismertségre, sőt, elismertségre tett szert. Festéket vásárolni persze több boltban is lehet a megyeszékhe­lyen: mégis, aki a széles és mi­nőségi választék között sze­retne válogatni, aki érdemi, szakmai információkat szeretne hallani egy-egy termékről, az előbb-utóbb óhatatlanul kiköt a Lazűrban. Ranga Lászlóné, az üzletet működtető Komfort-Ker Kft. ügyvezetője a siker egyik, s ta­lán legfontosabb titkát így fo­galmazza meg: — Mindig megpróbáltuk s most is meg­próbáljuk maximálisan kielégí­teni a vásárlók igényeit. A fes­tékszakma rendelkezik némi specialitással, elég a különleges anyagokra gondolnunk. Ha ilyenre van szüksége a vevő­nek, mi általában azt is besze­rezzük. S még valamit meg kell említeni: dolgozóink folyama­tos szakképzését. — Ennek másutt talán nem tulajdonítanak különösebb je­lentőséget ... — Pedig ez alapvetően fon­tos, hiszen én hiába ismerem a festékeket: az üzletbe betérő vásárlóval a dolgozók találkoz­nak, s nekik kell megadni egy- egy termékről a megbízható felvilágosításokat. A Lazúr egyaránt „alapoz” a festő szakemberekre, illetve a lakosságra. Mindkét réteg kép­viselői megtalálhatják számítá­saikat a Komfort-Ker Kft. üzle­teiben, azaz nemcsak a Lázár­ban, hanem az Opál Tapéta és Festékboltban is. Ez utóbbi a megyében két helyen, Szek­szárdon (Hunyadi u. 6., tel.: 74/419-340), valamint Tolnán (Deák F. u. 94., tel.: 74/440- 505) is várja az érdeklődőket. De visszatérve az említett üzle­tek kínálta előnyökre: Ranga Lászlóné a rendszeresen, szinte hetente meghirdetett akciókra hívja fel a figyelmet. — Szállítóink, a különböző gyárak, illetve nagykereskedők valamelyike mindig akciósán adja termékeit. Mi ezt a ked­vezményt - melyet minden esetben időben meghirdetünk - rendre továbbadjuk, de már természetesen a vásárlóinknak. A Lazúr Festékboltban kör­betekintve a látogató szeme bi­zonyára megakad azokon a gé­pezeteken, melyek a különböző színárnyalatok kikeverésében nyújtanak nélkülözhetetlen se­gítséget. Mind a Tikkurila, mind pedig az Akzo Nobel gyár gépe automata, számítógép ál­tal vezérelt, s receptúra alapján, voltaképpen tévedhetetlenül dolgozik. A vevő 2040 féle színből választhatja ki a neki tetszőt, s ezután már csak az az öt percet kell kivárnia, amíg a keverékkel teli dobozt kézhez nem kapja. Hasonló megoldás­sal működik a harmadik ilyen jellegű gép is, ám az az autósok - pontosabban autóik - szá­mára készít megfelelő, kívánt színű festéket. A Lazúr bolt - melynek tető­tér-irodája a napokban befeje­ződött átalakításnak köszönhe­tően immár méltó környezetben fogadja a tárgyalópartnereket, vendégeket is - gyakori állo­mása azoknak a vidékről, vagy Tolna megye határain túlról ér­kező festő-vállalkozóknak, akik nagyobb tételben kívánnak anyagot beszerezni. Esetükben már régóta működik az ingye­nes házhozszállítás: így jutott el a Lazúr - termékei révén - több alkalommal is a Balaton part­jára, Budapestre, illetve az or­szág szinte legtávolabbi vidé­kére is. (36302) Árban alacsony, minőségben magas Pataki bútor: ahol a név mátka Pécs, Kaposvár és Mohács után immár Szekszárdon is Ha van márkanév a hazai bútorgyártásban, akkor a régi múltra visszatekintő Pataki név kétségkívül az. Pataki Sán­dor, az alapító ezelőtt több mint harminc évvel, 1967-ben hozta létre Pécsett azon vállalkozását, mely mára - az utódok révén - a Dél-Dunántúl, sőt, a Tiszántúl jelentősebb városai­ban is képviselteti magát. Tavaly novemberében Tolna megye székhelyén is megje­lent a cég, méghozzá azon bú­torháza révén, mely most már­ciusban költözött a Táév telep mellől a volt SZÜV épületébe. (Szekszárd, Wesselényi u. 15-17, tel.: 74/419^130). A szekszárdi képviseletet az ala­pító lánya, Pataki Szilvia ve­zeti. — Alapvetően szobabúto­rokkal foglalkozunk, azaz he- verők, franciaágyak, fotel­ágyak, sarok- és ülőgarnitú­rák, stb. találhatóak nálunk - sorolta fel a termékskálát Pa­taki Szilvia. — Milyen szempontból fi­gyelemreméltó az ön által ve­zetett vállalkozás? — Főként az ár és a minő­ség szempontjából. Olcsó bú­torainkat cégünk - a Pataki Kárpitos Kft. - készíti. Ter­mészetesen tudni kell különb­séget tenni a kategóriák kö­zött. Ez azt jelenti, hogy ter­mékeinket nem szabad össze­téveszteni például az olasz bú­torokkal - az egy másik kate­gória. Az olasz ágyakban mat­rac található, mi pedig habszi­vaccsal dolgozunk. Viszont még egyszer hangsúlyozom, hogy az árainkkal nem sok cég versenyezhet. Úgy érzem, alapvetően ebben vagyunk mások, mint a többiek. — Hallhatnánk néhány példát kedvcsinálónak? — Szívesen. Heverők már 13 ezer forinttól kaphatóak ná­lunk, franciaágyakat pedig 23 ezer 800 forinttól. A fotel­ágyakat 14 ezer forinttól, a sa­rokgarnitúrákat 37 ezer 800 forinttól, a hármas, kettes, egyes garnitúrákat 72 ezer 800 forinttól lehet megvásárolni üzletünkben. — Az ön által említett pél­dák az alsó árszínvonalat je­lentik? — Igen, s az említettekhez képest ugyanezekben a kate­góriákban vannak drágább termékeink is, szövettől füg­gően. — Van-e lehetőség egyedi megrendelésre? — A termékek egy részénél nem térhetünk el a szabvány mérettől, de egyes, egysze­rűbb bútoroknál tehetünk ki­vételt. Gondolok elsősorban a franciaágyakra, heverőkre. Ha valaki a 160x200-as francia­ágy helyett 150xl90-est sze­retne, akkor annak nincs aka­dálya. — Milyen határidővel dol­goznak? — Általában két-három hét alatt elkészül a megrendelt bú­tor? — Helyileg hol? — Pécsett, a Mohácsi út 18. szám alatt. Itt is van egy gazdag kínálattal rendelkező bútorboltunk, de ugyanitt ta­lálható a gyártelepünk is. — S az országban merre található még Pataki bútor­bolt? — Testvérem révén Baján, Szegeden és Debrecenben. Jómagam pedig itt, a Dél-Du- nántúlon hoztam létre hálóza­tot, miután Pécsen kívül már ott vagyunk immár tíz éve Kaposváron, több mint öt éve Mohácson, tavaly óta pedig itt, Szekszárdon. (36305) Telifa, húsz év garanciával A kerttulajdonosok, barkácsolók, házépítők, (környezet)barátja Emelgetett már az olvasó az otthoni járda megépítésekor be­tonlapokat, avagy betonmasszával teli vödröket? Ha igen, ak­kor nyilván jól tudja, hogy egy rövid kis kerti útszakasz elké­szítése is milyen komoly előkészületekkel, majd nehéz fizikai munkával jár. S ráadásul a szürke, fantáziátlan beton a virá­gok között vagy a pázsit mentén - azért ma már van ennél jobb és szebb megoldás, ami ráadásul még környezetbarát is. latos pergolákat, járólapokat, kerítéseket, ágyásszegélyeket, cölöpöket és egyéb fűrészáru­kat lehet készíteni. Az időjárás viszontagságait gond nélkül tűrő, sajátosan zöld színű termékekre a svéd tech­Járólapok. Az elemeket egymáshoz lehet illeszteni, a rések füvesíthetők A kulcsszó: Már-Ker Kft. (Szekszárd, Mátyás király u. 66., tel./fax: 74/410-652). Itt, mármint a cég telepén tekint­hető, rendelhető, vásárolható meg az a legújabb termék, ami kétségkívül új színt hoz, új táv­latokat nyit a faanyagok nagy­üzemi és házi felhasználásban egyaránt. De miről is van szó? Ifj. Márkus István, a kft. ügy­vezetője adja meg a választ: az úgynevezett Telifa termékcsa­ládról. — A kertépítők, barkácso­lók számára nehéz ideálisabb terméket elképzelni a Telifánál - tudjuk meg ifj. Márkus Ist­vántól. — Ezekből az először vákumozott, majd nagy nyomá­son, nehéz fémsóval telített fa­Vadászkerítés: rövid idő alatt összeállítható A pergolára rózsát is lehet futtatni anyagokból kiváló minőségű, korhadásálló kapukat, rózsa és más virág felfuttatására haszná­nológiát alkalmazó Telifa 20 év garanciát ad! Az élettartam te­hát összehasonlíthatatlanul hosszabb - 5-10-szeres - egy kezeletlen fához képest, ráadá­sul ennek köszönhetően jóval kevesebb fát kell kivágni az er­dőségekből. A Telifa Szekszárd és kör­nyéki képviseletét az a Már- Ker Kft. látja el, mely hagyo­mányos árucikkeivel és szolgál­tatásaival - bútorlapokkal- és szerelvényekkel, vasalatokkal, fenyő- és fűrészáruval, méretre vágással, egyedi bútorkészítés­sel - ugyancsak várja a vásár­lókat. S még egy mondat a Telifá­ról. Ezen márkanevű terméke­ket a Már-Ker a szabad ég alatt tárolja telepén. Ezzel is látvá­nyosan bizonyítva azt, hogy a Telifára jöhet eső, jöhet fagy, vagy éppen trópusi napsütés: egyik sem árt neki. (36307) Tető-Plusz: az európai színvonal A Tető-Plusz Tetőszigetelő és Kivitelező Kft. tevékenysége az egész országra kiterjed: a munkák 90 százaléka felújítás. A kft. emellett kereskedelemmel is foglalkozik, s Szekszárdon is ilyen módon kívánja tevékenységét bővíteni. A cég ugyanis Tolna megye székhelyén, a Keselyűsi úton a közeljövőben egy új telephelyet nyit, ahol komplett szakkereskedéssel szolgál a szigetelő-vállalkozók, illetve a lakosság számára - adott tájékoztatást Trunk Tamás cégvezető. — Az építőmesteri tevékenység mellett itululáskor megfogalma­zott célt - mely szerint kiváló, mi­nőségi olasz modifikált bitumenes lemezeket, komplett bitumenes szigetelési rétegrendeket, ezek tar­tozékait, kiegészítőit, a szükséges szerszámokkal forgalmazzuk teljes típusválasztékkal európai színvo­nalon - a mai napig is magunké­nak érezzük és ennek szellemében dolgozunk. Az általunk elképzelt kereskedelmi színvonal megtar­tása érdekében továbbra is két te­lephelyen (Szekszárd, Béri Ba­logh Á. u. 62., tel./fax: 74/315-660, 74/311-391, Bu­daörs, Csata u. 21., telVfax: 23/415-382) árusítunk, mert meggyőződésünk, hogy a szigete­lőanyag kereskedelemhez hozzá­tartozik az állandó szaktanácsa­dás és ezl ezen a két telephelyen tudjuk magas szinten biztosítani, így társaságunknál a szakkeres­kedés szó mögött valós tartalom áll. Az elmúlt 8 évben egyébként négy vezető olasz modifikált bitu­menes lemezeket gyártó céggel alakítottunk ki szoros kereske­delmi kapcsolatot. Ezen keres­kedelmi kapcsolataink révén széles választékban tudunk kí­nálni EMI Építőipari Alkal­massági Bizonyítvánnyal ren­delkező modifikált bitumenes lemezeket partnereink szá­mára az alábbi szempontokat figyelembevéve: — a bitumen szempontjából — a hordozó szempontjá­ból — a felületi kialakítás szempontjából — felhasználási területek szempontjából Társaságunk alapvetően három célcsoportot célzott meg az anyageladás vonatkozásában: — lapostető szigeteléssel foglalkozó vállalkozások, vállalkozók — építőmesterek, szerke­zetépítők — lakosság Mindhárom csoportnak a ma­guk területén a teljes termékskálát tudjuk biztosítani. A lapostetők szigetelését végző cégek kiszolgá­lása során a következő szempontot tartjuk elsődlegesnek: — Legyünk a lapostető felújítást végző szigetelő vállal­kozások, vállalkozók vezető keres­kedője. A legfontosabb szempont minden célcsoportra vonatkozik, hogy a vásárló mindent egy helyen és azonnal megkap­hasson. A MINDENT EGY HELYEN - kielégítése érdeké­ben nemcsak az európai minő­ségű, olasz modifikált bitume­nes lemezek, hanem a laposte­tők csapadékvíz elleni szigete­lése, mélyépítmények szigete­lése során felhasználandó egyéb anyagok teljes skálája is megvásárolható telephelye­inken. Idetartoznak — az ITALPROFILI Sri. (olasz cég) által gyártott DUTRAL típusú tetőtartozé­kok, tetőkiegészítő elemek (a különböző átmérőjű tetőössze- folyók, páraszellőzők, flexibi­lis és fix lombkosarak, csator­naszellőzők, tartóelemek, cső- és antennakivezető elemek, le­folyórácsok, vízgyűjtő üstök, sarokösszefolyók és könyö­kök, fűtőszálak, lefolyócsövek és járólap alátétek). — a rögzítőelemek — az oxidbitumenes alátét lemezek — az oxidbitumenes pára- technikai lemezek — a felület kellősítők, bitu­menes hidegragasztók — a hőszigetelő anyagok egyenes és fordított rétegrend­hez — a szűrő-elválasztó réteg — a felületszivárgók — a kupolák, felülvilágítók — a CALLONI Sri. (olasz) szigetelő szerszámok Az AZONNALI, tehát nem rendelés útján történő telephelyi kiszolgálás jelentős mértékű kész­letet jelent telephelyeinken. Cé­günk pénzügyileg stabil, így a ma­gas raktárkészletet megfelelő tő­kével biztosítani tudjuk. Kereskedelmi partnereinknek, üzletpolitikánknak köszönhetően Társaságunk fejlődése töretlen. Továbbra is állunk a már meglévő és várhatóan újonnan jelentkező partnereink rendelkezésére telep­helyeinken a már megszokott ma­gas színvonalon. (36303) l I \ *

Next

/
Thumbnails
Contents