Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-25 / 173. szám

Rejtett értékeink Baka István és szülőföldje „Kudarcaid ne tegyenek elbizakodottá” - írta fel egy keserű pilla­natban a negyvenedik születésnapjához közelgő költő, aki Antai- oszként érintette meg szűkebb hazáját s kapott új erőre, ha Szek- szárdon járt, s akiről halála után több kötetnyi elismerés és elem­zés jelent meg. (De jól esett volna ennek fele neki - életében!) Baka István és Stirszky Mária nagyon várt gyermeke ötödfél évnyi házasság után született Szekszárdon 1948. július 25-én. A család Bátán örülhetett Istvánnak, aki kilenc hónapos korától be­szélt (ekkoriban költöztek oda), Tamásiban kóstolt az iskolába, s másodikos korában a szekszárdi Garay téri általánosban már ki­olvasta az utolsó Verne-könyvet is. Fantáziájára jellemző, hogy már az óvodában meséket talált ki a gyerekeknek, 1956 decembe­rében írta első versét szülővárosában, 12 évesen már saját művét szavalja az anyák napján. Ekkortól szövődnek - síron túl is tartó - barátságai: Merő Bélával, majd Hanák Ottóval. A heti hat-nyolc könyvet olvasó gyermek a rendkívül zsúfolt Garay Gimnáziumba került, s noha nem tanítják, hatnak rá szellemükkel a régi nagy ta­náregyéniségek. Már elsős korától oszlopos tagja az önképzőkör­nek, ahol Rilkéről is tartott előadást. Kapcsolatba kerül Solymár Imrével, aki közvetíti verseit a Bonyhádi Közgazdászba, az ottani diáklapba, amelynek 1965. évi 3-4. számában - érkező - álnéven jelenik meg először nyomtatásban műve, a Hét csillagkép. A Ti- szatáj 1969-ben mutatta be. Közben oroszul, latinul, németül ta­nul, sikeresen felvételizik a szegedi JATE magyar-orosz szakára, ami előtt egy évig katona Hódmezővásárhelyen. Az egyetemi évek alatt, 1969-ben nősült, s feleségével, Tündével haza jön. Szekszárdon születik kislányuk, Ági. Ekkoriban úja első — általa is maradandónak ítélt - verseit, köztük a szívszorítóan emberi s országos hírnevet hozó Könyörgés lányom életéért címűt. A megyeszékhely alig tudja, hogy költő él falai között, mire első kötete, a Magdolna-zápor megjelenik 1975 októberében, már egy éve a szegedi Kincskereső irodalmi folyóirat szerkesztője. Munkája két évtizedig oda köti, de - főleg a város szűklátókörű vezetői miatt - sosem érzi magát otthon: alig akad műve, ahol az ottani táj megjelennék. Ilia Mihály és mások barátsága, utóbb az egyetem és a hallgatók biztosították a pezsgő szellemi közeget, de az alkotói magányt már ritkán. Szekszárd nemcsak számtalan vers- és prózamotívum szülőhe­lye, hanem a fordítások egy részéé is. A már 17 évesen világosan leírt cél: „Felszabadultság, nyíltság és a társadalom dolgaiban való résztvállalás - ez lenne közös programunk” - sokszor burko­lódzik helyi vonatkozású prózába, amelynek elemeit bámulatos alapossággal gyűjtötte össze Baka István. A hajó- és vonatmenet­rend éppúgy pontos a leírásokban, mint az időjárás, vagy a boldo­gult Koszorú órás műhelye. Az alkotás pedig új alkotást ösztö­nöz: a szekszárdi indíttatású Liszt téma prózában megírt remeke előtt megszületik a Liszt Ferenc éjszakája a Hal téri házban, ame­lyet Grawes-díjjal, az adott évben legjobb versnek járó elismerés­sel jutalmaztak. Az Alisca Borrend ösztönzésére, mintegy köszö­netül taggá választásáért írta 1994 januárjában a Háry János bor­dala című költeményt, amely később megnyerte az országos bor­dalversenyt. Két évvel előbb a Tolna Megyei Könyvtár adta ki Farkasok órája című kötetét, amely a Tűzbe vetett evangélium, a Döbling, az Égtájak célkeresztjén versgyűjteménye után a Sztye- pan Pehotnij testamentuma és a November angyalához költemé­nyei előtt örvendeztette meg. Öröm? Talán ebből lett volna többre szüksége Baka István­nak, akit a hivatalos kultúrpolitika kritikusai oly szívesen bán­tottak, csak azért, mert náluk különb volt s többet mondott. El­ismerései riadt sietséggel ezért követték egymást élete előre tu- dottan utolsó évében, amikor bámulatos fegyelemmel búcsúzott mindentől. A Szegeden 1995. szeptember 20-án elhunyt költő első em­lékműsorát három nappal később a szekszárdi Művészetek Há­zában tartották, barátai kegyelettel őrzik emlékét és kéziratait is, ahogy őt szülővárosa hantjai. Talán valami jól látható helyre kellene felírni utolsó két intő sorát: „országnak ország még hazának árnyék/ itt rég nem halni itt túlélni kell”. Dr. Töttó's Gábor „Várdombra - én haza jövök” Az elszármazottak baráti találkozóját rendezték meg Vár­dombon a közelmúltban, mint ahogy arról mi is beszámoltunk már. Az ország minden részéből és külföldről is hazalátogat­tak, akik ötven évvel ezelőtt elhagyni kényszerültek falujukat. Ilona Walter, született Schamberger Ilona Németországból, Fuldaból jött haza erre az alkalomra, rokonaihoz. — 1944-ben, 14 évesen Vár­dombon fejeztem be az elemi is­kolát. A háborúban, mint sok gyerek édesapja, az enyém is ka­tona volt. Az orosz hadsereg no­vember 28-án érte el a községet. A következő hónapokban, években „megbolydult” körülöt­tünk minden. A bűnünk az volt, hogy svábok, német ajkúak vol­tunk. Az egész családnak el kel­lett hagynia a községet, kitelepí­tettek bennünket. Úgyszólván semmit nem vihettünk magunk­kal. Először Ausztriába kerül­tünk, majd Németországba. Salzburg mellett, Fuldában álla­podtunk meg. Magyarország után csak vágyakozhattunk, mert nem jöhettünk haza. A szü­leim is Németországban vannak eltemetve. — Hogyan éltek a kitelepítés után? — A továbbtanulás szóba sem jöhetett, lehetőség sem volt rá. Nemcsak azért, mert nagyon szegények voltunk, hanem, mert egyszerűen nem lehetett, így aztán először alkalmi mun­kából próbáltunk megélni, majd egy varrodában dolgoztam. — ...és a család? — A két testvérem is a kö­zelünkben telepedtek le, s ha­sonló gondokkal küszködtek mint mi. Jó volt, hogy együtt tudtunk maradni. A magunk erejével jutottunk előbbre. A férjem német, s nagyon szeret Magyarországon lenni. Ma már mindketten nyugdíjasok va­gyunk. Két gyermekünk szüle­tett. Martin 37 éves, kitanulta a szakácsmesterséget, most egy cukrászdát vezet. Az ottani tánccsoport révén - a fiam is táncol - többször megfordult már itt. Másik gyermekünk, Karin, 32 éves, orvos-asszisz­tensként dolgozik. — Milyen község volt Vár­domb a háború idején és mi­lyennek látja most? — Igazi parasztfalu volt, az emberek kevés pénzből éltek, jószággal foglalkoztak. Akkor is voltak jómódúak és szegé­nyek, de mindenki meg tudott élni. 1965-ben jöttem először haza Várdombra, édesapám bátyjának családjához. Velük tartom azóta is a kapcsolatot, minden évben hazalátogatok hozzájuk. így nyomon tudom követni a szülőfalum boldogu­lását. Az biztos, most sem könnyű az élete senkinek, de aki akar, megtalálja a számítá­sát. Gyönyörű házakat építe­nek, a régieket felújítják, utak, járdák készülnek. Megváltozott a község arculata, tiszta, rende­zett és megszépült. Szívesen lá­togatok vissza, s amikor én Várdombra jövök azt mondom, hazamegyek. Szeretem Ma­gyarországot, a szülőhazámat. (péteri) A Dél-Dunántúi egyetlen húsipari szaktanácsadója Jogosítvány is, jogosultság is Mi tagadás, a demokratikus átalakulás során picikét tele lett a puttonyunk a szakértőkkel. De tegyük félre az előítéleteket, mert itt egy földinkről lesz szó, a decsi Mayer Ottóról, aki most került be az Országos Szaktanácsadói Névjegyzékbe, és elhíre- sült kollégáival ellentétben, megdolgozik a pénzért. Kevés az élelmiszeripari szakértő, még kevesebb az, akinek az állati termékek fel­dolgozására (hús, hal, baromfi) van jogosítványa. A mosonma­gyaróvári egyetemen és a bu­dapesti Humil Rt-n kívül csak Mayer Ottó rendelkezik a szük­séges engedélyekkel. Ahogy fogalmaz: nemcsak jogosítvá­nya, jogosultsága is van. És ez nem a szavakon való lovaglás, hanem a jogszabályok értelme­zése és betartása. — Nagy a káosz e téren - mondja Mayer Ottó. - Akadnak akik szaktanácsadóként hirde­tik magukat, és fogalmuk sincs mivel jár e cím megszerzése. Be sincsenek jegyezve. Szak­értő tulajdonképpen bárki lehet, akinek van valamilyen felső­fokú végzettsége, és lefizeti a 2500 forintos okmánybélyeget. A következő lépcsőfok az, amikor belép az illető a mér­nöki kamarába. Onnantól kezdve már tervezhet is (üze­met, építményt), ugyanakkor büntetőjogi felelősség is terheli, ha vét. Es csak ezután jön a harmadik szint, a konzulensi, szaktanácsadói státusz. — Eszerint a környék egyet­len „ igazi ” szaktanácsadója Mayer Ottó? — A magam szakterületén, elsősorban a húsiparban, igen. Az egész Dél-Dunántúlon nincs más a névjegyzékben, ismere­teim szerint. Vagy ha van, nem gyakorolja a szakmáját, külön­ben már összefutottunk volna valahol. Mi ketten dolgozunk a feleségemmel, most Fejér és Somogy megyei felkéréseknek teszünk eleget. — Mit csinálnak? — Gyakorlatilag át tudjuk állítani az üzemet gazdaságo­sabb termelésre. Ismerjük a kü­lönféle pénzügyi, szervezési, ellátási tényezőket, hisz évtize­dek óta ezen a szakterületen mozgunk. A nagy cégeknél fo­lyamatos munkát is végezhe­tünk, a kicsiknél elég az alkal­mankénti beavatkozás. Tapasz­talatunk szerint az egyes üze­mek profittermelő képessége, minden különösebb erőlködés nélkül, akár 5-20 százalékkal is növelhető. A leglátványosabb eredmények persze ott érhetők el, ahol a legnagyobb a lemara­dás. Bizony előfordul, például kisebb vágóhidaknál, hogy alapvető szakmai és higiénés szabályokat nem ismer az üze­meltető. Pedig az idült infor­mációhiány nem mentesít sen­kit a felelősség alól. És hozzá­teszem: nemcsak a kötelessége­ikkel, a lehetőségeikkel sincse­nek tisztában, azokkal sem él­nek. — Meg lehet élni vidéken a szaktanácsadásból ? — Ebből kell megélnünk. Ez a munkánk. A vidékfejlesz­tési minisztériumhoz tartozunk, javadalmazásunk 50 százalékát ők térítik. Egyébként árbevétel- arányosan dolgozunk, a köz­pontilag kiadott szabályzat sze­rint. Részt vehetünk pályázatok előkészítésében is. Ám, hogy ne legyenek különféle elkötele­zettségeink, érdekeltségeink, kikötés, hogy a szaktanácsadó semmiféle kereskedelmi tevé­kenységet nem folytathat.-Wessely­9. oldal | „Totón nyert” a lombikbébi Annak idején az „orvostu­domány csodájaként” ünne­pelték, de ma már egészen hétköznapi életet él, bár neve szerepel a Guinness Rekor­dok Könyvében éppen úgy, mint a jelesebb kéziköny­vekben: július 25-én ünnepli 20. születésnapját Louise Brown, a világ első lombik­bébije. Louise 2607 grammos súllyal jött a világra, 30 éves édesanyja, a bristoli Lesley Brown nagy boldogságára. 0 és félje, a 38 éves John már minden reményt feladott: Lesley petevezetékei elzá­ródtak, ezért nem tudott te­herbe esni. Az utolsó re­ménysugár Dr. Patrick Step- toe volt, aki a Manchester közelében lévő Oldhamban a cambridge-i Robert Edwards professzorral közösen az ilyen jellegű problémák or­voslásán dolgozott. Amikor a teherautóvezető John Brown totón nyert 800 fon­tot, rászánták magukat a költséges vállalkozásra. A kísérlet sikerrel járt: alig hat óra alatt végbement a megtermékenyülés. Steptoe doktor később azt írta: „Cso­dálatos volt: ott volt a nyolc kerek, tökéletes sejt. Mély tisztelettel álltam a potenciá­lis emberi élet e piciny pontja előtt”. 48 órával később a megtermékenyített petesejtet beültették Lesley Brown méhébe, ahol egészen hét­köznapi módon fejlődött, amíg a kiszámított időpont előtt kilenc nappal, császár- metszéssel világra hozták a kis Louise-t. Louise születése után négy évvel jött a világra húga, Natalie, aki éppen a 40. lombikbébi volt Nagy- Britanniában. Az óvónőnek készülő Louise nemrég el­mondta: maga is akar gyere­keket, mégpedig bármi áron, s ha másként nem megy, ő is ehhez a technikához fordul. Steptoe doktor időközben elhunyt, Edwards professzor pedig nemrég némi nosztal­giával emlékezett Louise és az első lombikbébik születé­sére: „Mi akkor nagyon cse­kély hormonadagokat alkal­maztunk a páciensek stimu- lálására. De amióta a mester­séges megtermékenyítés technikája elterjedt, afféle gyógyszerészeti garázdálko­dássá lett”. Istentiszteletek Szekszárd Római katolikus szentmi­sék. Belváros: Szombat: 18.30. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18.30 óra. Újváros: Szombat: 17.30. Vasárnap: 7.30, 10.00. Református istentisztele­tek. Vasárnap: 10.00 óra Kálvin tér (gyermekistentisz­telet), 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentisztele­tek. Vasárnap: 9.30 Luther tér. (minden hónap második vasárnapján német áhítat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentisztele­tek. Szerda: 17.30 óra Mun­kácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekis­tentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmi­sék. Jézus Szíve Nagytemp­lom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Va­sárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra. Gyerek és hivatás A „Working Mother” (Dolgozó Anya) című amerikai folyóirat közvéleménykutatást végzett: megkérdezte a dolgozó anyákat, nem éreznek-e lelkiismeretfur- dalást, amiért nem tudnak eleget foglalkozni a gyerekeikkel. Ér­dekes eredmény született. A leg­több dolgozó nő elégedett a gye­rek és a hivatás kettősségével. Judsen Culbreth főszerkesztő így nyilatkozott: „A médiák álta­lában csak a nők kettős tehervi­selésének negatív következmé­nyeivel foglalkoznak. A mi ol­vasóink viszont újra és újra azt közlik velünk, hogy boldogok, amiért dolgozhatnak.” Összesen ezer dolgozó anyát kérdeztek meg, s tíz közül hét azért dolgo­zik, hogy jobban érezze magát. 80 százalékuk tekintette magát a munka ellenére jó anyának. János evangéliuma 6,1-15. Jézus a tanítványaival fel­megy a hegyre és ott leül­nek. Jézus látja, hogy nagy sokaság közeledik hozzá és megkérdezte Fülöpöt, hon- nét vegyenek kenyeret, hogy ezek ehessenek. Különös szeretet az isteni szeretet. Közeledik a soka­ság, de már észrevette őket, tudja mire van szükségük. Tudja, hogy Veled mi van. Ismeri a Te szükségeidet is. Tudja,hogy mivel közelítesz hozzá! Az Ige azt mondja, Jézus már tudta, hogy mit akar tenni! Tudja, hogy Veled mit akar tenni! Mindig a legjobbat adja nekünk. Per­sze ezt sokszor nehéz elfo­gadni, mert mi azt várjuk, hogy a vágyainkat elégítse ki. Nem, Jézus nem a vágya­Jó hír inkát elégíti ki, hanem a szükségeinkre válaszol. Azt adja meg, ami az életünknek a legszükségesebb. Hozzá odavihetem min­den kérdésemet, minden dolgomat, de ne csak apróka dolgaimat, az egész életet érdemes Rá bízni Jézusra! Fülöp is látta a sokaságot és elkezdett számolni. Az eredményt közölte: kétszáz dénárnál is többért kell ke­nyeret vennünk, ha enni akarunk adni. Ennyi pedig nekünk nincs. Körülnézünk és kimond­juk, itt nincs megoldás. Azt nézzük, ami a szemünk előtt van. Azzal számolunk! András is előáll egy kép­telen megjegyzéssel, mert ez nem több, de pontosan tükrözi a hitetlen ember lá­tását: van itt két hal és öt árpakenyér. Jézus Krisztus Úr és Ő ilyen módon is cse­lekszik! Megnyilvánulása­ink nagyon világosan mutat­ják, hogy mennyire nem számolunk Jézus Krisztus­sal, akié minden hatalom mennyen és földön. Mindig a keveset választjuk, amit látunk! Jézus hív ma bennünket, hív, hogy nézzünk Rá a vi­lágmindenség Urára, neki van hatalma megajándé­kozni isteni gazdagsággal. Jézus Krisztusnál minden emberi élet kiteljesedik. Azt a kicsit, ami van nekünk, ad­juk oda Neki, nem megsze­gényedünk, hanem meggaz­dagodunk! Csernák Erzsébet l i i 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents