Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-25 / 173. szám

1998. július 25., szombat Megyei Körkép 3. oldal Forró Nyomon Tamásiban egy autóbusz megállóban két személy az alumínium szeméttárolót kí­sérelte meg leszerelni, azonban a körzeti megbízott elfogta és előállította őket. A tamási strandon három lopás történt, az egyik eset­ben egy pénztárcát és 11 ezer forintot, a másikban egy válltáskát, rövidnadrá­got és pénztárcát a benne lévő 2.000 forint készpénzt, a harmadik esetben hátitás­kát és ruhaneműt vittek el. Szintén tamásiban lakat- pántlefeszítés módszerével egy kisvendéglőbe törtek be, innen dohányárut és sze­szesitalt tulajdonítottak el, mintegy 10 ezer forint ér­tékben. Tolnán rácskifeszítés mód- szeével egy vegyesboltba történt betörés, innen 50 ezer forint értékben különböző áruféleségeket vittek el. N0VARTIS szakmai nap A gyomirtás aranykorszaka A bölcskei termelőszövet­kezet nagyterme megtelt, az aratás és a kánikulai hőség ellenére, amikor a NO- VARTIS megrendezte szakmai programját. A téma természetesen az idei év szélsőségesen csa­padékos tavaszi időjárása volt, mely a termelők szá­mára sok bosszúságot oko­zott. Szóba került az aratás előtti gabonák fuzáriumos fertőzése is. A NOVARTIS szakemberei arra hívták fel a jelenlévő termelők, üzemmérnökök figyelmét, hogy a csávázószer kivá­lasztása mennyire fontos, hiszen egy jó hatékonyságú készítmény, mint a DIVI­DEND, segíti a gabona te- leltetését. Ezt követően a tél elmúltával, sem hagyja ma­gára a növényt, védelmet biztosít a zászlós levél meg­jelenéséig. A gyomirtó­szerbe kevert Bion pedig késlelteti a betegségek fel­lépését, jobb kondíciójú ál­lományt tudhat magáénak a termelő. A szakmai napon bemuta­tásra került két új gyomirtó szer is, a DUAL GOLD és a PRIMEXTRA GOLD. Ahogy a szakemberek jel­lemezték, a gyomirtás aranykorszaka kezdődik ve­lük, hiszen hatástartamban, szelektivitásban is az élen járnak. Sajtóbeszélgetés Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel A család megkísérli a lehetetlent A Magyar Demokrata Fórum megyei választmánya a kániku­lában is megtartotta a szokásos sajtóbeszélgetést, ráadásul még a főszereplő személye sem változott. Dr. Dávid Ibolya ország- gyűlési képviselő, igazságügy-miniszer válaszolt a kérdésekre. Megnyílt a lehetőség az észér­vekre alapuló pártszövetség előtt, hiszen ma már sokkal érettebb, megfontoltabb nem­csak a pártok vezetése, hanem a magyar társadalom is, mondta az igazságügy-miniszter a FI­DESZ MPP és az MDF formá­lódó uniójára vonatkozó kér­désre. Hozzátéve, hogy az uni­óban német mintára, megma­radjon a pártok önállósága. Két hete hivatalban lévő miniszter­ként, annyit mondott el, hogy reggel nyolctól este nyolcig a szobájában ülve ismerkedik az előtte tornyosuló feladatokkal, s igyekszik utolérni magát. Az igazságüggyel kapcsolatos konkrét témákra mint újságol­vasó ember válaszolt, s fejtette ki a véleményét. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e a miniszterelnöki hivatal túlhatalmától, határozott nem volt a válasz. Már az 1990-94 között működő kormányzati ta­pasztalatok is azt mutatták, hogy a miniszerelnöknek szük­sége van saját bázisra épülő in­formáltságra. Három miniszté­riumra jut egy referatúra, ami nem lehet ellensúlya egy közel 300 főnyi szakemberből álló apparátusnak. A minisztérium előtt egyébként is óriási felada­tok állnak az Európai Uniós jogharmonizáció kapcsán, s a találgatásokkal ellentétben a jogszabály-előkészítés és alko­tás irányítása is a minisztérium hatáskörében marad. Arra viszont igen volt a vá­lasz, hogy a család Tamásiban marad-e. - Megkíséreljük a le­hetetlent, - válaszolta dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter - s ha másként nem megy, akkor az egyik hét végén a férjem és a gyerekek jönnek fel Buda­pestre, a másikon pedig én jö­vök haza. Változatlanul az a terv, hogy megmaradnak a havi sajtóbe­szélgetések és lesz képviselői iroda Tamásiban. Ihárosi A bíróság a jegyző javára döntött Megírtuk, hogy a pincehelyi képviselőtestület Bárdos Lászlóné jegyző köztisztviselői munkaviszonyát felmentéssel, alkalmat­lanság címén megszüntette. A jegyző a határozatot a bíróságon megtámadta. Ocsovai László polgármester lapunknak a felmentésről annak idején nem nyilatkozott, mind­össze azt mondta, hogy a jegyző Pincehelyen alkalmatlan, ugyanis a testület nem tud vele együtt dolgozni. Az ügy pikantériájához tarto­zik, hogy a jegyző az elmúlt év decemberében még jutalmat ka­pott, majd januárban már „al­kalmatlan” volt. A munkavégzés alól február elsejével felmentet­ték. Ez a község szempontjából azt jelenti, hogy hat havi bért és járulékait úgy fizettek ki a fel­mondási időre, hogy azért sen­kinek nem kellett munkát vé­geznie. A jegyző asszony, aki ellen a bírósági perrel párhuzamosan fegyelmi eljárást indítottak, a perben eredetileg kérte, később már nem látta értelmét munka- viszonya helyreállításának. A Szekszárdi Munkaügyi Bíróság első fokon, nem jogerős ítéleté­ben a testület döntését hatályta­lanította. A munkaviszony megszűné­sét tehát úgy kell tekinteni, mintha az közös megegyezéssel történt volna. Az időpontja pe­dig az ítélet jogerőre emelkedé­sének napja. Közös megegyezés esetén a jegyzőnek egy év fel­mondási időre eső bér jár. A bíróság nem ítélte meg az újabb egy évnyi általános kárté­rítést és az augusztusban esedé­kes jubileumi jutalmat a jegyző­nek, mert nem érte kár, illetve a jubileumi jutalom kérdését idő előttinek tartották. Nem vizs­gálta bíróság az alkalmatlanság kimondásának indokolására fel­sorol érveket, mert ezt a felperes nem is kérte, hiszen a felmentés szabálytalanul történt. A bíróság ezen indok alapján hatálytalanította a testületnek a jegyző felmentéséről szóló hatá­rozatát. A törvény szerint ugyanis a köztisztviselő csak akkor menthető fel alkalmatlan­ság címén, ha a feladatainak el­látásra a munkáltató minősítési eljárásban találta alkalmatlan­nak. A bíróság álláspontja sze­rint a képviselőtestületi ülés, ahol a jegyzőt felmentették, ezt a törvényes eljárást nem pótolta. Megítélte a bíróság a végki­elégítésen kívül az arányos időre járó étkezési és munkaruha hoz­zájárulást, a tanulmányi szerző­dés szerinti első félévre eső tá­mogatás összegét, tehát 112.400 forintot, április 1-től számított 20 százalékos kamatával együtt. Az ítélet szerint, az alperes, tehát a pincehelyi képviselőtestület azt igazolta, hogy a felperes jegyző illetménye a felmentése­kor havi 82 ezer forint volt. En­nek alapján a bíróság 984 ezer forint végkielégítést ítélt meg. Miután a képviselőtestület túl­nyomórészt pervesztes volt, 43.220 forint perköltséget kell fizetniük. Csakhogy, az ítélet meghozatalakor a bíróság téve­désben volt, mert a jegyző illet­ménye 1998 január l-étől már 135.200 forint volt, s ezt a Pin­cehelyi Nagyközségi Polgár- mesteri Hivatal által kiadott át­sorolási okmánnyal igazolta. Az első fokú bíróság a már kihirdetett ítéletében szereplő összeget nem tudja hivatalból ki­javítani, ezért Bárdos Lászlóné az ítélet ezen részét megfelleb­bezte, s most már összegszerűen 1.622400 forintot, az egy évi végkielégítést s az ennek megfe­lelően alakuló külön juttatások összegét kérte. Ha azt vizsgál­juk, hogy mindez mennyibe ke­rül, a végkielégítés neki járó bruttó összegéhez természetesen hozzá kell számolni ennek 39 százalékos közterheit is. A pincehelyi polgármesteri hivatal is megfellebbezte az íté­letet, mégpedig annak érdemi részét is vitatva, lényegében ugyanazzal az indokolással, amit első fokon a bíróság nem fogadott el. A megyei bíróságon, a má­sodfokú tárgyaláson az alperes a fellebbezést visszavonta. Ezek után már nem lehetett kérdéses a megyei bíróság ítélete. A három tagú bírói tanács megítélte a kért, illetve a jegyzőnek járó egy éves végkielégítés összegét. A bíróság a perköltséget a megnövelt perértéknek megfele­lően hatvanezerre emelte, a kü­lön juttatások összegét pedig 139 ezer forintban állapította meg. Ihárosi Ibolya Áramszolgáltatás Dombóvári változások A Dél-Dunántúli Áramszol­gáltató Részvénytársaság Dombóvári Üzemvezetősé­génél e héten jelentős vál­toztatásokat hajtottak végre. Az ügyfeleket is érintő módosításokról Erdé­lyi Ferencet, a helyi üzem­vezetőt kérdeztük. Cégünk év eleje óta tartó fo­lyamatos szervezeti átalakítá­sának következtében július 20-tól mi látjuk el villamos energiával a dombóvári alál- lomásról egy önálló, középfe­szültségű vezetéken Sásdot és a Baranya megyei kisváros környékének tizenkét közsé­gét - kezdte tájékoztatóját az okleveles villamosmérnök. Ekkortól ezeken a települé­seken élő ügyfeleink is üzem- vezetőségünk Dombóvár, Jó­kai utca 9. szám alatt található ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy telefonon intézhetik az áramszolgálta­tással kapcsolatos ügyeiket. Szakcsot, Lápafőt, Váron- got, Nakot és még néhány környékbeli pusztát ugyan to­vábbra is mi látunk el áram­mal, de az ezen a területen ta­lálható középfeszültségű ve­zetékeken és a települések kisfeszültségű hálózatain a szükséges beavatkozásokat ugyancsak hétfőtől már az igali üzemvezetőség munka­társai végzik el. A fent felso­rolt Tolna megyei települések lakói ügyintézés szempontjá­ból szintén a szomszédos me­gye említett üzemvezetőségé­hez tartoznak. A szolgáltató cég dombó­vári ügyfelein kívül ezentúl a most az üzemvezetőséghez kapcsolt sásdi és környékbeli települések lakói, a Dombó­vártól délre eső ellátási terüle­ten található községekben élők - Mágocs és Vásáros- dombó kivételével - valamint Kocsola, Dalmand és a térség pusztáinak fogyasztói is pos­tai csekk feladásával rendez­hetik esedékes áramszámlá­jukat. A most bevezetett jelentős módosításokról rövidesen írásbeli értesítést is kap vala­mennyi érintett ügyfelünk - mondta végezetül Erdélyi Fe­renc. -glaub­ŐZSDEHÍREK Részvény pénteki záró árfolyam előző heti tegnapi változás % Báv 1500 1450-3,33 Borsodchem 7000 7060 0,86 Démász 16600 17500 5,42 Egis 7850 8000 1,91 Fotex 174 170-2,30 Gardénia 610 600-1,64 Graboplast 5050 5025-0,50 Humán 2850 2820-1,05 Inter-Európa Bank 12900 15000 16,28 Matáv 1323 1339 1,21 Mezőgép 4405 4600 4,43 Mól 6590 6495-1,44 Nabi 3905 4120 5,51 OTP 1 1705 12250 4,66 Prímagáz 3405 3480 2,20 Pick 13995 13350 —4,61 Pannonplast 8979 9399 4,68 Phylaxia 400 385-3,75 Rába 2680 3040 13,43 Richter 18625 17795-4,46 TVK 4320 4190-3,01 Zalakerámia 7500 7500 0,00 BUX 8123 8254 1,61 Hektikusan alakultak az árak a Budapesti Értéktőzsde múlt heti kereske­dése alatt. A hivatalos értékmérőnek tartott BUX index 1.6 százalékkal nőn. A befektetők vegyes eredményeket érhettek el a piacon. A hét nyer­tese az Inter Európa papírja volt, a nagyobb kockázatot vállaló befektetők 16 százalékos heti hozamot rakhattak zsebre. Jól szerepelt a Rába papírja is. A régóta 3000 forint alatt mozgó papír a hét elején a hirtelen megnőtt kereslet hatására 3200 forintig is emelkedett. Tovább javított a Pannon plast is a helyzetén, mintegy 5 százalékot nőtt a piaci megítélése. Az OTP a héten megdöntötte történelmi rekordját, 12400 forintot is megadtak érte az optimista befektetők. A közeljövőben a külföldi események határozhat­ják meg az árfolyamok mozgását. Amennyiben az Amerikai Jegybank az állampapírok kamatemelése mellett dönt, az negatív hatást fejthet ki a vi­lág tőzsdéire. Azonnali tőzsdei műveletek, portfolió-kezelés, állampapírok, határidős ügyletek, tőzsdén kívüli részvények forgalmazása: DIANA INVESTMENT RT. SZEKSZÁRDI IRODA Szekszárd, Arany János u. 19-21. Telefon: 74/414-400 Bátaszékről is utaznak Jux Spiele játékok Angliában Az idén Anglia, Newton Abbot ad otthont az éven­ként megrendezendő Jux Spiele nemzetközi játékok­nak. Az európai mókának is neve­zett játékokon öt ország - Franciaország, Németország, Belgium, Magyarország, és a házigazda Anglia - csapatai vetélkednek az értékes ponto­kért. Hazánkat, mint minden évben, most is Bátaszék ti­zennyolc fős delegációja kép­viseli. A bátaszéki csapatban tíz játékos, illetve tanuló utazik az augusztus 29-31. között megrendezésre kerülő, a játé­kok határok nélkül mintájára összeállított játékos prog­ramra. A diákok kiválasztása a kulturális és sportbizottság hatáskörébe tartozott. Pályá­zatot írtak ki és egyéni elbírá­lás alapján választották ki az utazó keretet. A delegációt Bognár Jenő polgármester vezeti. Az utazást úgy oldják meg, hogy a bátaszékiek Be- sigheimbe utaznak, s innét a német csapattal folytatják az utat Angliába. A zömében sportvetélke­dőkön túl lesznek szórakoz­tató programok és társas estek is. Az utóbbira a csapatoknak országuk hagyományát tük­röző műsorral kell szerepel­niük. Jövőre, 1999 nyarán Báta­szék lesz a házigazdája a nemzetközi játékos verseny­nek. (péteri) Szeptember közepére minden tervezett munkával elkészül a Prometheus Rt. Karbantartás, fűtéskorszerűsítés Dombóváron egy éve végzi a távhő-szolgáltatást a Promet­heus Rt. A cég munkatársai most javában dolgoznak a kazánház és a vezetékhálózat karbantartásán. Teszik ezt azért, hogy az október 15-én induló fűtési szezont zavarta­lanul kezdhessék el. Ugyan­csak a részvénytársaság ka­pott megbízást a város képvi­selőtestületétől arra, hogy a nyár folyamán négy ön- kormányzati intézmény fű­téskorszerűsítését is elvé­gezze. Amint azt Kácsor Attila, a Pro­metheus Rt. vezérigazgató-he­lyettese érdeklődésünkre el­mondta, a közel 2000 dombó­vári fogyasztó ellátását szolgáló rendszer karbantartási munkála­tai jó ütemben haladnak. A helyi kirendeltség vezetője, Frucht Ferenc arról szólt, hogy tapasz­talata szerint a távhő-szolgálta­tást igénybe vevő lakóközössé­gek csak nagyon kis számban - eddig mindössze 4-5 épületben - végeztették el a saját tulajdo­nukban lévő hőközpontok át­vizsgálását. Ennek hiányában előfordulhat, hogy csak a fűtési szezon kezdetén derül ki egy- egy meghibásodás, ami átmeneti üzemzavarokat is okozhat. A cég régióigazgatója, Zsu- nics Lászlóné kiemelte, hogy az elmúlt év után az idén tovább folytatódik az önkormányzati in­tézmények fűtéskorszerűsítése. Tavaly nyáron már hat intéz­ménynek megtörtént a földgáz­fűtésre történő átalakítása, most újabb négyre kötött velük szer­ződést a képviselőtestület. Ezekben az épületekben eddig egyedi fűtés volt, vas-, cserép­vagy olajkályhákkal melegítet­tek. A négy intézményben a nyár folyamán kiépítik a köz­ponti fűtést, korszerű kazánhá­zat alakítanak ki és ezzel egy jól szabályozható, gázenergiára épülő takarékos rendszert hoz­nak létre és helyeznek üzembe. A tervezést és a kivitelezési munkákat is egy helyi cég, az Alkotó-Team Kft. végzi. A vál­lalkozás vezetője, Kulcsár Attila elmondta, hogy július 7-én kezd­tek hozzá a szereléshez. Azóta majdnem teljesen elkészültek a Szivárvány Óvoda szőlőhegyi tagóvodájának, a Városi Zeneis­kolának és a Zrínyi Ilona Általá­nos Iskola Szabadság utcai főé­pületének kivitelezésével, az új- dombóvári Százszorszép Óvo­dában pedig ezen a héten láttak munkához. Minden esetben fi­gyelembe vették az intézmények kérését és az átalakítás legna­gyobb részét a nyári zárva tartá­sok idején végezték, hogy a leg­kevésbé zavarják azok minden­napi életét. A Prometheus Rt. kereske­delmi régió vezetője, Vörös Mik­lós azzal zárta a tájékoztatót, hogy a dombóvári képviselőtes­tület az előzőekhez hasonlóan nemcsak az intézmények föld­gáz-fűtésre történő átalakításá­val bízta meg cégüket, hanem szerződést kötött a most kiépülő hőellátó rendszerek tíz éven ke­resztül történő üzemeltetésére is. Az önkormányzat öt esztendő alatt törleszti majd a Prometheus Rt. által finanszírozott beruhá­zást. -glaub-

Next

/
Thumbnails
Contents