Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11 / 161. szám
14. oldal Gyermekvilág 1998. július 11., szombat Egy kis tudomány Ujjlenyomat helyett itt az érlenyomat! Csuklónk éppoly egyedi, mint az ujjlenyomatunk - ismerte fel Joe Rice, brit feltaláló, aki erre alapozva fejlesztett ki egy személyazonosító berendezést. A csukló erezete, az inak és izmok szerkezete egyedenként eltérő, így alkalmas arra, hogy a rendőrség és a hírszerzés azonosításra használja. Az erre használható szerkezet, az úgynevezett érvizsgáló egy óra hátlapján elfér. Apró infravörös lámpáival letapogatja a csuklót és a minta alapján tévedhetetlenül megállapítja a vizsgált alany kilétét. A módszer előnye, hogy míg az ujj hámrétege sérülékeny, eltüntethető, a bőr alatti véredények finom hálózatát nem lehet láthatatlanná tenni. Feb Gyermekvilág-divat Sipos Kata (Szekszárd) ruhaterve Fábián Evelin (Nagymányok) ruhaterve Friss lányok a Fresh-ben A Fresh együttes tavaly alakult meg. Akkoriban nagy divatja volt a lánycsapatoknak, hiszen három is létrejött, közel egyidőben. A Fresh-trió „szekere épp beindult”, amikor egy baleset miatt félbetört a karrierjük. — Akkor kezdték el megszeretni a dalainkat, de mivel eltűntünk négy hónapra, a rádióadók is levették műsorukról a dalainkat. Mi azonban nem adtuk fel. Asmaret helyett Viki lett a harmadik Fresh-tag, és idén újrakezdtük - emlékezik Virág, aki hosszú hetekig „gipszmellénybe” volt kényszerítve a baleset után. — Az Újra itt vagyunk című dalunkban arról énekelünk, hogy dőljön le a fal. Ez a fal a közönség és köztünk keletkezett, de úgy érezzük, mára valóban sikerült lerombolnunk. Ez pedig jó érzés, hiszen az éneklés és a tánc az életünk - veszi át a szót Judit. Az oázisban és közvetlen környékén a legújabb kutatások során 180 lelőhelyet találtak, amelyek szinte filmként vetítik az értő régészek szeme elé az ősember életét. 10 méteres mélységig hatoltak már le, míg végül rábukkantak arra, amit tulajdonképpen kerestek: magának az ősembernek a csontmaradványaira. A koponyacsont, amely napvilágra került valószínűleg az afrikai eredetű homo erectus földi maradványa. Biztosra ve— Miről szólnak az új dalaitok? — Rólunk és úgy általában a fiatalokról, arról, hogyan látjuk az életet, kapcsolatainkat, hogyan kellene bánjanak a fiúk a lányokkal. A következő klipünk a Táncolj még című dalból készül. Ez egy Délhúsa Gjon szerzemény, amelyet Szűcs Judit vitt sikerre egykor. Mindkettőjüknek tetszett, ahogyan azt Hauber Zsolt kitalálta „ránk” és ahogyan mi előadjuk. — Az album első klipjében festett hajtincsekkel tűntetek fel. — Mindhárman teljesen különböző, de erős egyéniségek vagyunk, talán épp ezért értjük meg egymást ilyen jól. Az hető, hogy ezek az ősemberek készítették azokat a kőkéseket és egyéb szerszámokat, amelyekből több mint hétszázat találtak. A szerszámok és a csontleletek együttesen arra engednek következtetni, hogy ezek az emberek vadászatból éltek. Nem igaz tehát az a korábban széles körben elterjedt nézet, hogy a homo erectus még nem tartozott a kollektíván vadászó, már gondolkodó lények kategóriájába, hanem elhullott állatokkal táplálkozott. egyéniségünket fejezi ki a hajvégünk befestése is: Judité piros lett - ő tüzes, Vikié citromsárga - ő kislányos, az enyém pedig zöld, mert vadabb, fiús vagyok - nevet Virág. — Azt nyilatkoztatok, hogy egy mai lánynak legyen igazi értékrendje. Ez mit jelent? — Azt kell megbecsülnünk, amink van, emellett felszabadultan kell élni. Az ember ki kell alakítsa a saját világát és korlátáit. Sok lány „leadja” magát, mert a fiúk úgy bánnak vele. Pedig nem szabadna hogy hagyják magukat, hiszen ők is sokat érnek. Minden lánynak észre kell vennie és el kell hinnie, hogy meg tudja valósítani az álmait. Akárcsak mi! A zene és a színpad az életünk, és tessék, itt a Fresh! Fotó és szöveg: Máté Réka Az archeológusokat is meglepte az a tény, hogy a legrégebbi szerszámok a legtökéletesebbek és egyben a legszebbek. Már-már azt lehet mondani, hogy elkészítésük nemcsak a gyakorlati célt szolgálta, hanem lehetőséget adott művészi formák és alakzatok kimunkálására is. Az Al-Kúnban feltárt leletek szerint ez a térség, a mai Közel- Kelet már 450 ezer évvel ezelőtt is a népek vetélkedésének színtere lehetett. Valószínű, hogy a korábbi, magasabb kultúrát elérő törzsek máshova vonultak, vagy az is lehet, hogy az Ázsiából betörő ősemberhordák kiirtották őket. Ferenczy Europress Tudod-e? — Már az ősember is használt lámpákat világításra. Megfelelő alakú, vagy megmunkált kődarabba állati zsiradékot tettek és azt égették el. — Az ókorban bronzvagy kerámialámpákat használtak, növényi olajjal töltve. A lámpához tartozott kanóc is, ami felszívta az olajat, míg a lángot egy helyre koncentrálta. — A középkorban gyantába mártott, sásból készült pálcákkal világítottak. Egy 70 centiméteres darab körülbelül egy óráig égett és tűrhető fényt adott. Gyertyát is használtak, amik faggyúból vagy méhviaszból készültek, de ezek akkor elég drágák voltak. — A XVIII. században a gazdag emberek szobák, termek megvilágítására csillárt alkalmaztak, amiben a fényforrás sok-sok gyertya volt. Ennek a századnak a vége felé jelent meg az olajlámpa. Ä makaróniszerű kanóc és az üvegkémény olyan erős huzatot hozott létre, hogy a láng nagyon fényesen égett. — A gázlámpákat a XIX. század eleje óta használták. Az első típusok fénye gyenge volt és nagyon pislákoltak. Ezt később kiküszöbölték úgy, hogy a láng köré egy kosarat tettek, ami meleg, vakító fényt adott, köszönhetően a benne található vegyianyagoknak. — A modem elektromos izzólámpákban egy szál van, ami elektromos áram hatására fehéren izzik. Ez a szál egy nagyon vékony spirál, ami wolframból készül. A búra nemesgázokkal van megtöltve, hogy az izzószál ne éghessen ki. Vicces! — Jean, fusson előttem égő gyertyával! — Na de miért, uram? — Fényűző akarok lenni... — Hogy adja fel a skót a levelet a barátjának? — Megcímezi saját magának, a feladóhoz meg a barátját úja. Nem tesz rá bélyeget és feladja. Amikor kiviszik, nem veszi át, mert fizetnie kellene, erre visszaküldik a „feladóhoz”, vagyis a barátjához. Judit és Virág imád szerepelni, Viki érettségi vizsga miatt igazoltan volt távol a beszélgetésről Aki keres, talál! Al-Kún, az archeológiái oázis Az Al-Kún nevű oázis olyan, mint egy szabadtéri múzeum: az ember fejlődésének, a különböző kultúrák felemelkedésének és hanyatlásának káprázatos gyűjteménye. A Szíriái füves pusztaság kellős közepén a talajvíz táplálja a gazdag vegetációt immár évszázezredek óta. A szegény ember meg a beteg lovacska Egyszer egy módos gazda megharagudott a lovára, amit a vásárban vett. Sovány, girhes volt a lovacska, nem evett, nem ivott, pókos lába remegett, attól kellett félni, mindjárt kileheli a páráját. A módos gazda szidta-hordta a kehes lovat, aztán dühösen otthagyta az istállóban. Arra jött egy szegény ember, aki éppen gallyat szedni indult az erdőbe. Na, kapóra jött, a mérges gazda neki adta a lovat, azt mondta, jó lesz tarisznyának a bőre. A szegény ember megsajnálta a lovacskát, a nyakába vette és elvitte a falu végi kis patakig. Ott szépen megcsutakolta, friss fűvel és forrásvízzel jól tartotta, leült mellé és csendesen beszélt hozzá. — Ne félj, te szegény pára, majd én meggyógyítalak. Pihenj csak itt az árnyékban, majd én a gondodat viselem. Ügy is tett. Minden nap felkereste a lovacskát, etette- itatta, csutakolta, szép szóval is jól tartotta. A lovacska lassan erőre kapott. Már egyedül is tudott legelészni a réten. A szegény ember mindig szépen beszélt hozzá. Egyik napon a lovacska rászegezte szép barna szemét a szegény emberre és megszólalt: — Köszönöm, te szegény ember, hogy megmentetted az életemet. Ezért megjutalmazlak. — Hogy tudnál te engem megjutalmazni? - csodálkozott a gazda. — Majd meglátod, csak várj nyugodtan addig, amíg felgyógyulok. — Jól van, jól van, de most már mennem kell, már azt hiszi a feleségem, hogy elvesztem az erdőben. Te csak maradj itt, lovacska, legelésszél, pihen- gessél, majd holnap is eljövök hozzád. Azzal a szegény ember hazaballagott a kidőlt-bedőlt oldalú házig. Nagy sírás-rívás fogadta otthon, zengett tőle az egész utca. Mert hogy a szegény embernek annyi gyereke volt, mint a rostán a lik. Hát most ott óbégatott a felesége, meg a számtalan gyereke, teli torokból. — Mi történt, te asszony? - kérdezte a szegény ember. — Jaj, jaj, édes uram, itt járt reggel a bíró és elvitte a.sovány malackánkat, az adó fejében. Nincs már semmink, ez volt az utolsó vagyonunk, most már ez sincsen! - siránkozott az asz- szony. Elszomorodott a szegény ember is erősen. Mert az egész család abban bízott, sikerül majd felhizlalni a hitvány kis malacot, s ha levágják, legalább egyszer életükben jóllaknak végre. Nem is szólt semmit a szegény ember, csak nagy bánatosan megfordult, s visszaballagott a falu végére a lovacskához. Igen elámult, mert a lovacska már meggyógyult, frissen, vidáman ugrándozott a legelőn. A homlokán pedig ezüst csillag ragyogott. — Jól figyelj, te szegény ember. Nem vagyok én akármilyen ló, táltos paripa volt az én apám. Megmentettél, meggyógyítottál, ezért ahogy ígértem, megjutalmazlak. Nesze, itt ez az arany patkó. Menj haza, mikor a portád elé értél, az arany patkót dobd a hátad mögé. Ä többit majd meglátod! - azzal a táltos paripa felröppent az égbe, s meg sem állt a táltosok méneséig. A szegény ember felvette az aranypatkót, az ingébe rejtette, s futott hazafelé. Mikor a háza elé ért, a patkót átdobta a válla fölött. Lássatok csudát! A romos kis kunyhó gyönyörű házzá változott, hatalmas, gazdag portával. Volt ott seregnyi állat, disznó, tehén, ökör, baromfi, még egy birkanyáj is legelészett az udvar végében. A csodára kifutott a család, a feleség és a gyerekek is selyem- ben-bársonyban, a lábukon karmazsin csizma. De a szegény emberen is csak úgy feszült a drága bársony mente. A házban drága bútorok! ezüst edények, a kamra oldala majd szét pukkadt a sok finom ételtől. A ládában pedig annyi arany, hogy még tán a királynak sincs annyi. Nem is volt többet gondja a szegény embernek és családjának, éltek boldogan, gondtalanul, s még a bíró is előre köszönt nekik, ha vasárnap a templom után találkoztak az utcán. Antalné Bíró Jolán