Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-10 / 134. szám
4. oldal Megyei Körkép 1998. június 10., szerda — Dombóvár Es Környéke A holnapért mindenkinek, mindig meg kell küzdenie A térség vagy Dombóvár az első? Az elmúlt pénteken ülésezett a Dombóvár Városi és Városkörnyéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása. A kistérség polgármesterei, jegyzői egyebek mellett a Tolna megyei Területfejlesztésig Tanácshoz benyújtott pályázatok eredményeit is értékelték. Érezhető volt, hogy a végeredmény - vagyis az, hogy a térség összesen 52 millió forintot hozott el a különböző alapokból - nem minden település számára egyöntetű siker. Hírmondó Pedagógus ünnepség Az 516. számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola pedagógusainak, dolgozónak rendeztek ünnepséget az elmúlt pénteken. A hagyományos pedagógus napi összejövetelen közel 170 iskolai alkalmazott vett részt, akiket nem csak a diákok és Vida János, a dombóvári intézmény igazgatója, hanem dr. Rado- chay Imre, a város humán alpolgármestere is köszöntött. Több pedagógus tárgy- jutalmat vehetett át. Csizmadia Károly kollégium vezető, igazgató helyettestől, és Takács István történelem szakos tanártól, a magyar-történelem munkaközösség vezetőjétől nyugdíjazása okán búcsúztattak kollégáik. Bakonyi Károly né a Vöröskereszt városi szervezetének nevében a 10,20,30 alkalommal vért adott pedagógusokat köszöntötte, majd a pedagógus ünnepséget közös vacsora és hajnalig tartó táncmulatság követte. Önkéntes véradás Dombóváron Önkéntes véradást tartanak a dombóvári kórház véradó állomásán holnap reggel fél kilenctől délután kettőig. A városi könyvtár zárva tart A dombóvári városi könyvtár június 15-től augusztus 3-ig leltár miatt zárva tart, amiért az olvasók szíves megértését kérik. Jegyzői fogadónap Erellemé dr. Kovács Anna, Dombóvár város jegyzője ma nyolctól délután négyig tart fogadónapot a Városházán. Új hirdetőhely Dombóváron A Tolnai Népújságba feladhatja hirdetését és gyászközleményét a TolnaTourist irodájában Népköztársaság u. 25. sz. alatt Kirendeltségvezető: Mikalainé Csíkos Györgyi * Tel/fax: 74/465-105 Azt tudott volt, hogy a régió kiemelt fontosságúnak tekinti a kurdi gázfejlesztést, s ezért a területfejlesztési tanács ülésén azzal a megbízással vett részt Tóth Attila, Dombóvár polgár- mestere, hogy ennek a pályázatnak a sikeréért tegyen. Kurd - amely tavaly kimaradt a jelentős infrastrukturális fejlesztésből - el is nyert 20 millió forintot a földgázprogramra. E mellett Gyulaj erre az évre 1,5, jövőre pedig 1 millió forint támogatást kapott útépítésre. Ka- pospula hasonló cél megvalósítására nyert pénzt, s ez igaz feltételes módban Jágónakra is. E mellett azonban a városkörnyéki településeknek nem sok jutott a területi kiegyenlítő alapból a térségbe áramló 52 millió forintból, hiszen Dombóvár járda- és útfelújításra, a szennyvízhálózat kiépítésére, valamint a turizmus fejlesztésre összesen 24 milliót kapott meg. Kocsola polgármestere Horváth Zoltán ennek okán írásos beszámolót kért a pénzelosztási elvekről, valamint pályázataik elutasításának indoklásáról. E mellett azt is kijelentette, hogy a kétszeresen hátrányos helyzetben lévő Kocsola a jövőben nem vállal fel közös pályázatoknál gesztori szerepet, hiszen érzése szerint a tavaly nyolc településnek Kocsola nevével fémjelezve elnyert 87 millió forint idén „nyomott”. A siker egyben azt is eredményezte, hogy a településnek jövőre könyvvizsgálót kell alkalmaznia. (A könyvvizsgálót az érintett települések az elnyert pénz arányában közösen fizetik.) A keserű hangon szóló polgár- mester e mellett azt hangsúlyozta, hogy nem érzékeli azt, hogy a területi kiegyenlítést A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskolában az elmúlt héten első ízben tettek szakmai vizsgát a 13. évfolyamon tanuló fiatalok, akik ügyintéző-titkár képző képesítést szereztek. Az elmúlt szeptemberben indult képzés résztvevői, vagyis 23 dombóvári és a számos más településről érkezett - korábban már érettségi vizsgát tett - diák mindegyike sikerrel vette szolgálná az erre létrehozott alap. Döme László, a pályázatot be nem nyújtott Nak település polgármestere semlegesen szemlélve a tényeket eredményesnek ítélte meg a kistérség pályázati eredményeit, s azt emelte ki, hogy az ide áramló pénznek feltétlenül örülni kell még akkor is, ha a részeredmények valakiknek fájnak. Attala polgármestere Bognár Zoltán már nem fogalmazott ennyire diplomatikusan. Szerinte Dombóvár túl sokat vitt el a pénzből, míg a vidék szinte semmit nem kapott. Mint mondta, ez több mint disznó- ság, s így nem is terjesztette volna ezt a kérdést a társulás tagjai elé. A polgármester egyébként később elhagyta a tanácskozótermet, mert szavazni sem volt hajlandó arról a kérdésről, hogy a társulás ügyvezetője 0,5 %-os „sikerdíjat” kapjon a pályázatokon elnyert pénz után. (A társulás ezt az előterjesztést az ő szavazata hiányában is elfogadta.) Nagy János Szakcs polgár- mestere ezzel a véleménnyel értett egyet, bár mint mondta, ezt finomabban is meg lehetett volna fogalmazni. Szakcs, mint körjegyzőségi település Vá- ronggal és Lápafővel együtt több pályázatot is beadott, s ezek között volt a három település időseit kiszolgáló napközi otthon felújítására kért 600 ezer forint. Ez a pályázat sem nyert. Nagy János annak a véleményének is hangot adott, hogy bár nem indul a polgármester-választáson, de ha utódjának tanácsot adhat, azt mondja neki: nagyon gondolják meg kit és miért javasol valamilyen tisztségre. az akadályt, s ezzel szakképesítést szerzett. Bedi Ildikó vizsgaelnök elismeréssel szólt a fiatalok felkészültségéről, s kiemelte, hogy ez különösen megmutatkozott a gépírásban és a számítógépes szövegszerkesztési ismeretekben. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a kitűnő eredmények láttán segítséget nyújt a végzettek elhelyezkedésében azzal, hogy a kamarai lap következő számában közzé teEnnél többet vártunk - mondta Körmendi József Csi- kóstöttős polgármestere. Először volt lehetőségünk arra, hogy pályázzunk, hiszen eddig nem volt meg a kellő önerőnk, s nem sikerült útfelújításra pénzt nyerni, míg Dombóvár jelentős összeget kapott erre a célra. El kell döntenünk - mondta -, hogy térségben vagy Dombóvárban gondolkodunk. Kurd polgármestere Cser István megköszönte a társulás támogatását a 20 millió forintos sikerben, majd kiemelte, hogy amikor kevés az elosztásra váró pénz, akkor érthető az ilyen hangulat. Tavaly én is nehezteltem - mondta -, de azt is tudni kell, hogy Dombóvár sok térségi feladatot is felvállal. Az elmúlt húsz év azt hozta, hogy a város környéki települések számos lakója bevándorolt a városba, s ha a város nyer, akkor a volt kurdiak is nyernek, miként a többi településről elszármazottak is. A holnapért mindenkinek, mindig meg kell küzdenie - fejezte be mondandóját Cser István. Tóth Imre Kaposszekcső polgármestere a közösség szép eredményeként értékelte a pályázati sikereket, bár hozzá tette, hogy jogosnak érzi azt az igényt, hogy a városkörnyéki települések elmaradásai csökkenjenek Dombóvárral szemben. Tóth Attila Dombóvár város polgármestere megértéssel fogadta a véleményeket, ám hangsúlyozta, hogy a térség súlyának megfelelő nagyságú szeletet kapott a megye tortájából, majd hozzátette, hogy a városnak is számos sikertelen pályázata volt. E mellett azt emelte ki, hogy a kiegyenlítő alap elosztásakor alapelv volt a térségek létszámaránya, s ha ezt az elvet kivetítik a dombóvári kistérségre, ahol a lakosság kétharmada a városban él, akkor a város 50%-os részesedése nem is tűnik igazságtalannak.- nagy szik a legeredményesebben vizsgázók névsorát. Amint azt dr. Berta Bálint igazgató elmondta, a sikeres éven felbuzdulva most már az ügyintéző-titkár képzés gondolatával igazán hosszú távon gondolkodnak. A beiskolázás egyébként most is folyik, s augusztusban még azok is jelentkezhetnek, akiknek főiskolai, egyetemi felvételijük nem sikerült, s kedvet éreznek ehhez a munkához. - glaub A szakmai képzés is vizsgázott Feszületet szenteltek Kapospulán. A kapospu- lai Visnyei József házának udvarán egy évvel ezelőtt kápolnát, most pünkösdkor pedig - miután létániát tartott - feszületet szentelt fel az attalai plébános dr. Páhy János. Az eseményen számos helybeli vett részt, s az udvaron található kápolnához, illetve a feszülethez bárki betérhet imádkozni, hiszen a kapu mindenki előtt nyitva áll. Terményszárító készül Várongon Bízva a szövetkezésben Az elmúlt évben határozott arról a várongi mezőgazda- sági szövetkezet, hogy új terményszárítót épít, amelynek teljesítménye tíz tonna lesz óránként. A gázfűtésű szántó mellé egy kétszáz vagonos magtár kerül, s a beruházás összesen ötven millió forint értéket képvisel. Igaz, ez jelentősen terheli a szövetkezet pénzügyi helyzetét, ám a részint saját erőből, másrészt hitelből, s kis részben pályázati úton nyert pénzből megvalósuló beruházás jelentős lépésnek számít. A remények szerint a munkahelyeket is teremtő beruházás e hónap végén valósul meg, s az új létesítményben a szövetkezet árpája, búzája szárad majd. E mellett a környék magángazdálkodóinak a szövetkezet - amely továbbra is bízik a szövetkezésben - bérszárítást is végezhet majd. ni Ketezer katonának ad otthont átmeneti időre a dombóvári művelődési ház. A tüzérek, huszárok élelmezésükről azonban épp úgy nem kell gondoskodni, mint ahogy Bem, vagy Damjanich tábornok szálláshelyéről sem. A katonák ugyanis ólomból vannak. A látványos ólomkatona kiállítás az 1848—49-es forradalom és szabadságharc hadseregeiről ad átfogó képet, s a történelmi hűséggel festett bábuk jó része egy 4,5 négyzetméteres terepasztalon éppen az isaszegi csatát vívja a szemlélődök gyönyörűségére szépen hadrendbe állva. Ahogy azt a kiállítás tulajdonosai elmondták nyugaton nagy divatja van az ólomkatonáknak, ám itthon is akadnak hozzájuk hasonló rajongók, akik ismerve hadaik harci képességeit dobókocka segítségével, egy kicsit a szerencsére is bízva magukat akár a történelem egy-egy nagy csatájának ismert kimenetelét is megfordíthatják esetenként. Az érdekes tárlat július 10- ig tekinthető meg naponta 9- 17 óráig. ni Egy nagy csata kicsiben Gyermekmunkák. A dombóvári Molnár György Általános Iskola kézműves szakköre tagjainak munkái, illetve az iskola rajz szakos pedagógusa, Varga Ágnes tanítványinak ceruza- és zsírkrétarajzái, festményei láthatóak a dombóvári művelődési ház előtér tárlatán. A kézműves munkák között akad gyöngyfüzér, papírsárkány, vagy éppen nemez és más természetes anyagból készült munka, míg a rajzok, festmények számos témát dolgoznak fel gyermekien, ugyanakkor magas színvonalon. fotó: bakó jenö Hazai sztárok is parkettre lépnek az edzéseken Kosaras suli harmadszor A Dombóvári VMSE kosárlabda csapatának egyik irányítója, Halmai Balázs a nyáron immár harmadik alkalommal rendez kosaras sulit a városban és annak környékén élő, sportolni szerető 8-13 év közötti gyerekek számára. A június 15-én kezdődő és két hétig tartó napközis rendszerű táborban a gyerekek az edzéseken és az elméleti foglalkozásokon megismerkedhetnek az egyre népszerűbbé váló sportág alapjaival - mondta el a fiatal táborvezető. A Zrínyi Ilona Iskola sportcsarnoka ideális helyszínt biztosít a foglalkozások lebonyolításához. A tréningek mellett persze sok meglepetéssel is szolgálunk: lesz közös játék, kirándulás és gunarasi fürdőlátogatás is, de szólunk a sportoláshoz szükséges egészséges táplálkozásról is. A 80 diáknak várhatóan remek szórakozást nyújtó kosaras suliba a tervek szerint jó néhány hazai sztárjátékos is ellátogat. Itt lesz a pályafutását egykoron Dombóváron kezdő Gulyás Róbert, aki ma már a válogatott stabil tagjának számít és eljön Dávid Koméi is, akire az elmúlt évben az NBA sokszoros bajnokcsapatának, a Chicago Bulls-nak a szakemberei is szemet vetettek. A hölgyek közül pedig Károlyi Andrea és Kosjár Katalin, a Ferencváros együttesének nagyszerű játékosai látogatnak el a helyi önkormányzat által is támogatott táborba.-glaubÁllásajámó A dombóvári munkaügyi ki- rendeltségen a következő álláshelyeket tartják nyilván és ajánlják álláskeresők, munkanélküliek figyelmébe: takarítónő, konyhai kisegítő, csomagolónő, betanított varrónő, esztergályos, játékösszerakó nő, műanyagipari gépkezelő, nagynyomású kazánfűtő, felszolgáló, minőségi ellenőr (nő), mezőgazdasági üzletkötő, élelmiszerbolti eladó, műszerész, pultos, biztosítási üzletkötő, autóbusz vezető, festő-mázoló, elektromos karbantartó, termelésirányító, daruvezető nő, pultos nő. Az álláshelyekről á ki- rendeltségen készséggel adnak bővebb felvilágosítást.