Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-29 / 150. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke 1998. június 30., kedd KjékHírek Őrizetbe vették június 24- én a nemrég Nagykónyiban történt rablás gyanúsítottak. A tamási rendőrség két nagykónyi férfit, H. L.-t és R. L.-t gyanúsítja azzal, hogy június 19-én, pénteken egy idős asszonyt megtámadtak saját lakásában. A sértettet megverték és elvették tizenkétezer forintját. A két személyt előzetes letartóztatásba helyezték. A tetőn át hatoltak be június 25-ére virradó éjszaka a majsapusztai vegyesboltba, ahonnan mindössze hétezer forint értékű cigarettát és készpénzt vittek el. A gyanúsított egy majsapusztai lakos. Félmillió forint értékű aranyékszereket loptak el ismeretlenek egy simontor- nyai lakásból, június 22-én, napközben. A tettes az ajtó betörésével jutott be a házba. Egy koppányszántói férfi lakásába az ablak betörésével hatoltak be ugyanezen a napon. Innen 900 ezer forint készpénzt vittek el. ÁllásAjánló A térség munkáltatói az alábbi lehetőségeket kínálják munkavállalóknak: Tamásiban keresnek: négy vagyonőrt, két asztalost (pályakezdőket), négy betanított munkást temetői tevékenységre, négy állat- gondozót, Hügyészre tizenöt varrónőt, egy szövőt, egy asztalost, egy fő eladót (Hő- gyészre és környékére), Si- montomyára tíz cipőfelsőrész-készítőt, egy szakácsot, egy felszolgálót, három betanított munkást stancoló- bőrvarró munkára, nyolc varrónőt (szakmunkást, vagy betanított munkást), két szabászt, három ruhaipari technikust, Pincehelyre öt varrónőt, egy szabászt, egy könnyűipari üzemmérnököt, Iregszemcsére tíz varrónőt, Tabra egy villamosmérnököt, három hegesztőt, vagy minősített hegesztő, Kisszékelyre nyolc betanított varrónőt, nyolc bőrkonfekcionálót. Belecs- kára és Ságvárra tizenöt varrónőt. Kecskeméti munkáltató keres Tolna megyében végzendő munkára (ajtó-ablakszigetelés) egy fő barkácsérzékkel rendelkező dolgozót. További felvilágosítás a tamási munkaügyi irodánk 1-022 és 471-958. A vizsgálat lezárult, felejtsük el A Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. tíz településen szolgáltat ivóvizet. Az utóbbi időben a hírek azonban nem a vízről, a vízdíjról, vagy más, egy vízműhöz talán közelebb álló dolgokról szólnak, hanem egészen másról. Hogy miért, arra a kft. felügyelőbizottságának az alábbiakban vázlatosan ismertetett jelentése részben választ ad. A kft. vezetése 1998. májusában bízta meg a felügyelő bizottságot, hogy végezzen vizsgálatot „a kft. vezetésével kapcsolatban”. A jelentést a taggyűlés június 24-én elfogadta. A jelentés elöljáróban megállapítja, hogy a kft. vezetésében mutatkozó feszültségek és nézetkülönbségek már olyan méreteket öltöttek, amelyek lassan a kft. működését is veszélyeztetik. Nincs tisztázva, ki miért felel, kinek mi a feladata, hiányzik a belső ellenőrzés. Az ügyvezető és a gazdasági vezető közt korábban meglévő bizalom 1997. augusztus-szeptemberben azzal az eseménnyel szűnt meg, amelyből büntetőügy lett, és az ügyvezető ügyészségi megrovásban részesült. (Az fb által kért cash-flow mérleget az ügyvezető éppen azért nem tudta elkészíteni 1998. június 12-ig, mert június 8-án felmondott a gazdasági vezetőnek.) A kisebb települések képviselői rendszeresen sérelmezték, hogy a tamási önkormányzat képviselője szavazati súlyával visszaélve szavazta meg rendszeresen az ügyvezető éves jövedelmének 100-120 százalékos prémiumát - szögezi le a bizottság. A jelentés három jelentősebb, termálfürdőben végzett beruházást említ. A kemping tetőtérbeépítése, a strand pavilonsorának építése és a termálfürdő vizesblokkjának építése egyenként is meghaladta a tízmillió forintot. E felett pedig - a kft. szervezeti és működési szabályzata szerint - taggyűlési hozzájárulásra lett volna szükség, amely nem volt meg. Az fb számba vette a közös vízmű 2000-ig szóló fejlesztési tervének eddigi megvalósítását. 1997-ben elkészült például az újiregi klórgázadagoló, a kop- pányszántói 2. számú kút, a termálfürdőben a melegvizes kút fúrása és bekötése, és vásároltak egy kisteherautót. Nem valósult meg Koppányszántó, Értény, Nagykónyi, Páti, Meggyespuszta számítógépes automatikai rendszere. Nem volt tervben, de megvalósult Újireg számítógépes automatikája, a termálfürdőben egy vizesblokk és egy pizzeria építése. A kft. kisteherautóját az utóbbi időben jobbára nem a sofőr, hanem az igazgató vezette. Az igazgató a következő kijelentést tette a bizottságnak: „A kilométer-elszámolás a mindenkor érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően történt, a mentelevélen szereplő kilométeróraállás a tényt tartalmazza.” Néhány példa: április 14-én 222 kilométer, Tamásiban, 15 menetóra. Április 20-án 360 kilométer helyben, 17 menetórával, április 28-án 332 kilométer, helyben, 17 és fél menetórával. Áz autóba a ügyvezető beosztottja tankolt, de az üzemanyag-megtakarítást Kiss László vette fel. Kecske is, káposzta is Június elején a társtulajdonos községek képviseléíi kinyilvánították: a jelenlegi ügyvezetővel nem tudják elképzelni a közös kft. jövőjét. A kérdés a tamási képviselő- testület elé került, amely az. fb-jelentés ismeretében döntött úgy, hogy a tamási polgármester a taggyűlésben ne támogasson egy, az igazgató felmentésére irányuló javaslatot. Ellenben úgy foglaltak állást: Tamási érdeke, hogy a kft. továbbra is együtt maradjon. Kiss ImszIó nem kívánt lapunkban reagálni az fb-jelentésre. Április 7-én 18 óra 59 perckor például Tamásiban tankolt az autó, de a menetlevél szerint Tolnán volt. Külön foglalkozik az anyag azzal, hogy 1997. november 27- én Kiss László lányával, Kiss Évával kötött bérleti szerződést - versenytárgyalás nélkül - a strand 1. számú büféjére. Az ügyvezető úgy véli: „a társasági törvény szerint igaz, hogy a közeli hozzátartozóval kapcsolatos szerződések megkötése taggyűlési hatáskör. De csak akkor, ha a szerződés a társaság • szokásos tevékenységéhez nem tartozik. A büfé nincs a kft. tulajdonában.” A bizottság ugyanakkor megállapítja, hogy a szerződés szerint a büfé a kft. tulajdonában van. A társasági szerződés szerint az ingatlanbérbeadás nem szerepel a kft. tevékenységei között, így nem minősíthető szokásos, rendszeres tevékenységnek. (tf) Újraélesztik a vállalkozók egyesületét Hozzáférhető információkat, helyi igények szerint A párbeszéd, az információ hiánya - mint az alábbiakból kiderül, ez jellemzi a vállalkozói közéletet Tamásiban. A nemrég a városban is elkezdődött amerikai gazdaságfejlesztési program egyik kezdeményezése ezt az űrt töltené be.- Tamásiban a vállalkozók egyesülete névlegesen működik, értelmes tevékenységet nem folytat - mondja Balassa Zoltán, az egyik kezdeményező. - A vállalkozók körében, az önkormányzat gazdasági bizottságában is egy hiányérzet van, hogy miért nincs egy olyan fórum, ahol kialakulhatna párbeszéd, és ahol meg lehetne szűrni a vállalkozókkal kapcsolatos dolgokat. A következő időszakban meg kellene jeleníteni a tamási vállalkozók érdekeit, és ennek formája nem lehet más, mint az egyesület felelevenítése, tartalommal való megtöltése. Az amerikai programban felmerült az információhiány, és ez részben a párbeszéd hiányából is fakad. Az egyesület lehetne az a fórum, amely eldönti, hogy kiket jelölnének a vállalkozók az önkormányzatba, a kamarákba.- A vállalkozók meglehetősen csekély aktivitást mutatnak együttműködés, a számukra esetleg hasznos információk iránt. Mekkora érdeklődésre számít?- Nem csak az ő oldalukra jellemző ez a passzivitás, a polgárok általában passzívak. Akárhányszor leültem vállalkozókkal beszélgetni, mindig felmerült, hogy nem tudtak például pályázati lehetőségekről. Létezik egy finoman bújtatott információs hatalom. Azokra az információkra gondolok, amelyek megvannak a kamaráknál, a vállalkozósfej- lesztési alapítványnál, amelyek majdnem hatóságként működnek. Más, hogy én az egyesületben felhívom valakinek a figyelmét, hogy hallottam valamiről, kérjük le az információs bázisról. A kamarákból, a vállalkozói központból a vállalkozóknak napi haszna nincsen. Én azt szeretném, hogy a helyi igényeknek megfelelő információkat gyűjtsük be, és közvetítsük a helyi vállalkozók felé. (tf) HírSorok Elfogadta a tamási önkor- mányzát a pedagógusok minőségi bérpótlékával kapcsolatban a helyi Érdekegyeztető Tanács és a Tolna Megyei Iskolaigazgatók Egyesülete ajánlását, amely szerint a bérpótlék tíz százalékát intézményvezetők kapják, kilencven százalékát pedig az intézmények szabadon használhatják fel. Tábor romagyerekeknek. Egy hetes népművészetikézműves szaktábort szervez Kisszékelyben július 13-tól a Tolna Megyei Közművelődési Szolgáltató Iroda, a Szedresi Romaszervezet és a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület roma gyerekek részére. A Szedresről, Tengelic- ről és a Sió-Sárvíz térségéből érkező ötven diák kézműves foglalkozásokon, három szekcióban - fafaragás, szövés, kerámia - a népművészeti tárgyalkotás alapismereteit sajátíthatja el. A tábor közalapítványi és önkormányzati támogatásoknak köszönhetően a résztvevőknek térítésmentes. Régi-új igazgatók. Intézményvezetőket nevezett, ki a tamási önkormányzat június 23-án. A Vályi Péter Szakközépiskolát és Szakmunkás- képző Intézet vezetésével a következő öt évre Vida Lajos, eddigi igazgatót bízták meg. Szintén megerősítették vezetői tisztében a Lajtha László Zeneiskola igazgatóját, Antal Józsefet. Egy érdemes köztisztviselő is kaphat évente kitüntetést Tamásiban az elismerő címekről szóló rendelet módosítása nyomán. A városban így két pedagógus, egy közalkalmazott és egy köztisztviselő részesülhet elismerésben, amely százezer forintos pénzjutalommal jár. Felújítják a Waldorf-óvodát Tamásiban. A nyári szünetben teljes felújítás kezdődött a tamási Waldorf-óvoda épületében. Az alapítványi óvodába újabb három gyermeket írattak be, így szeptembertől tizennégy gyermeket nevelnek Waldoif-mód- szerrel Tamásiban. Katica néni, a galamblelkű Június 24-én töltötte be századik életévét Magyarkeszi- ben Kari Fazekas Jánosné. Katica néni 1945-ben költözött családjával a faluba Nagyperkátáról, ahol otthonukat bombatalálat érte. Férje nagyszokolyi volt. A száz éves asszony korábban ezüstművesként dolgozott Budapesten. Leányai szerint édesanyjuk galamblelkű, a száz év titka a nyugodt, dolgos élet. Katica nénit négy még élő gyermeke, nyolc unokája, kilenc dédunokája, és két ükunokája köszöntheti kerek születésnapján, (-h -c) Gonoszdi pontykapás. Tíz kiló 47 dekát nyomott a képen látható derék pikkelyes, amit Szakács Szabolcs, a Tamási Kossuth Hörgászegyesület tagja fogott a napokban a gonoszdi 1. számú horgásztavon. Holnaptól pénzért parkolunk Egy július 1-től életbe lépő ön- kormányzati rendelet szerint Tamási központjában fizetni kell a parkolásért. A Kossuth téren munkanapokon 7 és 16 óra között, további hét utcában és téren csütörtökönként 7 és 14 óra között szednek pénzt. Utóbbiak közé tartozik a Földhivatal előtti, a Diákcentrum melletti, a szolgáltatóház mögötti parkoló, a városháza bejárója,a rendőrség előtti egyirányú utca jobb oldala és a Móricz Zsigmond utcai bejáró. A posta előtt továbbra is ingyen lehet megállni. A díj óránként harminc forint, a havi bérlet ezer forintba kerül. Nem mellékesen: a pótdíj összege ötszáz forint. <-h -c)