Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-20 / 143. szám
FOTÓ: BAKÓ JENŐ Ellenséges rohamsisak az emlékművön A laikusok soha észre nem vették volna, ám a világháborús veteránokat felháborította a dolog: a tolnai II. világháborús emlékművön szovjet típusú rohamsisak van megörökítve. Az emlékművet nemrég, május 8-án avatták. Érdekes, hogy akkor még senkinek nem szúrt szemet az „ellenséges” rohamsisak. Legalábbis akkor nem tette ezt szóvá senki. A világháborút megjárt tolnai férfiak viszont később rádöbbentek, hogy ilyen sisakot nem ők viseltek, hanem azok, akik őket akarták megsemmisíteni. A felfedezésre ki-ki vér- mérséklete szerint reagált, állítólag volt olyan veterán, aki ezek után egyenesen leköpte az emlékművet. (Bizonyíték erre nem áll rendelkezésre.) A probléma megismerése után többen próbáltak utánanézni, egyáltalán meg lehet-e különböztetni a más-más hadseregek által használt rohamsisakokat. Van olyan vélemény, amely szerint lényeges eltérés nem lehet a katonai fejfedők között, már csak azért sem, mert mind a németek, mind a magyarok, mind a szovjetek Amerikából kapták a „sisakgyártó” gépeket. Mások azt mondják - így a tolnai városvédő egyesület képünkön látható elnöke is - hogy az eredeti szovjet és az eredeti magyar sisak összetéveszthetetlen. (A fehérre festett fejfedő a szovjet, a sötét színű a magyar.) A felelősség kérdését illetően (is?) megoszlanak a vélemények. A legtöbben abban a hiszemben vannak, hogy az emlékmű aktivistáinak egyike adta oda saját sisakját mintaként az alkotást készítő művésznek, és úgy vélik, ennek a sisaknak az eredete legalábbis bizonytalan lehet. Lapunk viszont megtudta, hogy a művész nem erről a fejfedőről mintázta művét. Az alkotás elkészültének körülményeit ugyanakkor nem áll módunkban ismertetni, mivel az alkotó nem járult hozzá, hogy az általa közölt információkat nyilvánosságra hozzuk. Az elsősorban a veteránokat és a hozzáértőket érintő problémának többek szerint egyébként lenne kivitelezhető megoldása: a művésznek az eredeti magyar sisakot újra kellene formáznia, ezt követően pedig kicserélni a most az emlékművön láthatóval. Kérdés, hogy az üggyel kapcsolatosan jelenleg érzékelhető indulatok nem befolyásolják-e túlzottan a probléma józan rendezését, -htÚj szülött az udvari vécében Különleges életmentés Hogy a tűzoltók tüzet oltanak, az természetes. Azt már kevesebben tudják, hogy más alkalmakkor is életet mentenek. Ők azok, akik a közúti balesetek sérültjeit speciális célszerszámok segítségével kiveszik az összeroncsolt autókból, de a lánglovagokat riasztják a vasúti balesethez, a hídon vagy emeleti ablakban álló öngyilkos-jelöltekhez és a vízben fuldoklókhoz is. A „szokványos” esetek mellett nem mindennapi életmentést hajtott végre a Dombóvári Városi Tűzoltóság munkatársa, Városi Sándor. Városi Sándor FOTÓ: BAKÓ JENŐ — Egy perc alatt kiálltunk, kilenc perc alatt a helyszínen voltunk. — Hányán mentek? — Hatan megyünk egy vonuláskor. — Mit tapasztaltak a helyszínen? — A falu szélén álló hosszú parasztház végében, az udvari vécében volt a csecsemő. Látni nem lehetett a ráhaj igáit tégláktól, mélyen volt, csak a nyöszörgést hallottuk. — Hogy döntötték el, hogy mit tegyenek? — Mivel látni nem lehetett, hogy hol van a kicsi, az ülőke meg szűk volt, először szét kellett vágni a vécé káváját. Ezután eresztettek le a gödörbe fejjel lefelé, a lábamra kötött kötélnél fogva. — Miért éppen Önt? — A termetem miatt. Én vagyok a legkisebb súlyú, 70 kiló, a kollégáim mind testesebbek. — Védőruhát, légzőkészüléket viselt? — Nem volt ilyenre idő, meg a hely is szűk volt. A bal kezemben fogtam a lámpát, amivel világítotAz egy éve, május 18- án történt esetre így emlékezik vissza a 34 éves, mosolygós fiatalember: - Reggel 8 óra 57-kor érkezett a riasztás a mentőktől. Az információ szerint Vásárosdombón, az Árpád utca 28. számú háznál egy élő csecsemőt kell kivenni az udvari vécéből. (A Baranya megyei Vá- sárosdombó a három megye határán fekvő Dombóvártól 12 kilométerre van - a szerk.)- Mi történt a riasztás után? Az életmentő tűzoltó csapat tam, a másikkal kotortam a téglák között, kerestem a gyereket.- Nem volt elviselhetetlen a szag?- Akkor én nem érzékeltem semmit. A menteni akarás erősebb volt bennem az undornál. Csak a halk sírást figyeltem.- Miként sikerült megtalálni a kisbabát?- Szerencsére az egyik keze kilátszott a téglák alól. Levettem róla 6-7 téglát, akkor láttam, hogy az oldalán fekszik. Ez volt a szerencséje, különben megfulladt volna. Megfogtam a picit, szóltam a kollégáknak, kihúztak bennünket.- Milyen volt a baba?- Aranyos. De, hogy fiú vagy lány volt-e, azt ne kérdezze, mert nem tudom. A mentősök rögtön átvették, melegített kosárba tették, hogy megakadályozzák további kihűlését. Mielőtt bevitték a kórházba ellátták a fejsebét, az egyik tégla ugyanis beszakította a koponyáját. A bírósági tárgyaláson hallottam, hogy szerencsére nem maradt vissza nála semmiféle károsodás. Miután meggyógyult, nevelőszülőkhöz került.- Gondolt azóta erre az esetre?- Hogyne. A 12 év alatt, mióta tűzoltó vagyok, sok mentésen részt vettem, de ez mindegyik közül kiemelkedett egyrészt a mentés módszere, másrészt a tett elkövetése miatt. Még ma sem tudom felfogni, hogy lehet ilyet elkövetni egy csecsemővel? Sokat gondolok arra, hogy vajon az ekkor történtek mennyiben befolyásolják ennek a gyereknek az életét. Városi Sándor ezért a tettéért az idei Flórián napi ünnepségen „Bátorságért” érmet kapott. F. Kováts Éva A Hermann Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület Tolna Megyei Szervezete tavaly állatotthont hozott létre Szekszárdon, a Keselyűst úton. Nekik köszönhető, hogy azóta közel 130 elhagyott kutya élete rendeződött: egyrészt biztonságban vannak az állatotthonban, másrészt az ebek közel fele már szerető gazdira Is talált. FOTÓK: GOTTVALD „Kutyául” vannak Állatotthon - gondokkal A kutyamenhelyen ugyan biztonságban vannak az utcára lökött, egykor szeretett házi kedvencek, de az otthon működéséhez bizony igencsak gyéren csordogál a forint. Sok mindenre lenne szükségük, például egy jó kerítésre, faanyagokra a kutyaházak építéséhez, hűtő- és fagyasztószekrényekre, kutya- és macskaeledelre, edényekre, amiből az állatokat etetik. Fiáth Szilvia és Nagy Piroska fáradhatatlanul járja a várost, kilincsel önkormányzatnál, cégeknél, saját autójával hordja az állatoknak az üzemi konyhákról a maradékokat, hogy a sok megpróbáltatás után végre révbe jutott kutyák ne csalódjanak ismét. Azt bárki tapasztalhatja a megye- székhelyen, hogy az utóbbi időben alaposan megcsappant a kóbor kutyák száma, s ez ennek a néhány lelkiismeretes aktivistának köszönhető. (Persze nem tartoznak a „megmentendő” kategóriába azok a kutyák, akiknek van gazdájuk, csak éppen napközben szélnek eresztik őket, hadd szórakozzanak az utcákon kedvükre...) Az állatmenhelyen nem egy furcsaság történik. Nem ritka, hogy a megunt kutyust odakötözi „kedves” gazdija a kerítéshez, ott vonyít keservesen, amíg valaki arra nem jár. Dobtak már át a kerítésen újszülött kiskutyákat „tartalmazó” papírdobozt is. Ami még ennél is szomorúbb: azoktól lopnak, akiknek amúgy sincs semmijük. Rendszeresen fosztogatják az állatotthont. Loptak például nyakörveket, pórázokat, gázpalackot, no és élelmet. A tolvaj talán nincs is azzal tisztában, hogy az itt található élelem emberi fogyasztásra nem alkalmas, aki eszik belőle. könnyen megbetegedhet. Legutóbb például 40 kiló avas rizst zsákmányoltak a lelkiismeretlen hívatlan látogatók. Akik akár anyagilag, akár erkölcsileg szeretnék támogatni a nehéz helyzetű állatotthont, vagy szeretnének kutyust örökbe fogadni a már megmentettek közül, a következő számokon jelentkezhetnek: napközben: 74/312-054, 74/315-675, 06-20-744450, este: 74/437-370, 74/417-679 és 74/318- 306. venter
