Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)

1998-06-04 / 129. szám

1998. június 4., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Bogyiszlón a beruházás tervezett ütemének megfelelően folyik a szennyvízhálózat kiépítése. A falu vezetői izga­tottan várják a Vízügyi Alap döntéshozóinak közeljövő­ben várható határozatát. Az innen remélt pénzre ugyanis elemi szükség van a teljes befejezéshez. fotó: g.k. Egyesületben a polgárőrök Hetvenkilenc regisztrált je­lentkezővel megalakult a Paksi Polgárőrök Egyesülete. Az alakuló közgyűlésen a ta­gok elfogadták az egyesület alapszabályát, valamint a szervezeti és működési sza­bályzatát és megválasztották a tisztségviselőket. A Paksi Polgárőrök Egyesületének el­nöke Bor Imre önkormányzati képviselő lett. Az egyesület tagjai a feladatuk végrehajtá­sához szükséges tudnivalók­ról jövő héten kapnak kikép­zést a paksi rendőrkapitány­ság szakembereitől. Irodát és annak minimális berendezé­sét, valamint a járőrözéshez szükséges gépjárművet az önkormányzat biztosította az egyesület számára. A további fejlesztésekhez és az anyagi háttér kiépítéséhez több paksi cég ajánlotta fel segítségét, így az alapvető feltételek megteremtése után június 15- től számíthatnak arra Paks polgárai, hogy hétköznap este 10 órától hajnal 2 óráig, pén­teken, szombaton, vasárnap pedig 11 órától hajnali 3 óráig járőröznek majd a város ut­cáin a polgárőrök. Szentesi Zoltán Hogyan védjék az idősek értékeiket és magukat? Mit tegyen, ha jön a rabló? Vagyonvédelemről, önvéde­lemről tartott előadást tegnap délután Szekszárdon dr. Soczó László városi rendőrkapitány nyugdíjasoknak. A Vállalko­zók Házában tartott eseményt a Nyugdíjasok Szekszárd Vá­rosi Területi Érdekszövetsége szervezte. A szövetség rend­szeresen rendez előadásokat tagjainak. A tegnapi összejö­vetelen a városi rendőrkapi­tány sok egyéb megszívle­lendő tanács mellett olyan apró trükköket ismertetett az előadáson résztvevőkkel, me­lyek hatásosak lehetnek rabló- támadás vagy betörés esetén. Ezerhatszázért adták a hamis ötezrest Zombán buktak a pénzhamisítók Hamis ötezreseket foglalt le a bonyhádi rendőrség. A hamisí­tók úgy buktak le, hogy egyikük a zombai diszkóban akart egy hamis ötezressel jegyet váltani. Szerencsére van infralámpás pénzvizsgáló a zombai diszkó­ban. Ennek köszönhető, hogy a négy tagú pénzhamisító csapat megbukott. A hét végén a 22 éves B. Roland igencsak meg­lepődött, amikor rajtakapták, hogy egy hamis ötezressel akar fizetni. A rendőrségi házkutatás során további hat álpénz került elő B. Rolandéknál. A lebukott bonyhádi fiatalember el­mondta, hogy a szintén bony­hádi F. Krisztiántól összesen huszonhat darab hasonló „pénzt” kapott. A vizsgálat ed­digi adatai szerint F. Krisztián a dombóvári N. Zoltánnal készí­tette a hamis pénzt. A két férfi (Folytatás az 1. oldalról.) A vizsgálataink alapvetően a szántóra, szőlőültetvényre, kertre, gyümölcsösökre teljéd­nek ki. A határszemlét Tolna megyében a megyei hivatal hat fős mezőgazdász gárdája végzi. Az első benyomásaink nagyon rosszak. Sajnos gyakori, hogy nem tesznek eleget bejelentési kötelezettségeiknek a tulajdono­sok a szőlő, gyümölcsösök tele­A dombóvári önkormányzat azzal teremtette meg a pályázat sikerének alapját, hogy az el­múlt évben 20 milliós beruhá­zás eredményeként elkészült a Dózsa György utcai szennyvíz- gerincvezeték, s további tíz mil­lió forintért a város egészére vonatkozó szennyvíz hálózat kiépítési terve is. Egyesületté alakult tegnap a Szekszárdi Szív- és Élet Klub a Balassa János Egészségügyi Szakiskolában megtartott ösz- szejövetelén. A klub tavaly ősszel verbu­válódott szívbetegekből és hoz­zátartozóikból. A havi egyszeri összejöveteleken a vezetőség igyekezett olyan előadókat Pécsett főiskolás, elmondásuk szerint iskolájukban, illetve N. Zoltán saját gépén készítették az álforintokat. A másolatokat A/4-es Canon papírra nyomtatták, a fémszálat ceruzavonallal pótolták. Ennek ellenére a produktumról nem ordít az első pillanatban, hogy hamisítvány. Oly annyira nem, hogy még a diszkós lebukás előtt B. Roland a szintén bony­hádi F. Antallal Bajára utazott, hogy ott a hamis pénzt valódira váltsa. Tizennyolc álbankóval utaztak a bácskai városba, ahol fagyisnál, hírlapárusnál, ve­gyesboltban, telefonkártya árusnál és virágboltban „vásá­pítésénél. Nem csak a földhiva­talnak, de még a helyi önkor­mányzatnak sem jelentették ezt be, holott telepítési engedélyt kellett volna kérniük. Művelet­len területek is előfordulnak, amire földvédelmi bírságot lehet kiróni, hiszen a hasznosítási kö­telezettségének a tulajdonos nem tett eleget. (Aranykoronán­ként akár 1000 forinttal is bün­tethető.) Az is gyakori, hogy en­Az önkormányzat a mostani pályázati siker mellé további ál­lami pénzeket kíván bevonni a több éves programba, s a terü­letfejlesztési tanács mellett a Belügyminisztériumhoz céltá­mogatásra nyújtott be pályáza­tot, valamint a vízügyi és a kör­nyezetvédelmi alaptól is támo­gatást remél. hívni, akik hasznos tanácsaik­kal segíteni tudják az érrend­szeri megbetegedésben szenve­dőket. A klubban orvosok, gyógy­tornász, dietetikus és egyéb szakemberek tartottak előadást az egészséges életmódról, étke­zésről, tornáról, a mozgás fon­tosságáról. roltak” - tehát váltottak - és negyvenezer forint valódi pénzzel a zsebükben utaztak haza. B. Roland egyébként ezer- hatszáz forintért kapta az ötez­reseket a két főiskolástól. A két gyártó ellen hamis pénz előállí­tása, B. R. ellen annak forga­lomba hozása, F. Antal ellen ebben való bűnrészesség miatt indul eljárás. A rendőrség felhívja a fi­gyelmet, hogy az üzletek, vál­lalkozások sokat tehetnének a hamis bankjegyek kiszűrése ér­dekében. Szabad szemmel ugyanis nem feltűnő az eltérés. Az infralámpa ugyanakkor biz­tonsággal felismeri a hamisít­ványokat. Egy egy ilyen lámpa pedig kevesebb, mint egy - va­lódi - ötezresbe kerül. Hangyái gedély nélkül kivonják a terme­lésből a földterületet. — Mit jelent a „hasznosítási kötelezettség"? — Ha termelni nem tud a bérlő vagy tulajdonos, mert esetleg hiányoznak ehhez a megfelelő feltételek, akkor gyommentesen kell tartania a földterületét. Ezt a kötelezett­séget törvény írja elő. Mauthner E mellett a lakosság bevo­nása is szükséges lesz a szennyvízhálózat teljes kiépíté­séhez, s ezt vízi közműtársulat létrehozásával, illetve ezen ke­resztül a lakossági csatlakozás­hoz elérhető kedvezményes banki kölcsönnel kívánják el­érni. Már megkezdődött a társulat szervezése, ám valójában csak akkor lehet ennek tényleges ki­alakítása, ha a beruházás for­ráskoordinációja a még remélt pályázati pénzekkel együtt megvalósul.- nagy ­Felvették a kapcsolatot a Ba­lassa János Szakiskolával, amely nem csak helyet ad az összejöveteleknek, de a tanulók esetenként vérnyomást és ko­leszterin szintet mérnek a ta­goknak. Az egyesületté alakult klub elnöke dr. Zsigmond Ár­pád belgyógyász lett. (fké) Röviden Régi könyvek és metsze­tek a 16.-17. századból címmel nyílik kiállítás ma 15 órakor Szekszárdon, a Babits Mihály Emlékház kamaratermében. A kiállí­tást Temesi Ágnes, a me­gyei közgyűlés elnöke nyitja meg, a tárlat szep­tember 21-ig látható. Mesemondó versenyt rendeznek megyénkbeli speciális iskolás tanulók ré­szére ma, azaz csütörtökön délelőtt a faddi művelődési házban. E program kereté­ben kerül sor a faddi általá­nos iskola speciális tagozata által kiírt képzőművészeti pályázat eredményhirdeté­sére is. Fúvósok búcsúja. Német- országi és svájci vendégsze­replésre utazik a Tamási Fú­vószenekar június 8-án. Jú­nius 5-én pénteken koncert­tel búcsúzik a tamásiaktól, amely a Frank söröző kertjé­ben 19 órakor kezdődik. Pedagógusokat köszönté­nek Simontomyán június 5- én, pénteken 17 órakor a Városházán. A hőgyészi Sport Horgász Egyesület június 6-án, szombaton, közösségi mun­kanapot tart horgászvizei­nél. Az egyesület számít a tagok részvételére. Gyüle­kezés reggel 7 órától a ta­nyánál. Szekszárd határában, a Porkoláb-völgy déli részén a közelmúltban alakult meg a Birtok és Tanyavédelmi Szövetség. A nyugati rész­szel közösen nyolcvankét fős egyesületet hoztak létre. A járőrözést a völgy sajá­tosságainak megfelelően - ebben ötvenketten vesznek részt - szervezték meg. Tamásiban egy tanyába törtek be, ahonnan permete­zőgépet, üstöt és ágyneműt loptak el. Pincehelyen egy nyitott tehergépkocsiból 9 ezer fo­rint készpénzt loptak ki Telepítések, engedély nélkül Határszemlét tartott a földhivatal Dombóvári szennyvíz-tervek Mint ismeretes, Dombóvár önkormányzata 40 millió forintot nyert el a város csatornahálózatának további építéséhez a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács döntése szerint. A pénzt három évre elosztva kapja meg a város, ám az összesen 300 milliós fejlesztési terv véghezviteléhez más források bevo­nására is szükség van. Hasznos tanácsok a rászorulóknak Hírek A Megyéből Szakmunkásokat köszöntenek A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományainak megfelelően idén is ünnepsé­get rendez a szakmai tanulmányi versenyek legeredményesebb tanulóinak, szakoktatóinak és felkészítő tanárainak tiszteletére Szekszár­don. A jutalmazással egybekötött ünnepségre június 5-én, pénteken 14 órakor kerül sor a Művészetek Házában. Tigrisek a ZUG-ban A szekszárdi Wolf sütöde a közelmúltban Tig­ris címmel hirdetett általános iskolások szá­mára rajzpályázatot. A beérkezett pályaművek­ből összeállított kiállítás - melyet Kocsis Imre Antal polgármester nyitott meg - június 15-ig tekinthető meg a ZUG-ban. (Szekszárd, Béla király tér 6.) Szaxofon koncert Bonyhádon A Városi Zeneiskola Szaxofon Kvartettje ad hangversenyt Bonyhádon, a Horváth Olivér te­remben. Seleljo Jaroszlav, Seleljo Erzsébet, Be- runcvik Dániel és Kosnás Attila hangversenye ma este 6 órakor kezdődik. Jótékonysági est névadó előtt A tolnai II. iskola augusztus végén tartja név­adó ünnepét. Erre az alkalomra - egyebek mel­lett - szeretnék elkészíttetni a névadó személyi­ség emléktábláját. Ennek megvalósításához já­rul hozzá a holnap, azaz pénteken 17 órakor, a városi sportcsarnokban kezdődő jótékonysági est, amelynek során az iskolai Ki mit tud?-on legjobban szereplő diákok műsorát láthatja a közönség. Lakossági fórum Szőlőhegyen Ma este hat órától Dombóvár-Szőlőhegyen, a művelődési házban tartanak lakossági fórumot, amelynek témái között szerepel egyebek mel­lett a szőlőhegyi óvoda fűtés rekonstrukciója és a tömegközlekedés kérdése is. Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. június 3-án K&H ..... OTP Bank , vételi eladási •la dó 5i vételi eladási eladási eladási puK dátuma kamat árfolyam árfolyam árfolyam árfolyam '(EHM) árfolyam árfolyam árfolyam árfolyam KI 8 98.09.09. 0,00 95,02 95,76 16,50 95,10 95,72 16,50 95,10 95,83 16,22 KI 9 98.09.23. 0,00 94,35 95,18 16,50 94,44 95,14 16,50 94,31 95,14 16,50 94,44 95,25 16,25 K20 98.10.07. 0,00 93,69 94,61 16,50 93,80 94,57 16,50 93,78 94,68 16,28 K21 98.10.21. 0,00 93,04 94,05 16,50 93,16 94,01 16,50 92,99 94,01 16,50 93,14 94,11 16,31 K22 98.1 1.04. 0,00 92,40 93,49 16,50 92,53 93,45 16,50 92,51 93,55 16,34 K23 98.1 1.18. 0,00 91,76 92,94 16,50 91,91 92,90 16.50 91.88 92,99 16.37 K24 98.12.02. 0,00 91,06 92.31 16.70 91,30 92,36 16,50 91,26 92.44 16,40 K25 98.12.16. 0,00 90,43 91,77 16.70 90,70 91,82 16,50 90.68 91,90 16,41 K26 98.12.30. 0,00 89,82 91,23 16.70 90,10 91,29 16,50 90.10 91,37 16,42 KI 99.01.13. 0,00 89.21 90.70 16.70 89,52 90.77 16.50 89,27 90.77 16.50 89.54 90,85 16,42 K2 99.01.27. 0,00 88,57 90.13 16.80 88,54 90,25 16.50 88,68 90,25 16,50 88.98 90,32 16.43 K3 99.02.10. 0,00 87,97 89,61 16.80 88,36 89,74 16.50 88,44 89,81 16,44 K4 99.02.24. 0,00 87.39 89,09 16.80 87,80 89,23 16,50 87,91 89,30 16,45 K5 99.03.10. 0.00 86.81 88.58 16.80 87.38 88,79 16.45 K6 99.03.24. 0.00 86.25 88,08 16.80 86.87 88,29 16,46 K 7 99.04.07. 0.00 85.68 87.58 16.80 86.14 87,74 16.50 86.36 87,80 16.47 K8 99.04.21. 0.00 85.07 87.03 16.90 85.61 87.26 16.50 85.87 87,31 16.48 K9 99.05.05. 0.00 84.45 86.47 85.08 86.76 85.37 86.83 16,48 KI O 99.05.19. 0,00 83,91 85,98 17.00 84,89 86,35 16,49 1998/J 98.07.25. 8,31 100.52 100,83 16.20 100,49 100,80 16.50 100.33 100.80 16.50 100,32 1998/K 98.10.03. 3,59 100,83 101,50 16,20 100,74 101,41 16,50 100,58 101,58 16,00 100,84 101,81 15,27 I999/B 99.01.05. 8,00 100,00 102,00 100,00 102,00 100,20 102,20 1999/C 99.05.06. 1,76 104,50 106,09 16,20 104,51 106,1 1 ' 16,20 1 04,39 106,01 16,20 104,85 106,59 15,48 1999/D 99.10.24. 2,30 104,16 106,47 16.20 104,17 106,49 16.20 104.40 105,27 107,63 15,23 1999/E 99.01.12. 7,59 100,74 101,86 16,20 100,74 101,87 16,20 100,85 101.98 16,00 100,82 102,30 15,42 1999/F 99.04.12. 2,35 99,03 100,49 16,20 97,27 98,12 16,20 98,18 100,65 16,00 98,85 100,48 16,22 1999/G 99.07.24. 5,88 98,99 100,85 16.20 98,99 100,85 16,20 99,17 101.04 16,00 98,90 100,75 16,30 1999/H 99.10.24. 1,81 98,93 101,16 16.10 98,82 101,06 16.20 99,04 101.27 16,00 99,00 101,23 16,03 2000/D 00.02.12. 5,63 102,07 104,80 15,70 101,87 104,60 15,85 101,94 104,67 15,80 103,00 105,77 15,01 2000/E 00.05.12. 0,96 98,37 101,36 15,70 98,44 101,44 15,65 98,51 101,51 15,60 98,90 101,92 15,34 2000/F 00.08.24. 4,34 98,29 101,66 15.60 98,79 102,19 15,30 98,13 101,49 15,70 98,20 101,35 15,78 2000/G 00.11.24. 0,44 98,48 102,18 15,45 98,93 102,66 15,20 98,43 101,18 16,00 98,37 101,61 15,75 2000/H 00.01.12. 6,40 98.55 101,09 15.75 98,36 100,90 15,90 98,49 101,03 15,80 98,15 100,68 16,07 2000/1 00.04.12. 2,72 98,08 100,96 15,90 2001/C 01.12.12. 7.1 1 97.79 101,49 14.95 96.45 101,33 15.00 96.53 100,16 15,48 2001/D 01.02.12. 5,79 99,16 103,18 15.00 98,42 101,68 15,73 2001/E 01.05.12. 2,04 98,39 101,60 15.30 97,33 101,71 15,30 97,50 100,71 15,71 2002/F 02.06.24. 6,18 94,50 95,52 15,00 93,20 98,52 15,00 93,20 97,15 15.50 93,82 97,80 15,26 2002/G 02.12.12. 5,60 95,07 99,48 14,65 92,97 98,72 14,90 94.08 15.00 93,89 98,22 15,07 2003/F 03.09.24. 14,32 99.00 101,00 99.30 101,30 99,80 101,80 2003/H 03.03.12. 3,99 99,00 101,10 99,00 101,00 2004/F 04.03.12. 4,71 99,00 101,00 99,30 101.30 99,80 101,80 2004/G 04.03.24. 3,91 99,30 101,30 99,40 101,40 99,30 101,30 2005/C 05.08.1 1. 18,65 102,00 2005/D 05.03.12. 1,03 101,00 103,00 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam +■ a felhalmozott kamatok. ,,K" sorozat: 1 2 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató.

Next

/
Thumbnails
Contents