Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)

1998-06-13 / 137. szám

1998. június 13., szombat 3. oldal Megyei Körkép Kirabolták a faddi templomot A tegnapra virradó éjszakán betörtek a faddi templomba és értékes festményt, kegytár­gyakat valamint a perselyek­ből készpénzt vittek el. Az első becslések alapján a kár mint­egy 7-10 millió forint. Juhász Tibor plébános szerint a leg- felháborítóbb a dologban, hogy az oltári szentség ünnepe előtt követték el ezt a szégyen­letes bűntényt. A vasárnapi körmenet ettól függetlenül nem marad el. Az ügyről a Va­sárnapi Tolnai Népújságban olvashatnak bővebben. A betöréssel kapcsolatban a nyomozást folytató megyei rendőrfőkapitányság kér se­gítséget a lakosságtól. Akik 1994 után olyan fénykép­vagy videofelvételt készítet­tek, amelyen látszik a temp­lom belseje, vagy az ott lévő tárgyak, jelentkezzenek a me­gyei főkapitányságon szemé­lyesen, vagy a 74/411-199-es telefonon, illetve egy ingye­nesen hívható „zöld szám” is rendelkezésre áll ehhez: 80/200-178.-es­Konferencia Szekszárdon Vállalkozók a fejlesztésért Kis- és középvállalkozások szerepe, lehetőségei a terület­fejlesztés terén címmel rendez konferenciát Szekszárdon, a Technika Házában június 22- én 9.30 órai kezdettel a MTESZ. Az egész napos konferen­cián előadások hangzanak el a Megyei Területfejlesztési Ta­nács lehetőségeiről, a megyei fejlesztésekben való részvé­telről. Szó lesz a gazdasági kamarák szerepéről, lehető­ségeiről, a vállalkozás élénkí­tés terén. A megyei vállalko­zásfejlesztési központ munka­társa ismerteti a különböző ajánlatokat és projekteket. A MTESZ műszaki fejlesz­tési, technológiai transzfer szolgáltatásairól, az informá­ciós lehetőségekről a MTESZ szakmai igazgatója, Szegner László tart előadást. Az előadásokat konzultációk kö­vetik. A konferencián való részvétel díjtalan. Ünnep a szeretet jegyében Harmadik alkalommal ren­dezték meg a dombóvári Egyesített Szociális Intéz­mény Idősek Otthonában azt a búcsúi ünnepséget, amely a Jézus Szíve, vagyis a dombóvári római katoli­kus Nagytemplom ünnepé­hez kapcsolódik. Az intézmény igazgatója, Fe­hér Jánosné először az ön- kormányzat, a polgármesteri hivatal képviselőit, majd az otthon lakóit és azok hozzá­tartozóit és az intézmény volt és jelenlegi dolgozóit köszön­tötte a kerti ünnepségen, majd Farkasdi András esperes, apát-plébános celebrált sza­badtéri misét. A szertartáson arra utalt, hogy Jézus maga a szeretet, míg szíve az isteni szeretet jelképezi, s az egyház a szere­tet ünnepét június 19-én, pén­teken tartja. Ehhez az ünnep­hez kapcsolódott a tegnapi búcsú is, s Farkasdi András azt kívánta az otthon dolgozó­inak, lakóinak, hogy a szere­tet jegyében éljenek egymás mellett. A szentmisét a Kaposvári Flamingó Táncegyesület dombóvári csoportjának be­mutatója követte. Az ifjú ver­senytáncosok fellépése után pedig az otthon lakói szaval­tak, énekeltek, s tették az im­már hagyományos ünnepsé­get emlékezetesebbé. A hagyományokhoz híven jó hangulatú zenés, táncos mulatsággal zárult a búcsúi ünnepség, s ezen a Treff együttes szolgáltatta a zenét.- nagy ­Technikus jelöltek vizsgáznak. „Vizsga nagyüzem” van a szekszárdi Ady Endre Kö­zépiskolában. Mint Babai Zoltán igazgató elmondta, idén száz diák érettségizik világbanki sza­kon, szakmunkásvizsgát - autószerelő, fodrász, bőrdíszműves, kozmetikus, asztalos, ács-állvá­nyozó, lakatos -, kétszázötvenen tesznek. Technikus minősítő vizsgára ötvenen jelentkeztek. A gépész-számítástechnika, illetve ruhaipari technikus jelöltek gyakorlati vizsgája csütörtök, pén­teken zajlott. Az elméleti vizsgára a jövő héten kerül sor. fotó: bakó jenó Mit ér a tanár vidéken? A vidéki kisiskolák jelentős részében, néhol tartósan hiányoz­nak szaktanárok. Sokhelyütt nem is fűznek komoly reménye­ket ahhoz, hogy a sikerül betölteni az állást. Mit tudnak nyúj­tani a vidéki iskolák egy kezdő tanárnak? - ezt kérdeztük isko­laigazgatóktól. A felsőnyéki általános isko­lában a készségtantárgyaknak nincs szaktanára - tudjuk meg Simon Gábor, igazgatótól. A testnevelést más szaktanárok tanítják, de felvenni nem tud­nak új pedagógust, a helyzet a kisiskolák esetében ugyanis nem egyszerű. Felsőnyéken év­folyamonként egy osztály van, egy testnevelőnek így nem lenne meg a kötelező óraszáma, de azoknak a szaktanároknak sem, akik helyettesítik a hi­ányzó testnevelőt. így az iskola - a falusi kisiskolák többségé­hez hasonlóan - mindenképpen törvénytelen helyzetben van. Egy Felsőnyéket választó tanár egyébként szolgálati lakást, és a törvény által meghatározott il­letményt kapná, ami bruttó 30 ezer forint körüli összeget je­lent. A fürgedi alsó tagozatos is­kola igazgatója, Tatai Istvánná elmondta: jelenleg főállású pe­dagógust nem keresnek, de óra­adóként foglalkoztatnának né­met szakos tanítót. Fürgéd némi pluszt is tud adni a tanároknak. Egy kezdő fizetés bruttó 33 600 forint, emellett a 13 500 forin­tos pótlékalap 10 százalékát kaphatja a pedagógus osztály- főnöki, 15 százalékát területi pótlékként, és 20 százaléka jár az összevont osztályok után. Szolgálati lakás jelenleg azon­ban olyan van Fürgédén, amelybe - az igazgatónő sze­rint -, egy ma Magyarországon diplomás ember nem szívesen költözne. Az óraadónak megál­lapodás szerint tudna fizetni az iskola. Csak viszonyításkép­pen: egy húsz éves munkavi­szonnyal rendelkező tanár túl­óradíja 300 forint. Regölyben német szakos ta­nár hiányzik. A falu iskolájában bruttó 37 ezer forintot keres­hetne, és szolgálati lakást vagy albérleti hozzájárulást kapna. Porga Ferenc, igazgató szerint azonban a német szakon vég­zettek más területeken keresnek a tanári pálya által nyújtottnál jobb megélhetést. A kérdésre, hogy szeptemberben szaktanár tanítja majd a németet Regöly­ben, úgy válaszolt: nem bízik benne, de a remény megvan. Pincehelyen a tantárgyak kö­zül a matematika, a fizika és a kémia vár szaktanárra. A falu egy három szobás, új szolgálati lakást adna, illetményföldet, és a bértábla szerinti fizetést. Volt egy érdeklődő házaspár Buda­pestről, megmutattuk nekik a lakást is, de végül visszamond­ták a jelentkezést - mondja az iskolaigazgató, Szenczi András, aki nem sok reményt fűz ahhoz, hogy szaktanárok szerződjenek Pincehelyre, hiszen kémiata­nárt már tavaly ősz óta keres­nek. A hirdetést mindenesetre kifüggesztették a pécsi, a szombathelyi és a szegedi ta­nárképző főiskolára: hátha va­lakinek megtetszik. (tf) Becsén járt a Bartina A péterrévei (az újvidéki Becse mellett) Tisza Tánc- együttes meghívására az ott már hagyományos Gyöngyösbokréta és Dur- indo Fesztiválon vett részt a szekszárdi Bartina Nép­tánc Együttes. Mint azt Matókné Kapási Júlia, az együttes művészeti vezetője elmondta, ez a fesztivál a vajdasági magya­rok nagy seregszemléje, 33 néptánccsoport és közel 40 népdalkor mutatkozott be. A Bartina házigazdája Péter- réve volt, ott szállásolt be az együttes a vendégfogadó családokhoz. A becsei Petőfi Sándor Művelődési Házban kétórás műsort adott a szekszárdi együttes, zsúfolásig telt csodás akusztikájú színház­teremben, hatalmas sikerrel. Jól mutatta a hangulat, hogy a vajdasági magyarok mennyire ki vannak éhezve a színvonalas anyaországi együttesek műsorára, művé­szetére. A teremben közel 40 fok uralkodott, a szereplés után még a csizmákból is fa­csarni lehetett a vizet, de ez a siker, ez a fogadtatás min­denért kárpótolta a bartiná- sokat. Másnap délben tűző na­pon menettánccal vonultak fel a fesztiválon résztvevő együttesek, délután pedig a becsei sportpálya nagyszín­padán léptek fel. A bartinások kalotaszegi legényest adtak elő és a di­namikus Szőlőtaposót, szin­tén nagy sikerrel. A siker mellett a fogadtatás is nagy­szerű volt. A vendéglátók mindent megtettek azért, hogy jól érezzék magukat az együt­tes tagjai. A péterrévei tánc- együttest a Bartina meg­hívta a szekszárdi Szüreti Fesztiválra, ahol majd igye­keznek viszonozni azt a sok jót, amiben Péterré vén és Becsén részük volt. vem Dombóvár megmenekült egy sok millió forintos kényszerberuházástól Ismét üzemel az N-l-es jelű kút Valószínűleg még sokan emlékeznek arra az ismeretlen ere­detű szalmonellás ivóvíz-fertőzésre^ mely 1994. november 4- én tört ki Dombóváron. Akkor az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat valamint a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság utasítására a helyi vízmű azonnal kizárta az N- 1-es jelű kutat a település ivóvíz-hálózatából, mivel - az egész városi rendszerhez hasonlóan - az említett kút vizében is ki­mutatták a szalmonella-baktériumokat. Néhány hónappal az eset után az illetékes hatóság, a Közép- Dunántúli Vízügyi Igazgató­ság a Kapos-folyó völgyében, Dombóvár és Döbrököz kö­zött található, 600 liter/perc vízhozamú, „bűnösnek kikiál­tott” kút eltömedékelését is el­rendelte. Mivel azonban egyértel­műen soha nem bizonyosodott be, hogy mi okozta a fertőzést, a vízmű munkatársai 1996 ta­vaszán újból „vallatóra fog­ták” az addig pihenő víznyerő helyet. A sok pénzbe kerülő széleskörű vizsgálatok mind­egyike negatív eredményt ho­zott, vagyis az egészségügyi és a „vizes” szakemberek is azt állapították meg, hogy az N-l-es jelű kút vize nem fer­tőzött - mondta el érdeklődé­sünkre Bőr Nagy Ádám, a Dombóvár és környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatója. Ekkor vetődött fel először, hogy a fertőzés előtt hosszú időn keresztül jó minőségű és megfelelő mennyiségű vizet szolgáltató kutat meg kellene menteni. A gondolatot tett kö­vette. Azóta több alkalommal is sorozatvizsgálatot végeztek el és az eredmény mindig azo­nos volt: negatív. A megyei ÁNTSZ nemrégiben hozzájá­rulási nyilatkozatot küldött a Dombóvár és környéke Víz- és Csatornamű Kft-nek, mely­ben engedélyezték a hosszú időn keresztül kizárt kút újbóli üzembehelyezését és a városi vízrendszerre történő rákap­csolását. Ezt követően a a vízmű beszerezte a Közép- Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség szakhatósági ál­lásfoglalását is. Ezekkel a pa­pírokkal a kézben fordultak aztán a területileg illetékes Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz, mely az el­múlt hét végén kiadta a kút üzembehelyezéséhez szüksé­ges vízjogi üzemeltetési enge­délyt. A napokban a kút indításá­hoz szükséges műszaki előké­születeket elvégeztük, behe­lyeztük a szivattyút és üzembe állítottuk az automatikus ve­zérlőrendszert is - tájékoztatta lapunkat Szűcs István, az ivó­víz-üzem vezetője. Tegnap pedig újból elindítottuk és a hálózatra kapcsoltuk a kutat. Nyáron a város biztonságos el­látásához napi 5-7000 köbmé­ter ivóvíz szükséges. Ennek a mennyiségnek a biztosításá­hoz jelentősen hozzájárul ez a jó vízhozamú kút is. Természetesen továbbra is folyamatos és nagyon szigorú vízminőség-ellenőrzéseket végzünk, melyek kizárják, hogy megismétlődjön a né­hány évvel ezelőtti fertőzés. Tóth Attila polgármester kiemelte, hogy minden elis­merés megilleti a helyi vízmű szakembereit, akik több éves, kemény munkával megmen­tették a kutat és így a település önkormányzatának nem kell sok millió forintért egy újat fúratnia.-glaub­Kötelező a szakképesítés- Kezdő ügynökök számára kö­telező a szakképesítés május el­sejétől. Miről van szó, mit ír elő a törvény, kire vonatkozik a jogszabály? -, erről kérdeztük a Kereskedők, Vállalkozók Tolna Megyei Szervezete (KI- SOSZ) titkárát, dr. Fischer Sándort. — Kormányrendelet írja elő, hogy május 1-től az újon­nan vagy gazdálkodó szervezet képviselőjeként, megbízottja­ként, illetve munkavállalója­ként kezdő ügynökök részére kötelezően előírja a kereske­delmi szakképesítést. A rende­let hatálya azokra az ügynö­kökre vonatkozik, akik vásá­ron, piacon vagy vásárcsarnok­ban, telephelyen kívül, illetőleg a fogyasztó lakásán vagy mun­kahelyén kötnek szerződést. — Tehát azokra az ügynö­kökre vonatkozik, akik értékesí­tési tevékenységet folytatnak. — A jogszabály mind az engedélyezett áruk értékesíté­sére, mind a szolgáltatások nyújtására kiterjed. — És a már dolgozó ügynö­kökkel mi a helyzet? — A már működő ügynö­köknek a rendelet hatályba lé­pése után három éven belül kel) szakképesítést szerezniük. FKÉ ŐZSDEHÍREK Részvény pénteki záró árfolyam előző heti tegnapi változás % Báv 1600 1585-0,94 Borsodchem 6775 6235-8,66 Cofinec 3600 0,00 Démász 16400 15550-5,46 Egis 8645 8850-2,37 Fotex 190 185-2,70 Gardénia 680 640-6,25 Graboplast 6800 6250-8,80 Humán 2950 2850-3,50 Inter-Európa Bank 13800 14000-1,43 Matáv 1320 1249-4,08 Mezőgép 5500 5390-2,04 Mól 5685 5380-5,66 Nabi 4305 4100-5,00 OTP 10395 10300-0,92 Prímagáz 3795 3360-12,94 Pick 1 1000 10995-0,04 Pannonplast 8600 8400-2,38 Phylaxia 500 480-4,16 Rába 2945 2800-5,17 Richter 20650 18600-11,02 TVK 4375 4195-4,29 Zalakerámia 8100 8195-1,16 Zwack 4790 4750 0,84 BUX 8114 7739-4,84 Az eheti kereskedésre legnagyobb hatással az orosz és a nyugat-európai tőzsdék voltak. A tőzsdei palettán szinte mindegyik részvény vesztett az értékéből. Átlagosan 5 %-ot romlott a magyar tőkepiac helyzete. A legna­gyobb vesztséget a Richter és a Prímagáz tulajdonosai könyvelhettek el. Mindkét papír megítélése 10 %-nál nagyobb mértékben romlott. Az OTP, a Zalakerámia és az Egis részvényeit kevésbé viselte meg az általános csökkenés. A Budapesti Értéktőzsdén újból előállt az a helyzet, mint a vá­lasztásokat követő napokban. A mostani tőzsdei árakat akkor is és most is erős alulértékeltség jellemzi. A lefelé tartó tendencia megfordulását csak akkor tartják elképzelhetőnek ha az orosz válságra megoldást találnak. Azonnali tőzsdei műveletek, portfolió-kezelés, állampapírok, határidős ügyletek, tőzsdén kívüli részvények forgalmazása: DIANA INVESTMENT RT. SZEKSZÁRDI IRODA Szekszárd, Arany János u. 19-21. Telefon: 74/414-400

Next

/
Thumbnails
Contents