Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-12 / 136. szám
1998. június 12., péntek Megyei Körkép 3. oldal Pálfai otthon, elismeréssel A szociális intézmények szakember-ellátottságáról, valamint a szociális szakember-képzés helyzetéről hangzott el tájékoztató elsőként a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén. A szakdolgozók továbbképzése bizonyos, a lemaradásban érintett intézményekben nem mellőzhető - derült ki a tájékoztatóból. A képzés, időtávját tekintve két lépcsőben valósul meg: az első határidő ez év december vége, a második 2001. december 31-e. Az első lépcsőben a fogyatékosok intézményeiben dolgozó, ápolói munkakörben foglalkoztatott személyek a kedvezményezettek. A második körben a pszichiátriai és a szenvedélybetegekkel foglalkozók, a harmadikban pedig az időskorú, magukat ellátni képtelen személyek ápolói részesülnek kellő szakmai oktatásban. A pálfai Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézménye tevékenységéről, gondjairól és eredményeiről Siklósi Mihály igazgató számolt be. A 240 fős otthon kategóriájában a legnagyobbak közé számít Tolna megyében. A bizottság - néhány kiegészítéssel - elfogadta a beszámolót, s több résztvevő is elismeréssel szólt az itt dolgozó alkalmazottakról, tekintettel nehéz és felelősségteljes, a messzemenő hivatástudatra alapozott munkájukra. A pálfai épület - a régi kastély - egyes részei egyébként rászolgálnának a rekonstrukcióra, ám a tetemes költségekre még nincs meg a fedezet.-száKitüntetések az ügyészség napján Kislány nagy sikere Kétezer közül harmadik lett Országos III. helyezést ért el Nübl Éva dombóvári ötödik osztályos kislány „Hogy jobbá legyen a világ” című novellájával a Scriptores Kiadó által 1997/98-as tanévre meghirdetett irodalmi olvasópályázaton, az 5-6. osztályos kategóriában. A díjat az elmúlt hétvégén, szombaton Darányban, ünnepség keretében adták át. Évi nem először nyert irodalmi pályázaton. Tavaly a Mai kisherceg című meséjével ért el helyezést. sokat (Folytatás az 1. oldalról.) Azóta több, mint száz év telt el, s ez a vita még ma is tart. A legfőbb ügyész 1992-ben alapította a Kozma Sándor díjat, ami a szakmai munka, illetve az életpálya elismerése. Évente 10-et adnak ki belőle. — Miért választotta éppen az ügyészi pályát? — Eredetileg gépészmérnök szeretem volna lenni, bár oda az ötvenes évek elején nem volt könnyű bejutni. Gimnáziumi magyar tanárunktól tanultunk s nem csak a tantárgyról. Ő gyakran kiemelte, hogy a legnagyobb áttekintést adó, leg- szerteágazóbb szakma a jogászé és az újságíróé. Ennek hatására kezdtem el foglalkozni a gondolattal. Mivel Pécs közelebb volt a szülőfalumhoz, Kaposszekcső- höz, mint Budapest, a jogra jelentkeztem. Ott mindjárt ez a terület tetszett meg, mert ez az egyik legmozgékonyabb, leg- szerteágazóbb területe a jognak. Később sokszor mondtam, amikor már ifjú fogalmazók is jöttek ide, hogy az ügyész a büntetőeljárásban ott van a nyomozás elrendelésétől az akasztófáig. Akkor még volt halálbüntetés, de A főügy ész Nyirati Erikának gratulál fotó: GK lényegét tekintve ma is így van, mert a büntetés-végrehajtásban ma is létezik az ügyészi felügyelet. — Hogy alakult az életpálya? — Dombóváron kezdtem fogalmazóként, majd a szakvizsga után az akkor még létező Tamási járási ügyészségre neveztek ki, 1963 és 69-között ott dolgoztam. A megyei főügyészségen különböző beosztásokban dolgoztam. Köztük az egyik legszebb terület, ami azóta is közel áll a szívemhez a közlekedési ügyészi tevékenység. Nem teljesen önként és dalolva, 1998-ban többszöri agitáció után elvállaltam a szekszárdi ügyészség vezetését, majd 1992-ben lettem főügyész. A szervezeten belül minden lépcsőfokot megjártam. — Mi az ügyészi munkában a legnehezebb? — A hatalmas joganyag naprakész megismerése és feldolgozása. E mellett az ügyészeknek úgy kell felkészülniük a joganyagból, hogy közben hatalmas napi munkateher nehezedik az ügyészségre. Az elmúlt évben Tolna megyében is mintegy 25 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. Jelentősen nőtt a vádjavaslattal megküldött ügyek száma és ennek megfelelően a vádemeléssel befejezetteké is. Az elmúlt éven a megyében dolgozó ügyészek az országos átlagnál jobban le voltak terhelve. Ennek ellenérre igen jó eredményeket értek el a munkatársaim az időszerűség és a váderedményesség vonatkozásában is. Jobbak az eredményeik az országos átlagnál. Köszönettel tartozom minden munkatársamnak, hogy ilyen nehéz körülmények között ilyen eredményesen dolgoztak. Ihárosi Ibolya Megkezdődtek az Alisca Bornapok Fodor Miklós alpolgármester ünnepi beszédében személyes hangon szólt arról, hogy példa és kihívás a maiak számára, eleink a 7 ezres kisváros közösségnek összefogása és munkájuk középületeink méreteiben is megnyilvánuló eredménye. A várost lakóinak mérhetetlen szorgalma és a vörös bor teremtette meg. Az utódok feladata, hogy a minőségi szőlőtermesztés és a kulturált borfogyasztás terjesztője legyen országhatárokon belül és kívül. Dr. Töttös Gábor helytörténész a hagyományoknak megfelelően, előadást tartott az Európa hírű nemesítő, a szekszárdi születésű Dicenty Dezső emlékére. Ezúttal arról a közegről szólt, amelyben nevelkedett. A következő program során a Dicenty emléktáblát a rendezvény szakmai fővédnöke dr. Diófási Lajos, a szervező-bizottság nevében pedig Bajnok Sándor koszorúzta meg. Az Alisca Hotelben rendezték meg a bor és a sajt ünnepét. Ennek keretében a Tolnatej Rt. hét féle sajtját mutatta be a vendégeknek Jantner Anna termék-manager. Valamennyi sajtféléhez, a 10. születésnapját ünneplő Alisca Borrend nagymestere, Módos Ernő mutatott be és ajánlott a borok közül. Az rendezvényen a borrend tagjai hagyományos díszruháikban vettek részt. A kóstolón a szőlőtermelő és borkészítő kis- és nagyüzemek képviselői vettek részt. Ihárosi Új jegyzője van Bogyiszlónak Gergely Józsefet nevezték ki bogyiszló jegyzőjévé a képviselőtestület szerda esti ülésén. Mint arról annak idején beszámoltunk, Appelshoffer Ferenc, aki június 30-ig tölti be a bogyiszlói jegyzői tisztet, hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy meg kíván válni posztjától. (Döntésének okáról nem kívánta tájékoztatni a közvéleményt.) A bogyiszlói képviselőtestület ezt követően kiírta a pályázatot az állásra, amelyre egyetlen jelentkező akadt: Gergely József, a helyi polgármesteri hivatal korábbi építésügyi előadója, aki januárban államvizsgázik az államigazgatási főiskolán. Szerdai ülésükön a község vezetői a - polgármesterhez hasonlóan - fiatal szakembert nevezték ki jegyzővé. Egyben elismerésüket fejezték ki Appelshoffer Ferencnek eddigi munkájáért. A testület további fontos kérdésekről is tárgyalt, így a jelenleg is folyó szennyvízberuházásról. A képviselők állást foglaltak a beruházás folytatása, az előzetesen tervezett építési ütem megtartása, az ehhez szükséges források biztosítása mellett. Ez a kérdés azért különösen időszerű, mivel - bár még hivatalos döntés nincs, de valószínű, hogy - a Vízügyi Alaptól remélt anyagi támogatást nem kapja meg Bogyiszló, ezen kívül a Központi Környezetvédelmi Alaptól elnyert pénzösszeg egy része is csak jövőre áll majd a rendelkezésre. Emiatt lehetséges, hogy a község a második félévben valamivel „szorosabb” gazdálkodást lesz kénytelen folytatni a beruházás érdekében. A képviselők ugyanakkor örömmel vették, hogy az érintett bogyiszlói lakosok 50 %-a, - 430 háztartás - önkéntes alapon már befizette a közműfejlesztési hozzájárulást. -tsALISCA BORNAPOK Június 12. Péntek 9.30 Mezőgazdasági Szakközépiskola, Lengyel. Népi hagyományőrzés Lengyelen, lengyeli óvodások műsora. 10.00 Új szőlőfajták bemutatása, különös tekintettel a biobor készítéshez alkalmas interspecifikus fajtákra. Előadó: Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő, a PATE profesz- szora. 11.00 Gyors, otthoni bor- vizsgálat igényes megoldása. Borteszt (gyakorlati bemutató). Előadó: Dr. Bakonyi László fajtafenntartó nemesítő, PATE Keszthely. 11.30 Konzultáció. 13.30 Borbemutató (Völgységi borok, új fajták borai). 10.00 Babits Mihály Művelődési Ház földszint. Borászati gépek, berendezések, borpalackozási eszközök növényvédőszer forgalmazók kiállításának megnyitása - Megnyitja: Kővári László a Tolna M. Agrárkamara elnöke. 11.00 Babits M. Művelődési Ház márványterme Tanácskozás. A bor és a turizmus kapcsolata - Előadó: Zitái Zoltán a Magyar Szőlő és Borkultúra Alapítvány Igazgatója. A Dél-dunántúli régió borturizmusának helyzete, további feladatok. Előadó: Wi- esner György RIB elnökségi tag, Provincia TMT Kft. ügyvezető igazgatója. A bor és a gasztronómia kapcsolata - Előadó: Kovács Gábor Som- melier Klub titkára, Corinthia Hotel Aquincum humánpolitikai igazgatója. 14.30 Borudvar megnyitása a Babits Művelődési Ház mellett. Borkóstoló, borbemutató, Kézművesek kiállítása, Kulturális programok. 20.00 Gemenc Étterem. A Bor és a gasztronómia ünnepe. Különleges ételek és az 1998. évi Szekszárdi Borvidéki borverseny díjnyertes borai. Várostörténet a Babitsban A Várostörténeti Klub június 15-én, hétfőn 15 órakor tartja következő foglalkozását Szekszárdon, a Babits Művelődési Házban. Az összejövetelen Éppel János budapesti helytörténész Sorsok címmel tart előadást. BÚTORBÖRZE! ILYEN MÉG NEM VOLT! |1998. Június 13-14-én, szombaton és vasárnapi 9-16 óráig a szekszárdi sportcsarnokban Német kiárusításból származó bútorok és kiegészítők. Olcsó, mégsem használt! AJÁNLATUNK: Konyha és fürdőszoba fi n □ □ elemek Székek Étkezőasztalok Kárpitozott garnitúrák Vitrinek Rádiós, tükrös franciaágy 180x200 Fakeretes franciaágy 2 900 Ft-tól 5 500 Ft-tól 9 900 Ft-tó 49 900 Ft-tól 12 900 Ft-tól 40 000 Ft-tó 29.900 Ft Gardróbszekrények 19.900 Ft-tól BOR SAROKGARNITÚRÁK 79 900 Ft-tól Új és raktári sérült előszobabútorok, szekrénysorok, kiegészítők nagy választékban, akciós áron! További meglepetés: egysoros görkorcsolya, _______42, 43. 44-es méretben. 3QQ0 Ft. Je gyzet írta: Tóth Ferenc Felhők bája A Tincs kétségem, a kereskedelmi televíziózással új dimenziók 1 V nyíltak az időjárásjelentés műfajában, amennyiben meghonosodtak a roppantul csinos időjárásjelentő hölgyek. Nem értenek hozzá, de nem is ez a dolguk, inkább dekorálniuk kell egy önmagában hótunalmas Magyarország térképet. Kívánatosak, akár egy piros alma, szinte jó hallani tőlük, hogy holnap elveri a jég a termést. Több is van belőlük, nekem spéciéi Szilvi a kedvencem. Nem azért elsősorban, mert csípő- és kebelméretei ezt indukálnák bennem - bár nem elhanyagolható szempont -, vagy mert ártatlan tekintete oly graciózus, hanem mert mélyen emberi. Olyan szépen szavalja a légköri frontokat. Ha sokasodnak a felhők, bájos arca némiképp elkomorul, ha oszlanak, láthatóanfelvidul. A szőrös, kövér meteorológusoknak távlatilag a képernyőn alighanem reszeltek. El sem tudom képzelni, hogyan állhatja a versenyt egyik-másik közszolgálati veterán. A Z ifjú hölgyek kiválóan alkalmasak a kontraszt megjelenítésére is. A minap egy szörnyű baleset képeivel búcsúzott a kereskedelmi tévé híradója: két halott, két sérült, egy totálkáros autó, majd átmenet nélkül megjelent ő, a napsütés mosolygós ígéretével. Megmutatta vékony kis pálcájával nekünk, hol, meddig emelkedik másnap a higany, mikor forr fel az agyvizünk. Raiffeisen Unicbank Rt. Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő s egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Unicbank Rt. munkatársat keres szekszárdi fiókjába lakossági ügyfélreferens munkakörbe. Feladata: • lakossági termékskála értékesítése, • befektetési és egyéb pénzügyi megbízások teljesítése, • új ügyfélkapcsolatok kialakítása. Követelmények: • felsőfokú szakirányú (közgazdasági, pénzügyi) végzettség, • jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség, • angol- és/vagy németnyelv-tudás. Bankunk versenyképes jövedelmet és széles körű juttatási csomagot kínál új munkatársainak. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el pályázatát (önéletrajz, igazolványkép) a munkakör megjelölésével a következő címre: Raiffeisen Unicbank Rt., Humánpolitikai főosztály 1364 Budapest, Pf. 173 Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Lakossági üzletág - Szekszárd" Hogyan nyerhet egy a Citroen Metro Car Kft. rendezvényén a Citroen Karavánon! Melynek alkalmából megismerheti a Citroen újdonságait és találkozhat a már jól ismert modellekkel! Pénteken és szombaton (jún. 12-13.) az Atlasz Disco és a Penny Market parkolójában Pénteken'10 órától: nyereményjátékok. Nevezés péntektől Szombaton 15 órától: három fordulós családi vetélkedők, melyre 3 fős családokat várunk (papa, mama, gyerek). 19 órától: utcabál a Royal zenekarral, közben: 20 órakor: a Xsara hétvégi nyertesének sorsolása. 21 órakor: TUZIJATEKÜ! Ne csak egy hétvégére nyelje a Xsara-tü! a helyszínen! Fődíj egy Xsara hétvégi használata