Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-28 / 124. szám

1998. május 28., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Közgyűlés az újvárosi társaskörben Világi elnököt választottak A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör megtar­totta közgyűlését a Szent István Házban. A vezetőség beszá­molt az elmúlt évben végzett munkáról, és új tagokat is vá­lasztottak. A társaskör egyházi elnöke, Antal Géza plébános részlete­sen tájékoztatta a tagságot a tavalyi eseményekről. Hang­súlyozta, hogy a társaskörnek meghatározó szerepe van az újvárosi emberek életében, mert olyan, mint egy nagy csa­lád, s mindenki jól érzi magát, ha a programokra eljön. A legnagyobb, s egyben legkö­rültekintőbb munkát igénylő rendezvény az Újvárosi Szüret volt. Nagy sikerrel zajlott a Biblia előadás-sorozat. 1996 tavaszán alakult meg a tánc­csoport azzal a céllal, hogy fölelevenítve a régmúlt ha­gyományait a szüreti felvonu­láson részt vegyen. Azóta a több mint negyvenes létszámú csoport sok meghívásnak is eleget tett, ezzel is öregbítve a társaskör hírnevét. A tánccso­port vezetője a közgyűlésen szólt a megalakulás óta vég­zett munkáról. A tervekről szólva hozzátette, két alka­lommal rendeztek a fiatalok kézműves foglalkozást. Ezt a hagyományt folytatni kívánják azzal a nem titkolt céllal, hogy minél több fiatalt nyernek meg a tánccsoportnak, s ezen ke­resztül a társaskörnek. Ehhez a tevékenységhez a Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány pályá­zatán pénzt is nyert a tánccso­port. A pénzügyi beszámoló­ból megtudhatták a jelenlévők, hogy gazdaságilag hogyan zárta az évet a szervezet. A közgyűlésen választá­sokra is sor került. Elsőként a korábban, egészségi állapotá­nak romlására hivatkozva le­mondott Nagy Ferenc világi elnök helyére választották meg Föglein Istvánt. Alelnöki tisztéről Haraszti Balázs mon­dott le, helyére Péterbencze Istvánnét választották, míg a gazdasági vezető Tóth Ist­vánná lett. Ezt követően még két új tagot beválasztottak a vezetőségbe. (péteri) Konzumbank: három nyereséges év után, bővülő szolgáltatásokkal A bank és ügyfelei találkoztak Ma még talán kissé szokatlan Magyarországon, hogy egy bank ügyfeleit és leendő ügyfe­leit az év egy napján meghívja, megvendégeli. A Konzumbank Rt. Szekszárdon, a Művészetek Házában tartotta tegnap szak­mai rendezvényét, melyre az ügyfelein kívül kamarák, társ­szervek képviselőit is meg­hívta. A Konzumbank országos központjának vezérigazgatója, Szabóné Pákozdi Éva foglalta össze az elmúlt időszakot. A Konzumbankot 1986-ban, 405 millió forintos alaptőkével ala­pította 358 fogyasztási szövet­kezet. Ezt követően átalakult részvénytársasággá, majd 1995-ben 2 milliárd forintos tőkeemelés révén a bank több­ségi tulajdonosa a Magyar Be­fektetési és Fejlesztési Bank Rt. lett. Ennek már három éve, a 31 bankfiók és 3 bankpénztár nye­reséget hozott a Konzumbank­nak. A szekszárdi fiók vezetője, Nagy Jánosné kérdésünkre el­mondta, hogy folyamatosan bővül az ügyfélkörük, mely el­sősorban kis- és középvállalko­zókból áll. A lakosság körében viszont egyre népszerűbb a csa­ládi bankszámla, mely napi kamatozású, rendszeres kifize­tésekre is alkalmas. -mau- FOTÓ: BAKÓ JENŐ Májusfa-kitáncoló Hőgyészen Népi hangszerek bemutatója A májusfát nyolcadik alka­lommal táncolják ki Hőgyé­szen, most május 31-én, va­sárnap. Az egésznapos program 9.30- kor szentmisével kezdődik a római katolikus templomban. Csipái Emmy hőgyészi festőnő gyűjteményes bemutatkozása „Élményeim képekben elbe­szélve” címmel 14.30-kor kez­dődik. A kiállítást a művelődési házban Gyetvai László polgár- mester nyitja meg. 16.30-kor a májusfa kitáncolása kezdődik, a polgármesteri hivatal előtti téren. A műsorban fellépnek: a Kárpátaljai Német Nemzetiségi Dombóváron egy családi ház­ból aludrótot vittek fel. A Mol­nár György Általános Iskola parkolójából egy lezárt kerék­pár mindkét kerekét eltulajdo­nították. Gnnarason négy nyaralót feltörtek, ahonnan 8.300 német márka tűnt el. Egy nyaralónál a betöréssel kísérletezőket meg­zavarták, így onnan az elköve­tők nem vittek el semmit. Kaposszekcsőn a Bio­Ötven év után látogatnak haza Gyönkre a kitelepítettek és leszármazottaik Pünkösd­kor, vagyis a hét végén. A program mottója, - amit az együtt élő különböző nemzeti­ségű és vallású emberek mindig is szem előtt tartottak - „Le­gyen békesség kötünk minden­kor”. A találkozó szervezői tisztelettel és baráti szeretettel köszöntik ebből az alkalomból Gyönk sok arcú lakosságát, az őslakosokat, az odatelepülteket, valamint kitüntető szeretettel azokat, akiket a történelem kényszerített szülőföldjük el­hagyására, s most hazalátogat­nak szülőfalujukba a találko­Tánccsoport, akik Medzelw- ből, Szlovákiából érkeztek és június 1-ig vendégeskednek Hőgyészen, a Zombai Hagyo­mányőrző Tánccsoport, a bonyhádi GJU Tánccsoport, a házigazdák közül pedig a Né­met Nemzetiségi Egyesület Tánccsoportja, a Német Nem­zetiségi Vegyeskórus, a Szé­kelykor Tánccsoportja, a Szé­kely Citerazenekar és asszony­kórus. 18.00-kor kezdődik a Simontomya-GJU-KC Hő- gyész férfi kézilabda mérkőzés, majd 21 órától rendezik a pün­kösdi bált a művelődési házban a mohácsi Karawanka együttes közreműködésével. Therm Kft.-től alumíniumot tu­lajdonítottak el, azonban a fel­tételezett három elkövetőt - akik alaposan gyanúsíthatok a lopással -, őrizetbe vették. Ötvenezer forint kárt okozott Felsőnyéken az a betörő, aki egy lakásból gázpalackokat, csempéket, valamint telefont vitt el. Mőcsény belterületén köny- nyű sérüléssel járó közúti köz­lekedési baleset történt. zóra. A hazaérkezőket csalá­dok, rokonok, barátok szállá­solják el. A közös program 30- án ökumenikus istentisztelettel kezdődik délelőtt 10 órakor, az evangélikus templomban. Ezt követően emléktáblát avatnak, majd kiállítás nyílik a művelődési házban. Este hétkor ünnepi műsor lesz, majd bátyus bál az általános iskola torna­termében. Pünkösd vasárnapján az is­tentisztelet, illetve a mise már felekezetek szerint zajlik, majd megint találkozhatnak egymás­sal a rég nem látott ismerősök, s megismerkedhetnek azok, aki­ket összeköt a szülőföld szere- tete. Nagy sikert arattak a gyerme­kek körében tegnap délelőtt Szekszárdon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban Kőszegi István fából, tökből, lószőrből, népi kerámiából készített Dr. Brebán Valéria elmondta: a megyei munkanélküliségi ráta jelenleg 12%, valamivel magasabb a bátaszéki. A kér­désre, hogy marad-e a kiren­deltség vagy sem, az igazga­tónő elmondta: a régi helyen, nehéz szakmai körülmények között működik jelenleg a ki- rendeltség. Várják az új kor­mány megalakítását, majd döntését. Dr. Soczó László alezredes, Szekszárd városi rendőrkapi­tány, a város közbiztonságáról elmondta, tavaly jelentős bűn­cselekményhullám érte el Bá- taszéket is. Az őrs 10+1 fős létszámú. Problémaként emlí­tette, nehéz Bátaszékre rendőrt hozni, ha nincs lakás. Az általános iskola és a hangszerei. A köcsög- és lopó­tök dudákat, pánsípokat és cseresznyemaggal díszített csörgőket legott használatba vették a látogatók. Mint kide­rült, a fiatalember három éve gimnázium pedagógiai prog­ramját a szakértők nagyra ér­tékelték. A négy háziorvos és a gyermekorvos is beszámolt. A napokban megkezdődött az orvosi rendelő felújítása, a te­lefonellátás korszerűsítése. A gyermekorvosnő megkö­szönte, hogy a rendelőt az idén rendbehozták. Az ügyeleti dí­jakra a költségvetés tárgyalá­sán még visszatérnek. Sok kérdés hangzott el a csapadékvíz-elvezetésről. A munkák itt is elkezdődtek. Az elkövetkező időben szigorúb­ban lépnek fel a közterület jogtalan használóival szem­ben. Élesen felvetődött a sze­méttelep kérdése, ezt a térség­ben kell megoldani, egy kor­szerű telep megépítésével. foglalkozik az ősi, egyszerű hangszerek készítésével. Tit­kukat szomszédjától és köny­vekből leste el, miután mun­kanélküli lett. Elfogadták a képviselők a Cikádor-Média Kht. elmúlt évi beszámolóját azzal, hogy a szűkös fejlesztési lehetőségei­ket nem tudják orvosolni, a féléves költségvetés mérlege­lésénél visszatérnek erre. Döntés pillanatnyilag nem született a bölcsőde további működéséről. Abban maradt a testület, miután a megyében Tolnán is vállalkozásban mű­ködik a bölcsőde, megnézik az ottani tapasztalatokat, s a kö­vetkező testületi ülésre ajánla­tot készítenek pályázat kiírá­sára. A Német Kisebbségi Ön- kormányzat észrevételt tett, hogy nem támogatja a testü­letnek azt a korábbi döntését, miszerint nem kíván az ön- kormányzat egy felmenő rendszerű német nemzetiségi óvodát, hanem a jelenlegi ál­lapotot kívánja fönntartani. Hírek Könyvtárosok Álba megyéből A romániai Álba megye könyv­tárának háromfős küldöttsége érkezett Szekszárdra az Illyés Gyula Megyei Könyvtárba, szakmai tapasztalatcserére. A két megyei könyvtár között nem újkeletű az együttműkö­dés, a tapasztalatcsere jó alka­lom ennek elmélyítésére, az ak­tualitások megtárgyalására. Többek között a két könyvtár nemzetközi pályázatokon való együttes részvétele is a megbe­szélendő témák közé került. Sulitábor a tengerparton Egy hetes táborozáson vesznek részt Görögországban a szek­szárdi 1. számú általános iskola diákjai. A két autóbusznyi gye­rek és kísérő tanáraik a tenger­parton töltik az egy hetet, köz­ben tanulmányi kirándulásokat tesznek, melynek során megte­kintik a környék ókori neveze­tes emlékeit. A csoport a hétvé­gén jön haza. Megyei fizikai csapatverseny Megyei fizika csapatversenyt rendeztek a szekszárdi I. Béla gimnáziumban. A vetélkedő feladatai között szerepeltek fi­zikatörténeti és csillagászati kérdések is. A versenyt a szek­szárdi Garay János Gimnázium csapata - Péterfalvi Csaba, Szá­lai Dobos András és Vadai Mi­hály - nyerte. Döntésre várnak Zombán Régóta szeretné a zombai ön­kormányzat megoldani a köz­ség szennyvíz-hálózatának a kiépítését, az EU normáknak megfelelő, korszerű szennyvíz- telep létrehozását. A tervek ed­dig anyagiak hiánya miatt nem valósultak meg. Most, ha ve­szélyeztetett vízbázis kategóri­ába sorolják Zombát - amit kért az önkormányzat -, talán sike­rül az évek óta tervezett beru­házást megvalósítani. A kérdésről várhatóan a na­pokban döntenek a minisztéri­umi szervek. (PO ^úVARO^S^, Ford Önnek szombaton is... A Ford márkakereskedéseiben Ön nemcsak kiváló modelljeinket csodálhatja meg, de udvarias kiszolgálás mellett mindent meg is tudhat a Fordokról. a szombati nyitva tartással is Önre gondoltunk, hogy még könnyebben kiválaszthassa, megvásárolhassa vagy szervizelhesse kedvencét, most már a hét hat napján, azaz szombaton Is! Kellemes hétvégét kívánunk! nsn www.ford.hu Forró Nyomon Forró Nyomon Legyen békesség közöttünk mindenkor Kitelepítettek találkozója FOTÓ: BAKÓ JENŐ Bátaszék: Marad a munkaügyi kirendeltség Bátaszék önkormányzatának testületi ülésén elsőként dr. Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igaz­gatója számolt be a térség munkaerőpiacának helyzetéről, s arról, működik-e továbbra is a kirendeltség a városban.

Next

/
Thumbnails
Contents