Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
Közelről SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK Székely emlékparkot avattak pénteken este Bonyhádon. A bukovinai falvakban felállított emlékfákat és kereszteket mintázó alkotásokat völgységi székely fafaragók - Tusa János, Szemcsuk István és Beréti István - készítették. fotó: bakó jenő Amikor a betli a nyerő Huszonhét asztalhoz száznyolc játékos (köztük két hölgy) ült le tegnap a tamási Dám Étteremben, füst, poharak zenéje és a paklik kellemes surrogó hangja társaságában. Asztalonként pont négyen. Egy oszt, három játszik. Háttérben kibicek (szigorúan csendben), a műszavak, a háziasszonyok rémei, úgy mint re- nonsz, duri, rebetli, terített, 4 ász-40 száz és társai mél- tóztatnak elhangozni. sok „képesek voltak” Budapestről, Kunszentmiklósról, Zalaegerszegről (hogy csak a „szélsőségeket” említsük) el- bumlizni Tamásiba a huszonnégy játszmáért. És itt volt Majoros Miklós, a 96-os országos bajnok. Ha lehet, ne tessék lebecsülni ez esemény horderejét. Magyarországon Gerőts Zoltán szerint úgy félmillióan játsszák az ultit. Igaz mindenhol más szabályokkal. Van ahol ismerik a félkezest, máshol nem ismerik a durchmarsot. Megint másutt visszanézik az ütéseket, emitt ezért eldördülnek a koltok. A szakértő szerint egyébként versenyen betűt érdemes játszani, az összeszokottság hiánya növeli az esélyeket, jegyezzük meg ugyanakkor: nincs szebb feladat az ultiban, mint a betlifogás. (tf) Ez volt a harmadik országos ultibajnokság tamási selejtezője. Három év alatt kiderült, hol vannak az országban „ulti-centrumok” - mondja a zsűrielnök, Gerőts Zoltán, a Magyar Tarokkszövetség elnöke, profi kártyás. Az egyik ezek szerint Tamásiban. A játéko1998. május 24., vasárnap Hobó „csavarog és útonáll” A szabadtéri színpadok, a sportcsarnokok, a lerobbant művelődési házak és a füstös kiskocsmák után furcsa volt Hobót, azaz Földes Lászlót látni a nemrégiben felújított bikali Puchner Kastély ódon falai között azon a József Attila-esten, melyet dombóvári barátainak, Herényi Zsoltnak és László Tibornak a meghívására tartott péntek éjszaka. A Költészet Napjára, április 11-ére tervezték ezt az előadást, de ezúttal foglalt volt már az Időpont. Ugyanis ekkor rendezték Budapesten a megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Hobo Blues Band jubileumi koncertjét.- Sokak számára a kerek évfordulók számadásra, mérlegkészítésre is jó alkalmat adnak. Hogy vagy Te ezzel? — A jubileumi koncertre készülve nem igazán volt időm ezzel a kérdéssel foglalkozni. Azóta azonban többször gondolkodtam a dolgon. Ahhoz, hogy tovább működhessen a zenekar, meg kell újulnia: zeneileg is és tagjainak személyében is. Nem folytathatjuk azt a gyakorlatot, hogy némely zenésztársunk más elfoglaltsága miatt minden alkalommal a Hobo Blues Band álljon félre. Az őszi, külföldi turnékra már egy új csapattal szeretnék indulni. Stílust tekintve pedig pedig visszatérek ahhoz a zenei, világhoz, mely az együttes első három lemezén hallható. Már a címe is megvan a HBB következő anyagának: „Csavargók és útonállók”.- Régóta tervezted a József Attila-ested anyagának kiadását.- A napokban kerül a boltokba a CD és a kazetta.- A József Attila-estet követő „örömzenélésen” a régi Hobo-számok mellett ezúttal két vadonatúj dallal is meglepted a jelenlévőket.- Most mutattam be első alkalommal ennek a közönségnek azokat a Vi- szockij-versekre írt dalokat, melyek felvételét nemrég fejeztük be Tóth János Rudolf barátommal közösen. Az ősszel megjelenő lemez valószínűleg az „Adj húst a kutyáknak” címet kapja majd.- Min dolgozol most?- Néhány könyvet szeretnék megírni a nyáron, s készülőiéiben van egy színdarab az Új Színház számára is, melynek munkacíme: „Egy lecsúszott zenész balladája”. A jövő év februárjára, márciusára tervezett bemutatón valószínűleg a főszerepet is én játszom majd. Lassan hozzáfogok az említett, új Hobo Blues Band lemez megírásához és készülök az őszi, külföldi turnéra is. És persze különböző műsoraimmal járom az országot és folyamatosan játszom, mert nekem ez továbbra sem munka, hanem játék. Ha összeszámoljuk, az elmúlt két évtizedből tizenkilenc esztendő volt a hétköznap és csupán egy az ünnep. Nekem a hétköznapok a legfantasztikusab- bak. A következő két évben nem lesz időm elmélyült elemezgetésre, ugyanis nemrég született meg a lányom és az unokám, s a már említett feladatokon kívül piliscsabai házunk kertjének megépítése is rám vár. -glaubKéziszőttes helyett lótakarót készítenek a Sárközben Kinek kell ma A sárközi népművészet - bútor, kerámia, hímzések, viseletek, szőttes -, - legtovább élő ágazata a szövőkultúra, illetve annak termékei. Már 1715-ből található levél, amely említi a decsiek fonó és szövő tevékenységét. A fejlődésben jelentős volt a pamutfonal megjelenése. A durvább kendervásznat egyre inkább felváltotta a kevert szálú, vagy tiszta pamutvászon, ennek egyik legnevezetesebb vállfája a száda. A szőttesek jellegét mindig meghatározta a kor életformájának igénye. így készültek a mindenkor háztartási textíliák, vagy a gazdálkodás által igényelt ponyva, zsákanyagok. A XIX. század végén a térség kifejezetten gazdagnak számított, ami a falu képén, az emberek öltözetén kívül a házak belsejében is megmutatkozott. Ahhoz, hogy a belső díszítő és használati textíliák megfizethetők legyenek az itt élők számára, a cifraszövő takácsok nagyon drága munkáját parasztasszonyok kezdték művelni, kiterebélyesedett az a szövőkultúra, amelynek - legalább száz évig - a csodájára járt ország-világ. A takácsoktól átvett minták közül: a hegyes csillagrózsákat és kerekrózsákat, a párosgalambokkal, oszloplábbal, kőlábbal kombinált rózsákat alkalmazták leggyakrabban a sárköziek. A minta mindig színes vetü- lékkel készült. A vetülék általában vörös színű, több szállal szövött pamutfonal volt, de díszítették fekete vagy sötétkék fonallal is. Gyász alkalomra pedig fekete, vagy mélykék szőttesek készültek. (Folytatás az 1. oldalról) A dicső múlt 1908-ban Magyarország élő népművészetének átfogására, szervezésére megalakult az Országos Magyar Háziipari Szövetség. A szövetség juttatta el a népművészeti termékeket az európai üzlethálózatokba is. Decsen 1929. február 24-én megalapították a Háziipari Szövetkezetét, melynek ügyvezető igazgatja Arany Dénes lett. A sárközi népművészeti tevékenység nagyüzemmé az ötvenes években kezdett válni. 1951. augusztus 22-én Vincze Józsefné vezetésével megalakult a Sárközi Nép- művészeti Háziipari Szövetkezet 36 taggal a KISZÖV fennhatóságával népművészeti hímzések és szőttesek készítésére. A munka bedolgozói rendszerben indult, az érintett községek: Decs, Őcsény, Sárpilis és Báta, központi telephely a jelenlegi decsi tájház. A fejlődés egy ideig töretlen, a szövetkezetnek 1978-ban 1132 tagja van, nyolcvan községben foglalkoztat bedolgozókat, Ekkor már a szőtteseken túl hímzett konfekciót, kisbútorokat, kerámiát, faragott faárút, népművészeti babákat, táncruhát és festett tojásokat is készítenek. A hetvenes években a kézi szövődében két műszakban 50-50 asszony dolgozott, keresettek voltak a népművészeti termékek. A szomorú jelen A prosperitás a nyolcvanas évek végéig tartott, ekkor kezdődött a visszaszámlálás. — Ma a szövetkezetben 29- en vagyunk, a bedolgozói rendszer megszűnt, nem a népművészetből élünk. Sajnos a textiliparban is versenyképtelenek vagyunk, a távol-keleti olcsó textil import dömping árai miatt -, mondja Keresztes János. Az alapanyagok - fonalak - árai dinamikusan emelkednek, a külföldi tulajdonosok szó nélkül megszüntették a számunkra szükséges fonalak gyártását, mert nem illett a koncepciójukba. A befektetők a gyors megtérüléseket szeretik, ezért a népművészet után senki sem kapkod, itt nincsenek nagy pénzek. A szövetkezet a verseny- szféra hátrányos helyzetű „versenyzője”, a piacgazdaság fekete báránya. Tevékenységünk része a textiliparnak, annak lakástextil al- ágazatának és semmi több. A korábbi kedvezmények megszűntek. Amit még élvezünk, az zsűrizett termékek esetében a 12 % értékű áfa, bár ez nagymértékben mérsékelte a keresletet, mivel a fogyasztói ár ilyen mértékben megnőtt. Ugyanolyan adóalanyok vagyunk, mint a szeszipar, vagy a dohányipar, sőt iparűzési adót is meg kell fizetnünk, holott a tevékenység támogatást igényelne. Ugyanakkor a piac úgy döntött, hogy sárközi szőttesekre nem tart igényt. Az embereknek nincs pénzük, vásárláskor az utolsó helyen van a lakástextil. A díszítő jellegű kézi szőtteseket ma nem lehet eladni. A korábbi száz szövőnővel szemben egy főt tudunk kézi szövéssel foglalkoztatni, őt is csak szakaszosan. A használati textilek iránt - zsűrizett népművészeti, iparművészeti gépi szőttesekből készült asztalterítők, függönyök, falvédők - erősen csökkenő a kereslet, 1992- ben még 82 ezer folyómétert szőttünk, tavaly már alig 36 ezret. Nincs nagykereskedelem, nincs külkereskedelemmel foglalkozó vállalkozás a népművészeti termékek terén. Tehetségünk lenne a külkereskedéshez, de a külföldi marketing rengeteg pénzbe kerül. Nincs egyetlen központi, vagy regionális szervezet, amely a népművészeti tevékenység gondozását vállalná, a következmény: vége. F. Kováts Éva
