Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-20 / 117. szám
1998. május 20., szerda Sport 11. oldal A palánk mellől Bajnoki zárásra készülnek Férfi NB I. Rájátszás az 5. helyért, második mérkőzés. Atomerőmű SE-ZTE KK: szerda, 18 óra. Rezák László: — Zalaegerszegen nagy kedvvel és akarással játszott együttesem. Utoljára decemberben, a Kaposvár elleni tavalyi utolsó hazai mérkőzésen láttam ennyire „harapósnak” a fiúkat. Bár a zalaiaknál Polster hiányzott a kezdő ötösből, mégis nagy sikerként könyvelem el első egerszegi győzelmünket. A játék minden elemében ellenfelünk fölé kerekedtünk, s ami igazán örömteli, ezúttal az indítások és a lepattanók terén is felvettük a versenyt a házigazdákkal. Bízom benne, hogy számunkra a ma esti lesz az idei bajnoki sorozat utolsó mérkőzése. Ennek érdekében megígértem, ha győz a csapat, hétfőig szabadságra mehetnek a játékosok. A pihenő - főleg egy ilyen hosszú és fárasztó idény után - mindig pozitív hatással bír a fiúkra. Hencsey sérülése javul, várhatóan ő is pályára léphet. Szeretnénk győzelemmel és jó játékkal megköszönni szurkolóink egész éves biztatását. A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az Atomerőmű SE javára. Lovas Petra aranyérmei Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg az idei serdülő, újonc és ifjúsági országos asztalitenisz bajnokságot. A háromnapos, egy időben tizenhat asztalon zajló utánpótlás viadalon nagyszerűen szerepelt Lovas Petra, a Szekszárd SK versenyzője két aranyérmet nyert. A vegyespárosok fináléjában a győri Fazekassal az oldalán magabiztos, 2:0-ás győzelmet arattak a budapesti Tófalusi, Szvitán kettős ellen. A szekszárdiak tizenhét esztendős tehetsége Fekete Adrienn társaként a női párosban is összetalálkozott a BSE-s Szvitánnal, aki Kurimay-val az oldalán a négy közé jutásért revansot vett korábbi vereségéért, így a Szekszárd SK kettőse lemaradt az éremről. Lovas Petra - pályafutása eddigi - legnagyobb sikerét a női egyes döntőjében a sta- tisztikás Kurimay legyőzésével (2:1) érte el. Az újdonsült országos egyéni ifjúsági bajnok hamarosan a nyílt belga ifibajnokságon szerepel, júniusban a magyar nemzetközin, majd egy hónap múlva Olaszországban, az ifjúsági Európa-bajnokságon áll asztalhoz. A Szekszárd SK további hét versenyzője is jól helytállt, egy kivétellel mindegyikük továbblépett a csoportjából. Legtovább Németh Ágnes menetelt, az újonc versenyző a tizenhat közé jutásért vívott találkozóján búcsúzott. Szieber helyett Szőts Bizonyára sokan meglepve olvasták hétfői számunkban, hogy a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság listavezetőjét Szieber József edző helyett megbízott szakvezetőként Szőts Imre irányította a Bölcske elleni bajnokin. A Szakály Agraco SE és Szieber edző múlt hét pénteken, közös megegyezéssel elvált egymástól. Az egyesület vezetésének felkérésére a hátralevő négy fordulóban - ahogy a legutóbbi 8-0-ás hazai győzelmet hozó mérkőzésen - Szőts Imre, a Baranya megyei II. osztályú Hidas eddigi trénere vezeti a csapatot. A váltás okairól az Agraco SE vezetői az idény végéig nem kívánnak nyilatkozni, mondván, a bajnokság megnyerése mindennél fontosabb számukra, s nem akarnak zavart kelteni a csapaton belül... Juventus-Real döntő ma este Az olasz Juventus és a spanyol Real Madrid ma 20.45 órakor Amszterdamban méri össze erejét a Bajnokok Ligája döntőjében. A találkozót a német Hellmut Krug vezeti. A mérkőzést az MTV 1 élőben közvetíti. Az esélyesebbnek tartott Juventus kétszer hódította el a Bajnokok Ligája (BEK) serleget, 1985-ben és 1996-ban, míg a Real eddig hatszor (1956 és 1960 között megszakítás nélkül ötször, legutóbb pedig 1966- ban) érdemelte ki a legrangosabb európai kupát. Duatlon Európa-bajnokság, Pulawy Erőn felül teljesítő bonyhádiak Kitűnően szerepelt a hétvégén a lengyelországi Pulawy- ban megrendezett duatlon Európa-bajnokságon az Anonym SE Bonyhád két szenior korú sportolója, Bauer Attila és Lippai Zoltán, mindketten az első tíz között fejezték be a versenyt. A rendkívül nehéz pályán - a rendezők különösen a futás hegyes, lépcsőkkel tűzdelt útvonalával igyekeztek kifogni az indulókon - a szeniorok (40 év felettiek) mezőnyére 10 km futás és 40 km kerékpározás után újabb 5 km futás várt. A 44. évében járó Bauer Attila lábsérüléssel is vállalta a rajtot, és még érmes helyen, harmadikként pattant biciklije nyergébe. Viszonylag gyengébb kerékpározás után a kilencedik helyen kezdte a második futó szakaszt, s az utolsó öt kilométeren két vetélytársát megelőzve 2 óra 15 perces idővel végül hetedikként zárt. A 41 éves Lippai Zoltán végig egyenletes iramot diktálva, 2:19-es eredménnyel a kilencedik helyen ért célba. Mindketten a várakozáson felül teljesítettek, hiszen Bauer tavaly all. helyen végzett, míg az Eb-n ezúttal debütáló Lippai a 15 közé várta magát. Sprinttávú duatlon ob A hétvégén Encsen rendezték a sprinttávú duatlon országos bajnokságot. A technikás pályán, szeles, hideg időben lebonyolított viadalon a junior B korosztályú lányok között induló szekszárdi Kroneraff Ágnes révén egy bronzérmet is szereztek megyénk képviselői. Érdekesség, hogy az ifjúsági lányok rendkívül erős mezőnyében Gergelics Dóra Krone- raff idejénél jobb eredménnyel csak a hatodik helyen érkezett a célba. A Tolna megyeiek eredményei: Gyermek (a táv: 2 km futás, 8 km kerékpár, 1 km futás), lányok: 15. Túrós Bettina, 28. Túrós Angéla (mindkettő Anonym SE Bonyhád), 31. Nyitrai Nóra (Simontor- nya). Serdülők (3 km, 12 km, 1.5 km), fiúk: 26. Lacza Péter (Simontomya). Ifjúságiak (5 km, 20 km, 2.5 km), lányok: 6. Gergelics Dóra (Bonyhád) 1:08.05. Fiúk: 38. Kovács Dániel (Bonyhád). Junior B (5 km, 20 km, 2.5 km), lányok: 3. Kroneraff Ágnes 1:08.07, 7. Szilágyi Edit (mindkettő Dynamic TC Szekszárd) 1:09.53, 8. Gergelics Judit (Bonyhád) 1:10. Kosárlabda NB II Volgységi dupla Szombathelyen Nők Szombathelyi TK-Bonyhád 53-67 (21-19). Szombathely, 100 néző. V: Stefán, Kocsis. Bonyhád: Böröcz (8), Császár (19), Kovács (3/3), Palkovics (18/3), Szabó N. (16/6). Csere: Felszegi (3). Edző: Harsányi Mária. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, felváltva estek a kosarak. A csapatok sokat hibáztak, kevés találat esett. A folytatásban fokozatosan elhúztak a vendégek, jobban védekeztek és a támadásaikat is pontosabban fejezték be (27. perc: 30-37). Egy „rövidzárlat” felhozta a hazaiakat (31. perc: 41-43), ám a mérkőzés hátralévő részében fegyelmezett csapatjátékkal bebiztosította győzelmét a völgységi együttes, visszavágva őszi vereségéért. Kitűnt: Császár, Palkovics, Szabó N. KKK Szombathely-Bony- hád 90-108 (51-56). Szombathely, 100 néző. V: Kurucz, Magyari. Bonyhád: Böröcz (18/6), Császár (27), Kovács (14/6), Palkovics (24/3), Szabó N. (23/12). Csere: Felszegi (2). Edző: Harsányi Mária. Második mérkőzésén remekül kezdett a Bonyhád, s pillanatok alatt elhúzott (4. perc: 8-17). A játékosok egymást múlták felül, szebbnél-szebb támadásaikat rendre kosárral fejezték be a völgységiek (8. perc: 18-30). Ezután megtorpant a vendégcsapat, és a 15. percben 40-39- re fordítottak a hazaiak. Válaszul védekezést váltottak a bonyhádiak és ötpontos előnynyel zárták a játékrészt. A második félidő elején ismét remekül játszottak a vendégek, s a 29. percig 79-62-re elhúztak. Ekkora azonban már három játékosnak (Császár, Böröcz, Palkovics) is négy személyi hibája volt, így a tartalékos völgységieknek visszafogottabban kellett védekezniük. A bonyhádiak fegyelmezetten megoldották a feladatot, jó játékkal győzelemmel zárták a bajnoki idényt az időnként túl keményen kosárlabdázó hazaiak ellen. Kitűnt: Szabó N„ Császár, Kovács, Palkovics, Böröcz. Atomerőmű SE-Tatabá- nyai KC 67-71 (32-39). Paks, 50 néző. V: Reisz, Domokos. ASE: Szabó M. (32/12), Osz- termájer (3/3), Pálfi (12), Hirth (11/6), Hosnyánszki (-). Csere: Csepreghy (3/3), Simon (2), Farkas (2), Szabadi (2). Edző. Daróczi Eszter. Jól kezdett a hazai csapat, a vendégek pedig nem tudták átdobni a paksi zónát (4. perc: 11-2). A tatabányaiak időkérése megzavarta a hazaiakat, játékuk kap- kodóvá vált, ziccereket hibáztak, így a 10. perc végén már a vendégek vezettek egy ponttal. A vendégek felzárkózása megzavarta a hazaiakat, az atomosok továbbra sem találták a ritmust, s a cserék sem segítettek. A második félidőre mind támadásban, mind védekezésben feljavult az ASE. Lelkesen, harcosan kosárlabdázva, támadásaikat pontosan befejezve a 28. percben egyenlített (52-52). A folytatásban felváltva estek a kosarak, egyik csapat sem tudott elhúzni (33. perc: 62-62, 38. perc: 67-67). Az utolsó percben azután a rutinosabb vendégek a maguk javára fordították a mérkőzést. Kitűnt: Szabó M., Hirth. Férfiak Marcali VSZSE-Bonyhádi KSE 97-89 (81-81, 38-46). Marcali, 100 néző. V: Csabai, Stickel. Bonyhád: Ábrahám (13/6), Timer (9), Kiszler G. (7/3), Osas (29), Kési (21). Csere: Halmágyi (10/3), Tóth (-). Edző: Kiszler Ferenc, dr. Ábrahám János. Jól kezdett a Bonyhád a zárófordulóban a tavalyi bajnok otthonában. Elsősorban Osas és Kési eredményességének köszönhetően az első félidőben végig a Bonyhád vezetett. Szünet után továbbra is a bonyhádiak irányítottak, a 28. percben tízpontos vendégvezetést mutatott az eredmény- jelző. Ezt követően érthetetlenül kapkodni kezdtek a völgységiek, a hazaiak elsősorban hárompontos dobásaikkal lefaragták hátrányukat, sőt a 38. percben ötpontos előnyre tettek szert. Az utolsó percben Halmágyi és Kési kosaraival egyenlített a Bonyhád, sőt másodpercekkel a dudaszó előtt Halmágyi révén két büntetőhöz jutott a vendégcsapat. A völgységiek centere azonban nem tudott élni a lehetőséggel, így a hosszabbításra maradt a döntés. A ráadás első percében a rutinos házigazdák két triplát is beszórtak, s ezzel lényegében eldöntötték a mérkőzést. A bajnokság utolsó találkozóján bal- szerencsés vereséget szenvedett a Bonyhád. Kitűnt: Osas, Kési. Tippeljen\ ^jj ^Nyerten! 2x5000 Ft értékű takarékbetétkönyvet sorsolunk ki május 26-án a helyesen tippelők között! Tippelje meg melyik csapatok nyerik a KEK (május 13.) és a Bajnokok Ligája (május 20.) kupadöntőket! Telefonos tippelés a mérkőzések kezdetéig, levelezőlapon a mérkőzéseket megelőző napig. Éjjel-nappal hívhatja a: 88 HP Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audlotex 1539 Budapest, Pf.:591. Mai sportműsor Kézilabda: Férfi megyei bajnokság: Gyönk-Fadd 18.30. Kosárlabda: Férfi NB I, rájátszás az 5. helyért: Atomerőmű SE-ZTE 18. Labdarúgás: Magyarkupa megyei selejtező, negyeddöntő: Bátaszék-Paksi SE 17. (A Györköny-Paksi ASE, a Zomba-Szálka és a Tevel-Dunaszentgyörgy Limex SE mérkőzést május 27-én játsszák.) Megyei II. osztály, előrehozott mérkőzés: Zomba-Dalmand 17. U-14, U-15: Pécsi TÁSI- Györköny 13. Jordáné az MVP-díj. Michael Jordánt választották a legértékesebb játékosnak az NBA 1997/98-as alapszakaszában. Jordan ötödször lett a liga legértékesebb kosarasa. A Chicago Bulls sztárja az alapszakaszban mérkőzésenként átlagban 28.7 pontot dobott. Népújság Totó Tippjeink a totó 21. heti mérkőzéseire: 1. Diósgyó'r-Ferencváros X 2. Gázszer FC-Vasas X 3. Újpest-Békéscsaba 1 4. Zalaegerszeg-Kispest 1 5. Győri ETO-Videoton 1 6. Tiszakécske-Vác FC X 7. MTK FC-Debrecen 1 8. Siófok-Haladás 1 9. Reggina-Verona 1 10. Reggiana-Torino 2 11. Lucchese-Venezia X 12. Padova-Cagliari 2 13. Perugia-Genoa 1 Plusz 1 mérkőzés: 14. Ancona-Pescara X Számos érvünk van viszonteladóink számára: • nagy tételben, kedvező áron, gasztronómiai kiszerelésben is vásárolhat, • nincs szükség vevőkártyára, • folyamatos akciók, • rugalmas kiszolgálás, • 150 ezer forint felett 2%, 250 ezer forint feletti vásárlásnál 3% árengedmény. • meglepetések! • Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-19 óráig szombaton 7-13 óráig. Kecskemét, Szolnoki út 35. Telefon: 76/418-581 ‘Együttaí mindenre futja! Nyitás: május 14-én 8 órakor. Az első 100 vevő, aki 30 ezer forint felett vásárol, értékes ajándékot kap.