Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02 / 102. szám
Otthon KAMRÁTÓL A HÁLÓSZOBÁIG Nyolcadik oldal 1998. május 3., vasárnap DR. TÖRÖK SZILVESZTER Ha hallgatunk róla, nincs? A többség szemérmes hallgatásba burkolózik, pedig szólni kell róla. A székrekedés ugyanis népbetegség, amely főként a mozgásszegény, ülőmunkát végzők körében gyakori. Azt ajánlom azonban, hogy mielőtt szorulás ellen bárki különféle hashajtó tablettákat, folyadékokat hívna segítségül, próbáljon ki néhány bevált, természetes módszert. Aki keveset mozog, igyon sok savanyú tejterméket, kefirt, joghurtot. Naponta reggelenként 5-7 óra között pedig (ez a vastagbél aktív időszaka) iktasson be egy bélmosást, vagyis igyon egy-két pohár hideg vizet, amelyben késhegynyi konyhasót kevert el. Hatásos az is, ha esténként, lefekvés előtt elfogyasztunk egy pohár olyan kefirt, amelybe evőkanálnyi növényi olajat keverünk. Májusban a szabadban már gyűjthetünk lándzsás útifüvet. Gyökerét kefével alaposan tisztítsuk meg, s 4 deci vízben tíz percig jól forraljuk át. A főzetet a nap folyamán kortyoljuk el. Tartós hatást az ígér, ha a kúrát egy hónapon át folytatjuk. Másik egyszerű módszer: negyedévenként, hat héten át, minden reggel éhgyomorra, rágás nélkül nyeljünk le (vízzel vagy teával) egy csapott evőkanálnyi fehér mustármagot. Hasonlóan jó hatású, ha napközben egy evőkanál étkezési lenmagot keverünk levesünkbe, vagy a mustármaghoz hasonlóan beveszünk. Nagyanyáink házi receptje szerint megelőzhető a székrekedés, ha éhgyomorra hámozatlanul megeszünk két almát, illetve egy-két narancsot. Vagy: reggeli előtt két órával 3 deci forrásban lévő vízben elkeverünk 2 púpozott evőkanál búzakorpát, hagyjuk megduzzadni, majd kásaként fogyasztjuk el. Kéz(ben)fogó. Sokszor megesik, hogy komódok, fiókok fafogantyúja a kezünkben marad. A kilazult alkalmatosságot szilárdan visszatehetjük helyére, ha egy rövid, vékony gyapjúszálat áthúzunk egy ragasztó picit megnyomott tubusának nyílása fölött, majd a szálat rátekerjük a fém csavarmenetre. így visszaillesztve, ismét szorosan tart majd a fogantyú. Konyhai kozmetikumok. Ha tésztát gyúrunk, csípjünk el belőle egy keveset; túróval, sóval elegyítve nagyon jó bőrradírt kapunk. A puha masszával kenjük be arcunkat, s ha megszáradt, finoman dörzsöljük le: megtisztítja a bőrt és egyben javítja a vérkeringést. Tört burgonyából is érdemes „megtakarítani” egy kisebb adagot. Összekeverve egy evőkanálnyi tejföllel, s kissé langyosan az arcra téve remekül fölfrissíti, kisimítja a bőrt. Receptlesen Simorjay Emesénél A népszerű színésznő, Simorjay Emese - aki a Szomszédok című tévésorozatban Pamela hangján szólal meg, merthogy a Dallasban ő szinkronizálta az amerikai filmcsillagot - nem titkolja: főzési tudományát nagyrészt egy férfiúnak köszönheti. Barátja, ha nem is egészen, de félig vegetáriánus volt, így azután Emese számos egészséges, finom fogás készítési módját leshette el tőle. S ha a kapcsolat ma már csak emlék, a sok recept valóság, íme, az egyik (továbbiak a Kiskegyed Konyhája májusi számában): Tésztasaláta Hozzávalók 4 személyre: 1 tésztafőzőkocka 10 dkg fodros tészta 20 dkg paradicsom 1-1 csomó retek, újhagyma és metélőhagyma 1 evőkanál margarin 25 dkg zöldborsó 1 teáskanál ételízesítő 1 üveg (240 ml) csemege majonéz 1 teáskanál finomra vágott friss oreganó. Vizet forralunk, a tésztafőzőkockával ízesítjük és a fodros tésztát kifőzzük benne. Jól lecsepegtetjük, és hagyjuk kihűlni. A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk. A paradicsomot kockákra, a retket szeletekre, az újhagymát karikákra, a metélőhagymát apróra vágjuk. Elkészítés: A margarint felfor- rósítjuk, megpároljuk benne a zöldborsót, és megszórjuk az ételízesítővel. Keverőtálba öntjük a majonézt, az oreganó- val ízesítjük, és óvatosan beleforgatjuk a tésztát, a párolt zöldborsót, a paradicsomot, a retket és az újhagymát. Tálaláskor a metélőhagymával díszítjük. Mindenes” darabok strandra, fürdőzéshez < h X a: Többféle célra is használható ruhadarabokat ajánlunk szabás-varrásban némileg jártas olvasóinknak. Ha mutatós mintájú anyagból készítik, csinos strandblúzra; ha nedvszívó frottírból vagy malipolból, akkor egyben törülközőre tehetnek szert. Ha pedig jól zárható, (gombolható) nagy zsebet varrnak rá, nem kell külön kis táska az apróságok holmijának. Mindezen túl nagy előny, hogy könnyen megvarrható. 1. PELERIN Egy teljes körből készül, ezért méretét az anyag szélessége határozza meg. A rajzon levő modell anyaga 140 cm széles. A nyakkivágás voltaképp nem más, mint egy nagy gomblyuk. Úgy is kell eldolgozni, mint egy kifordított gomblyukat. A pelerin szélét nem szükséges beszegni, csak cikcakköltéssel körülendlizni, hogy ne foszoljon. A szabásnál leeső anyagból varrjunk egy 140 cm hosszú, 3-4 cm széles övét, ezzel változatosabban viselhető a darab. (A rajz azt mutatja, hogy az elejét hátrahúzzuk, övvel rögzítjük, a háta szabadon ellebeg). 2. STRANDBLÚZ Egyenes darabból szabjuk, a kis szabásminta szerint. Hosszát, bőségét az alak mérete szerint lehet változtatni. Varrni való nem sok van rajta. Először az ék alakú nyakkivágást kell eldolgozni, a blúz oldalát beszegni, alját fölhajtani. Utána következhet a zsebek elkészítése és fölvarrása, végül dupla soros gumiház varrása a derékvonalra és a gumiszalag behúzása. A blúz derékban két gombbal záródik. Egy tanács a teltebb hölgyeknek: az elején pontokkal jelölt vonalon alkalmazzanak mellvarrást. Soltész Nagy Anna ......1 .-<1 * * 5' UJ n ^ ■ UJ 90J| _t % v, aj A % 9fe-100Tánclépésben járja a lakást, ha takarít, önkéntelenül is szteppel, amikor porszívózik. Szállhatnak az évek - Oszvald Marika ma is épp olyan könnyedén ugrik spárgába, hány cigánykereket a színpadon egy-egy tüzes tánc végén, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. S nemcsak mosolya, kirobbanó temperamentuma, hanem kondíciója, ruganyossága, alakja is a régi. Nulla százalék irigység, száz százalék életöröm Oszvald Marika fittyet hány az évekre „Szerencsére a színpadon annyit mozgok, táncolok, hogy nincs szükségem külön sportprogramok szervezésére...”- Nyilván sok múlik a géneken, az öröklött adottságokon - mondja az Operett Színház népszerű primadonnája. - De azt hiszem, ugyanilyen fontos, hogy tudatosan formáljuk magunkat olyanná, amilyenné válni szeretnénk. Hitvallása egyszerű: szeretni kell, szeretni érdemes az életet, s ez az életöröm egész biztosan kisugárzik az ember környezetére. A szívből fakadó vidámság, a fiatalosság megtartásához fontos az is, hogy ki-ki önmagát nevelve, kigyomláljon magából három rossz tulajdonságot: az irigységet, a féltékenységet és a rossz- indulatot.- Ezek az érzelmek kétszeresen is ártalmasak - mondja. - Egyrészt pokollá teszik az ember életét, megrontják hangulatát és közérzetét, másrészt - talán éppen ezért - öregítenek! Ha viszont sikerül megszabadulni tőlük, olyan belső harmónia a jutalom, amely egyszeriben szebbé, napsugarasabbá tesz mindent. Talán még a küllemünket is. Édesapám gyakran figyelmeztetett is: a színészszakmában különösen fontos ez az önmagunkkal való belső békesség és tisztaság, hiszen a rivaldafény bevilágít az emberi jellem legrejtettebb zugaiba is. A közönséget nem lehet becsapni. Márpedig én nagyon szeretem a hivatásomat is, a közönséget is, ezért vigyázok magánéletem, lelkem tisztaságára.- Jut ideje szépségszalonok, a mostanság oly divatos fitness-központok látogatására?- Nemigen. Szerencsére a színpadon annyit mozgok, táncolok, hogy nincs szükségem külön sportprogramok szervezésére. Az alakomra persze vigyáznom kell, mert mitagadás, a zsírpárnák könnyen, gyorsan jönnek. Főleg azért, mert kedvencem a tejfölös gombás szelet és a csirkepörkölt. Egyik sem éppen diétás étel.- A kozmetika szentélyeit látogatja?- Nem. Megtanultam az önellátást: a frizurámat, a sminkemet profi módon, öt perc alatt el tudom készíteni. Ami kevés szabad időm van, azt hobbimnak, a családnak szentelem. Magam vezetem a háztartást, ugyanúgy főzök, mosok, takarítok, mint bármelyik háziasszonytársam. Talán csak annyiban különbözöm az átlagtól, hogy gyakran a házimunka közben is táncolok. Megengedhetném magamnak, hogy házvezetőnőt tartsak, de ki tudja, meddig lesz ez így? Szívből fakadó vidámság, fiatalosság jellemzi Ezért hát inkább magam kapom kezembe a porszívót.- Esténként ritkán hódolhat hobbijának, a családi együttlétnek. Ez nem okoz problémát?- Akkor nem, ha birtokában vagyunk a kincsnek, amit úgy hívnak, hogy megértés, türelem. Szerencsére a férjem, Hídvégi Miklós szintén színész, ráadásul hozzám hasonló természet, így nemcsak valljuk, hanem gyakoroljuk is azt, hogy elsősorban nem a másikon, hanem önmagunkon kell uralkodni. Németh Zsuzsa