Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02 / 102. szám
Ha május, akkor szerelem, ha szerelem, akkor esküvő Havrila az erdész, aki avatott vőfély (Folytatás az 1. oldalról.) Imike néptáncos a Bartiná- ban és mindig megkérdezi a 13-as buszon: Segíthetek-e a szatyrot vinni Márta néni?- Úgy hallani, hogy nagyon megható verseket mond el a lakodalmakon. — Elmondom én mindegyiket magának, ha van bőséggel ideje. Mert eléggé hosszúak az én verseim. Sok vers van, mert egy esküvőn sokféle dolog megtörténik. Legelőször is a vőlegényes házhoz megyünk, ott elbúcsúzunk, utána megyünk a .menyasszonyhoz, illően kikérni a szülői házból. Kikísérem a vendégekhez, ahol a vőlegény átadja a csokrot, s akkor kezdem a búcsúztatást. Ilyenkor szoktam énekelni, hogy Édesanyám te jó asszony, meg azt is, hogy Az én jó apámnál nincs jobb a világon. Megyünk az esküvőre, legelöl én, a felszalagozott rézfokossal, kulacscsal. A szertartáson nekem már semmi dolgom nincs, csak akkor, mikor kezdődik a vacsora. Mindig megmondom az új párnak, hogy úgy illendő, hogy köszöntsék a vendégeket ők is, csak utána menjenek fényképezkedni. Magamhoz ölelem a menyasszonyt meg a vőlegényt, hozatok a pincérrel három pohár bort. Leáll a zene, és akkor én eldanolom azt a nótát, hogy „Ne gondold, hogy az a tavasz, amikor a rózsa nyit az ágon. Aztán mondom az ide illő verset. „A természetnek legszebb szakasza a tavasz. Piros, fehér virágokat és zöld leveleket hoz az. A piros a békesség, a fehér az egészség, a zöld szín pedig a reménység. Azt kívánom, hogy az új pár most ily tavaszt érjen meg. Békességbe, egészségbe és boldog reménységbe. Legyen nektek virágoskert az egész éltetek, azt kívánom néktek, hogy nagyon soká éljetek. ” Koccintunk egyet, megcsókolom őket, s táncolnak. Akkor én megyek a lakodalmas néphez, egyik helyről a másikra. Bizony muszáj néha színésznek lenni, mindenkit meg kell ölelgetni, szeretgetni. Nekem a szemem ott van mindenkin, mert van, aki szomorú valami miatt, megkérdem őt is, meg ha terhes asszony van a vendégek között megtudakolom, hogy mikorra várja az áldást. Aztán az öregektől megkérdezem, hányás tetszik lenni, fogadjunk, hogy tudom a nótáját, s dalolok egyet neki, örüljön szegény. S ott vannak a gyerekek is: a legtöbbjük csak feszeng, nem találja a helyét. Gyakran előfordul, hogy a násznép nem ismeri egymást, akkor nekem kell összemelegíteni őket, hogy ne csak nézegessék egymást. Előveszek egy olyan nótát, ami az ő vidékükről való, s máris oldódik a hangulat. Ahány lakodalomban voltam eddig, enni nem ettem egy szemet sem, legfeljebb sós pogácsát. Aztán jön a vacsora, amikor minden ételhez mondok valamilyen verset, friss jó egészséget kívánva. „Ismét megjelentem végre nagy sokára, de merem nektek mondani, hogy nem jártam hiába. Olyan étket hoztam valójába, ami első eminens az étkek sorába. Ezért az eledelért nagy próbát tettem, egy szilaj bikával hét nap verekedtem. Oda se neki, csak hogy legyőzhettem, a húsából jó paprikást főzettem. Tessenek hozzányúlni, ne féljen senki, ez a bika többet már nem fog bőgni. ” És így megy tovább a pecsenyénél, a töltött káposztánál, s közben néha- néha egy kis pajzán tréfa is elcsattan. Közben míg hozzák ki az ételeket, van egy vers, ami a házasságról szól, s Ádámnál Évánál kezdődik, de felsorolja mindazt, amiről egy férfiembernek gondoskodni kell, hogy semmi se hiányozzék a háztartásból. „A gazdasszonynak kell egy tűzhely, mert ha az nincsen, tikteket nagyon hamar hagy el. A konyhába, szobába, ami csak szükséges, bútor és más szerszám legyen elégséges. Mert ha ebben az asszony lát szükséget, és nem üle senkivel vidám vendégséget, dörmög, mormog majd őkelme urára, hogy az istennyila hozta a nyakára. Kell az asszonynak seprű, mángorló, sótartó, motolla és rokka, kell a falra cifra tükör és szép fényes asztal. Kell láda, dívány, karszék, jó puha vánkossal, kell üveg tele ecettel és rózsavízzel és más jóillatú kenettel. Végy csak kendőt, csipkét, ollót, gyűszűt meg tűt. Hát a ládára lakatot és más ilyenneműt. Kell kapca, cipellő, karton, fekete selyem és más színű keszkenő. Kezdődik hát az igazi bökkenő. Hát még az a sok apró és nagy fazék, szilke, bögre és tál: mindez nagyon megrostál. Hát még az a rengeteg sok lábasedény, valamint lábatlan, kis és nagykanál, lyukas és lyuktalan, rosta, szita, na meg még a lekvárfőző kanál, hát még az a ki- sebb-nagyobb szakasztóko- sár. Sodrófa és deszka, kis és nagymeszelő, dagasztószék, sajtár és tekenő, rézlábas, vaslábas, bogrács és serpenyő, fényes réz és vasmerőkanál, sótartó és más eszköz lógjon ám a konyha falán. A lakószobára meg még százszor több kell, mint a konyhára. Szép szekrény, aranyos kép, ágyterítő, s a menyecskének bölcsőt is kell venni. Ezt a pár dolgot csak azért említettem legények, hogy ezt mind egy szálig megvegyétek. Ezek voltak a paraszti háztartás nélkülözhetetlen kellékei, s valahogy így kellett kiházasítani egy leányt a század legelején. Mostanra a hagyományos ételeken kívül csak a menyecsketánc a régi. A vőfély dolga kikészíteni az asztalra a tálat, a szitát, amibe az ifjú párnak szánt pénzt teszik. A vőfély, legalábbis Havrila János, addig marad a lagzi- ban, amíg úgy érzi, hogy szükség van rá. Ha kezd lohadni a jókedv, vagy szemmel láthatóan valami feszültség van a rokonságban, akkor körtáncba hívja a vőfély az embereket, érezzék, érintsék egymást. — Hogyan derült ki, hogy ön remek vőfély? — Még odahaza, Debrecenben a testvéremtől lestem el, hogy mit kell csinálni. De én nem azt a verset mondom, amit mások, hanem kitaláltam a magamét. Aztán valahogy elterjedt a híre, hogy vőfélyeskedek. Nemcsak Tolnában, hanem szerte az országban, s előkelő pesti éttermekben. Mostanában rámkaptak a rácok. Mondják róluk, hogy vad rácok, pedig csak mulatni szeretnek nagyon. Az egyik legemlékezetesebb Ferihegyen, a kettes légikikötő éttermében volt. Meg is néztem újra, mikor mentem Imike elé a repülőtérre, aki Párizsból jött haza a Bartinával. — Itt az erdészház körül rengeteg a jószág, s föld is van. Gazdálkodik1 — Hát persze, muszáj, mert kell pakolni a gyereknek, s enni kell a családnak. Egy kis keresetkiegészítést jelent, de megmondom őszintén nem is nagyon tudnék meglenni állatok nélkül, hiszen parasztok voltunk mindig. Hat fejőstehenem van, tartok disznókat, tyúkokat, pulykát. Amit lehet, próbálok mindent itthon előteremteni, mert messze van a bolt, nagy a drágaság. Tejfölt, túrót is készítek, a savót meg odaadom a disznóknak. Négy sertést vágtunk, lesz mit enni a családnak egész éven. Most hétvégén a fiammal elvetjük itt a kertben a krumplit, s lesz az is. Egyebekben meg nagyon szeretek főzni, a feleségem szerint én csinálom a világon a legjobb töltött káposztát. — Ha nem titok: mennyiért vállal el egy esküvőt? Nem kérek én semmit, egy árva fillért sem. Mondják is sokan, ritka madár az ilyen a mai vállalkozós világban. De úgy vagyok vele, hogy barátságból, emberségből, szere- tetből vállalom a vőfélységet, ami nem napszámos munka, nem részesaratás, hogy megfizessék. D. Varga Márta Közelről Ötödik oldal Rámenős, fiatal bonyhádi polgárok Nem engednék, hogy a képviselők a magánügyeiket közpénzeken intézzék. Az alkotmányt úgy módosítanák, hogy a kisebbségek és az érdekképviseletek nagyobb esély- lyel kerüljenek a parlamentbe. Nem politikusok ők - hanem a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói. Móczi Bettinának, Ömböli Ágnesnek, Kovács Ritának és Kopf Andrásnak e változásokról a Polgár a demokráciában elnevezésű versenyen volt módjuk beszélni. Rita elmondja: nagy élmény volt számukra, hogy járhattak a parlamentben, fogadta őket Kóródi Mária és Hack Péter. Meglepődtek, amikor megtudták, hogy az Alkotmánybíróságnak mekkora hatalma van. Jártak az Om- budsmani Hivatalban, ahol Gönczöl Katalintól megtudták, hogy a hivatal tervei között szerepel, hogy megvizsgálják: mennyire érvényesülnek a diákjogok az oktatási intézményekben. — Volt egy olyan feladat - mondja Omböli Ágnes - hogy módosítsuk az Alkotmányt. Mi kétkamarás parlamentet „csináltunk”, mert úgy gondoljuk, hogy így a A négyesfogat jobban a képviselők körmére nézne fotó: bakó A Civitas Egyesület versenyén 168 csapat közül a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium négyesfogata a 10. helyen végzett. A diákokat Dévényi Ferencné készítette fel. A versenyen fel kellett kutatniuk, milyen, a diákok jogait képviselő érdekvédelmi szervezetek működnek a megyében. Nem találtak olyant, amely tisztán ezt a funkciót töltené be. Szerencsére működik Tolnában a Magyarországi Ifjú Németek Közössége (GJU), melynek hatvan százaléka diákokból áll. így hát írhattak egy esszét az ő tevékenységükről. A zsűri maximális pontszámmal jutalmazta a munkát. E dolgozat azonban rámutat - ahogy a bonyhádi gimisek fogalmaznak - : a diákok érdek- képviseletének még nincsenek mélyre nyúló hagyományai Magyarországon. Móczi Bettina és Kovács nemzetiségek és a különböző érdekképviseleti szervezetek könnyebben bejutnának a parlamentbe. Aztán olvastunk egy statisztikát, amely szerint az országgyűlési képviselők rengeteget telefonálnak a képviselőházból. Sok esetben feltételezhető, hogy a magánügyeiket is onnan intézik. — Lehet-e demokratikus intézmény egy iskola? — Igen - válaszolja határozottan Kopf András - amennyiben a tanárok maguk is tudatában vannak a kérdés fontosságának. A diákoknak pedig tisztában kell lenniük azzal, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. Ehhez az kell, hogy a tanárok és a diákok jobban megismerjék egymás, mert ha többet tudnak arról, kinek milyen problémája van, a konfliktusokat is könnyebben megoldják. Hangyái Könyv Kapolcsra készül VÉNUSZ SZÜLETÉSE A kapolcsi művészeti fesztiválra tart Könyv István János, simontornyai grafikusművész, aki tavaly ünnepelte húsz éves munkásságát. A bemutatkozás az országos jelentőségűvé vált eseményen- ahogy fogalmazott - a jubileum „slusszpoénja”. — És: mindenképpen megtisztelő a felkérés - fűzi hozzá. A kapolcsi Művészetek Völgye ugyanis a kortárs művészet egyfajta szintézise, színház, zene, képzőművészet közös, nagy bemutatkozása. A Magyar Köztársaságon belül a Művészetek Köztársasága. Éppen ezért a napjainkban megszokotthoz képest gigantikusnak számító, 40 ezres közönséget vonz. A simontornyai grafikus korábban sem panaszkodhatott a szűk körű érdeklődésre, a fesztiválon azonban minden eddiginél szélesebb kör ismerheti meg munkáit. Könyv István a többi közt Szurdi Éva keramikus, Kő Pál szobrászművész társaságában állít ki, de elérhetőek lesznek grafikái a világhírű orgonaművész, Xaver Varnus, vagy a Veszprémi Petőfi Színház Dekameron-adaptációj ának közönsége számára is. A rangos mezőnyben egyetlen, aki szűkebb pátriánkat képviseli. Mit visz Könyv István Kapolcsra? Elsősorban 1997-es és 98-as fekete-fehér, pont- raszter-technikával készült grafikákat, de készül vegyes technikájú munkákkal is. „Ha tájképeket festenék, könnyebb lenne a dolgom - mondja arról, mit fogalmaz meg grafikáin. így azonban annyit mond: „ezek a grafikák érzésekről szólnak, amelyek a mindennapokban történnek meg velünk - ezt próbálom egy-egy mozzanatban kivetíteni.” De, hogy ne merülhessen el teljesen a látogató a művészet - és önmaga - komolyságában, egy- egy gégét is tervez. Az egyik az önismeretvizsgáló, amely nem más, mint egy, a grafikák sorában elhelyezett keretes tükör. „Az emberek nap mint nap tükörbe néznek, a tárlaton azonban érdekes megfigyelni, hogy amint meglátják magukat, rögtön arrébb húzódnak. Majd visz- szatérnek, és jobban megnézik magukat - mondja Könyv István János. Akinek így mi is kiállítási tárgyai lehetünk július 17-től egész nyáron, a Kapolcsi Művészetek Völgyében, (tf)
