Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
Égből pottyant mesék Csöveken hömpölyög a kép, a hang állványokon tévék: hömpölyög a műsorfolyam. A mikrohullámok szürke, kombinált szekrénysorhoz hasonló szekrényekben vannak, benne fiókok, a fiókokban 800 wattok, az MTV 1-est például 10 kilowattal sugározzák. Mindegyik szekrényrészben más-más adó rejlik. Az RTL Klub például egy NEC gyártmányú japán adón fut, ami 40 millió forintba került. A rádióadás légkondicionált teremben, egy HIFI toronyhoz hasonló, jókora hármas szekrényben Mintha elvarázsolt helyre, a mesék csodás birodalmába érkezne az ember. Ápolt kert, haragos zöld lombok, bokrok, fák, vlrá- gözön, tiszta, éles levegő és ha körbenéz az ember, a Dunántúl szelíd, lágy lankáit látja. Drlnóczl János állomásvezetőtől próbálom megtudni, hogy mi is a dolga ennek az állomásnak, a toronynak. Uzdon Budapestről, a Széchenyi adóról veszik a jeleket, s innen továbbítják Pécsre az MTV1, az MTV2, és az RTL Klub műsorát, a rádiók közül a Petőfi, a Bartók és a Slágerrádió adását. A jeleket Seregélyesen erősítik fel, aztán meg Uzdon. De miért van az, hogy olyan, jórészt ismeretlen helységneveket hallunk, ha a műsorszórásról van szó, mint Vasvár, Csengőd vagy éppen Űzd? Ahhoz például, hogy a közszolgálati MTVl-es műsort fogni tudjuk - s ez ma már az ország területének 96 százalékán lehetséges -, ötven kilométerenként kell lennie egy erősítőnek. Ezeknek a helyét nem a nagyobb városokban jelölték ki, hanem az volt az elsődleges szempont, hogy térben azonos magasságban legyenek, mert a mikrohullámok egyenes vonalban terjednek. így találták meg az uzdi hegyet, ahová az állomást építették. Karosszék, íróasztal, az található, színes fények vil- lódznak rajta. Kitárul egy másik szekrény, benne csövek, amelyek üregesek, az üregekben pedig nem huzalok és drótok kúsznak, hanem láthatatlan mikrohullámok. A Pécs és Budapest közötti telefonvonalakat egy hatalmas stelázsiban helyezték el. Naponta 1500 kilowattóra energiát használnak fel Uzdon, de ha „elmegy a villany”, akkor sincs semmi baj, mert bekapcsolják a diesel áramfejlesztőt. Az áram- fejlesztő meglehetősen zajos gépezet, s itt is, mint az uzdi adó csaknem minden helyiségében egy darabka múlt: a régi időre emlékeztető, ősöreg Duna televízió-készülék. Az ember bekapcsolja a rádióját meg a tévéjét, hallgatja és nézi a híreket, a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló meséket, megnézi a szép tévébemondónők ruháját, frizuráját és sminkjét, s közben nem is gondol arra, hogy a valós és a kitalált történetek egy bonyolult, drága technika segítségével érkeznek a szobájába. Például Uzdon keresztül, ahonnan tiszta időben ellátni Pécsig, Szekszárdig, s számolni lehet, hogy a sok-sok aprócska autó közül hány lassít és fordul be a főútvonalról Szekszárdra, a mi kis városunkba. D. Varga Márta Kétszer lopott varsák A vizeken az orvhorgász az úr A Sión tevékenykedő kishalászok azt mondják, évente egy-két varsa eltűnése benne van a pakliban. De hogy egyszerre vagy húszat ellopjanak tőlük, az azért már túlzás. A bogyiszlói Nyúl István kishalász ezen a héten kedden ünnepelte volna 64. születésnapját. Az ünneplésből azonban nem lett semmi, mivel éppen aznap reggel vette észre, hogy az ő és két társa által lehelyezett varsák közül húsz darabot elloptak. Értesítették a szekszárdi rendőröket, akik másnap a kishalászok segítségével csónakkal átkutatták a környéket, és az árulkodó nyomok alapján, a Sió gógai részén, a Dögtér nyiladéknál rá is akadtak 23 darab, egy kupacba hordott varsára, köztük az övékre is. Ilyen tekintélyes mennyiségű halászszerszámot nem gyerekjáték elszállítani (nyilván a tettesek is ezért rejtették el), ezért a nyomozók felvették a jegyzőkönyvet, a varsák pedig ott maradtak azzal, hogy később hazaszállítják őket. Ekkor délután fél kettő volt. A halászok két és fél óra múlva, délután négykor, immár szállítójárművel felszerelkezve tértek vissza helyszínre. De addigra, „akár egy amerikai filmben”, a varsáknak újból nyoma veszett. A bogyiszlói Ábrahám János, a megkárosított kishalászok egyike nyugodt embernek mondja magát, de most nagyon dühös. Azt mondja, ölni tudna. Mert nem elég, hogy először megkárosították őket a tolvajok, a másodszori lopással még gúnyt is űztek belőlük. „Ezekből még a gazember-becsület is hiányzik” - állapítja meg elkeseredetten. A halas vizeken elszaporodó gátlástalan, az eszközökben sem válogató rablás egyébként több kishalászt mesterségének felhagyására ösztökél. A bandák tulajdonképpen szabadon garázdálkodnak a vizeken, legyen az a Sió, vagy éppen halastó. Rendszámnélküli, gázüzemű autókkal furikáznak, sok száz méter hosszú leshálókkal rabolják a vizeket, büntetlenül. Közismert, hogy Bogyisz- lón is van 3-4 csapat, amely az orvhalászatból él. A faluban mindenki ismeri őket, de tenni ellenük nem tudnak. Az is köztudomású, hogy Bogyiszlón milyen szép és milyen olcsó halakat lehet kapni például a piacon, de a rapsicok nyíltan házalnak is a hallal. A varsák állítólag most azért különösen kapósak, mert a Pest környéki (orv) halászok előszeretettel használják, és esetleg leshálóra cserélik be ezeket az eszközöket. Nyúl István és Ábrahám János is azt mondja, tudják, kik követték el a mostani varsalopást. De bizonyítékuk nincs. (Éppen a Sió partján beszélgettünk, amikor egy Trabant zúgott el az erdei úton, benne vagy három férfi. Kísérőm jelentőségteljesen bólintott.) A kishalászok úgy érzik, ki vannak szolgáltatva a gazemberek kényének-ked- vének. Előfordul ugyan, hogy olykor a rendőrség lefülel egy-egy tolvajt, ám a büntetés általában elmarad, vagy rendkívül csekély. Ábrahám János úgy gondolja, hogy ha marad ez a mostani helyzet, a vizeket ezek a bandák a szó szoros értelmében ki fogják rabolni, és nagyon jelentősen csökkenni fog a halállomány. Szerinte csak az segítene, ha az orvhalászatra végre „találnának paragrafust”, azaz ez a tevékenység szigorúan büntethető lenne. E nélkül viszont a vizeken továbbra is az orvhorgász marad az úr. st Robi nemcsak a magasban szabad Fritschi Róbert nem fél a magasságtól és a mélységtől. Jól érzi magát a szikla tetején és bátran ugrik le a mélybe gumikötélhez erősítve. Szakmája sem engedi, hogy féljen. A fiatal bonyhádi bádogos más dolgoktól tart. Robi nehezen áll rá a beszélgetésre. — Nincs bennem semmi érdekes - mondogatja kevés meggyőződéssel a szemében. Egy biztos: ránézésre is látszik, hogy nem átlagos. Bizonyára vannak, aldk szerint nem egészen normális. No, de ki mondja meg, hogy ki a normális? Ez is - mint annyi más - nézőpont kérdése és főleg: viszonylagos. Beszélgetés közben jár az agya, kételkedik a saját állításai igazságtartalmában, ugyanakkor a kérdezőt is méregeti. Ez a kételkedés mozgatja előre. — Félni? Azt nem. Nem emlékszem, hogy lett volna valaha is olyan szituáció, hogy féltem volna valamitől. — Ez azt jelenti, hogy bátor vagy? — Nem ez a fontos. — Mi a fontos? — A fontos az, hogy jól érezzem magam a világban. — Te most éppen ezt teszed? — Most megint egyre inkább. — Mitől? — Erről csak félve beszélek... — Szóval akkor mégis csak van, amitől félsz. — Igen, de az nem a magasság vagy a mélység. _ ? ? ?- Hát jó, megmondom. Van valaki, aki most nagyon fontos nekem.- Ez nagyon jó.- Igen. Épp azért drukkolok, hogy ez így maradjon. Sokáig vártam rá ...- Kívánom, hogy most sikerüljön.- Köszönöm.- Amikor dolgozol, a tetőn vagy. Érdekes, hogy szabadidődben is a magasba vágysz.. .- Nem tudom miért, de szeretem a sziklamászást. Szerencsére a barátaim közül is van néhány őrült, aki velem tart. Többször járok ugyanoda: a Mecsekbe, vagy Mórágyra, de a szikla mindig más és más.- Hogy kezdődött?- Egyszer felállítottak a szabadulni tőle. — És a bungee jumping? — Az a másik szenvedélyem. Egy barátom révén kerültem közel hozzá. Egy idő — Lehet, hogy nem voltam tudatában, hogy veszélyben vagyok.- A magasságban mi vonz? bonyhádi focipályán egy sziklafalat. Akkor fertőződtem meg, s azóta sem tudok után elkezdtük variálni a figurákat, előre, hátra szakoztunk. Szeretek búvárkodni is, de a legnagyobb élmény számomra az ejtőernyőzés. — Keresed a veszélyt. Hogy ne mondjam: kísérted a sorsot? — Ezzel nem igazán tudok mit kezdeni. — Voltál már életveszélyben? — Nem tudom. Lehet. — ?.? ? — Talán a szabadság? — Te szabad vagy? — Igen, talán. Volt idő, amikor szinte semmivel nem lehetett lázba hozni. Erről a korszakról nem szívesen beszél. Nem mondja ki, de látszik rajta, hogy boldog. Ezért aztán van mit féltenie. Nem kell félnie, hiszen szabad. Nem, hát ez kész őrület. Ki érti ezt? Ő igen. Hangyái t i
