Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-25 / 97. szám
Közeliül Jobban tart a hajnaloktól, mint a nehéz fazonoktól A törékeny ifjú hölgy mindössze negyvenöt kiló. Ezt sok nő bizonyára irigylésre méltónak találja, számára azonban nem feltétlenül előny, ő ugyanis rendőr. Elképzelem, hogy egy kilencven- száz kilós fazont kell éppen előállítania. — Kellemetlen érzés, volt már ilyen, amikor járőr- szolgálatban voltam, szerencsére nem volt szükség az önvédelmi sportokban szerzett tudásomra. A középiskolában cselgáncsoz- tam, narancssárga övem van, azt nem mondom, hogy biztosan sikerülne levinnem a palit, de biztos, hogy megpróbálnám. Jillingné Szabó Judit rendőrzászlós, a paksi kapitányság bűnügyi technikusa, rendőrtiszti főiskolára jár. A beszélgetés előtt úgy izgul, mintha kihallgatására készülnénk. Hamar megnyugszik, hiszen kiderül, csak arra vagyunk kíváncsiak, hogyan lett az atomerőmű vezérigazgatójának leányából zsaru. — Jogra szerettem volna menni, ám műszaki középiskolába - az ESZI-be - jártam, és későn ébredtem fel, hogy a gimnáziumi tárgyak erősek a felvételin, így nem sikerült. Érettségi után jelentkeztem rendőrnek, elvégeztem a kétéves rendőr szakközépiskolát, jó eredménnyel, így felvételiznem sem kellett a rendőrtisztire, ahol most másodéves vagyok, közben pedig a paksi kapitányságon dolgozom bűnügyi technikusként. Apu csodálkozott, de nem volt kifogása, anyu persze féltett, de ez ma már nem téma. A férjemmel rendőrként ismerkedtem meg, ő tehát így fogadott el.- A munka érdekes. Nyomokat rögzítünk, fényképezünk, a labormunkákat is személyesen kell elvégeznünk. Igazán „nagy ügyem”, mondjuk gyilkosság még nem volt. Az első öngyilkosságnál persze volt bennem félsz, mondtam a férfi kollégáknak, inkább ők fotózzanak. Ha elvégzem a 1 Szabó Judit FOTÓ: GK főiskolát, továbbra is szeretném ezt csinálni. .Igaz, kicsit rendszertelen élet, a hajnali riasztásokat nehéz megszokni, egyelőre arról nem döntöttünk mi lesz, ha jön a gyerek. Délután véletlenül újra összefutunk, a paksi lakótelep négytornyú, egykoron vásárcsarnoknak épült „palotájánál”. Alapos átalakítás folyik, ott a férj, Jilling János is. Mutatja az alakulóban lévő új szórakozóhelyet, ez lesz a bárpult, ott a galéria. Nosztalgiazene szól majd, a harmincas-negyvenes korosztályt várják júniustól, hiányt pótolva, hiszen épp az ő számukra nincs szórakozóhely a városban. - Az öcsém, a férjem és egy barátja üzemelteti majd, én csak „csendestárs” leszek, hiszen rendőrként nem vállalhatok ilyen munkát - mondja Judit. Rákosi 11 A halálra ítélt épület FOTÓ: BAKÓ JENŐ SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK A vonat még zakatol Kölesden Jelmezbálban öltik fel az állomás főnök vasutas zubbonyát Tabak Lajos, a kölesd-alsótenge- llcl vasútállomás nyugalmazott állomásfőnöke, MÁV műszaki főfelügyelő hetente egyszer felmossa a váróterem kövét. Pedig már tavaly májusban fehér krétával kiírta a pénztár barna faablakára: „A jegykiadás szünetel, jegyek a vonaton válthatók”. A békebeli időkben épült vasútállomás megszűnt, csak néhány vonat áll meg itt. Tabak Lajosnak meg majd megszakad a szíve.- Mit mondtak, miért kell megszüntetni az állomást?- A pécsi igazgatóság felmérése kimutatta, hogy az áru- és a személyforgalom egyaránt csökkent. Pedig még 1980 és 1984 között havonta kétszáz- kétszázhúsz teherkocsi érkezett ide és indult valamerre. Kiemelt mellékvonal mentén épült az állomás, Bátaszék és Sárbogárd között. • A síneket 1896-ban fektették le, s azért épült a vasút, hogy a környék nagybirtokainak a forgalmát bonyolítsa. Minthogy a vasútnak nem mindenki örült, ezért kikerülték a településeket. A tehervagonokhoz mindent ide kellett szállítani. Báránypusztán a gabonaforgalminak volt egy lerakata, az alsóhidvégi állami gazdaság, a környékbeli téeszek, a TÜZÉP, a kölesdi téglagyár, a sajtüzem, mind mind itt rakodott ezen az állomáson.- És itt szállt fel a vonatra aki Budapestre, Szekszárdra, Bátaszékre, Bajára akart elutázni.- Azelőtt előfordult, hogy hat busz is várt egy személyszállító vonatra. Jöttek Gyünkről, Kölesdről, Tengelicről, Kistormásról, Paksról, s megállt itt a szekszárdi járat is. Később a Volán közvetlenül a falvakból szállította a munkásokat a gyárakba, a diákokat az iskolába, nem kellett átszállni, néha gyalogolni. Ezzel a munkás- meg a diákvonatoknak végképp leáldozott. Legelőször a büfé zárt be az állomás sarkán, pedig friss kiflit, tejet, kakaót árultak itt reggelente.- Az állomásfőnöknek is ki kellett állnia, ha átrobogott itt a vonat?- Kiálltam bizony, és tisztelegtem, ahogy az a vasúton illik. Régen naponta 24 szerelvény haladt át az állomáson. Most már csak 14 vonat áll meg itt, s az omladozó állomást, nem pedig az egyenruhás vasutast látni. Aki utazni akar, az kocsival vagy gyalog érkezik, főleg pénteken és vasárnap nagy a forgalom, a diákok miatt.- Milyen élet volt itt az állomásépületben?- Kacskaringós úton, 1979-ban kerültem ide állomásfőnöknek. Akkor négy szolgálattevő, négy váltókezelő szolgált itt, meg egy tartalékos, akit mindig máshová vezényeltek. Két irodában dolgoztunk az épület földszintjén, az emeleten pedig mi laktunk a feleségemmel és a lányommal. A párom nagyon nem akart ide költözni, úgy kellett kihúzni alóla a rekamiét. Az asz- szony Fácánkertben dolgozott az óvodában, később pedig itt a közelben a gabonaforgalminál. Most megint költözünk, vissza Szedresbe, a szülői házba. Az állomás épülete tönkrement, felújítani nem érdemes. Valószínű az lesz a sorsa, hogy szép lassacskán lába kél mindennek. Nem gondoltam soha, hogy így végzi a mi állomásunk. Most csak álldogálok itt naphosszat, nézelődöm, s néha megkönnyezem az én vasutas életemet.- Kijártak-e sétálni a környékbeli fiatalok az állomásra?- De még mennyire! Kiültek az öreg gesztenyefák alá a padra, nézték a zakatoló vonatokat, és hozták a gyerekeket is tovapöfögő mozdonyokat, a vasparipa hófehér, bodorodó füstjét nézni.- Milyen egyenruhát viselt?- Jó anyagból szabták a sötétkék öltönyt, piros paroli volt a vállamon, tiszti sapka a fejemen. Még régebben a mozdonyvezetők is fehér kesztyűt viseltek, a fűtőnek kellett fényesre suvickolni a sárgaréz fogantyúkat. Annyi, de annyi öltönyöm volt, hogy alig fért be a szekrénybe. Leselejteztem nemrég, kidobtam mindegyiket. Ide a szomszédba, a szociális otthonba vitték. Azt mondják az öregek akik ott laknak, hogy beöltöznek vasutasnak, ha legközelebb jelmezbál lesz náluk. D. Varga Márta A hét nyelven beszélő család Bonyhádon jól ismerik már a Seleljo családot. A papa és a mama a zeneiskolában tanít, Erzsi a hármas, Irén az egyes iskolában tanul. A Kárpátaljáról áttelepült család négy tagja összesen hat nyelvet beszél. A hetedik a zene. Selelj oék, épp négy esztendővel ezelőtt értesültek róla, hogy Bonyhádon megüresedett néhány zenetanári állás. Alexandra, a feleség először nem lelkesedett az ötletért, hogy áttelepüljenek, ám férje, Jaroszláv azt mondta: annál csak jobb lehet. Mindketten zeneakadémiát végeztek: Szandra zongora, Szláva klarinét szakon. Az ungvári zeneiskolában tanítottak. Szláva akkor havi hat dollárt keresett. Ez jószerivel arra nem volt elég, hogy az autóba annyi benzint töltsenek, hogy minden nap eljussanak a zeneiskolába. — Itt a polgár- mestertől a szomszéd kutyáig mindenki nagyon kedves hozzánk mondja Szandra, akinek nehéz volt otthagynia görög katolikus lelkész édesapját és bátyját, akivel közösen éltek egy Ungvár melletti kis faluban, Onolócon. Szandra apja biztatta őket: menjenek, hogy nekik legalább jobb legyen. Szláva édesanyja nem örült a váltásnak, de már belenyugodott. — Ma már ránk köszönnek az utcán, s ez nagyon megtisztelő - mondja Szandra. Amikor a nyelvekre terelődik a szó, Szláva egy ruszin nyelvtankönyvet tesz elém. Merthogy az ő anyanyelve ruszin. Odahaza ezen kívül ukránul és oroszul beszéltek. Mint mondja, a szovjet érában a ruszin nem volt divatban, hivatalosan sehol sem lehetett használni. Magyarul ő már Bonyhádon tanult meg. Felesége ötéves koráig csak magyarul beszélt, ám az óvodában, majd az iskolában ő is ukránul és oroszul tanult. Az ottani környezet miatt szlovákul és lengyelül is meg tudják értetni magukat. Ez összesen hat nyelv, nem számítva, hogy a gyerekek az iskolában angolt és németet is tanulnak. A hetedik pedig a zene, merthogy a család élete.a muzsikáról szól. A gyerekek iskola után a zeneiskolába mennek, ahol a szüleik tanítanak. Ők maguk is tanulnak zenét, Erzsi szaxofonon, Irén csellón játszik. Amikor ide kerültek, épp a gyerekek miatt aggódtak: hogy illeszkednek majd be ők? Amikor Szandra első nap Irénért ment az óvodába, meglepve tapasztalta, hogy nagyon jól érezte magát a társaival. A kérdésre, hogy hogyan kommunikáltak, a kislány nevetve közölte a kézenfekvő feleletet: — Ők magyarul, én pedig ruszinul. A családban otthon ma is ruszinul beszélnek, nem akarják, hogy a gyerekek elfelejtsék. Bár Irén a nagypapának németül írt születésnapi üdvözletét.. . Erzsinek kicsit nehezebb volt: ő már ötödikbe járt, amikor ide kerültek. Sokat segített neki Kozákné, Gizi néni és Led- neczki Mária tanárnő, amiért ma is igen hálás. Hasonlóképp hálás a család a bonyhádiaknak: befogadták őket. Ami pedig a munkát illeti: — Zenei nyelv egy van a világon - mondja Szláva mosolyogva - s ez nagyon sokat segített. Hangyái ' ii ................... S eleljoék élete a zene fotó: bakó Kevesen mennek keresztbe? Civilruhás rendőrök irányították a közlekedést a közelmúltban egy forgalomelterelésnél Tamási központjában. Az embernek eszébe juthat: tudjuk, kevés a rendőr, na de ennyire? A bűnözés rohamosnak tűnő növekedésével egyformán több rendőrért kiáltanak a bűnüldözők, a politika és a közvélemény is. Hogy ez valóban ír le- het-e a bajra, szakértők vitatják, más vonatkozásban kevésbé megfellebbezhető a rendőrszűke. Erre utalt legalábbis a Tolna Megyei Védelmi Bizottság legutóbbi ülésén a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója azzal, hogy egy minősített nukleáris balesetnél kétszer annyi rendőrre lenne szükség, mint amennyi ma van. Ezúttal szerencsére a tamási forgalomeltereléssel egyidőben csak „szimpla” vasúti baleset történt, igaz, Tolnanéme- dinél egy cseppfolyós gázt szállító szerelvény siklott ki. Ráadásul a forgalomirányítók sem létszámhiány miatt voltak civilek, - tudtuk meg Lacza Andrástól, a tamási rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályvezetőjétől -, hanem „keresztbe parancsolták” a szolgálatban lévőket. Ezzel együtt katasztrófahelyzetben - a pincehelyi gáztöltő állomás esetleges robbanása lenne ilyen - Tamási környékén is előfordulhat, hogy nem lenne elég rendőr. Ebben az esetben a tamási kapitányság teljes hivatásos állományát - beleértve a parancsnokokat is - 79 főt tudnak mozgósítani. Ilyenkor persze számolni kell bizonyos bűnözői csoportok működésének élénkülésével. Egy kvázi- szükségállapotban azonban a gyanús elemeket már az áteresztő pontokon kiszűrik - derült ki az osztályvezető szavaiból. A puding próbája az evés, és nem tudni, hogy mindez kit, mennyire nyugtat meg. A legjobb persze az lenne, ha ezt a pudingot sohasem kóstolnánk meg... (tf) < i j
