Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-07 / 82. szám

1998. április 7., kedd Megyei Körkép 3. oldal Bemutatjuk Hőgyész új polgármesterét Csapatmunkát szeretne A hőgyészi választópolgá­rok a vasárnapi szavazáson a három jelölt közül Gyet- vai Lászlót választották a község polgármesterévé. Gyetvai László 41 éves, mezőgazdász üzemmérnök, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Agronómiái Karán szerzett diplomát. Ezután ke­rült vissza gyermekkora szín­helyére Hőgyészre, az Állami Gazdasághoz, ahol különböző vezető beosztásokban dolgo­zott. A mezőgazdasági nagy­üzem privatizációját követően feleségével közösen kereske­delmi vállalkozásba fogott. A házaspár a nagyközségben sa­ját családi házában él, két gyermekük van, lányuk 13, fiuk 10 éves.- Rövid időn belül másod­szor került sor Hőgyészen polgármester választásra. Ön csak most, a „második fordu­lóban” indult, miért?- Az igazság az, hogy kezdetben nem voltak ilyen ambícióim. Akkor kezdtem fontolgatni a dolgot, amikor többen megkerestek és kérték, hogy jelöltessem magam én is. A családommal megbe­szélve a dolgot döntöttem úgy, hogy indulok a polgár- mester választáson.- Indult és nyert, a neheze most fog következni. Mi a programja, mik az elképzelé­sei?- Először is szeretném megköszönni a választók bi­zalmát, aminek természetesen szeretnék megfelelni. A leg­fontosabb most, a nagyközség közhangulatának javítása, a békesség megteremtése, hi­szen ahhoz, hogy eredménye­ket tudjunk felmutatni, össze­fogásra van szükség, sok a megoldásra váró feladat. Mi­nél előbb szeretnénk elkez­deni az általános iskola reno­válását önkormányzati és tár­sadalmi összefogással. Ezzel párhuzamosan meg kell ol­dani a falu ívóvíz hálózatának rekonstrukcióját és egyes ut­cákban a járdák javítását, ez a kezdet.- És a folytatás?- A községben sok a mun­kanélküli, távolabbi cél tehát a munkahelyteremtés. Vállal­kozáscentrikus emberként szeretném Hőgyészre csalo­gatni azokat, akik hajlandók itt beruházni, amihez az ön- kormányzat minden segítsé­get megad. Mindez természe­tesen csapatmunka, ezért számítok a képviselőtestület és a hivatal dolgozóinak ma­ximális együttműködésére és a lakosság további támogatá­sára. f. kováts Hírek „Nagytakarítás” Tengelicen Lomtalanítás lesz Tengelicen és külterületein szerdán. A húsvét előtti „nagytakarítást” a Héliosz Kft. végzi. Az építési törmelék, a vegyi hulladék és az állati tetemek kivételével minden felesle­gessé vált holmit elvisznek. A lakosság figyelmét arra is felhív­ták, hogy Tengelic belterületén és Szőlőhegyen a papírt és a vasat most ne rakják ki, mivel ezeken a településrészeken a tavaszi szünet után az iskolások összegyűjtik ezt a hulladékot. OPEL-tombola Az OPEL családi hétvége nyertes tombolaszelvényei közül ket­tőnek a tulajdonosa nem jelentkezett a nyereményért. Ezek jel­zése: BA 12 és EC 24. Dalok a templomban A dombóvári evangélikus templomban április 8-án, vagyis hol­nap este hat órától ad koncertet Gryllus Dániel és Halmos Béla Dalok Pál levelei szerint címmel. Önkéntes véradás Dombóváron A dombóvári kórház véradó állomásán ma reggel kilenctől dél­után kettőig tartanak önkéntes véradást. Bolyongó kutya Már úgy két hete egy magányos fajkutya bolyong Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utca 11-13. szám környékén - telefonált tegnap szerkesztőségünkbe egyik olvasónk. Ä fekete színű, far­kán fehér bojtú, nyakörvet viselő eb eddig a környékbeliek kö- nyörületének, az odavetett ételmaradéknak köszönhetőn maradt életben. A jószág szemel láthatóan gazdáját keresi. Finn atomerőmű igazgatója Pakson EU-csatlakozás, gondok nélkül Finn vendége volt tegnap a paksi atomerőműnek, Jussi Helske a Loviisa Atomerőmű igazgatója. A finn nukleáris erőmű a nyugati világ egyetlen WER (szovjet tervezésű nyomottvizes) típusú létesítménye, vagyis elvileg ugyanolyan mint a paksi. Finnország 1995. január 1. óta teljes jogú tagja az Európa Unió­nak. Adódott tehát az igazgató úrral készült interjúnk témája, milyen kötelezettségeket jelen­tett a loviisai erőműnek a finn EU csatlakozás.- Sajnálatos módon a bürok­rácia terjedelme csak nőtt - kezdte a választ Jussi Helske.- A biztonsági feladatok is megnövekedtek ?- Tulajdonképpen igen, mert korábban csak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség dele­gációit kellett fogadnunk, ők vizsgálódtak, az EU csatlakozás­tól kezdve az Euroatom is, így kétszer annyi küldöttség jelenik meg erőművünkben, kétszer annyi „fejfájást” okoznak. Túl ezen, ha nagyobb fejlesztést ha­Jussi Helske fotó: bj tározunk el, a brüsszeli közpon­tot értesíteni kell, felajánlva a le­hetőséget arra, hogy az Európai Unió tagországai beszállítóként vegyenek részt ebben.- A csatlakozás jelentett-e addig nem tervezett biztonságfej­lesztési feladatokat és ha igen mennyi költséggel?- Nem volt ilyenekre szük- ség.- Ön jól ismeri a paksi atom­erőművet, hiszen régi kapcsolat fűzi egymáshoz a két létesítményt. Véleménye szerint Paks kénysze­rül-e plusz fejlesztésekre a ma­gyar ÉU csatlakozás kapcsán?- Nem. A biztonságfejlesztő programokat attól függetlenül végre kell hajtani, hogy az or­szág csatlakozni kíván-e vagy sem az Unióhoz. A két erőművet - a paksit és a loviisait - össze­hasonlítva a fő folyamatok azo­nosak, bár az irányítástechniká­ban vannak eltérések. A bizton­ság tekintetében sincsenek lé­nyeges eltérések. Ha nekünk nem okozott az atomerőmű szempontjából különösebb ne­hézségeket az EU csatlakozás Önöknek sem fog. Rákosi A borturizmus megvalósításáért Szűk körű megbeszélésre került sor tegnap Szekszárdon a pol­gármesteri hivatalban. Néhány bortermeléssel és borkereske­delemmel foglalkozó vállal­kozó lépéseket tett azért, hogy végre felálljon az az iroda, amelynek fő feladata lenne a borvidéken megtermelt bor pi­acra jutásának segítése, a bor­vidék értékeinek a fogyasztók felé történő megjelenítése és a borturizmus megvalósítása. A kezdeményezők - Kovács József és Módos Ernő az Alis- eavin Rt. részéről, Brauer János a Völgység Takarékszövetkezet elnöke, Sümegi Imre és Sárosdi Ferenc magántermelők, Wies­ner György, a Provincia TMT ügyvezető igazgatója, Ferenc Vilmos, a Szekszárdi Kertba­rátkor elnöke - levelet írtak Kocsis Imre Antal polgármes­ternek, melyben kérték, hogy támogassa egy nonprofit szer­vezet létrehozását. A polgár- mester a felkérést elfogadta és hétfőn délután találkozott a kezdeményezőkkel. A megbeszélésen elhangzott, a legfontosabb feladat, hogy ta­láljanak egy megfelelő sze­mélyt, aki képes felvállalni a borvidék érdekeit, idegen nyel­ven jól beszél, pályázatok elké­szítéséhez is ért, nem feltétel viszont, hogy borász legyen, de a marketing szakmában legyen járatos. A működés másik fon­tos feltétele, egy központi he­lyen lévő irodahelyiség, mely­nek megtalálásában a polgár- mester is felajánlotta a segítsé­gét. A nonprofit iroda felállítását kezdeményezők vállalták, hogy a létrehozandó szervezet mű­ködési szabályzatát, szervezeti leírását, a működési területet kidolgozzák. Személyesen és levélben is megkeresték a ka­marák vezetőit, az országgyű­lési képviselőket és más vállal­kozókat, hogy támogassák az ügyet, mely a térség érdekeit szolgálná. Mauthner A dombóvári polgárőrség soraiba újabb jelentkezőket várnak Az elképzelések mellé pénz is kell A polgárőrség kapocs lehet a rendőrség, az önkormányzat és a polgárok között - tartja Varga Jenő polgárvédelmi alezredes, a hat éve működő és jelenleg 63 tagot számláló dombóvári pol­gárőrség parancsnoka. Varga Jenő a dombóvári ön- kormányzati képviselőtestületi ülésen számolt be a szervezet munkájáról. Mint azt kérdése­inkre válaszolva elmondta az elmúlt évben éppen Szakcson tudtak jelentős segítséget adni ahhoz, hogy az állampolgárok biztonságérzete növekedjen. Egy betörés sorozat miatt fél éven át járőröztek éjszakánként a településen. A dombóvári polgárőrök azért a városban sem tétlenked­tek. Számos rendezvény lebo­nyolításában segédkeztek, s az elmúlt évben az egyesületnek tizenöt fős ifjúsági tagozata alakult. Soraikba e mellett újabb jelentkezőket várnak, akik két polgárőr ajánlásával válhatnak a szervezet tagjaivá. Az egyesület egyébként tisztújító ülésre készül, s ezen új gondolatok mentén kialakí­tott koncepciót kell kidolgozni a szervezet működéséről - fo­galmaz Varga Jenő. Mint mondta erre megyei és orszá­gos szinten is szükség lenne, s erről is szó esett azon az orszá­gos bűnmegelőzési konferen­cián, amin Tolna megyéből egyedüli résztvevőként lehetett jelen a közelmúltban. Az elképzelések megvalósí­tásához azonban pénzre is szükség van. A dombóvári pol­gárőrség működése biztosított, ám jó volna további anyagi se­gítséghez jutni, s ezt Varga Jenő akár a megyei rendőrkapi­tányságtól várná, hiszen a pol­gárőrök munkája segítséget je­lent a rendőrségnek is. Persze a remélt támogatástól függetlenül továbbra is serénykednek a polgárőrök Dombóváron, vagy éppen a városkörnyéki telepü­léseken. - nagy ­Közéleti Hírek A Magyar Demokrata Fó­rum Tolna megyei szerve­zetei Csengey Dénes halá­lának 7. évfordulóján meg­emlékezést tartanak az alsó­városi temetőben 1998. ápri­lis 8-án 15 órai kezdettel. A politikus sírjánál beszédet mond dr. Dávid Ibolya or­szággyűlési képviselő. A szervezők várják mindazo­kat, akik ismerték és tisztel­ték a Szekszárdon született író-politikust. Dr. Dávid Ibolya ország- gyűlési képviselő április 7- én kedden 17 órakor Fürgé­dén, 19 órakor Nagyszoko- lyon a helyi művelődési házban az Országgyűlés négy éves munkájáról és a képviselői tevékenységről tart beszámolót. A rendez­vény második felében lehe­tőség nyílik kötetlen beszél­getésre a képviselő asz- szonnyal. Potápi Árpád a Fi­desz-Magyar Polgári Párt Tolna megye 3-as számú vá­lasztókörzetének országgyű­lési képviselőjelöltje április 8-án, szerdán 19 órakor be­mutatkozó előadást tart Al- sónánán, a művelődési ház­ban. Dr. Solymosi József or­szággyűlési képviselő 1998. április 8-án az aparhanti Mg. szövetkezet közgyűlésén, 19 órai kezdettel Izményben a művelődési házban, április 9-én 19 órai kezdettel a gyö- rei kultúrházban lakossági fórumot tart. Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. Q)06-90-330 513 Címünk: AS-B Kft Audiotex 1539 Bp. Pl. 591. Hívás díja: 98 FI +ÁWp«rc A megyei rendőr-főkapitányság zöld száma: 06-80 - 200-178 Tolnában buktak le a csalók A szomszédok elfogták a brutális betörőt FÖLDTULAJDONOSOK! A Tamási „Béke” Mezőgazdasági Szövetkezet 14-18.000 Ft-os hektáronkénti összegért, vagy termelés­finanszírozással FÖLDET BÉRELNE Tamásiban és környékén 1998. és a további évekre. Érdeklődni lehet: 74/471-145-ös telefo­non, vagy személyesen Tamási, Deák F. u. 38. sz. alatt a szövetkezet központi irodá­ján, a szövetkezet elnökénél. (30215) (Folytatás az 1. oldalról.) Mint kiderült, mindkét bankban egy, illetve két nappal az utalás előtt nyitottak számlát egy-egy kft. nevében. Érdekesség, hogy ezekhez a bankszámlákhoz rész­ben valódi cégek adatait használ­ták fel az elkövetők, mint aho­gyan az egyik személyi igazol­ványt is több valódi adatból „rak­ták össze” az elkövetők. Külön érdekesség, hogy a bogiári áfész elnöke ötmillió fo­rintért vállalta, hogy előzetesen tájékozódik, és a pénzfelvétel napján a bank épületéből mobil telefonon irányította az akciót. Mit sem tudva arról, hogy a kö­rülötte lévő álcázott rendőrök szinte minden szavát hallják. Hatodikán négy embert fogtak el bogláron, egy akkor megszö­kött a távolabb álló kisteherautó­val. Később a Vas és Somogy megyei rendőrök közreműködé­sével még két személyt fogtak el, majd helyezett a bíróság előzetes letartóztatásba, közöttük egy Szí­riái állampolgárt. A BRFK-n futottak össze a szálak, ők csütörtökön tartanak az ügyben sajtótájékoztatót. Dávid Kálmán alezredes, bűnügyi osztályvezető pedig egy friss ügyről adott tájékozta­tót. Mint elmondta, sokat hi­vatkozunk arra, hogy nem fi­gyelnek egymásra az emberek. A szombaton éjszaka történtek szép példát szolgáltatnak az el­lenkezőjére. A 87 éves simon- tomyai bácsival sokat törődtek a szomszédai, s szombaton éj­szaka is átmentek, amikor a ki­áltozását meghallották. A laká­sából kifelé igyekvő férfit fel­tartóztatták a rendőrség érkezé­séig. P. János a 39 éves gyanú­sított hétszer volt büntetve. Mint vallomásából kiderült egész pénteken ivott. Éjszaka elfogyott a pénze, ezért tört be. Beismerő vallomásában el­mondta, addig ütötte a sértettet, amíg az mozgott. Az idős em­bert életveszélyes sérülésekkel ápolják a szekszárdi kórházban. Összes megtakarított pénze 6500 forint volt. Ihárosi Ibolya Szakszervezeti felkészítés Szekszárdon „Egyszerű” szerződések A Tolna megyében az el­múlt években végzett mun­kaügyi ellenőrzések megle­hetősen sok szabálytalansá­got tártak fel - derült ki ab­ból az előadásból, melyet Török Tibor, a Megyei Munkavédelmi Felügyelet vezetője tartott tegnap Szekszárdon, az Alisca Ho­telben. Az MSZOSZ Megyei Képvi­selete és a Friedrich Ebért Alapítvány által rendezett felkészítésen a megyei képvi­seleti fórum tagjai, valamint szb-titkárok vettek részt. Mint a jelenlévők megtudták, közel kétszáz esetben született olyan munkavédelmi határo­zat, mely szankciókat - úgy 20 millió forint értékű bírsá­got - vont maga után. S jólle­het a munkaadók döntő több­sége igyekszik betartani a munkaügyi törvényességet, azért most is előfordul, hogy néhány helyen nem megfelelő a túlórák, a vasárnapi ügyele­tek díjazása. A munkaszerző­dések egy részét a túlzott „egyszerűség” jellemzi, ez pedig a később előforduló vi­tás esetekben a munkavállaló hátrányára válhat. A délután folyamán dr. Uh- rin János, a Megyei Bíróság munkaügyi kollégiumának vezetője tartott előadást, mondandójában gyakorlati példákkal illusztrálta a mun­kaügyi döntőbírósági ítélke­zéseket. -szá­I

Next

/
Thumbnails
Contents