Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-29 / 100. szám

1998. április 29., szerda Dombóvári Magazin 5. oldal Idén is május elsején nyit a gunarasi strandfürdő Strandolás, pihenés, gyógyulás A megnyitásának negyedszázados jubileumát idén ünneplő Gunaras a sokéves hagyományoknak megfelelően ezúttal is május elsejétől várja a vendégeit a strandfürdőben. Az utóbbi hetek kellemes tavaszi időjárása kitűnő lehetőséget biztosított a Gunaras Rt. munkatársai számára az idegenforgalmi szezonra való megfelelő felkészüléshez. halat telepítettek a fürdő terüle­tén lévő horgásztóba. A guna­rasi vendégek e mellett estén­ként részt vehetnek a sütvényi lovasprogramokon, vagy éppen kerékpárra pattanva belátogat­hatnak Dombóvárra is. Sok vendéget várnak az idén is Gunarasba A szokásos, nyitás előtti festési, takarítási és parkrendezési munkák időben befejeződtek, s új térburkolatot kapott a fürdő bejárata is. A legjelentősebb változást mégis az jelenti, hogy elkészült az úszómedence kor­szerűsítésének első üteme, mellyel megteremtették a lehe­tőségét egy vízforgató-tisztító berendezés későbbi telepítésé­nek. Most 20 millió forintos költséggel a medence aljába olyan csőhálózatot építettek a szakemberek, mely a korábbi­nál hatékonyabb vízpótlást tesz lehetővé. Már ez a lépés is je­lentős vízminőség javulást eredményez az úszómedence heti kétszeri töltése-ürítése mel­lett, de a végleges megoldást a vízforgató-tisztító berendezés teljes elkészülte jelenti majd. A medencét a szokásoknak meg­felelően először június közepén töltik fel. A termálvizes és a gyer­mekmedencék valamint a kris­tálytiszta vizű, 600 négyzetmé­teres strandmedence a május elsejei nyitás napjától várja a vendégeket. Ugyanúgy mint az óriáscsúszda, mely ebben az évben is kedvezményes áron vehető igénybe. Előrelépés tapasztalható a fürdő területén található keres­kedelmi egységek szolgáltatá­sainak színvonalában is. Az elmúlt évben megnyitott disz­kont üzlet a korábbiaknál na­gyobb területen, kibővített áru- választékkal áll a vásárlók ren­delkezésére. A Gunaras Rt. sa­ját maga üzemelteti majd azt a nemrégiben elkészült vendég­látó helyet, ahol finom ételek­kel és hideg italokkal, valamint fagyival várják az éhes és szomjas vendégeket. Aki nemcsak fürdeni és pi­henni szeretne, hanem gyógyu­lásra is vágyik, felkeresheti a fedett fürdőt, ahol a gyógyvízen kívül orvosok, masszőrök és gyógytornászok különféle ke­zelésekkel segítik hozzá a bete­geket egészségük visszanyeré­séhez. Aki aktív kikapcsolódásra vágyik, kipróbálhatja tudását a strandröplabda, a foci és a Stre­etball pályán is. A pecások számára jó hír, hogy a közel­múltban több mint húsz mázsa A belépőjegyek ára az elmúlt évihez képest ugyan kismér­tékben emelkedett, de így is Dél-Dunántúl egyik legolcsóbb fürdője marad a gunarasi. El­lentétben más helyekkel, itt egy megváltott jeggyel a strand és a gyógyfürdő egyaránt látogat­ható. A nyugdíjasok, a diákok, a kisgyerekek valamint a fürdőt gyakran használó bérletesek és a csak délutánonként ideláto­gató vendégek állandó ked­vezményekben részesülnek. Érdemes tehát idén is elláto­gatni a megnyitásának negyed- százados jubileumát ünneplő Gunarasfürdőbe, ahol ki-ki megtalálhatja a gyógyulásához, kikapcsolódásához, pihenéséhez szükséges feltételeket. (31445) Több mint 780 milliónyian éheznek a harmadik világban Imakör a szenvedő gyermekekért A dombóvári Római Katolikus Egyházközség az elmúlt héten messziről érkezett vendéget köszöntött. A spanyol származású Alvaro Gomez atya Peruból érkezett, hogy egy videovetítéssel egybekötött előadással hívja fel a figyelmet a harmadik világ éhező gyermekeire. A Harmadik Világ Szegényei­nek Szolgái Mozgalmat Gio­vanni Salerno, egy Szicíliából származó Ágoston rendi szer­zetes hívta életre, aki 1968- ban kezdett misszionáriusként dolgozni Peruban, az Andok- hegység 3500 méternél is ma­gasabban fekvő településein. Az itt élő indiánok mérhetet­len szegénységét látva hatá­rozta el, hogy az éhező gyere­kek számára otthont nyit. Cus- coban hozta létre 1982-ben a Szent Teréz Fészekházat, melyben ma már közel 600 árva, elhagyott vagy beteg gyereket etetnek és nevelnek. Amint azt Alvaro Gomez atya az előadáson elmondta, a misszió tagjai tudják, hogy ál­dozatos munkájuk csak csepp a tengerben, hiszen napjaink­ban is több mint 780 millió­nyian éheznek a Földön, s számuk egyre nő. A mozga­lom tagjai önként vállalt misz- sziójukkal szeretnék felhívni a fejlettebb országok polgárai­nak figyelmét a harmadik vi­lág legnagyobb problémájára, az éhínségre. Alvaro Gomez atya A misszió felhívására a he­lyi katolikus hívők hamarosan imakört hoznak létre, hogy fo­hászaikkal is erősítsék a moz­galmat -jelentette be Farkasdi András, apát-esperes, -glaub­Közlekedésbiztonsági akciót rendezett az elmúlt hét péntekén a Dombóvári Rend­őrkapitányság a Providencia Biztosító Rt. helyi fiókjával és a Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. a. osztályos tanulóival közösen. A szabályosan közlekedő járművezetőket almával díjazták a gyere­kek. Ä közlekedésrendészeti alosztály munkatársai ezúttal - egyszeri alkalommal - nem pénz­bírsággal vagy feljelentéssel .jutalmazták” a gyorshajtókat, hanem a diákok egy rajz és egy cit­rom átnyújtásával hívták fel a sofőrök figyelmét a biztonságos közlekedésre. fotó: folux A régióban egyre többen megismerik Dombóvárt Lassan beérni látszik az elmúlt négy év munkája Kezdetben adott volt egy kezdeményező készségről, tenni akarásról bizonyságot adó dombóvári önkormányzat. E mel­lett a város szeretett volna megmutatkozni a közvetlen kör­nyezetének és a tágabb értelemben vett régiónak is, s ezt a megmutatkozást a városmarketing keretén belül a Dombo Expo életre hívásában képzelték el. Az idén június 18-21 kö­zött immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő, s így valóban hagyományosnak nevezhető Dombo Expo sikeréhez pedig a kezdetektől hozzá segíti a várost a Szekszárdi Feszti­vál és Vásárszervező Iroda, valamint a Tolna megyei Vállal­kozói Központ. Ez idén sincs másképp. Az idei expo előkészületei lá­zasan folynak, s minden re­mény megvan arra, hogy idén legalább annyi, vagy még több kiállító képviseltesse magát a vásáron, mint az előző évben. Az már bizonyos, hogy a né­metországi Kahla városa most is önálló standon mutatkozik be, s a horvátországi Ogulin városa szintén bemutatkozik, vagyis a vásárt és kiállítást részvételük nemzetközivé te­szi. A külföldi kiállítók sorába várják az ausztriai Bluman és a romániai Arad városát is. A Tolna Megyei Vállalkozói Központ az expo szakmai kí­sérő rendezvényeit finanszí­rozza, s szervezi részben, míg a városnak szüksége volt egy profi vállalkozóra is - mondja Gyöngyösi Tibor, Dombóvár gazdasági alpolgármestere -, hiszen a vásár műfaját nem le­het összehasonlítani sem ipari, sem kereskedelmi tevékeny­séggel. Úgy érzem - folytatja a szervező bizottság tagja -, hogy az expo eddigi története is bebizonyította, hogy ez a hármas felállás előnyös. Idén pedig arra fektetjük a hang­súlyt, hogy a tavaly sikeresen vizsgázott helyszínen, a szak­munkásképző tornacsarnoká­ban megrendezésre kerülő kiál­Gyöngyösi Tibor, Dombóvár gazdasági alpolgármestere lításon és vásáron mind a vá­sárlói, mind pedig a kiállítói igényeket a lehető legjobb színvonalon elégítsük ki. Tudni kell, hogy a Dombo Expo már a turista szezon kez­detét is jelenti, ám arról sem fe­ledkezünk meg, hogy a Dom­bóvárra érkező vendégek szó­rakoztatását biztosító, kísérő rendezvények éppen a vásár szerepének felerősítését hiva­tottak szolgálni. A szervező bizottság másik tagja Dránovits István, a Szek­szárdi Fesztivál és Vásárszer­vező Iroda vezetője. Mint mondja a gazdaság Dombóvá­ron sem fejlődik parancs szóra, ám az elmúlt évek munkája Dránovits István, a Szek­szárdi Fesztivál és Vásár- szervező Iroda vezetője lassan beérni látszik. Az ked­vező tapasztalat, hogy a kiállí­tók jelentős része visszatérő­nek számít, s ez egyértelműen jelzi az expo sikerét. Ez az előre tervezhető, színvonalas megmutatkozási lehetőséget biztosító vásár arra is alkalmat ad - folytatja -, hogy a kiállí­tók megtanulják, hogyan kell a piacon megjelenni. Fontos, hogy a város az expo-ra meghívott vendégei látják azt, hogy mire képes Dombóvár, s mi úgy érezzük a vásár sikere nem rajtunk mú­lik, hanem azon, hogy a város minden oldalról támogatja munkánkat. Nekünk csupán annyi a dolgunk, hogy megfe­lelő színvonalú környezetet biztosítsunk ezen törekvés si­keréhez. Egyébként érezhetővé válik, hogy Dombóvár lassan igazi konferencia várossá válik, s erre példa a legutóbbi Duna-híd és az S9-es úttal kapcsolatos konferencia is. Idén a szakmai konferencia programja a Dombó Expo-n június 18-án a a Zala- So­mogy- Baranya- és Tolna me­gyére kiírandó térségfejlesztési pályázat bemutatása lesz. Na­gyon szeretnénk ha a négy me­gyéből minél több, a térségfej­lesztésben érdekelt szerveze­tek, önkormányzatok, vállala­tok és a területfejlesztési taná­csok képviselői, hiszen ennek a tájékoztatásnak alapján lesz lehívható a térségfejlesztésre szánt 1,2-1,5 milliárd forint. Az ehhez szükséges tudniva­lókkal itt ismerkedhetnek meg először az érdekeltek, s ezt a pénzt a négy megye csak ösz- szefogással, együttműködéssel kaphatja meg. Az expo szervezéséből idén is jelentős részt vállal a Tolna megyei Vállalkozói Központ, dr. Bősze Gábor, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ igazgatója amelynek igazgatója dr. Bősze Gábor elmondta segítik a me­gye vállalkozóit a különböző vásárokra való eljutásban, s a Dombó Expo, mint regionális vásár ebben a tekintetben fon­tos a számukra. A vállalkozói központ a térségfejlesztési konferencia rendezésében, fii nanszírozásában is szerepet vállal. Ezen felül most készül Dombóvár kistérségi fejlesz­tési programja, aminek bemu­tatására szintén a szakmai kon­ferencián kerül sor, s a vállal­kozói központ teljes szakmai kapcsolatrendszerét megpró­bálja felvonultatni annak érde­kében, hogy ez a program sike­res legyen. Egyébként a vállal­kozói központ a térségfejlesz­tési programok szervezésében komolyan előre lépett, s ezen programok kezelésében egyre nagyobb gyakorlattal tudnak részt venni. (PR) A tavalyi megnyitó. A mikrofonnál T. Asztalos Ildikó államtitkár FOTÓK: gottvald

Next

/
Thumbnails
Contents