Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-02 / 78. szám
1998. április 2., csütörtök Megyei Körkép — Dunaeöldvár, Paks Es Környéke 5. oldal Kriminális Közlekedési balesetek Három személygépkocsi ütközött március 23-án a délelőtti órákban Paks belterületén. Az indulni szándékozó sofőr nem adta meg az elsőbbséget a mögötte szabályosan közlekedő autónak, az ütközés következtében még az előtte parkoló gépkocsi is megsérült. A kár 620 ezer forint. Másnap a hatos főút duna- kömlődi szakaszán a csárdához kanyarodó kisbusz nem adott elsőbbséget a Budapest irányából egyenesen közlekedő személygépkocsinak. Az ütközés következtében a kisbusz hátravágódott és nekiütközött a mögötte haladó autónak, a kár 450 ezer forint. Ittasan ült a volán mögé szombaton egy férfi és képtelen volt járművét az úton tartani, előbb az árokban majd a búzavetésben landolt. Az autóban keletkezett káron kívül számolhat a felelősségre vonás következményeivel is. Autófeltörés, táplopás Nem szűkölködött „apró” lopásokban az elmúlt hét sem Pakson. A Szedres utca egyik lépcsőházából két babakocsit vittek el, 40 ezer forint értékben. Továbbra sem veszik komolyan né- hányan a rendőrség figyelmeztetését, hogy éjszakára ne hagyjanak értékeket a parkolókban hagyott gépkocsikban. Az Erzsébet szálló parkolójában egy kisbuszt törtek fel, elvitték a tulajdonos és a kocsi iratait és egy mobiltelefont. A kár 60 ezer forint. A Dunamenti Szövetkezet sertéstelepéről tápot loptak, a tetteseket nem sokkal a cselekmény elkövetése után őrizetbe vették a rendőrök. Ismét éberek voltak a Penny Market dolgozói, immár sokadszorra csíptek fülön tolvajokat, ezúttal két fiatalkorút, akik ellen szabálysértési eljárás indult. Újabb tűz Dunakömlődön A múlt héten adtunk hírt egy dunakömlődi családi házban történt gyújtogatásról. Az elmúlt pénteken újabb tűz volt a faluban, a délelőtti órákban vették észre a környéken lakók a felszálló füstöt majd a lángokat. A helyszínre érkező tűzoltók a porig égett épület romjai között találták meg a ház lakójának elszenesedett holttestét. A tűz keletkezésének körülményeit a tűzoltóság vizsgálja. Zsaruk a szórakozóhelyeken Újabb közbiztonsági-bűnügyi akciót tartottak a paksi kapitányság rendőrei szombatról vasárnapra virradó éjszaka, a helyszín most Dunaföldvár, Bölcske és Madocsa volt, az éjszakai szórakozóhelyeken „kopogtattak”. Az ellenőrzés során - amelynek célja nem a szórakozni vágyók kedvének elrontása, hanem a törvénysértő magatartások, mint például az ittas vezetés, a garázdaság, gépkocsilopások és feltörések megelőzése és megakadályozása - átvizsgálásra kerültek az árukészletek, a közönség, és a gépjárműveket vezetők állapotát is ellenőrizték. A rendőrök mellett most nem csak a Vám- és Pénzügyőrség nyomozói, hanem egy tűzmegelőzési szakember is részt vett az akcióban. Óvónők Pakson - zöld szívvel A paksi Tolnai úti óvoda a házigazdája pénteken és szombaton a IV. Országos Zöldszíves Találkozónak. A zöld szív emblémája a környezetvédelmi központú nevelést jelzi. Mintegy száz óvónő érkezik Paksra, a találkozóra, ahol gazdag program várja őket. A szakmai tapasztalatcserén túl dunai hajókiránduláson vesznek részt, fákat ültetnek a lakótelepen, sétát tesznek az egyre szebbé váló Ürgemezőn. -rg,üljön velünk a2 | v* Március 23-ától április 11-éig • húsvéti akciós árakkal várjuk az ország valamennyi CSEMEGE - Julius Meinl üzletében Cs.J. M. Krémtejföl, 500 ml m 115,Tarja füstölt - főtt, kg 1199,Lapocka bőrös, füstölt - főtt cs. n., kg m,939,Parasztkolbász, kg m679,Nosztalgia finomliszt, 1 kg M48,Csemege uborka 6-9 cm, 720 ml m125,Sweet Point Zselés tojásdrazsé, 100 g m,59,Alpia csokoládé 8 ízben, 100 g m99,Tele sós kréker keksz, 130 g M65,Arany Ászok sör, 0.51 Mh 69ü. Olaszrizling száraz, 11 (Kecel) Mi, 95 BB Doux édes pezsgő, 0.751 mi. 259,-„ Crepto Virág eü. papír, 4 tekercs ms 149,Tomi Color Erő és Kék Erő mosópor titántöltő, 5.4 kg 1249,Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! MINDEN JÓT KÍNÁLUNK! A szakma ifjú mesterei Paksról Oklevél, szakmunkásvizsga előtt Jantner Ágnesnak sikerült, Csikai László hajszállal maradt le, ám neki sincs mit szégyellnie, hamarosan 8 is megkapja szakmunkás oklevelét. Mindketten a paksi szakmunkásképző intézet harmadéves, végzős növendékei. Jantner Ágnes A Pakshoz közeli Biritón, szép környezetben fekvő szakmunkásképző történetében nem az első eset, hogy végzős növendék a Szakma ifjú mestere vetélkedőn „idő előtt” megszerzi az oklevelet. Az idén ez Jantner Ágnes női ruha készítőnek sikerült, (szaktanárai Szimhardt Ferencné és Förster Györgyné) a Dunaújvárosban rendezett döntőn előkelő helyen végzett, így mentesül a vizsgák alól. Hajszállal ugyan, de Csikai László (szaktanára Péri Sándor) lemaradt a könnyítésről. Ő asztalos lesz, és a Pécsett rendezett döntőben nyújtott teljesítménye és eddigi munkája alapján tanárai biztosak benne, a szakmunkásvizsga nem fog nehézségeket okozni számára. Mindketten szép emlékeket őriznek az iskolában töltött csaknem három évről. Laci nem véletlenül választott szakmát, már az általános iskolában is technika fakultációra járt. Mindenképpen a szakmában akar elhelyezkedni, mellette azonban a gimnáziumot is elvégzi, esti tagozatra jelentkezik - mondja. A szakképzés hamarosan életbe lépő változásáról is van véleménye, szerencsésebb lesz ha kitolódik a pályaválasztás életkora, bár ő akkor sem döntött volna másképpen. Ági kevésbé választott tudatosan, azért jött a szakmunkásképzőbe, mert az általános iskolában nővére volt akivel összemérték, „bezzeg ő jobb volt”. Miután testvére gimnáziumba ment, Ági nem akarta Csikai László FOTÓK: g.k. követni. Hamarosan mégis ezt teszi, most, hogy már a bizonyítványa biztos, gimnáziumba megy - nappali tagozatra, ez két év az érettségiig, utána pedig a főiskola szerepel tervei közt. Természetesen az eddig tanult szakmában - hiszen megszerette a szakmunkásképzőben. -rákosiA járvány megfékezésének örömére épült Kápolna a földvári pincék között A dunaföldváriak sokan ismerik, az idelátogató turisták közül azonban csak kevesek keresik fel a város egyik építészeti gyöngyszemét, a Rókus kápolnát. A várból lejőve, végigsétálva a hangulatos Templom utcán egy kis pincefaluban találjuk magunkat. A pincék között húzódik meg a Rókus kápolna, amelyet 1742-ben építettek a pestis járvány megfékezésének örömére. A nagy vész megtizedelte a lakosságot, több mint ötszáz emberéletet követelve. Az emberek szent Rókushoz fohászkodtak, megfogadván, ha segít, kápolnát emelnek tiszteletére. így is történt, közadakozásból megépült a kápolna, korabeli feljegyzések szerint 191 ezüstforintba és 98 dénárba került, toronnyal, haranggal együtt. Az oltár és oltárkép későbbi, 1811-ből származik. Az 1858-as nagy tűzvész után kiegészült Szent Flórián szobrával, ennek kapcsán május negyediké, Flórián napja fogadott ünnep lett, amikor körmenetet tartottak.-páron): IIA KŐ JENŐ HírBlokk Diákszínjátszók találkozója Pakson Az Energetikai szakképzési Intézet lesz a rendezője és házigazdája az országos középiskolai diákszínjátszó találkozónak április 2. és 4. között. Az ország minden tájáról, 12 iskola mintegy kétszáz diákja vesz részt a rendezvényen, amelynek előadásai a művelődési központban kerülnek sorra. A találkozó művészeti bemutató, amelyen a zsűri különböző elvek alapján díjakat és diplomákat ad át, így például a legjobb rendezésért, a legjobb alakításért, a szép kiejtésért. A természet fotókon Wollner Pál, a paksi Energetikai Szakképzési Intézet tanárának természetfotóiból nyílik kiállítás ma délután 18 órakor a művelődési központban. Übü király Dunaföldváron Tegnap este a felnőtteknek adta elő, ma délután a középiskolásoknak mutatja be a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Iskolaszínházi Társulata a művelődési központban A. Jarry Übü király című „rémséges komi- tragyődiáját”. Az előadás sajátos stílusban szól a diktátorok hatalmának sajátosságairól. A Tolnai Népújság hirdetésfelvevői helyei Paks - Dunaföldvár körzetében: Gold Gabriella Paks, Hársfa utca 35. telefon: 75/314-155, 06(20)609-069 Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet 7133 Fadd, 7035 Dunaszentgyörgy Siómenti Takarékszövetkezet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd telefon: 74/316-932. Hanoi Jó- zsefné Paks, Pál utca 61. Útmutató, sorselerrf. Tárót kártyával He rezeg Kata$ segítségévelM Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Továbbra is óriási szőnyegválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat Pakson, a HOLLAND SZŐNYEGBOLTBAN. Készletből választhat közel 400 féle padlószőnyegből, amit kérésére méretre szabunk. Hatalmas színválaszték, 4 és 5 méteres padlószőnyegek egyenesen a holland gyártótól. AJÁNLATUNK: Maradék padlószőnyegek 20 - 60% árengedménnyel. Továbbra is kaphatók szegett szőnyegek, futószőnyegek, lábtörlők, műfű 1100 Ft/m2-es áron, valamint linóleum 990 Ft/rri2-es áron. Használt holland bútorokat is kínálunk Önöknek kedvező áron. Nézzék meg személyesen Tolna megye legnagyobb szőnyegáruházát. ÁRAINK MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐEK! Cím: Paks, Nyárfa u. 2.. Tel.: 75/310-269. Nyitva tartás hétköznap 8 - 17.30 óráig, szombaton 8 - 13.30 óráig l (P9719) hívha Kos £§ 06-90-330 501 Bika Sí? 06-90-330 502 Ikrek ÍÍ53 06-90-330 503 Rák » 06-90-330 504 Oroszlán fft 06-90-330 505 Szűz S> 06-90-330 506 Mérleg ej» 06-90-330 507 Skorpió Aí 06-90-330 508 Nyilas & 06-90-330 509 Bak 06-90-330 510 Vízöntő tk. 06-90-330511 | Halak W* 06-90-330 512 Címünk: AS-B Bt Audtotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás «ja: 88 R +ÁfVperc KKata asztro! NYÍLT NAPOK ÁPRILIS 4-5 CITROEN METRO CAR KFT. Bemutatóterem: Szekszárd, Kiskorzó tér 1. Tel./fax: 74/315-828. Ezúml A VAlÓsÁq SZÁRNyAljA TÚL A°kÉpZElETET CITROEN CITROEN LEASING CITROEN ASSISTANCL / I