Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-10 / 85. szám

2. oldal Világtükör 1998. április 10., péntek — Hazai Tükör Választási hírek Azt akarjuk, hogy a XXI. szá­zad a gyarapodás időszaka le­gyen. Ezt a baloldal teremtheti meg, amely szellemiségében és cselekedeteiben egyaránt euró­pai - mondta Horn Gyula szo­cialista pártelnök a Baloldali If­júsági Társulás kampánynyitó nagygyűlésén. * Az SZDSZ esélyei a közvéle­mény-kutatások szerint ugyan kevésbé jók, mint négy évvel ezelőtt voltak, mégis arra szá­mítanak, hogy a párt továbbra is meghatározó politikai erő lesz - jelentette ki egy lakos­sági fórumon Szent-Iványi Ist­ván, a szabaddemokraták frak­cióvezetője. A párt céljairól szólva úgy fogalmazott: az SZDSZ a kis lépések politikáját választotta, de a lehetséges ma­ximumot akarja elérni. Elszórt helyi kezdeményezé­sektől eltekintve eddig komoly választási együttműködésre vonatkozó megkeresés nem ér­kezett a mostani parlament el­lenzéki pártjaitól a MIÉP-hez - nyilatkozta Csurka István, a MIÉP elnöke. ♦ * A Független Kisgazdapárt ki­fogásolja, hogy a Belügymi­nisztérium nem védelmezi a kegyhelyeket, a vallási intéz­ményeket. Felszólítja a kor­mányt, hogy biztosítson megfe­lelő védelmet a plébániáknak, a kegyhelyeknek, a szerzetesek­nek és a nővéreknek. Az FKGP képviselője sajtóértekezletén ezúttal is megismételte: osztja azt az amerikai véleményt, hogy a „múlttal terhelt magyar kormány” akadályozza az or­szág NATO-csatlakozását. Folynak az előkészületek a bősi hatásvizsgálatokra Feszített menetrend Megkezdi munkáját a dunai rehabilitációs szakértői iroda munkáját felügyelő minisz­teri irányító testület. Két elnöke a közlekedési, hír­közlési és vízügyi, valamint a környezetvédelmi és területfej­lesztési miniszter. Tagja még öt miniszter, egy politikai állam­titkár és felkérés alapján a vízi erőmű ügyeivel foglalkozó kormány-tanácsadótestület el­nöke. Az iroda készíti elő a du­nai vízlépcsőrendszerrel kap­csolatos hatásvizsgálatokat, amelynek menetrendjét már összeállították. Az úgynevezett vizsgálati elemzést kidolgozó céget vagy cégeket június 15-ig választják ki, és magát az elemzést no­vember 15-ig készítik el. A do­kumentumot szakértők véle­ményezik és így terjesztik azt december 1-jéig a kormány elé. A feladatok között szerepel a közös magyar-szlovák Duna- szakasz kibővített környezeti megfigyelőrendszerének létre­hozásáról szóló megállapodás aláírása. A megfigyelőrend­szert - a kormányhatározat sze­rint - június 1-jéig helyezik üzembe. A vizsgálati elemzés illetve a többi dokumentum alapján ké­szülhet el az újabb előterjesz­tés, amelyet a kormány decem­ber 31-ig megtárgyal. Amit a szociális juttatásokról tudni kell Gyermekgondozási segély Az idén nőtt a gyermekgon­dozási segély összege és emel­kednek a jogosultság alapjául szolgáló jövedelemhatárok. Továbbra is az a három éven aluli gyermeket nevelő szülő jogosult erre az ellátási for­mára, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a családi pótlékra jogosító jövedelemhatárt. Ez május 1-jétől 1999. április 30- ig 26 000, egyedülálló esetén 31 200 forint lesz. A tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékosokat nevelők esetében a gyermek tízéves ko­ráig jár a gyermekgondozási segély, jövedelmi korlátok nél­kül. Összege azonos az öreg­ségi nyugdíj mindenkori legki­sebb összegével, ami ez év ja­nuár 1-jétől 13 700 forint lett. Ebből 7 százalék nyugdíjjáru- lékot vonnak le, de így a gyesen töltött évek szolgálati időnek minősülnek. Az egyéni vállalkozók az ál­talános szabályoknak megfele­lően jogosultak a juttatásra, amennyiben nyilatkoznak, hogy gyermekük másfél éves kora előtt - személyes közre­működéssel - kereső tevékeny­séget nem folytatnak. Méltányosságból közeli hoz­zátartozónak is megállapíthat gyest a lakóhely szerint illeté­kes megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatója. Ugyancsak méltányossági alapon 50 száza­lékos ellátást kaphat az is, aki rokkant-, illetve rendszeres szociális ellátásban részesül. Indokolt esetben a gyes folyósí­tásának ideje is meghosszab­bítható. N. Zs. Egyházi személyiség csak magánszemélyként kampányolhat Mit jelent a felekezeti semlegesség? Pártsemlegességet kért a miniszterelnök a nagy történelmi egyházak vezetőitől szerdai találkozójukon. A jelenlévők ugyan egyetértőén fogadták a kérést, de - miként történelmi tapasztalatok is utalnak rá - annak egyöntetű értelmezése és teljesítése nem könnyű feladat.- Az egyházak pártsemleges­sége azt jelenti, hogy szerve­zetként nem léphetnek fel va­lamely tömörülés mellett vagy ellen, vallási vezetők pásztor­levelet, körlevelet nem adhat­nak ki - nyilatkozta szerkesz­tőségünknek Schien István po­litológus. - Erről szigorú, belső rendszabályok rendel­keznek mindenhol.- Egyházi személyek pártok jelöltjeiként indulhatnak-e a választásokon?- Igen, mert ez voltaképp magánügy. Csakúgy, mint az, hogy melyik pártra, jelöltre szavaznak. De ha felekezetűk nevében agitálnak, megsértik a pártsemlegességet. A témáról Gergely Jenő egyháztörténész is nyilatko­zott lapunknak:-Tudomásom szerint csak a katolikusok tiltják tisztség- viselőik indulását a választá­sokon. A többiek engedélye­zik a politikai tevékenységet - azzal, hogy az illetők csak sa­ját nevükben szólalhatnak meg, egyházukat nem kever­hetik bele a politikába.- Tiltakozhat-e egy egyház valamely párt indulása ellen ?- Vélhetően arra gondol, hogy a zsidó hitközségek szö­vetsége tiltakozott Szabó Al­bert pártjának választási be­jegyzése ellen. Nos, ebben az esetben teljesen érthető, hogy szót emel a felekezet a tagjai ellen izgató csoportosulás el­len. Ez, szerintem nem sérti a pártközi harcoktól való távol- maradás elvét.- Volt-e már példa külföl­dön nyílt egyházi fellépésre?- Elvétve ugyan, de volt. A ’60-70-es években például a katolikus egyház kiközösítette azokat, akik támogatták az USA ellen tevékenykedő la­tin-amerikai gerillamozgal­makat. Szalóky Eszter Négy esztendő, négyszáz törvény Elismerést kapott az Európai Uniótól a magyar jogrendszer Hetvennél több törvényter­vezetet készített elő közvet­lenül és mintegy 330 jogsza­bály összeállításában műkö­dött közre az igazságügyi tárca az elmúlt négy eszten­dőben. Mindez méltány­landó teljesítmény - nyilat­kozta lapunknak Vastagh Pál, gyorsmérleget vonva minisztériuma munkájáról.- Számos alapvető, a társa­dalmi és gazdasági élet zavar­talan működéséhez elengedhe­tetlen jogszabály született meg az elmúlt négyéves parlamenti ciklusban. Ezt az eredményt nem kisebbíti, hogy az új al­kotmánnyal viszont adós ma­radt a kormány. Rég idő­szerű volt már többek között a nemzetbiz­tonsági, a média- vagy a sporttör­vény. A gazdasági élet terüle­tén hatályba lépett az értékpa­pírról, a hitelintézeti és bizto­sítóintézeti tevékenységről szóló jogszabály. A területfejlesztési törvény hosszú távra meghatározó jel­legű, és hasonló jelentőségű a közbeszerzésekről szóló jog­szabály is. Említést érdemel a társasági, a jelzálog-, vagy a mezőgazdaságról szóló tör­vény, és nem lehet kihagyni a sorból az új egészségügyi, va­lamint nyugdíjtörvényt sem, amely nemzetközileg is figye­lemre méltó. Az Európai Bizottság jelen­tésében elismerően nyilatko­zott a magyar jogrendszerről. Tény, hogy a csatlakozni kí­vánó országok közül a miénk illeszkedik a legjobban az uniós előírásokhoz. Jogszabályalkotásunk ele­get tett a kormányprogram előírásainak. Sokan éppen azt vetik a szemünkre, hogy a sok törvény inkább akadályozza, mintsem segíti a munkát. Va­lóban nem kevés a hatályos jogszabály, annak ellenére, hogy több százat hatályon kí­vülre helyeztünk. (szalóky) Családias, európai hírműsorok Az országos sugárzású kereskedelmi televí­ziók hírversenyében elsősorban a híradók minősége különbözteti meg az egyes csator­nákat. A nézők kegyeiért kibontakozott ve­télkedésben a tv2 előkelő helyezést ért el: a közszolgálati MTVl-gyel felváltva vezeti a nézettségi statisztikát.- A tv2 családi és európai televízió. Műsoraink nézettsége jelzi, hogy helyesen választottunk profilt, s jó úton haladunk elképzeléseink meg­valósításában - mondja Bemát György hír­igazgató. Úgy tapasztalják, hogy a nézők rífem kedvelik az átpolitizált híradásokat. Jobban szeretik, ha a mindennapi életüket közvetlenül befolyásoló eseményekről kapnak érdekes, pergő beszámo­lót. Jó elgondolásnak bizonyult az is, hogy két műsorvezető, egy férfi és egy nő konferálja a híreket: ez is a családkoncepciót erősíti. Sikeres a tv2 igazi specialitása, az este 10­A politika nem szól bele fotó: feb kor kezdődő, egyórás hírösszefoglaló is, amelyben oknyomozó riport és stúdióbeszélge­tés is helyet kaphat. Ezeket a műsorokat főleg fiatalokból álló stáb készíti, akikre - és erre a hírigazgató, ha kell, meg is esküszik - semmi­lyen politikai nyomás nem nehezedik. T. J. A NATO-bővítés orosz érdek is Az amerikai Szenátus 75-80 százalékos szavazati aránnyal fogja ratifikálni a NATO bőví­tési jegyzőkönyvét - jelentette ki Budapesten Tom Lantos. A washingtoni Kongresszus ma­gyar származású képviselője kiemelte, hogy az észak-atlanti szövetség bővítése nemcsak a tagállamok és az újonnan csat­lakozó országok érdeke, de Oroszországé is. Hazánk küszöbönálló NATO-tagsága és „öt éven be­lül megvalósuló” belépése az Európai Unióba azt jelenti, hogy Magyarország intézményi keretek között is a Nyugat ré­szévé válik - mondta a demok­rata párti képviselő. A NATO további bővítését nem szabad befagyasztani, ám a „második kör” előtt mindenképpen szük­séges, hogy a romániai magyar kisebbség jogai érvényesülje­nek - szögezte le Tom Lantos. „Turizmussal a szegénység ellen” Ezzel a jelmondattal dolgozták ki közös elképzelésüket francia és egyiptomi idegenforgalmi szakemberek. Ösztönözni sze­retnék, hogy turisták is segítse­nek a szegényeken azokban az országokban, ahol szabadságu­kat töltik. A szállodák két-két dollárt fizetnének be vendé­genként és éjszakánként egy jó­tékonysági alapba, s ezt reklám­jukban külön is jelezhetik. Fel­veszik őket az „ajánlott szállo­dák” listájára, s így üzleti for­galmuk megnő. Az akciót ne­ves francia művészek is támo­gatják, például Jean-Michel Jarre, az ismert zeneszerző. Kína fegyverkezik Kínában bejelentették: 12,8 százalékkal emelik a katonai kiadásokat, ám más források szerint az ázsiai ország máris a hivatalosan megadott összeg három-négyszeresét költi fegy­verkezésre. Titkos izraeli segít­séggel folyik például az F-l fi­es típusú harci gép fejlesztése. Kína és Izrael együttműködik a hagyományos hajtóművel fel­szerelt tengeralattjárók gyártá­sában is. Peking adott esetben arra használná őket, hogy el­zárja Tajvan ellátását. A tengeralattjárók a vuhani hajógyárban készülnek, és azokba a német hadiipar vív­mányait is beépítik - a németek hozzájárulása nélkül. Izraeli ka­tonai szakértők ugyanis ott vol­tak Kidben, amikor a közel-ke­leti ország számára rendelt ten­geralattjárók épültek, és az így szerzett tapasztalataikat adják tovább Pekingnek. FEB TOPONÁRY AUTÓHÁZ az AUTÓMÓD Kft, főkereskedője Erre még a tőzsdén is felfigyelnek, mert minden hímes tojás 20 000 Ft-ot ér, ha Ön április 6-18. között új Ford Escortot, vagy Mondeot vásárol márkakereskedéseinkben. (Típustól függően 5-20 tojást tudunk elfogadni.) Ajánlott kenőanyag: Mobil □ Szekszárd, Wesselényi u. 16. Tel ./fax: (74)315 217 A FORD HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐJE ÉS SZERVIZE Szigorítás az utakon Új autópálya-rendőrség Németországban Észak-Rajna-Vesztfáliában hadat üzent a gengszterek­nek, a maffiózóknak a terü­let közigazgatási főnöke. Május 1-jétől átszervezik a Köln körüli autópálya-rend­őrséget, mert ezen az útvona­lon különösen virágzik az or­gazdaság, s a gengszterek - abban reménykedve, hogy mozgás közben, a nagy forga­lomban kevésbé tűnnek fel a bűnüldözőknek - gyakran az út menti pihenőhelyeken, parkolókban beszélik meg tervezett akcióikat. Az illetékesek az eddiginél több rendőrt küldenek az utakra, és a bűnözők kiszorí­tására folyamatosan szemmel tartják az autópályákat és a környező várakozóhelyeket is. Erre az újszerű munkára külön kiképezik az állomány egy részét. Jelenleg 400 rendőr teljesít szolgálatot az autópályák mentén. Májustól állandó au­tós őrjáratok cirkálnak majd az utakon, tehát nem csupán akkor, ha riasztják őket. Az autópálya-rendőrsége­ken rövidesen nem csupán a közlekedési, hanem a közbiz­tonsági-bűnügyi szakágazat rendőrei is dolgoznak majd. Ők ugyanis gyakorlottabbak az úgynevezett mozgó bűnö­zők felismerésében, az ilyen bűncselekmények felderíté­sében. Emellett persze ügyel­nek a közlekedés rendjére is. Kulcsár László Amatőr hibákat vétettek a profi rablók Bilincsben a hetedik A Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság nyomozói napok alatt felgöngyölítették a Cora áruház hétvégi rablóbandá­ját. Elfogták az utolsó feltéte­lezett tettest is. Most már megalapozottan állítható, hogy az elkövetők korántsem voltak olyan „profik”, mint azt az első híradásokból gon­dolni lehetett volna. Alig másfél nappal a bravúros szegedi, éjjeli rajtaütés után — amikor is az utcán ártalmat­lanná tették V. Tibort és lefog­lalták az autója csomagtartójá­ban megtalált 90 millió forintot - csütörtök délelőtt ismét sike­res akciót hajtottak végre a nyomozók: zuglói lakásának közelében, az utcán elfogták a Cora-rablóbanda hetedik tagját. A Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője, Komo- róczy Iván elmondta: a 32 éves Horváth Gyula az intézkedő rendőröknek azt mondta, hogy éppen a rendőrségre indult, ugyanis fel akarta adni magát, miután érezte: semmi esélye a menekülésre. A férfi ennél többet egyelőre nem volt hajlandó közölni, így még azt sem lehet tudni, hol van a páncélautó kirablása után zsákmányolt pénzből még hi­ányzó körülbelül 30 millió fo­rint. (Mint ismeretes, 4,5 millió forint véletlenül elégett, amikor a meneküléshez használt lopott kocsit felgyújtották.) Horváth Gyula büntetett elő­életű, korábban alkalmi mun­kaként őrző-védő szolgálatokat vállalt. I I K

Next

/
Thumbnails
Contents