Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
Sport TÉNYEK, TANÚK, TABELLÁK 1998. március h, vasárnap Kovács Hood harcra készül a magyar futballerdőben Ismét felbőgnek a motorok A magyar labdarúgás jelenlegi első számú történéséről - csak a legnaivabbak, a legtájékozatlanabbak kedvéért: természetesen nem a tavaszi idény nyitányáról van szó - csupán két dolog állítható biztosan: egyfelől a friss napi hírek között az itt leírtakhoz képest is új fejleményekről olvashatnak, másfelől meg a probléma olyan bonyolult és áttekinthetetlen, hogy senki, még az érdekeltek sem értik. Az elnök mondta: „Napi háromórányi alvással beérem, ezért jut mindenre időm.” „Jobb félelemben élni, mint sötétségben.” „Az OTSH elnöke azt mondta, a velem átbeszélt egy óra hasznosabb volt számára, mint egy év az MLSZ korábbi vezetőivel.” „A jövőben mindenféle szerződést versenytárgyalás útján ütünk nyélbe." „A magyar futball és a klubok az én elnökségem alatt több pénzhez jutnak majd, mint korábban.” hogy na, apu, melyiknek van igaza? Aztán mindig kinevették, mert az adásban kollégája rendre pont az ellenkezőjét mondta. Szóval, a lényeg, hogy a tévé- közvetítések joga eredetileg az 1994. június 1-jén megalakult Futball Duó kft.-é volt, amelyet az NB I-es labdarúgóliga és Köztudott, múlt szombaton a Magyar Labdarúgó-szövetség élére új ember, Kovács Attila került, aki tél végi nagytakarításba kezdett. Demokratikus és populista szólamok mögé bújva ugyan, de valójában keménykezű, egyszemélyes vezetőként látott neki a dolgának. Csak éppen a honi futball zavaros vizeiben nemcsak kis halak úszkálnak, hanem Kovácshoz mérhetően nagyok is, ha más nem, a „szaknévsoros” Bodnár György. Márpedig, ha a magyar fociban valamiből lehet még nagy pénzeket „leakasztani”, akkor az a játékosok külföldi eladásán kívül (ez a menedzserek és klubvezetők fő vadászterülete), a tévéközvetítések értékesítése. No ez az, ahol az új elnök először komoly ellenféllel került szembe. A jogi helyzet rövid felvázolása előtt el kell mondani: a paragrafusok világa korántsem olyan fekete és fehér, amilyennek azt a földi halandók hiszik. Sárközy Tamás, Magyarország tán legtekintélyesebb jogász- professzora mesélte egy egyetemi előadásán, hogy odahaza, amikor régebben a Jogi esetek című műsort nézték, a gyerekei gyakran megkérdezték tőle, Tény, vagy csak látszat, hogy hosszú évek óta leült a magyar futball? Kicsoda ön, Kovács úr? Az MLSZ új elnöke, a 43 esztendős Kovács Attila sikeres vállalkozó, két részvénytársaság elnök-vezérigazgatója. Most, amíg a foci szennyesét próbálja tisztára mosni, a vállalkozásokat a fia irányítja. Igazi, legújabb kori magyar sikersztori az élete, hasonlóan mondjuk az ugyancsak a futbaliéletből híressé lett Stadler Józsefhez, gyakorlatilag a semmiből jött, és a csillagos égig jutott el. Nyilván páratlan a világ futballelnökei között abban, hogy mindössze az általános iskola nyolc osztályát végezte el, és egyetlen nyelven (a „pénzét" leszámítva) sem beszél. Viszont tekintélyes a magánvagyona, mintegy hárommilliárd forintra becsülik. Ezt ő maga is megerősítette, amiből két dolog következik: Kovácsra nem lehet ráfogni, hogy túlzottan szerény lenne, és azt sem, hogy félős. Ekkora összegek hallatán ugyanis legalább két társaság meg szokott mozdulni: az alvilág és az APEH. Mindkettő meglehetősen veszedelmes. Fontos még Kovács Attiláról tudni: 1995-ben a sehol sem jegyzett Soroksár elnökeként került be a magyar fociba, de igazából akkor lett közismert a neve, amikor összetűzésbe került az MLSZ vezetésével azon kijelentése miatt, hogy a magyar futballt tisztátalan kezek irányítják. Ő volt a kiadója a nagy port felvert Focicsalók című könyvnek is. Mintha azt mutatná, a határ csak a csillagos ég... Bodnár cége a HTD Nyomdaipari és Adatfeldolgozó kft.-re ruházta át. Bodnár tehát ezt ismételgeti makacsul, Kovács Attila pedig a törvényt, amely szerint a jogtulajdonos az MLSZ. A nagy kérdés viszont az, ahogy a jogászok mondják, hogy az ügyben eljáró bíróságok (mert hogy per lesz, és hosszú, az biztosan látszik) milyen jogértelmezés szerint döntenek. Azaz, legfőképpen hogyan látják azt a kérdést: a sporttörvény előírása egy korábban megköttetett jogügyletet érvénytelenné tesz-e? Mindenesetre a szurkolóknak nem kell különösebben nyugtaMegcselekedte amit... Kovács Attilát a „nép" (értsd: a sok szavazatot jelentő, de a futballt alapvetően mégsem meghatározó amatőrklubok) emelte a vállára, és azt várják tőle, hogy végre mindenben igazságot tegyen, másfelől a honi futballt eddig lefölöző- ket (minden bizonnyal Bodnár és a profiliga szerepel e minősítés mögött) arra kényszerítse, hogy a pénzekből a kicsikhez is több jusson. Az elnök ebből a szempontból egyelőre megfelel a várakozásoknak. A korábbi főtitkárnak, Czékus Lajosnak nem fizeti ki az általa követelt végkielégítést, huszonnégy havi fizetését, közel kilencmillió forintot. Felbontotta azt a szerződést is, amely a Zentral könyvelő kft.-nek szinte semmiért, tizenegy hónap alatt 3 562 500 forintot juttatott. Kijelentette, hogy a Magyar Kupa névadói szponzori címét nem kótyavetyéli el az Nőnapi programmal rajtol a Forma 1-es világbajnokság. Pénteken a hivatalos edzésekkel, vasárnap, a nemzetközi nőnapon, pedig az első futammal, az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik az idei benzingőzös vándorcirkusz nagy produkciója, a világbajnokság. Bár küszöbön a rajt, még mindig bizonytalan, hogy ebben az évben 15,16, vagy 17 futam után hirdet- nek-e bajnokot. A programban nem szerepel még a tévéközvetítések miatt kérdésessé vált, június 28-ra tervezett Francia Nagydíj, és kérdéses, hogy az október 11- ről kiesett Portugál Nagydíj helyére Dél-Afrika vagy Kína ugrik-e be. A döntés a napokban várható. Biztos viszont, hogy tizenegy istálló huszonkét pilótája várja a nyitányt. Az egyes rajtszámot természetesen a világbajnoki címvédő, a kanadai Villeneuve ragaszthatta a kocsijára. A szakemberek szerint ő, valamint a két német - Frentzen, illetve az idősebb Schumacher - az esélyes az egyéni világbajnoki címre. A márkapontversenyben is hármas befutóra lehet számítani: a tavalyi sztárcsapatok, a Williams és a Ferrari mellett mindenki a McLaren feltörésére számít, ugyanis nemcsak a Mercedes-moto- rok nagyon jók, hanem a Häkkinen-Coulthard párost is az egyik legerősebbnek tartják. I/B-s együttest tömörítő profiliga is úgy döntött: beengedi a forgatócsoportokat a mérkőzésre. Hozzátették azonban: a továbbiakban majd az ORTT döntéséhez igazodnak. A testület kedden ülésezik, nem kizárt tehát, hogy jövő hét végén már karhatalommal találják magukat szemben a riporterek és operatőrök... ■ Häkkinen lassan és hátrafelé halad. Reméli, vasárnap éppen fordítva lesz A MEZŐNY idén is harmincmillióért, harajtnem végre igazi árán fogja szám név nemzetiség istálló eladni. Egyszóval Kovács az első 1. Jacques Villeneuve (kanadai) Williams tíz napban valóban amolyan 2. Heinz-Harald Frentzen (német) Williams modernkori Robin Hood3. Michael Schumacher (német) Ferrari ként cselekszik: a tehetősek4. Eddy Irvine (brit) Ferrari tői elveszi a pénzt, és (leg5. Giancarlo Fisichella (olasz) Benetton alábbis azt ígéri) a szegé6. Alexander Wurz (osztrák) Benetton nyék között osztja szét. 7. David Coulthard (brit) McLaren Kérdés csak az, hogy Ko8. Mika Häkkinen (finn) McLaren vács Hood jól kiismeri-e ma9. Dämon Hill (brit) Jordan gát a magyar futball sötét 10. Ralf Schumacher (német) Jordan rengetegében...? 11. Jarno Trulli (olasz) Prost 12. Olivier Panis (francia) Prost 14. Jean Alesi (francia) Sauber lankodni, a marakodástól füg15. Johnny Herbert (brit) Sauber getlenül lesz foci a tévében. Az 16. Pedro Paulo Diniz (brazil) Arrows MLSZ ugyanis megállapodott 17. Mika Salo (finn) Arrows (egyelőre csak négy hétre) a 18. Rubens Barrichello (brazil) Stewart TV2-vel az összefoglalók sugár19. Jan Magnussen (dán) Stewart zásáról. Tegnap már látható 20. Toranouse Takagi (japán) Tyrrell volt, és ma este is műsoron lesz 21. Riccardo Rosset (brazil) Tyrrell a meccsek összefoglalója. Pilla22. Sindzsi Nakano (japán) Minardi natnyilag a 38 NB I-es és NB 23. Esteban Tuero (argentin) Minardi A PROGRAM március 8.: Melbourne Ausztrál Nagydíj március 29.: Sao Paulo Brazil Nagydíj április 12.: Buenos Aires Argentin Nagydíj április 26.: Imola San Marinó-i Nagydíj május 10.: Barcelona Spanyol Nagydíj május 24.: Monte Carlo Monacói Nagydíj június 7.: Montreal Kanadai Nagydíj július 12.: Silverstone Brit Nagydíj július 26.: A-l Ring Osztrák Nagydíj augusztus 2.: Hockenheim Német Nagydíj augusztus 16.: Hungaroring Magyar Nagydíj augusztus 30.: Spa Belga Nagydíj szeptember 9.: Monza Olasz Nagydíj szeptember 27.: Nürburgring Luxemburgi Nagydíj november 1.: Szuzuka Japán Nagydíj Alapvető tanfolyam Élelmes angol nyelviskolák alapszintű francianyelvtanfolyamokat indítanak azon brit szurkolóknak, akik a nyáron a franciaországi futball-világbajnokságra készülnek a kontinensre. Nem kétséges, csak egészen praktikus kifejezéseket akarnak a nebulók fejébe beleverni. Jellemzésül erre elég csak két kifejezést idézni az első óra tananyagából: „Pincér, még egy sört kérek!”, illetve: „Nem láttad, te ökör, hiszen les volt!”