Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28 / 74. szám
TÉNYEK, TANUK, TABELLÁK SDOK Tizenegyedik oldal A fővárosiak meccsein sűrűn zörgött a háló Siófok Siófok, 4500 néző. V.: Arany. Siófok: Posza - Juhász, Bimbó, László - Soós (Kovács B., 22. p.), Győri, Bozsér (Pest K., 85. p.), Sallai, Perger- Ördög, Szabó Z. (Szabadi 74. p.). Zalahús ZTE: Vlaszák- Csóka, Szabó I., Filó - Szőke (Németh, 79. p.), Szabó II. (Gaál, 46. p.), Molnár B. (Ko- csárdi, 46. p.), Arany, Casol- tan - Kámán, Sebők. Edző: Garamvölgyi Lajos. A 28. percben Arany bal oldali szögletét Szabó I. fejelte néhány centivel a kapu mellé. Óriási volt a küzdelem, mindkét csapatból sokszor kerültek földre a futballisták. A félidő hajrájában előbb két veszélyes vendégakciónál izgulhatott a siófoki publikum, aztán a 42. percben már talp- raugrott a lelátó. Történt, hogy egy bal oldali siófoki szöglet után Sallai lopta a távolságot egészen a 16-os bal sarkáig, ahol lövésre szánta el magát és pattogós labdája előbb két vendégvédő lába, majd Vlaszák kapus mellett a ZTE 1-0 kapu bal oldalában landolt. (1-0). A 45. percben Bozsér célozta meg a bal felső sarkot, öt centit tévedett csak. A 49. percben Juhász a gólvonalon állva mentett, amikor Kámán egy szöglet után négy méterről kotorta kapura a labdát. Az 55. percben Sallai 25 méteres szabadrúgását védte Vlaszák, majd Győri beadását követően Őrdögh elől az utolsó pillanatban mentettek a vendégvédők. A 72., majd a 78. percben is ígéretes akciót vezettek a zalaiak, ám a befejezés mindkétszer hibádzott. Négy perccel a befejezés előtt Pest Krisztián növelhette volna a Siófok előnyét, végignyargalt az egész vendégtérfélen, ám a végén 15 méterről kevéssel a jobb alsó sarok mellé durrantott. Óvatosan kezdtek a csapatok, de a nézők már ekkor sem unatkoztak, hiszen rengeteg összecsapást és szabálytalanságot láthattak. A Siófok a félidő második fe(1-0) lében már többet birtokolta a labdát és a hajrában sikerült betalálni a kapuba is. A vendégek mestere a szünetben kettős cserét hajtott végre. Úgy tűnt, ez a húzása nem volt rossz, hiszen nagy egerszegi rohamok vezették be a második félidőt. Ezek aztán hamarosan alábbhagytak és innentől kezdve megint az történt, amit a pályán a somogyi legénység akart. Nagy László: - Olyan meccs volt, mint amire számítottam. Nehéz, küzdelmes csatát sikerült megnyernünk. Úgy érzem, egy góllal feltétlenül jobban voltunk, így senki nem vonhatja kétségbe sikerünk jogosságát. Garamvölgyi Lajos: -Magabiztosabbak voltak a hazaiak, és ők akarták jobban a győzelmet. Én csak a szurkolótáborunkat dicsérhetem, a játékosaimat már sokkal kevésbé. Lényegesen többet vártam tőlük. Fónai Imre Perger a bal oldalon szervezte csapata középpályáját. A siófokiak végül egy góllal győztek. Gázszer - Győr 1-0 (0-0) Székesfehérvár, 6000 néző. V.: Kurmai. Gázszer: Kövesfalvi - Salacz J., Szalai, Lő- rincz, Salacz Z. - Nagy (Puskás, 90. p.), Árky, Bekő, Medvid - Földes (Vincze, 49. p.), Tiber. Edző: Hartyáni Gábor. Győr: Molnár - Stark, Lakos, Korsós, Salagean (Cseke, 74. p.) - Somogyi, Mracskó (Csató S., 54. p.), Fehér, Fodor (Szarvas, 46. p.) - Ferenczi, Gőgh. Edző: Reszeli Soós István. 64. perc: Medvid beadását a gólkirályjelölt Tiber 5 méterről a kapuba fejelte (1-0). 84. perc: Gogh szabálytalansága egyből piros lapot ért, emiatt emberhátrányban fejezték be a vendégek a mérkőzést. Az alig közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten jutott a három pont birtokába a Gázszer FC. A győriek tavaszi mélyrepülése tovább tart, az eddigi hat fordulóból mindössze a Vác ellen tudtak otthon győzni, idegenben háromszor kikaptak. Vasas - Békéscsaba 4-0 (2-0) BVSC - Tiszakécske 5-1 (2-0) Fáy utca, 3000 néző. V.: Kiss B. Vasas: Végh - Mónos, Tóth A. (Herczeg, 77. p.), Juhár, Maczó - Szilveszter, Gala- schek, Kuntics (Nyerges, 85. p.), Zombori (Pál, 61. p.) - Váczi, Hámori. Edző: Gellei Imre. Békéscsaba: Vámos - Raducu - Czipó, Futaki (képünkön) - Balogh, Kerényi, Sándor, Valentényi, Stoica (Vörös, 46. p.) - Fülöp Z. (Dani, 71. p.), Vasas (Belvon, 63. p.). Edző: Pásztor József. Az első tíz percben három gólhelyzetet is kihagyott a Vasas. Az első percben Hámori 18 m-es lövését védte Vámos. A 9. percben Váczi szabadrúgásból Galaschek- hez ívelt, aki közelről a békéscsabai kapusba lőtt. Egy perccel később Váczi becselezte magát a 16-oson belülre, de ott elrontotta a lehetőséget. A 15. »percben viszont nem hibázott Váczi, aki Kuntics indítása után 14 m-röl a kapu jobb oldalába emelt (1-0). Az angyalföldiek támadtak, a Békéscsaba csak ritkán jutott el a kapuig, Véghnek nem akadt dolga. A 41. percben újabb gólt szerzett a hazai együttes. Egy jobb oldali szöglet után Futaki a 16-oson belül kézzel ért a labdához, Kiss B. játékvezető pedig liest ítélt. A büntetőből Váczi a bal sarokba helyezett (2-0). Az 54. percben majdnem gólt szerzett a Békéscsaba, a csereként beállt Vörös lövését Végh bravúrral hárította. Két perc alatt 4 gólra növelte előnyét a Vasas. Előbb a 78. percben Szilveszter 18 méterről bombázott a kapuba úgy, hogy a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba a labda (3-0). A 79. percben Szilveszter átadásából a csereként pályára lépett Pál 11 méterről a bal felső sarokba lőtt (4-0). A közepes színvonalú mérkőzésen a Vasas köny- nyedén és fölényesen nyert még úgy is, hogy ugyanakkor sok gólhelyzetet kihagyott. Szőnyi út, 1500 néző. V.: Hajdó. BVSC: Koszta - László - Zováth, Bondarenko - Rósa (Usvath, 84. p.), Erős, Csiszár, Farkas (Bükszegi, 29. p.), Fűzi - Csordás (Csillag, 66. p.), Kiss. Edző: Bognár György. Tiszakécske: Tóth - Bállá L. - Izsák, Nagy L. (Col- lins, 57. p.) - Molnár, Holló, Major, Bánföldi (Unyatinszki, 46. p.), Bujáki - Besserman (Török, 46. p.), Nedelea. Edző: Szurgent Lajos. 39. perc: Erős 18 méteres Akasztó, 3000 néző. V.: Ha- nyecz. Stadler: Kiri - Kertész- Schultz, Vincze - Roska, Molnár, Resko, Lázár, Kun (Károly R., 80. p.) - Bajusz (Károly G., 61. p.), Farkas T. (Bocsán, 46. p.). Edző: Linka József. Kispest: Vezér - Csábi- Plókai, Mátyus - Dubecz, Medgyesi, Bárányos, Farkas A. (Touati, 65. p.), Calin - Csertői, Borgulya (Kovács B., 51. p.). Edző: Komora Imre. szabadrúgása megpattant a védőfalon, s a labda a bal alsó sarokba vágódott (1-0). 41. perc: Tóth elhúzta a kiugró Kiss lábát a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Rósa értékesítette (2-0). 53. perc: Török balról, 10 méterről a hosszú sarokba bombázott (2-1). 56. perc: Kisst lökte meg Major a 16-oson belül. Rósa ismét eredményes ítéletvégrehajtónak bizonyult (3-1). 57. perc: Major megkapta a 4. perc: Bajusz 14 méterről félfordulattal Vezér mellett a jobb alsó sarokba küldte a labdát (1-0). 25. perc: Medgyesi egy jobb oldalról belőtt labdát 3 méterről bólintott a kapuba (1-1). 39. perc: Bárányos a félpályáról vezette a labdát az akasztói kapu felé, majd mintegy 23 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-2). második sárga lapját is, megfogyatkoztak a vendégek. 81. perc: Erős átadásából Kiss két méterről, szinte az alapvonalról pörgetett a vendégek kapujába (4-1). 87. perc: Fűzi lépett ki egyedül a vendégvédők között, s középről a bal alsó sarokba csavarta a labdát (5-1). A BVSC jól használta ki emberelőnyét a közepes színvonalú mérkőzésen a támadójátékban gyenge ti- szakécskeiek ellen. 55. perc: Lázár indította a jobb oldalon Roscát, akinek középre adott labdáját Resko vágta a kispesti kapuba (2-2). A szurkolók jól szórakoztak, a döntetlen megfelelt a játék képének, egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet a nagy küzdelmet hozó kiesési rangadón. Ami pedig a futballstatisztikát illeti, a Kispest továbbra is nyeretlen Akasztón. Ez lesz még A lapzártakor véget ért mérkőzések eredményei: Vác - Diósgyőr 2-0, Haladás - Videoton 3-1. A 23. fordulóból még hátralevő találkozók: DVSC - FTC (március 28., vasárnap, 14.30), MTK - ÚTÉ (március 29., hétfő, 18.45, Duna TV). AzNBI. állása 1. Újpest 22 14 5 3 37-17 47 2. Ferencváros 22 13 4 5 39-25 43 3. Győri ETO 23 12 7 4 31-18 43 4. Vasas 23 13 3 7 46-31 42 5. MTK 22 11 6 5 37-20 39 6. Vác 23 11 4 8 32-35 37 7. Gázszer FC 23 8 10 5 36-26 34 8. BVSC-Zugló 23 9 7 7 34-28 34 9. Diósgyőr 23 10 3 10 32-25 33 10. Zalaegerszeg 23 9 3 11 41-34 30 11. Debrecen 22 8 6 8 31-29 30 12. Siófok 23 9 3 11 25-28 30 13. Haladás 23 6 6 11 30-35 24 14. Békéscsaba 23 6 5 12 16-41 23 15. Videoton 23 5 7 11 32-35 22 16. Kispest 23 6 3 14 22-39 21 17. Tiszakécske 23 4 7 12 26-56 19 18. Stadler 23 3 7 13 19-44 16 A 24. forduló párosítása: Kispest - Haladás Milos, Diósgyőr - MTK-Hungária FC, Békéscsaba - DVSC, Ferencváros - Vác FC-Zollner, Újpest - Gázszer, Tiszakécske - Stadler, Zalahús ZTE FC - BVSC, Győri ETO FC - Siófok, Videoton FCF- Vasas DH. Stadler - Kispest HFC 2-2 (1-2) TISZTELT HIRDETŐNK! A Tolnai Népújságba szánt hirdetését közvetlenül levélben is elküldheti, írja a megrendelőlapra a hirdetés szövegét — egy betűt, írásjelet egy kockába. Kérjük, hogy a hirdetés szövegében i címét és telefonszámát is tüntesse fel. A sorok elé írtuk a hirdetés fizetendő díját. Jeligés hirdetés esetén a jeligedíj plusz 100 Ft. A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot küldje el címünkre APRÓHIRDETÉS megjelöléssel. Címünk: AS-M Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. APROHIRDETES-MEGRENDELOLAP (Lakossági: adásvétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem Önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 180 Ft 360 Ft 540 Ft 720 Ft 900 Ft 1.080 Ft 1.260 Ft 1.440 Ft Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 513 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft t-Áfa perc TOLNAI »NÉPÚJSÁG előfizetésére április hónapra Megrendelő neve:. lakcíme:. Fenti címre 675,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/415-46 :-as telefonon. Aki ezt a szelvényt beküldi, szép kaspót (virágvázát) kap ajándékba.