Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-28 / 74. szám

Az alezredes egy tejszínhabos gyümölcstortával lepte meg a főhadnagyot születésnapjára. A parancsnok - az ötéves Rita - izgatottan várta, hogy elkészüljön a fotó és végre falatozhasson a finomságból, előbb azonban apuval közösen dallal köszöntötték az ünnepeltet. Egy hét múlva újabb ünnep­séget tarthatnak a paksi lakó­telepi lakásban. A feleség, Dicső Csilla, a megyei rendőr-főkapitányság számí­tástechnikai rendszervezője százados lesz - büszkélke­dik élete párja, Pataki Rezső alezredes, a Neutron Be­avatkozó Osztály (köznapi nevén kommandó) parancs­nokhelyettese. Itthon sem övé a legmagasabb beosztás, még csak nem is Csilláé, egybehangzóan állítják, Rita a parancsnok. Te is zsaru le­szel? - faggatom a csöppsé­get. Még nem tudom, mondja, de elmeséli, ma kommandóst játszottak az oviban, megszöktek a „bű­nözők”, alaposan megizzad­tak, mire elkapták őket. Hát persze, szól az alezredes, a macis csoport kommandós, kollégái gyermekei is itt töl­tik a napot. Rita egyébként „koraszü­lött”, négy és fél évvel a ta­valy szeptemberi esküvő előtt született, így aztán ő volt a Anyu koszorúslánya, erről nagy büszkén mutatja a fényképet a családi fotóal­bumban. Elismerésemet ba­rátságával viszonozza, mind­járt rajzói is nekem egy házi­kót, mellette kis kosárkában hímestojás, mutatva, hogy gondolatait már a közelgő húsvét köti le. Miközben Rita alkot, szó­hoz jutnak szülei is. Hét éve ismerkedtek meg, munkahe­lyi kapcsolatból alakult a szerelem. Rezső közel volt ahhoz, hogy örökre nyomo­rékká váljon, az egykori kö­A kommandós is ember, de jobb, ha a felesége rendőrtiszt zéptávfutó csaknem elvesz­tette lábait. Mellé a lelki vál­ság, második házassága is felbomlófélben volt, becsüle­tére legyen mondva két ko­rábbi feleségéről szép sza­vakkal emlékezik, a harma­dik Csilla előtt is. Szóval meg kellett ismernie a számító­gép rendszert, megismerte Csillát is, barátság, szerelem, élettársi viszony, tavaly há­zasság, közben pedig Rita született ebből. Persze, hogy más ez - vallja Rezső - ha az ember felesége is zsaru, könnyebben ért mindent, a nem hét­köznapi életet, az éj­szaka kellős közepén érkező riasztást is. Mire felöltözöm ilyen­kor - mondja - már ké­szek a szendvicseim. A zsaruhoz a stuk- ker is hozzátartozik, de hogyan lesz a szá­mítógépes rendőrtiszt­ből, aki mellette még hölgy is, mesterlövész? Mert az természetes, hogy Rezső komman­dósként élesben (lövé­szeten) csak tízest lő, legfeljebb a gyakorlá­sokon téveszt a kilen­cesbe (ilyenkor napo­kig elemzi a hiba okát), ám Csilla alig marad le mögötte, a magvar rendőrnők élvonalába tarto­zik, legutóbbi eredménye ki­lencvennyolc kör (nyolc tízes, két kilences) volt. Pedig látnád milyen picike a tízes kör - mondja Rezső, büszke­séggel, hiszen nejének ő az oktatója. A kötelező lövésze­teken kiderült, van érzékem a pisztolyhoz - emlékszik Csilla - Rezső ezt észrevette, hívott gyakorolni. Nem volt ebben némi trükk? - gyanak­szom, mire összenevetnek. - Dehogynem, de az elsődleges szempont mégiscsak Csilla tehetsége volt. Bizonyítania volt is miért, mert azt a disz­kriminációt nem felejti el, ami a rendőrséghez történő belé­pésekor, mint nőt érte. Főis­kolai végzettséggel, számító- gépes gyakorlattá csábították át egy civil cégtől, a KSZE-től és alhadnagyi rangot kapott. Bezzeg a férfiak mind had­nagyként kezdték! Visszatérve a szendvics ké­szítéshez, riasztás esetén azért csak feleség, hiába zsaru, csak aggódik, mikor férjura bevetésen van — fag­gatom. Hát persze, mondja. Rendőrként ugyan pontosan tudom, a bevetésen nem ér­heti baj, a biztonságukat na­gyon jól felépített, kidolgo­zott kiképzés, szabályok ga­rantálják. (Az alezredes meg­erősíti, a Neutron kommandó létezése óta egyetlen kollé­gája nem sérült még meg a számos bevetésen, de arra is büszke, a „túloldalon” állók sem, sikerült eddig még min­denkit „egészségesen” el­kapni.) Csakhogy majd frászt kapok, mikor látom, hogy a kommandósok hogy közle­kednek az utakon. Attól fél­tem, nehogy útközben baja essék. Rákosi Gusztáv Elhunyt Ordas Iván Hosszú, súlyos betegség következtében, életének 70. évében elhunyt Ordas Iván író, újságíró. A szárazon koppanó szavak kedves kollégánk, egy rendkívül termékeny és színes egyéniség pályá­jának végét jelzik. Ha könyveinek, regényeinek címét akarnánk felsorolni, akkor is kevés lenne a hely, nem beszélve újságírói, publicisztikai munkássá­gáról. 1964-től dolgozott a Tolna Megyei Népújság szerkesztőségében, némi megszakítással. Innen ment korkedvezményes nyugdíjba 1984-ben. . A Tolna megyében lap­készítéssel foglalkozó új­ságírók közül nagyon so­kan rengeteget köszönhe­tünk neki. Közvetve vagy közvetlenül, dicsérve vagy korholva alakított bennün­ket, figyeltük pontos, ala­pos, lelkiismeretes munká­ját, és érdekes, színes, lebi­lincselő stílusát. Hiányozni fog kollégák­nak és olvasóknak egy­aránt. -gy­Az iskolakerülés következményei Droggal követelt ? A suliból nem jó lógni, nem csak azért, mert a diák el­marad a tananyagban, hanem azért sem, mert az isko­lakerülés során olyan dolgok történhetnek a fiatalok­kal, amilyenekre egyébként nem került volna sor. Tudja ezt már az a két 16 éves Tolna megyei középis­kolás lány is, akik azt állítják, hogy fiú ismerőseik előbb kábítószerrel kínálták, majd bódulatukat ki­használva fajtalankodásra kényszerítették őket. De késő a bánat. Az elmúlt hét csütörtökjén, március 19-én történt esemé­nyekről az ügyben nyomo­zást folytató rendőrtiszttől, Szecsei Zsolt századostól, a Szekszárdi Városi Rendőrka­pitányság Megelőzési Alosz­tályának munkatársától kap­tunk tájékoztatást. A megyeszékhelyen tanuló két lány a falujából Szek- szárdra érve csütörtökön nem a középiskolába ment, hanem az egyik leány fiú ba­rátjának lakására. A leány egy hónapja ismerte meg a srácot, azóta egy „bandába” jártak. Többször volt fönn a lakásán is, így most sem gondolt rosszra, csupán egy kis óráról való lógásra. Ezen a napon a lakásban három fiú tartózkodott, egyi­kük 17 éves, a két idősebb 20 éven felüli. A lányok elmon­dása szerint a fiatalkorú fiú egy tasakból narkót vett elő, a dohányszerű fűből cigarettát sodort, azzal kínálta a lányo­kat. A csajok sosem szívtak még „füvet”, így aztán rende­sen el is kábultak tőle. Főleg, hogy a narkóra még egy üveg bort is elfogyasztott a társa­ság. Hogy kinek ártott meg job­ban a szer a két nem képvise­lői közül, nem tudni, viszont hamarosan szexuális játékok kezdődtek. A fiúk úgymond felszólították a lányokat, hogy fajta- lankodjanak egymás­sal. Ők ezt elmondásuk szerint nem akarták, de rákényszerítették őket. Az ifjaknak a lányok szerint ez sem volt elég, az üres boros üveget is „bevetették”. Az esetet hétfőn, 23- án az egyik diáklány édesapja jelentette a rendőrkapitányságon. Ezt követően a rend­őrök kikérdezték a lá­nyokat, majd az információk birtokában előállították és ki­hallgatták a fiúkat. Az ügy kapcsán a három fiú lakásán házkutatást tartot­tak 24-én hajnalban. A fiatal­korú otthonában semmit nem találtak. Abban a lakásban, ahol a feltételezett cselek­mény történt, a borosüveget megtalálták a rendőrök, le­foglalták és szerológushoz küldték. Itt a házkutatás so­rán lefoglaltak úgynevezett „éles” géppisztoly- és gép­puskalőszereket. A másik fel­tételezett elkövető lakásán fecskendőt találtak a rend­őrök, ám egyelőre nem tudni, hogy ez kapcsolatban van-e a drogfogyasztással. A házkutatás után a három gyanúsítottat bevitték a rend­őrségre és kihallgatták. A fel­tételezett elkövetők elismerik a drogfogyasztást és azt, hogy a fiatalkorú lányoknak is ad­tak belőle, de azt nem, hogy fajtalankodásra kényszerítet­ték volna őket. A lányoktól vett vizelet­minta szakértői vizsgálata fogja megmutatni, hogy a lá­nyok valóban fogyasztottak-e drogot. Az egyik kislány ese­tében nőgyógyászati vizsgá­latra is sor került, annak tisz­tázására, hogy történt-e sérü­lés. A rendőrök két nap alatt kihallgatták az ügy összes szereplőjét, a szembesítések megtörténtek. A fiúktól szin­tén vizeletmintát vettek an­nak kiderítésére, hogy fo­gyasztottak-e kábítószert vagy nem. A három fiú mindegyike rendezett családban él, nem folytatnak bűnöző életmódot, bár egyikük fiatalkorú­ként már találkozott a rendőrséggel. A kiskorú fiú középiskolás, a két másik munkanélküli. A vizsgálat tárgyát képezi, hogy erőszak történt-e vagy nem, de a fiúk akkor is bűncse­lekményt követtek el, ha „másnak a védeke­zésre vagy akarat nyil­vánításra képtelen álla­potát kihasználva” kö­vették el tettüket, mondta a százados a törvényt idézve. Az eljárást a rendőrség szemérem elleni erőszak minősített esete, visszaélés kábítószerrel minősített esete és visszaélés lőszerrel bűntettek alapos gyanúja miatt folytatja. F. Kováts Éva TOLNÁI »NÉPÚJSÁG ÉS A ■" ' | VASÁRNAPI 1 Tolnai Népújság közös játéka az olvasók részére Húsvétig a szombati Tolnai Népújságokban és a Vasárnapi Tolnai Népújságokban egy-egy sorsolási szelvényt helyeztünk, illetve helyezünk el. A játékban résztvevő olvasónk teendője: • vágja ki a sorsolási szelvényeket • ragassza levelezőlapra és küldje be együtt a Tolnai Népújság Szerkesztősége címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. • beküldési határidő: 1998 április 8. 16.00 óra Egyre bővülő ajándéklistánkat kísérje figyelemmel a Tolnai Népújság számaiban A beküldők között vállalkozók ajándékait sorsoljuk ki. A nyertesek nevét az április 11-i Tolnai Népújságban közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents