Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-19 / 66. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks Es Környéke 1998. március 19., csütörtök Kriminális Tüzes családi viszály Tűzvésszel végződött Dunakömlődön egy évek óta tartó családi veszekedéssorozat. A házaspár esztendőkkel ezelőtt elvált ugyan, de vagyoni viszonyaik rendezetlensége miatt továbbra is egy házban laktak. A házasságot az alkohol tette tönkre, a március 14-én történtekben is szerepe volt az italnak. A 44 éves férfi délután, munkából hazatérve összeszólalkozott volt feleségével, ami nem volt meglepő, hiszen hetek óta hangoztatta a faluban, hogy elvágja volt neje torkát és rágyújtja a házat. Most először azonban tett is követte a szavakat, a vitát lezárandó a konyhában talált húsvágó bárddal módszeresen szétverte a lakás berendezéseit, feldarabolta a bútorokat. Kiakasztotta a fürdőszoba vízmelegítőjének füstelvezető csövét, a lakás így pillanatok alatt megtelt füsttel, a szoba közepére dobált ruhákat pedig meggyújtotta. A tüzet a paksi tűzoltók oltották el. A feleség és a kisebbik fiú sokkos állapotba került, a középső fiút füstmérgezéssel szállították a szekszárdi kórházba a mentők. A férfit a paksi rendőrkapitányság őrizetbe vette. Állati (bal)esetek Kajdacs határában egy Rába-Steiger traktor által vontatott erőgép agyonütött egy, az útmenti legelőről odatévedt birkát március 9-én. A nyájának megcsonkításába beletörődni nem tudó juhász egy ásóval beverte a (szerinte vétkes) jármű ablakát. Három nappal később Forráspuszta határában egy lovaskocsi erősen ittas vezetője az árokba kormányozta járművét. A pórul járt férfira felesége talált rá, a lovakat hazavezette, az árokban fekvő magatehetetlen párját azonban nem bírta el, ő később Szekszárdon részesült orvosi ellátásban. Akciók, razziák lebukásokkal Közlekedési és közbiztonsági akciókat tartott a rendőrség a múlt héten. Március 13-án a közlekedésbiztonság jegyében Pakson négy ponton állított fel sebességmérő készülékeket a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya. A mérések sűrűn jeleztek a megengedettnél nagyobb tempót. A rendőrökkel együttműködtek a Vám- és Pénzügyőrség nyomozói, akik egy külföldi rendszámmal ellátott személygépkocsit lefoglaltak, a vámszabályok megsértése miatt. A március 14-ről 15-re virradó éjszakán a paksi kapitányság rendőrei összevont közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi akciót tartottak. A razzia célja a tavasz beköszöntésével az éjszakai szórakozóhelyek számának megnövekedésével együtt járó rendbontások visszaszorítása volt. Több szabálysértési feljelentés született, három esetben ittas járművezető ellen indult eljárás és egy körözött személy is fennakadt a hálón. (Figyelemre méltó tény, hogy további három esetben intézkedtek a járőrök ittas vezetés miatt - hétköznap is.) A rendőrség ígéri, hasonló akciókat rendszeresen tart, hogy fennmaradjon a közbiztonság eddigi jó szintje. Gyermekek két keréken Ismét kerékpáros kisgyermek szenvedett balesetet Dunaföldvá- ron, szerencsére ez sem járt komolyabb következményekkel. A Pentelei úton a megengedett sebességnél gyorsabban közlekedő, egy holland állampolgár által vezetett személygépkocsi elé figyelmetlenül kanyarodott a járdáról egy BMX kerékpárral egy kisgyermek, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Talán a szülőknek kellene jobban figyelniük, hogy gyermekeik inkább a parkok útjain, játszótereken „tekerjenek”. Csak egy perc volt Dunaszentgyörgyön a múlt héten „csak egy percre ugrott be” és hagyta nyitva személygépkocsijának ajtaját egy férfi. Ez az egy perc elegendő volt arra, hogy a kocsiból kiemeljék autóstáskáját, a benne lévő személyes iratokkal. Újra fellángol a Tűzvirág Több mint egy hét van még vissza a várva várt gáláig, jegy azonban már nincs. Jó előre biztosított a telt ház az Európa hírű paksi táncegyüttes itthoni fellépéseire, amelyekre hosszú előkészület után március 27-én pénteken és március 28-án szombaton este kerül sor, Pakson a művelődési központban, mindkét napon 19 órai kezdettel. A műsor repertoárja szenzációkat tartogat, a hagyományos, magyar táncokon kívül látható lesz a színpadon a tavaly sikert aratott, azóta finomított ír step is. -rg— Domokos István köröndi székely népi keramikus kiállítása nemzeti ünnepünk rendezvénysorozata keretében nyüt meg Pakson a művelődési központban. fotó: gottvald károly A MAHART első csatornajáró hajója Keresztelő a Duna hullámain Névadót rendeznek március 22-én, vasárnap délelőtt Pakson. A MAHART első olyan teherhajója, amely a Rajna-Majna- Duna csatorna hajózására is alkalmas, a Paks nevet kapja. A keresztelő ünnepi külsőségekkel zajlik majd a vasárnap délelőtt 11 órakor a paksi kompkikötőben. Itt lesz Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter, a MAHART vezérigazgatója, Fáy András és természetesen a házigazda, Herczeg József, a névadó város polgármestere. A keresztanya pedig ki más is lehetne, mint 1997. szépségkirálynője, a szintén paksi Kródi Andrea. Az ünnepség 11 órakor kezdődik, ám a paksiak 9 órától megtekinthetik a hajót, amely ezentúl Európa folyamain teszi ismertté az atom város nevét. Az 1400 tonnás, 100 méter hosszú, 8,2 méter széles hajó az első a MAHART flottájában - továbbiak is követik majd - amely alkalmas lesz a Rajna-Majna-Duna csatorna bejárására. Az egykor Stadt Erlangen nevű teherhajót a MAHART alaposan felújítva bocsátja útjára. A város zászlaja a hajó hosz- szú útjain ott leng majd a nemzeti lobogó mellett a zászlórú- don. -rgZrínyi Ilona matematikai verseny Heten az országos döntőben Nem kell szégyenkezniük Tolna megye kis matematikusainak. A Zrínyi Ilona matematika versenyen 67 iskola 1447 tanulója vett részt, és remek eredmények születtek. Szőkébb hazánk vetélkedőjét a paksi Móra Ferenc Általános Iskola rendezte. A versenyt a hazai és a határokon túli magyar nyelvű általános iskolások számára hirdették - ide értve természetesen a négy és hatosztályos gimnáziumok alsósait is. Megyénkben a paksi Móra Ferenc iskola Fodor Árpádné vezetésével vállalta szervezést, több helyszínen (Pakson, Dunaföldváron, Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron és Tamásiban) oldották meg a feladatokat a diákok. A verseny fő támogatója a Paksi Atomerőmű Rt. volt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre Pakson a Városházán került sor az elmúlt héten. A harmadik osztályosok sorrendje: 1. Zircher Kitti (Molnár György Általános Iskola Dombóvár) 2. Győrffy Lajos (2. sz. Általános Iskola, Bonyhád) IV. osztályosok: 1. Bittner Emese (Kisdorog) V. osztályosok: 1. Győrffy Lilla (2. sz. Általános Iskola, Bonyhád) VI. osztályosok: Halbrucker Tamás (Garay János Gimnázium, Szekszárd) VII. osztályosok: Kadlecsik Zoltán (Dienes Valéria Általános Iskola, Szekszárd) VIII. osztályosok: 1. Hamar Gergő (Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár), ők heten képviselik megyénket az országos döntőben, amelyet április 4. és 6. között rendeznek Kecskeméten. Csapatversenyben is eredményt hirdettek. A legjobbak: III. osztály: Dienes Valéria Általános Iskola, Szekszárd (Szűcs György, Sárvári Fanni, Nagy Péter), IV.: Móra Ferenc Általános Iskola, Paks (Kiss Gergely Dávid, Lippai Zoltán, Mukli Csaba) V.: ,2. számú Általános Iskola, -Bonyhád (Győrffy Lilla, Szabó Teodóra, Beke Tamás) VI.: Garay János Gimnázium, Szekszárd (Halbrucker Tamás, Lágner Arnold, Tunczinger Viola) VII.: Dienes Valéria Általános Iskola, Szekszárd (Kadlecsik Zoltán, Rácz Judit, Elter Csaba) VIII.: Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár (Hamar Gergő, Radochay Imre, Gyulasi Tamás). A legeredményesebb iskola címét a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola nyerte el. Paks önkormányzata külön- díjban részesítette a város legsikeresebb tanulóit, évfolyamonként. Jutalmat kapott Hor- nyák Ivett, Kiss Gergely Dávid és Árokszállási László (mindhárom Móra Ferenc Általános Iskola), Gálosi Boglárka (Beze- rédj Általános Iskola), Adorján Tamás (Vak Bottyán Gimnázium) és Győri László (Hermán Ottó Általános Iskola), valamint három pedagógus is kü- löndíjban részesült, Szántó Pé- terné a Vak Bottyán Gimnáziumból, dr. Vincze Zoltánná a Hermán Ottó és Andics Istvánná a Móra Ferenc iskolából. HírBlokk Testületi ülés Dunaföldváron Dunaföldvár önkormányzati képviselőtestülete március 24-én, kedden ülésezik. Napirenden szerepel a gyermekvédelemről, az önkormányzati lakások bérleti díjáról, az állattartás szabályairól szóló rendeletek megalkotása. Beszámoló hangzik el a polgármesteri hivatal munkájáról, a helyi adórendelet módosítását is tárgyalják, valamint a Duna Becker Rt. ajánlatát a szemétszállítási díjakról. Jótékony szavalóverseny A nemrég alakult dunaföld- vári Nagycsaládosok Egyesülete szavalóversenyt rendez március 22-én vasárnap délután három órakor a művelődési központban. A szavalóversenyre az óvodásoktól a középiskolásokig bárki jelentkezhet. A zsűriben többek mellett helyet foglal majd a város polgár- mestere, Nagy Gáborné is. A Nagycsaládosok egyesülete a bevételt a szervezet céljai megvalósítására szándékozik fordítani. Bátor és hü Nyuszi kapitány A Fabula Bábszínház Zenélő doboz című előadásában a bátor, hűséges és igazságos Nyuszi kapitány kalandjaival ismerkedhetnek meg a duna- földvári óvodások és kisiskolások ma délelőtt tíz órakor és délután kettőkor a művelődési központban. Itt hirdethet! < A Tolnai Népújság hirdetésfelvevői helyei Paks - Dunaföldvár körzetében: Gold Gabriella Paks, Hársfa utca 35. telefon: 75/314-155,06(20)609-069 Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet 7133 Fadd, 7035 Dunaszentgyörgy Siómenti Takarékszövetkezet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd telefon: 74/316-932. Hanoi Jó- zsefné Paks Pál utca 61. tel: 75/313-981. Gyászközlemények: Pantar Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik Paks, Retek u.l. A Független Női Szövetség rendezésében Hétvége a családoknak Madocsán Az elmúlt szombaton kicsik és nagyok, apukák, anyukák versenyeztek egymással a mado- csai sportcsarnokban. A Független Női Szövetség szervezésében vidám, játékos, családi vetélkedőre került sor. Molnámé Dalmandi Teréz, a megyei női szövetség elnöke elmondta, hogy hat csapat versenyzett egymással. Egy-egy csapathoz több család is tartozott, így a szülők és a gyermekek ügyességén, összjátékán múlott, hogy ki, hányadik helyezést ért el. A végén azonban mindenki nyert, hiszen egy felejthetetlen hangulatú délutánnal lettek gazdagabbak a résztvevők. A madocsai rendezvény szervezésében nagy szerepet vállalt Szabó József polgármester és Balogh Istvánná pedagógus, aki a helyi nőszövetség vezetője. Az ügyességi játékok és a foci után finom házisüteményekkel és üdítőkkel kínálták a gyerekeket és a felnőtteket. Mauthner Gerjenben is megemlékeztek a forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az általános iskolások szeptember óta tartó vetélkedősorozata szombaton zárult, a negyedikesek „Pá- kozdi vezérek” elnevezésű csapatának sikerével. A vasárnapi ünnepi megemlékezéshez középiskolás diákok, az iskola néptánccsoportja és énekkara adta a műsort.