Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-16 / 63. szám
8. oldal Sport 1998. március 16., hétfő Női kézilabda NB I/B Négy percnyi rövidzárlat döntött Óbudai Goldberger- E GO-Sport Thelena SK 25-1» (11-6) Budapest, 100 néző. V: Gáspár, Pordán. Tolna: Hod- roga- Izsákné, Szilágyi 3, Tóth 3 (1), Fazekas, Hercz 5, Takács 4. Csere: Sipos K. 3, Konyecsnyi. Edző: Tauker István. Két-három kihagyott hazai helyzet után a tolnaiak jutottak előnyhöz (4. perc: 2-1). A folytatásban magára talált a fővárosi együttes, átvette a vezetést, de elhúzni nem tudott (10. p.: 3-2, 26. p.: 7-6). Az első félidő hajrájában azonban pár perces tolnai rövidzárlat elégnek bizonyult ahhoz, hogy az óbudaiak a szünetig ötgólos előnyt szerezzenek. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsoltak a csapatok, s felváltva estek a találatok (36. p.: 15-19, 42. p.: 19-12). A vendégeknek az 50. percben lehetőségük nyílott a felzárkózásra, ám kettős emberelőnyből sem tudtak faragni hátrányukból (55. p.: 23-16). Az utolsó percekben rutinosan őrizték előnyüket a hazaiak. Az élmezőnyhöz tartozó óbudaiak megérdemelten nyertek a sérülések tizedelte tolnai csapat ellen. Jó: Hodroga. Női EB-selejtező: Csehül járt szomszédok A magyar női kézilabda-válogatott tegnap Csehországot fogadta Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. A két csapat szerdán már találkozott egymással, akkor a Németh, Zsiga kettős által irányított válogatottunk vendégként 26-23-ra nyert. A dunaújvárosi visszavágón egy pont is elég volt ahhoz, hogy biztos résztvevői legyünk a decemberi hollandiai Európa-baj- nokságnak. Nos, válogatottunk ezúttal fölényes sikert aratott, s győzelmével biztosította helyét az „amszterdami járaton”. Magyarország-Csehország 28-16 (13-8). Dunaújváros, 1500 néző. V: Reisinger, Lang (osztrákok). Ld: Németh H., Farkas Á„ 6-6, Pádár, Takács, Siti 4-4, illetve Maickova 5, Pospisilova 4. A csoport másik mérkőzésén: Németország-Bulgária 34-19. Labdarúgó NB III, Dráva-csoport Bonyhádi huszárcsíny Földváron Balafonföldvár-Bonyhád 1-2 (1-0) Balatonföldvár, 200 néző. V: Czakó. Balatonföldvár: Ma- tucza- Hadaró, Vörös, Kovács A., Bogdán- Héjjas, Szabó (Andorka), Béres, Szilágyi- Androsits, Horváth. Edző: Karasz János. Bonyhádi Kovács- László I., Brunner, Dani (Darabos), László R.- Stumpf, Végvári, Torma, Fodor- György (Sándor), Kecskeméti (Papp). Edző: Lőrincz Antal. Az első percben Bogdán lépett ki a vendégvédők közül, és 10 méterről a hálóba lőtt. 1-0. Szünet után, a 68. percben Torma egy csel után, 25 méterről ballal nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba. 1-1. A 82. percben a csereként beállt Sándor hagyta faképnél a hazai védőket, középre gurítását Fodor az ötösről passzolta a hálóba. 1-2. A fegyelmezetten, és nagy lelkesedéssel játszó vendégcsapat rászolgált győzelmére. Jók: Kovács A., Héjjas, Szilágyi, Androsits, illetve Kovács L., Stumpf, Brunner, Dani. Hunyadi István Mohács-Bátaszék 0-1 (0-1) Mohács, 400 néző. V: Kovács Zs. Mohács: Hegyvári- Jakab, Virág (Schellenberger), Fiser, Hári- Schwarzkopf, Ritter, Megyeri, Gál (Bicskei)- Szabó, Kovács L. Edző: Megyeri Károly. Bátaszék: Grill- Rácz, Scheppi, Tóth, Szabados- Pankovics, Rupa, Kerner (Péter), Hosszú (Acsádi)- Kiss (Keller), Ko- rosecz. Edző: Fiath Tamás. A 41. percben egy kipattanó labdát Rupa 16 méterről a kapu bal sarkába lőtt. 0-1. A 80. percben Korosecz megkapta második sárga lapját, s így a játékvezető kiállította. A nagy lelkesedéssel játszó vendégcsapat értékes három pontot szerzett. Jók: Fiser, Jakab, illetve Hosszú, Rupa, Szabados, Grill. Sági István Paksi SE-Baja 1-0 (0-0) Paks, 500 néző. V: Győri. Paks: Pokorni- Majsai N. (Kovács), Benedeczki, Prant- ner- Wolf, Lacza, Taba, Nagy Zs.- Radics (Takács), Huszti, Feer (Pummerschein). Edző: Blatt Pál. Baja: PolyákCsepregi, Viszmeg, Orbán, Goretich G.- Barna, Goretich K. (Szentmártoni), Czifra (Babó), Szabó- Koch, Földvári. Edző: Raffai Rudolf. Az 53. percben Huszti 25 méteres lövését tornázta ki a jobb felső sarok elől Pólyák. A 72. percben a Pólyákról kipattant labda Kovács elé került, a középpályás középre gurított, és Lacza 5 méterről a kapu közepébe lőtt. 1-0. Alacsony színvonalú, eseménytelen mérkőzésen csak az utolsó percekben volt igazi játék. Jók: Taba, Prantner, Benedeczki, Pokorni, illetve Koch, Csepregi, Földvári. Zerzja József PVSK-Pécs ’96 FC- 11FC Szekszárd 1-1 (1-1) PVSK pálya, 400 néző. V: Mohai. PVSK: Herczog- Lajos, Miklós, Török- Balázs (Porics), Tallósi, Fülöp, Róth, Lehota (Lieber)- Rózsahegyi, Kaszás (Koleszár). Edző: Ti- hanyvári László. UFC Szekszárd: Blazsó- Kasza (Kiss), Fehér, Kvanduk, Horváth J.- Mészáros, Tóth, Dienes, Vesz- tergombi (Berényi)- Köllő, Pusztai. Edző: Teszler Vendel. A 13. percben a vendégvé- dők hibájából Lehota Kaszás elé ívelt, a csatár elhúzott a bal oldalon, és 12 méterről élesen a bal sarokba lőtt. 1-0. A 38. percben Kvanduk pontos szabadrúgását Köllő fejelte a jobb alsó sarokba. 1-1. Közepes színvonalú mérkőzésen a harcosan, taktikusan játszó vendégcsapat megérdemelten szerzett pontot a sok hibával futballozó listavezető otthonában. Jók: Miklós, Lehota, Kaszás, illetve Mészáros, Horváth J., Vesztergombi, Köllő. Sallai József Dombóvári FC-Ariel Műszaki AruházláncBalatonleUe 1-3 (0-2) Dombóvár, 400 néző. V: Berki. Dombóvár: Szabados- Both (Bódis), Vámosi, Péter- Ötvös, Szűcs, Kovács R., Horváth Á., Kiss I. (Varga)- Kovács P., Jakab. Edző: Lanczki Gusztáv. Balaton- lelle: Majzlinger- Kiss L., Kenéz, Kórodi, Kolovics- Himics, Kalmár, Bene (Mila- vecz), Somogyi- Molnár, Szondy. Edző: Kenéz István. A 30. percben Kovács R. buktatta Molnárt a 16-oson belül, a büntetőt Kolovics értékesítette. 0-1. Nyolc perccel később a hazai védők hibáját kihasználva a lábak alatt elcsúszó labdára Molnár csapott le, és a hosszú sarokba lőtt. 0-2. A 65. percben Ötvös ívelt be a jobb oldalról, Kovács P. pedig a hosszú sarokba csúsztatott. 1-2. Egy perc múlva utánrúgásért Szűcsöt állította ki a játékvezető. Két perccel a mérkőzés lefújása előtt egy lesgyanús szituációt követően Szondy talált a hálóba. 1-3. Nagy iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó együttes nyert. Jók: Vámosi, Kiss, illetve Majzlinger, Kenéz, Kalmár. Varga László Dunaföldvár-Pécsi Postás 0-1 (0-0) Dunaföldvár, 200 néző. V: Pecsét. Dunaföldvár: Tóth- Cséza, Szabó, Lengyel, Tő- kési- Huber (Csizmadia), Boncz, Halász (Fehér), Udvarias- Tárnái, Hajpál (Varga). Edző: Tímár Dezső. Pécsi Postás: Horváth- Éles (Jor- danov), Nagy Gy., Papes, Berta- Élő, Kiszely, Takács L., Kovács (Csordás)- Vesz- sző, Takács G. (Kaiser). Edző: Csordás István. A 67. percben Élő lépett ki a lesre játszó védők közül, és 12 méterről a k„pu közepébe lőtt. 0-1. MásoHik félidei jobb játéka alapján megérdemelten vitte el a három bajnoki pontot a pécsi együttes. Jók: Hajpál, Tőkési, illetve Nagy G., Papes, Élő. Tóth Balázs További eredmények: Barcs-MÁV NTE 0-0, Mar- cali-Kaposfüred 1-0. Ifjúsági eredmények: Dombóvári FC-Balatonlelle 5-0, Mohács-Bátaszék 2-0, Paksi SE-Baja 0-0, PVSK-UFC Szekszárd 0-2, Balatonföldvár-Bonyhád 1-1, Dunaföldvár-Pécsi Postás 0-4. NB 1, 20. forduló Zalaegerszeg-Diósgyőr 4-1 (4—1). Zalaegerszeg, 11000 néző. V: Hanacsek. G: Casoltan 2, Kámán, Arany, ill. Kákóczki. Kiállítva: Farkas J. (Diósgyőr) a 36. percben. Kispest HFC-Gázszer FC 2-0 (1-0). Bozsik-stadion, 3000 néző. V: Tóth V. G: Má- tyus, Bárányos. Győr-ÚTE 1-1 (0-0). Győr, 15 000 néző. V: Vágner. G: Fodor, ill. Herczeg. Kiállítva: Kvasz (ÚTÉ) a 62. percben. Videoton-Siófok 2-3 (1-1). Székesfehérvár, 2500 néző. V: Kurmai. G: Vancsa, Róth, ill. Szabó Z., Bimbó, Pest R. Békéscsaba-BVSC 0-1 (0-0). Békéscsaba, 3500 néző. V: Vad. G: Rósa (11-esből). Kiállítva: Balog a 63., ill. Csiszár a 35. percben. Vasas-Vác FC 1-2 (0-2). Fáy utca, 1500 néző. V: Hajdó. G: Váczi, ill. Vojtekovszki, Füle. Tiszakéeske-MTK 0-0. Tiszakécske, 4000 néző. V: Bede. Kiállítva: Holló (Tiszakécske) a 60. percben. Ferencváros-Stadler 4-1 (1-0). Üllői út, 6000 néző. V: Varga. G: Vincze O. 2, Horváth F„ Miriuta, ill. Lázár M. Debrecen-Haladás 1-1 (0-0). Debrecen, 5000 néző. V: Kiss B. G: Szanyó (1 l-esből), ill. Kovács. Kiállítva: Szanyó (Debrecen) a 76. percben. Férfi kosárlabda NB I Nyert az Atom, sajnos a Szolnok is A szekszárdiak a Siófok ellen folytatják a bentmaradásért Atomerőmű SE- PannonPipe-DAKK 87-60 (46-35) Paks, 900 néző. V: Szlávik, Zsigmond. Paks: Ricks (9/3), Visockas (1.4), Gulyás (18), RAJKÓ (13/9), Monok (2). Csere: MIHÁLY (8). Mun- teán (8), RUTKAI (5/3), Mé- rész (8/3), B'wár.avics (2). Edző: Rezák Lász.é. Debrecen: Varga (8), Ádám (-), HORVÁTH (23/3), Senánsz- ky (2), Kulig (12/6). Csere: Elezovics (7/3), Habuczki (6), Jakab (2), Ónodi-Szücs (-). Edző: Ráthonyi Tamás. Az eredmény alakulása: 4. perc: 13-8, 13. p.: 29-21, 17. p.: 40-31, 25. p.: 60-40, 28. p.: 62-44, 38. p.: 83-53. Kipontozódott: Kulig a 39. percben. Az első félidőben a debreceni Horváth teljesítménye je- ler ett üde színfoltot a mérkőzésen. A legkisebb játékos a mezőny fölé nőtt, nemcsak irányította csapatát, de a vendégpontok 'majd felét is ő jegyezte. A hazaiak gyors indításokkal igyekeztek pontjaikat gyarapítani, de ez csak elvétve sikerült, az utolsó pillanatban mindig ''özbejött egy pontatlanság. Ezen harcmodornak köszönhetően Gulyást is alig foglalkoztatták, Rezák László három perc után pihentette is a válogatott centert. Ezt követően a bedobok kaptak kulcsszerepet a paksiaknál, és a sérüléséből felépült Rajkó élt is a lehetőséggel, remek kosarakat szerzett. A félidő hajrájára Ricks is pontosabbá vált, így tíz pont fölé nőtt a hazai előny. Éordulás után nagyot változott a játék képe, az ASE jelentős formajavuláson ment át. Végre Gulyás is kamatoztatni tudta magassági fölényét, távolról is be-be találtak a hazaiak, így egyre hízott a t Vci előny. Sőt, később már-már nyomasztóvá is vált, hiszen a vendégek hét percen át nem találtak a paksi kosárba. Teljesen összezuhant a vendégcsapat, a már-már kínos gólínséget - ki más - Horváth törte meg, de ekkor már minden eldőlt, az ASE immár felszabadultan, időnként látványosan játszott és a közönség is hamar feledte az első félidő gyengébb produkcióját. Rezák László: — Örülök, hogy Rajkó ilyen jó teljesítménnyel tért vissza sérüléséből, de a többiekre se lehet panaszom, hiszen a csapat egysége, akarása a korábbi sikeres időszakunkat idézte. Ráthonyi Tamás: — Sajnos, csak egy félidőre futotta, addig partiban voltunk a Paks- sal. Amint Horváthot pihentettem „összecsuklottunk”, ma csak ennyire voltunk képesek. ' Medgyesy Ferenc További eredmények: Százhalombatta-Matáv Pécs 78-98, Kaposvár-ZTE 95-82, Albacomp-SZÜV-Szolnoki Olaj 79-80 (!). Női NB I-es rájátszás, elődöntő: Soproni Postás-PVSK Dália-Dalmand Rt. 75-73 (A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.). GYSEV- Ringa-FTC 69-61 (1-0). Az 5-8. helyért: BSE- ESMA-Zala Volán 89-67. (A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0.) Férfi NB I, rájátszó« a 21-28. helyért Péntek este rendezték: TFSE-Autó Techno Szekszárd 72-68 (43-38). Budapest, 150 néző. V: Simó, Feczku. Szekszárd: M!,lei (2), 30VÁN0VICS (14), RUTKAI (17/3), Szűcs (10/6), VÖRÖS (17/9). Csere: Heimann (2), Farkas (5), Varga (1), Mandulás (-), Talabos (-). Edző: Mészáros András. Az eredmény alakulása- 5 perc: 8-9, 10. p.: 12-19, 18. p.: 39-32, 29. p.: 47-49, 32. p.: 56-59, 36. p.: 70-64. Kipontozódott: Miilei a 24. percben.- . Fej-fej melletti küzdelemben teltek az mérkőzés első félidejének percei. A szekszárdiak sok személyi hibával véi .kéz 'k, míg a házigazdák Di.vai és Szántó ponterős játékára építve tartották a lépést a vendégekkel. Az első húsz perc tripladobó versenyét (5-4) a fővárosiak nyerték. Szünet után megrázta magát a Techno, és főleg Bovánovics eredményessége révén átvette a vezetést. A folytatásban a autósoknál mindenki játéklehetőséget kapott, s ezt kihasználva a főiskolások a találkozó utolsó perceiben fordítottak. A keresztbejátszások utolsó fordulójának mérkőzéseit egy időben rendezték, így a találkozó ideje alatt „izzottak” a telefonvonalak, melyek a többi helyszínről „szállították” az eredményeket. A bentmara- dást eldöntő play-off-ban ugyanis nem mindegy, kivel kerül össze a Szekszárd. Az autósok végül is a Siófok együttesével mérkőzhetnek. A három győzelemig tartó párharc első felvonására Siófokon kerül sor, várhatóan március 28-án. (Sólyomvári) Amennyivel Gulyás a védekező kezek fölé, annyival nőtt szombat este az ASE a debreceniek fölé fotó: bakó jenő Női asztalitenisz NB I Győzelemnek örülhettek Tolnán Tolnai SE-Bp. Érdért 10:8. Az első két egyéni fordulót követően 7:3-ra, majd 8:3-ra is vezettek már a tolnaiak. A vendégcsapat azonban egyre inkább játékba lendült, és a mérkőzés hajrájában egyenlítettek (8:8). Az utolsó előtti összecsapáson Wittinger Judit győzött az esélyesebb Mühl ellen, s miután Báli Ibolya is sikerrel vette az utolsó akadályt, így hosszú idő után végre győzelemnek örülhettek a tolnaiak. Németh Zoltán edző gárdája nagy lépést tett NB I-es tagságának meghosz- szabbítása felé. Győztesek: Herczig 3, Majzik 2, Wittinger 2, Báli, a Herczig-Majzik és a Wittinger-Bali pár, illetve Kacsándi 4, Lippai 3, Mühl. Szekszárd SK-Kecske- méti Spartacus 14:4. Kettős párosgyőzelemmel kezdtek a szekszárdi női asztaliteniszezők a kiesés ellen küzdő Hírős város legjobbjai ellen, majd az első egyes kört követően - a pénteki, Postás Matáv II elleni összecsapást szinte lemásolva - 5:l-es vezetésre tettek szert. A folytatásban is a házigazdák irányították a játékot, a vendégek soraiból csak a jó napot kifogó Erdélyi okozott némi „riadalmat”. Sáth Sándor edző tanítványai a megszokottnál ezúttal kissé tompábban játszottak, de az ismét hibátlant produkáló, négy egyéni sikert elkönyvelő Wirth Gabriella vezérletével magabiztosan gyűjtötték be a kötelező győzelemért járó két bajnoki pontot. Győztesek: Wirth G. 4, Lovas 3, Simon 3, Pata 2, a Simon-Wirth, a Lovas-Pata pár, illetve Erdélyi 2, Márkus, Farkas. Tolnai SE-Statisztika- Metalloglobus II 5:13. A papírformának megfelelően a jobb játékerőt képviselő fővárosi együttes magabiztosan nyert Tolnán. A házigazdák jó kezdés (3:2) után nem tudtak lépést tartani a vendégekkel. A tolnai gárdából csak a három egyéni győzelmet szerző Herczig Gabriella nyújtott jó teljesítményt. Győztesek: Herczig G. 3, Majzik, a Herczig-Majzik pár, illetve Nagy K. 4, Bene 3, Kurimay 3, Póta 2, a Bene-Póta pár.