Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
Otthon KAMRATOL A HÁLÓSZOBÁIG Nyolcadik oldal 1998, február l„ vasárnap Szemezőknek áll a világ Flörtiskola, amelynek anyagából a munkahelyen is vizsgázhat Sokan semmit sem tudnak arról, hogy a bensőségesebb, esetleg életre szóló kapcsolatokhoz vezető úton hogyan kell megtenni az első lépéseket. Ezért aztán elszalasztják a legfontosabb pillanatot, és gyakran akaratukon kívül egyedül maradnak. Mindezt neves pszichológusok mondják, akik egyben megfogalmazták az Ismerkedés, a flörtölés néhány - nem csak tizenéveseknek szóló - aranyszabályát Is. 1. A flörtölés a szemezéssel kezdődik: keresse a másik tekintetét, majd nézzen a szemébe két-három másodpercig. 2. Mosolyogjon rá az illetőre, ha visszanevet, nyugodtan közeledhet hozzá. 3. Ha beszélgetésbe elegyednek, ügyeljen arra, hogy ne legyenek hosszú szünetek - azok ugyanis „megölik” a flörtöt. 4. Ne tartson monológokat. Próbálja úgy irányítani a társalgást, hogy lehetőleg mindketten körülbelül egyforma időn át beszéljenek. 5. Fontos a testbeszéd is. Aki sokat nevet, mosolyog, gesztikulál, akinek kifejező a mimikája, sokkal rokonszenvesebbnek hat. Lazán, természetesen üljön, forduljon nyíltan a partnere felé. 6. Éreztesse vele nyugodtan, hogy rokonszenvesnek tartja. Azt sem kell véka alá rejtenie, hogy örülne, ha ismét találkoznának. A pszichológusok egyébként csöppet sem tartják elvetni valónak, pláne tiltandónak a munkahelyi flörtöt. Felmérések seregével igazolják, hogy például a nők jelentős része kifejezett kedveli a kollégák ártatlan széptevését - ez javítja hangulatukat, munkakedvüket. A főnököknek egyenesen ajánlják, hogy bizonyos határokon belül flörtöljenek az alkalmazottakkal, egy-egy bók vagy kedves pillantás földobja a címzettet, jobbítja a légkört. Az sem mellékes, hogy a tapasztalatok szerint minél közvetlenebb a munkatársak, a főnökök és beosztottak viszonya, annál ritkábban fordulnak elő szexuális zaklatások. Dr. Hegyleve, a csodadoktor A hosszú élet titka - a hosszúlépés? Alapos analízisnek vetették alá német táplálkozástudományi kutatók a borokat, s az elemzés eredménye alighanem zene a borbarátok fülelnek. A tudósok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a hegy levének mértékletes, ám rendszeres fogyasztása az egészség megőrzésének hatékony eszköze, s hozzájárul az élettartam növekedéséhez. Dr. Nicolai Worm müncheni kutató meg is fogalmazta: hölgyeknek napi 1-2, férfiaknak 2-3 pohár itóka valóságos áldás a szervezetnek, amely minden korttyal értékes ásványi anyagokhoz, nyomelemekhez, vitaminokhoz, cukrokhoz és savakhoz jut. íme, a tiszta bor erényeinek rövid listája:- gátolja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását, mértékkel fogyasztva a benne levő többféle fenol és alkohol csökkenti a szívinfarktus kockázatát, megelőzi a trombózist Gyógyíthat a hegy leve és kedvezően hat a koleszterinszint alakulására;- segíti az emésztést, szabályozza a gyomorsav és a gyomornedvek kiválasztását, főleg a fehérbornak fertőtlenítő hatása is van, pusztítja a gyomor- és bélfertőzéseket előidéző baktériumokat;- a baktériumok szaporodását gátló, sebtisztító és hegese- dést serkentő hatása révén jótékonyan hat a bőr állapotára;- serkenti a vizeletelválasztást, javítja a vesék vérellátását, gátolja a vesekő kialakulását;- erősíti a szervezet ellenállóképességét az Alzheimer- kórral és az idő előtti emlékezetvesztéssel szemben. A kutatók mindennek alapján egyértelműen állítják: a teljes absztinencia híveinek és a nagyivóknak egyaránt rosz- szabbak az életesélyei, mint azoknak, akik rendszeresen, de mértékkel, azaz napi egy két pohárnyit kortyolgatnak el a hegy levéből. Vagyis van tudományos alapja a régi népi bölcsességnek, hogy „több az öreg vincellér, mint az öreg orvos...” Egyből kettő, kettőből egy Ha rövid a pénzügyi póráz, toldd meg egy ötlettel: elő a régi holmival, varázsolj belőle divatos újat. Vagyis alakítsuk át a régi, megunt egyrészest kétrészessé, a kétrészest pedig egyré- szessé. Akinek van némi érzéke a varráshoz, bátran hozzáfoghat Ilyen egyszerű kis átalakításhoz. Az 1. modell fiatal, karcsú nőknek való kétrészes, amit egyrészes ruhából szabunk, azaz csak kettévágjuk a ruhát. Az aljából lesz a csípőszoknya, felső részéből pedig a mell alá érő top. Az sem baj, ha a ruha nem végig gombos. A felső rész aljára és a szoknya derékvonalára 2 centi széles gumiházat készítünk, ebbe zsinórt fűzünk. Kicsit bővebb legyen a szoknya dereka, hogy csípőre csúsztatva lehessen viselni. A köldök kilátszhat. ÉB m2 Cr&yl ' í.v\ Yá A 2. modell idősebbeknek akár alkalmi ruha is lehet, ha a régi kis kétrészes anyaga például selyem. A kissé karcsúsított fazon mindig divatos, már csak ezért is érdemes a régies, egyenes szabásút átalakítani egyrészes, derékban vá- gottra. A régi felső részt körülbelül 4 centivel a derék alatt vágjuk el, elöl-hátul bekarcsűsítjuk, és összevarrjuk a szoknyával, aminek előzőleg lebontjuk a derékpántját. Az ilyen „testközeli” ruha oldalába cipzárt kell varrni. A maradék anyagból, ami a felső rész aljából leesik, kitelik az öv. Záhonyi Lujza Furfangok Komoly molykártól nem kell tartanunk, ha szárított somkórót kis gézzacskókba varrunk és a fiókokba, a szekrények polcaira, az öltönyök, kosztümök zsebébe szétrakjuk. A házi molyriasztók hosz- szú ideig távol tartják a textíliák kis ellenségeit a ruhaneműtől. Megúszhatjuk szárazon. Télvíz idején - kivált kutyahidegben - eltekinthetünk kutyánk fürdetésétől. A hagyományos tisztálkodási műveletet jól helyettesíthetjük oly módon, hogy szódabikarbónával bedörzsöljük, majd pedig alaposan átkeféljük az állat bundáját. A módszer külön előnye, hogy akkor is szárazak maradunk, ha a „kezelés” után a kutya megrázza magát. Ne habozzunk habozni. Ha folt esik a szőnyeg becsületén: a leggyorsabban elővarázsolható tisztítószer a borotvahab. Késedelem nélkül fújjuk be a szennyeződött felületet, várjuk meg, míg a hab beszívódik, és vizes ruhával dörgöljük át a bepiszkolódott részt. Fafirka. A fa vagy bőr felületére filccel, ceruzával írt monogram vagy egyéb jelzés hamar elmosódik és eltűnik. Időtálló marad viszont az írás, ha izzóra hevített szögfejet használunk. A csípő- vagy harapófogóba szorított szögplajbászt - hosz- szabb szöveg írása esetén - újra és újra izzítsuk vörösre. Fonatozás. A gyakori használat megviseli a nádfonatú székek ülését; szálai megereszkednek, és homorú mélyedést alkotnak. Öntözzük meg forró vízzel a fonatot, majd pedig száradás után egész vékonyan kenjük be valamilyen színtelen, olcsó krémmel. Az ülés visz- szanyeri eredeti formáját, s a beszívódott krém megelőzi a fonat repedezését is. Tojásos topán. A bőrei pő fényesítéséhez kitt nő szer a tojásfehérje Kenjük be vele a szenyV nyeződésektől előzőleg megtisztított felső részt, a tojáspakolást hagyjuk megszáradni, majd ismételjük meg kétszer-háromszor a műveletet. Ha utána puha ronggyal átdörzsöljük, lábbelink olyan fényes lesz, mint új korában. Héj-haj... A citrom és a narancs héja többnyire a kukába kerül, pedig kár érte. Ha ugyanis zörgősre szárítjuk, majd pedig kávédarálóban megőröljük és cukorral elkeverjük, pompás ízesítőt kapunk. Édes sütemények tésztájába, krémekbe, aro- másító adalékként jól felhasználható. í j