Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-06 / 31. szám
1998. február 6., péntek Gazdaság - Műsorok 5. oldal É vente mintegy 300 ezer állatkísérletet végeznek hazánkban. Megdöbbentő szám az is, hogy több mint 3 millió kutyát tartunk. A parlament elé került állattörvény bizonyára megváltozik, hisz mostanáig több mint száz módosító javaslat érkezett A törvény előkészítése csaknem tíz éve tart, s eddig 19 változatban készült el. A legtöbb vitát a kísérleti állatok ■ védelmét taglaló fejezet váltja ki - összegzi az eddigi vitát Radics Katalin, a Természetvédelmi Hivatal osztályvezetője. A radikális elveket valló civil állatvédő szervezetek követelik az állatkísérletek teljes felfüggesztését: szerintük az embernek nincs joga állatokat kísérleti alanyként kezelni. A másik végletet az üzleti szféra képviseli, amely azt hangoztatja: senkinek sincs beleszólási joga a vállalatok tevékenységi körébe, s szakmai-ipari titkokra hivatkozik. A törvénytervezet kompromisszumra törekszik. Állatkísérletet végző munkahelyeken állat- védelmi bizottságok felállítását úja elő, működésüket az Országos Állatvédelmi Bizottság felügyeli. A törvény azt is kimondja, hogy csakis olyan állat- kísérleteket szabad végezni, amelyekre más, állatokat helyettesítő módszerek (például szövettenyészet) nem léteznek, illetve a kísérleti tudományban sehol a vi© Környezetvédelem © Környezetvédelem © Környezetvédelem © Állati sors lágon erre vonatkozó leírások nincsenek. A kínzás tilalma a törvénytervezet leglényegesebb eleme, több - így a gazdasági haszonállatokra vonatkozó - fejezetben is felbukkan. A haszonállatok szállítása ma sok kivetnivalót hagy maga után. Ennek szabályai szigorodnak - elsősorban az állat kínzásának elkerülése végett. Tilos állatot kényszertakarmányozásra fogni, természetellenes és önpusztító tevékenységre szoktatni. Kivételt jelent a házi libatolltépés valamint a kacsák és a libák házi tömése. A haszonállat levágás előtti kábítása szintén kötelező lesz. Ha a levágott állat tüdejében utóbb vizet találnak, nem kétséges a törvényszegés. A kutyák a hobbiállatok kategóriájába tartoznak. A törvény általános elveket fogalmaz meg védelmükben. A vérebtartás tilalmát - amit a nemrég napvilágot látott belügyminisztériumi rendelet megfogalmaz - nem mondja ki konkrétan, csak a veszélyes állatok kategóriájában utal rájuk. A jövőben az önkormányzatoktól függ a veszélyes állatok tartásának részletes szabályozása, amit a törvény kihirdetését követő 90 nap után végrehajtási rendeletben kell rögzíteni. Az önkormányzati jegyző ellenőrzi a kutyatartás körülményeit, s ha azok elfogadhatatlanok, akkor a kutya elkobozható vagy a tulajdonos költségén állatotthonba „utalható”; mindemellett az elal- tatás lehetősége sincs kizárva. <jtk) ZÖLD HÍREK A Mitsubishi tokiói anyag- tudományi intézetében olyan űtburkoló anyagot fejlesztettek ki, amely magába szívja és ártalmatlanítja a környezetszennyező anyagok egy részét. A betonlemezeket egy centiméteres ti- tán-dioxid, zeolit és homok keverékéből álló réteg bontja. A zeolit megköti a nit- rogén-oxidot, amit aztán a titán-dioxid a napenergia felhasználásával ártalmatlan sókká alakít. A kínai naptár szerint 1998 a tigris éve. A genfi székhelyű Vadvédelmi Világalap követeli, hogy ez az év tényleg e veszélyeztetett állaté legyen, s maga is egymillió dollárral járul hozzá a faj védelemhez. Az idei enyhe tél felbontotta a Keleti-Kárpátokban élő medvék életritmusát. Hideg és hó híján nem tudják nyugodtan aludni téli álmukat, kóborolnak és megdézsmálják a vaddisznók számára kikészített élelmet. A lengyel Kárpátokban 60 medve él. A szokásosnál több költöző madár érkezett északról a szegedi Fehér-tóra. A vadludakat és récéket néhány ritka faj is elkísérte. A Spitzbergákon élő apácalűd, illetve a vörös nyakú lúd először fordul elő a tavon. Vállalkozási övezetek előnyökkel Az úgynevezett vállalkozási övezetbe való bekerülés számos gazdasági előnyt jelent: adómentességet vagy adókedvezményt. Még sok a vitatott kérdés az övezetek kijelölésében, az azonban tudható, hogy a tervezetben megjelölt régiók gazdasági mutatóik alapján legalább 5-6 éves lemaradásban vannak. A vállalkozási övezetek kijelölésével kapcsolatos előterjesztés után komoly vita alakult ki - tudtuk meg Baja Ferenc környezetvédelmi minisztertől az Országos Területfejlesztési Tanács ülését követően. A tanácstagok többsége úgy véli, hogy az országos területfejlesztési koncepcióban szereplő kijelölést kell alapul venni az övezetek meghatározásánál. Ebben 11 térséget jelöltek ki, az azonban már bizonyos, hogy a vállalkozói övezetek száma csak hét lesz - tájékoztatta lapunkat Farkas Károly, az Országos Területfejlesztési Központ régióigazgatója. A tárcaközi egyeztetés során pontosítják a hét övezet (Salgótarján-Bá- tonyterenye, Ózd-Putnok, Mohács-Baja, Makó, Zemplén, Berettyóújfalu, Barcs) területét illetve határát. A tervezet februárban kerül a kormány elé. A vállalkozási övezetbe tartozás a vállalkozóknak számos kedvezményt jelent, például személyi jövedelemadó-kedvezményt, társaságiadó-men- tességet és a beruházások utáni amortizációs kedvezmény igénybevételét. Az övezetbe csak fejlett, környezetkímélő technológiájú tevékenységek települhetnek. Ez egyben lehetőséget ad korszerű ipari parkok létesítéséhez is. A vállalkozási övezetek kialakításakor ma már az Európai Unió tagországainak gyakorlata is mérvadó. Ennek alapján az OTT elsősorban az országos átlagot 30 százalékkal meghaladó munkanélküliséget és az egy főre jutó GDP átlagánál 30 százalékkal kisebb jövedelmet veszi alapul az övezetek kijelölésénél. A tervezetben szereplő régiók gazdasági mutatóik alapján legalább 5-6 éves lemaradásban vannak. A külföldi befektetők által kevésbé ismert határ menti térségek szintén előnyt élveznek a kijelölésnél. (csernyánszki) Használt hűtőgépek helye Európai színvonalú hűtőgép bontó-mentesítő üzemet avatott fel Törökszentmiklóson Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter. A 87 millió forintos beruházáshoz a Központi Környezet- védelmi Alap (KKA) 21 millió forinttal járult hozzá. Bárki behozhatja hozzánk „szemétdombra” szánt hűtőjét. Bontását és újrahasznosítását környezetkímélő módon oldjuk meg - tájékoztatta lapunkat Reiff Aladár, az Elektrolux Lehel Hűtőgépgyár mentesítő üzemének vezetője. - A gép anyagait nyolc kategória szerint szétválogatjuk, amelyek közül hetet újrahasznosítunk. A részleg két éve foglalkozik a hűtőgépek begyűjtésével, de a beszállítóknak cserébe eddig adott 700 forintos támogatás miatt a gyűjtőakció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A KKA mostantól kezdve minden hűtőgépért 2700 forintot fizet a gyűjtőnek. Az újrahasznosítás költségét - gépenként 1500 forintot - szintén a KKA állja, de csak magánszemélyek esetében. Egyéni vállalkozók, jogi személyek, gt.-k ezt a támogatást nem vehetik igénybe. A gyűjtés java részét a Lehel végzi - mivel a cég adja el az összes hűtőgép 80 százalékát -, elsősorban az üzletekben meghirdetett csereakciók keretében. A 2000-ig szóló programban remélhetőleg évi 50 ezer hűtőgép újrahasznosítására lesz lehetőség. Hazánkban több mint 4 millió hűtőszekrény üzemel a háztartásokban. Évente 200 ezer új gépet vásárolunk, s mintegy 30-50 ezret selejtezünk ki. Á szétszerelő üzem címe: Török- szentmiklós, Kossuth Lajos u. 253. Cs. J. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 192/44. 10.05 Família Kft. (ism.) 10.40 Civil kurázsi (ism.) 1 J.ÍSSavannah 13.55 Öten a szigeten 13/4. 14.25 Martin Chuzzlewit 6/5. 15.25 Bor és hatalom (ism) 15.55 Ficánkoló (ism.) 16.05 Kisokos 16.30 Űrgammák 17.00 Gyerekszoba 17.15 Évgyűrűk 17.45 Körzeti híradók 18.05 Ablak 19.05 Családi csetepaték TV2 6.00 Nemcsak egy mozi 6.25 Jelkép-kalendárium 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.15 Szerencsekerék 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Megdumáljuk 15.50 Organikus narancs 18. 16.15 Remington Steele 44. Í7.05 Marienhof 83. 17.30 Csupa-csupa élet 84. 17.55 Az Acapulco-öböl 86. 18.25 Szerencsekerék 19.30 Gazdagok és szépek RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.30 Borostyán (ism.) 10.30 Dragon Ball (ism.) 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 13.10 Randevú Edittel 13.30 Borostyán 40. 14.30 Klip Klub 15.00 Rajzfilm Klub 16.15 Sweet Valley 73. 16.40 Knight Rider 24. 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest51. 18.55 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz 19.55 Meri vagy nem meri? DUNA TV 8.55 Váltó (ism.) 9.35 Cyrano és D'Artagnan (fr.-ol.-sp. film, ism., 1962) ff.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Talpalatnyi Zöld (ism.) 13.20 Operamesék - A denevér 14.15 A fizika kultúrtörténete 15.15 Fehér éjszakák 16.35 Virtus 17.05 Brúnó kalandjai 17.30 Rupert maci kalandjai 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Az Olsen banda nem adja fel (dán film, 1979) 105’ MTV 2 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7. íőVilágKép (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 „Az ég a bátrakat szereti” 11.55 Gyógyuló gyermekszívek 13.40 Öt perc tőzsde 14.00 Derrick (ném. sor.) 60' 15.00 Repeta 17.30 Zöld bolygó 17.50 Mixi-Tipp 18.00 Az Onedin család 18.30 Alpok-Duna-Adria 18.55 Kéménymesék (ism.) HBO 5.30 Sztárközeiben: Kathleen Turner 6.00 Pocahontas 7.00 Kung-fu (amerikai sor.) 8.05 Ace Ventura (amerikai vígjáték) 91' 9.40 A kis hercegnő' (am. családi film) 94’ 11.45 Hazajárók (amerikai vígjáték) 91’ 12.50 Zöld szója (am. sci-fi) 14.30 Mennyei örömök klubja (am. dráma) 16.45 Első' állomás, Las Vegas (am. vígj.) 92’ 18.25 Mennyi? 30! 19.00 Kung-fu (am. sor) 60’ 20.00 Savannah (ism.) 20.45 Exkluzív 21.10 Jeanne Moreau (francia portréfilm) 52’ 22.00 Kenő 22.05 Hírek 22.10 Aktuális 22.40 Capone (amerikai film, 1975) 0.15 TeleJazzPódium 1.05 Híradó 19.55 Kifutó (zenés műsor) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cinikus hekus (am. film, 1990.) 131’ Fsz.: Jaké Gittes - Jack Nicholson, Jaké Berman - Harvey Keitel, Kitty Berman - Meg Tilly, Lillian - Madeleine Stowe 1.15 Hajnaltól napestig 1.35 Jó estét, Magyarország! 20.00 Piszkos alku (am. film, 1986) 97’ Fsz.: Arnold Schwarzenegger, Kathryn Harrold 21.40 Gyilkos sorok 13. Fsz.: Angela Lansbury 22.30 Terhelő bizonyíték (am. film, 1994) 91’ Fsz.: Kate Jackson, Dean Stockwell, John Shea 24.00 Fókusz (ism.) MTV1, 22.40 Capone. A 20-as évek Chicagójában került előtérbe egy fiatalember, a fehérgalléros bűnözés megteremtője: AI Capone. tv2,23.00 Cinikus hekus. Jaké azzal bíz meg egy magánnyomozót, hogy kövesse a felesége minden lépését... A film a Kínai negyed folytatása. RTL KLUB, 22.30 Terhelő bizonyíték. Sandra egyedül neveli gyermekét. Új állása biztonságot és nyugalmat ígér, ám ez csupán a látszat... TV 3 15.30 Annié királyi kalandja (amerikai film, 1995) 17.15 Creme 21 17.45 Hegylakó 73. 18.45 Hír3 19.15 Melrose Place 14. 20.15 A balfácán 1. 20.45 Interjú a vámpírral (amerikai film, 1994) 23.00 Hír3 (ism.) 23.25 Hegylakó (ism.) szív tv 16.00 Hogyan növekednek? 16.30 RPS- News 17.00 Őrangyalok 3. 19.00 Egészségmagazin 19.30 Hogyan növekednek? 20.00 A természet világa 1. 21.00 Pengeélen (amerikai thriller, 1994) 23.00 „Párosán szép...” 23.30 Emmanuelle 17. 24.00 Éjjeli műszak (am. film) MSAT 14.15 Parti sétány, Ausztrália 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.10 Harcművészek 18.00 Benny Hill (sor.) 18.30 A hekus (n. sor.) 19.30 Poirot (angol sorozat) 20.30 Farmerháború (amerikai krimi) 108’ 22.10 Electric Blue (ism.) 23.10 Halálos háromszög (ism.) 20.05 Közép-európai magazin 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 2J.30Tudósítás a XXIX. magyar filmszemléről 21.45 Csinibaba (magyar film, ism.) 98’ 23.25 Híradó 23.55 Jazzperanto (ismétlés) 0.35 Lidércfény (francia film) FF 103’ 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Legenda és valóság Izland, a titokzatos sziget 20.45 MTV+ 20.55 Magyarok cselekedetei (ismétlés) 21.00 Magyar Ház 22.00 Senkiföldje (magyar film, 1992) 23.40 Időjárás- és hójelentés 23.45 Mélyvíz 20.00 A csalás gyönyöre (magyar filmdráma) 96’ 21.40 Sztárközeiben: Joe Pesci 22.05 Gyilkos vér (amerikai thriller) 90’ 23.35 Megbélyegezve (am. történelmi dráma) 132’ 1.45 Elsodorva (am. filmdráma) 105’ 3.30 A bizalom ára (amerikai akciófilm) 101’ HELYI TEVE-, RADIO- ES MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 16.00 Képújság. 18.00 Biztonsági Zóna. 20.00 Szív Tv. POP TV 6.00 Zenés ébresztő. 6.30 Vekker. 22.00 Éjszakai műszak. 23.00 POP TV Mozi: Ne bízz senkiben. Szekszárdi VTV 7.00 VTV Híradó. 7.25 Agro-lnfo. 8.00 VTV Híradó. 8.25 Hobbi Magazin. 8.55 Mozaik (01.30). 9.30 Paksi Blues: Heaven Street Seven. 10.25 Félelmetes társaság (amerikai film). 12.10 Képújság. 17.45 Hobbi Magazin. 18.10 Agro-lnfo. 18.45 Esti Mese. 19.00 VTV Híradó. 19.25 Mozaik (közéleti magazin). 20.00 Mérgezett szívek (amerikai film ’96). 21.35 VTV Híradó. 22.00 Mozaik. 22.35 VTV Híradó. TelePaks VTV 17.00, 19.55 Paksi Képeslap. 17.05 Gombóc mese. 17.30 Telemozi. 18.10 Múltidéző. 18.15 Város Kör-kép. 18.45 Paksaméta. 19.00, 21.00, TelePaks Híradó. 19.30 Hírújság. 20.10 Celeste 172/43. 21.10 Ma este: Befejezetlen álmok (amerikai film). 22.30 Műsorzárás. RÁDIÓ Alisca Rádió 6.30-7.30 Helyi hírek, útinform, traffipax. 7.00, 8.00,10.00, 12.00 Hírek. 7.40 Évfordulónaptár. 7.50 Bűnügyi krónika. 8.00-13.00 Napközben. Benne: 8.40 Programajánlat. 8.50 Állásajánló. 9.10 A Nap híre. 10.20 Egyensúly. Rádió Antritt 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, .19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Tarka-barka. 15.40 Útinform. 16.35-17.00 Pergő filmkockák. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 01.00 Műsorzárás. 13.00- 21.00 között névnapló, reklámok. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! 9.30-16.00 Mindent bele! Közben: 11.03 Délen innen-Délen túl. 16.00 Hírek. 17.00 Hírek. 17.03 Pop-rock. 18.00 Hírek. 18.03 Pop-rock. 19.00 Hírek. 19.03 Kívánságműsor. 19.55 Hírek. Fortuna Rádió Paks 8.00, 9.00, 10.00, 12.00, 15.00, 16.00. Hírek, időjárás. 13.30, 17.30 BBC-hírek. 12.00-13.00 Fortunamix. 15.30 Kultúrális ajánlóműsor. 16.15 „Kukucs". 18.30-19.00 PolyGram Kiadó ajánlata. 19.00-20.00 Péntek esti őrület. Joker Rádió Dombóvár 6.00 Műsorkezdés. 7.00 Hírek. 7.10 Sport. 8.0(1 Hírek. 8.30 Évfordulók. 9.15 Kulturális ajánlat. 9.30 Soros hirdetések. 10.00. 12.00.14.00 Hírek. 11.00 Telefonos játék. 11.45 Joker Büfé. 14.45 Telefonos játék. 15.00-18.00 IG. 17.40 Ügyeleti hírek. 18.50 Sporthírek. 19.00 Nosztalgia műsor. 20.00 Műsorzárás. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.45 A régió hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 BBC-hírei. 8.00 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00- 10.00 Szolgáltató magazin. 10.00-11.00 Kulturális kitekintő. 11.00-12.00 Zenés kívánságok. 20.00-21.00 Na maternjem jeziku. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Flubber. (15.30, 17.30, 20.00). Kisterem: Kinek a papné. (17). Filmklub (19.00). Paks, Művelődési Központ: Breakdown - A félelem országűtján (19.00). A