Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-05 / 30. szám
/ •• •• __ •• F EBRUAR 5. CSÜTÖRTÖK / Köszöntjük AGOTA és INGRID nevű olvasóinkat. Névnapok története: Ágota: Görög eredetű név, jelentése: jó. Virága: fokföldi ibolya. A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Ágota vértanűnő, akit 250-ben hitéért kivégeztek. E napon született 1848-ban Joris-Karl Huysmans francia katolikus író, filozófus, 1877-ben Nagy Endre konferanszié és 1883-ban Nagy Lajos író, publicista. Hajdan. Február ötödikén 110 éve, 1888-ban megkezdte működését Szekszárdon „a központi járás egyedüli jogosított, hatóságilag engedélyezett közvetítő és cselédszerző intézete” Baneth Adolf vezetésével. 105 éve, 1893-ban a Tolnavármegye Cigányösszeírás Őcsényben címmel közölt érdekes adatsort: a belterületen három lakásban heten, a Rétfarka dűlőben 19 kunyhóban 88-an, másutt a határban nyolcán laknak, 21 teknővájó, 20 teknőkereskedő, hat zenész és napszámos, egy fúrókészítő és lókupec, egy kártyavető, három kéregetésből él. 100 éve, 1898-ban a Bátaszékről keltezett Ipariskolánk című cikkben írta a Szekszárd Vidéke: „türelmünk fogytán van”, s országos botrányt ígért. A napi igék: Katolikus: lKir. 2,1-4.10-12. IKrón. 29,10-12. Mk. 6,6-13. Református: Hós. 2,16-25. Jn. 9,1-12. Evangélikus: 2Móz. 24,1-2.9-18. Ef. 2,1-10. Ortodox: lKor. 6,1-10. Mk. 5,24-34. A Nap kél 7.06 órakor, nyugszik 16.51 órakor. A Hold kél 11.48 órakor, nyugszik 1.47 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -64 cm, Paks 52 cm, Dombori 66 cm, Árvízkapu 462 cm. A Sió Palánknál 184 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztői Árki Attila. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342—618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Új számítógép a hármas iskolának. A Szekszárdi Babits Általános Iskoláért elnevezésű alapítvány javára az elmúlt évben több mint 376 ezer forintot fizettek be szülők, illetve pedagógusok, hozzátartozók. A pénzből a napokban vásároltak egy számítógépet scanerrel (képolvasóval), szoftverekkel, illetve hangfallal és mikrofonnal kiegészítve. A korszerű technika a jelenlegi gépparkot gazdagítja. A gyerekek informatika órákon, illetve szakkör keretében dolgoznak a gépen. Képünk a harmadik osztályosok informatika óráján készült. (pt) * Kivégzés az Egyesült Államokban A nagy nyugati demokráciák közül az Egyesült Államok az egyedüli, amely ma is kitart a halál- büntetés mellett - emlékeztet a dpa hírügynökség azzal kapcsolatos kommentárja, hogy a texasi Huntsville börtönében szerdán hajnalban kivégezték a 38 éves Karla Faye Tuckert, az első nőt a polgárháború óta. A Legfelsőbb Bíróság 1976 júniusban alkotmányosnak minősítette gyilkosságért halálra ítéltek kivégzését. Azóta az Egyesült államokban 436 elítélt halt meg méreginjekciótól, villamosszékben, gázkamrában, akasztófán vagy kivégző osztag előtt. Karla Faye Tucker kivégzésével megdőlt az a tabu, amely szerint nőket csak egészen ritkán végeznek ki. Jelenleg 3365 elítéltet tartanak fogva a különböző börtönök siralomházaiban, köztük 47 nőt. MEGHÍVJUK 2 óra ingyenes ANGOL nyelvtanulásra! Próbálja ki mennyire hatékony! Időpontja: február 7., szombat, 10 óra. LITE Nyelviskola SZEKSZÁRD, Augusz I. u. 9-11. Szakszervezetek Háza 4/408. Tel.: 74/411-311/106. Sírba vitte a lottót? Ki akarnak hántolni az örökösei egy 76 évet élt spanyol öregmebert, mert úgy vélik, hogy egy nyertes lottószelvénnyel együtt temették el. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a szelvény 5 millió pezetát (33 ezer amerikai dollárt ér), s már tűvé tették érte a múlt hónapban infarktus miatt elhunyt házát. Mivel nem bukkantak a lottóra, s mivel közben eszükbe jutott, hogy a szerencsétlen nyertest abban a ruhában temették el, amelyet a szelvény vásárlásakor viselt, nagyon bíznak a kihantolásban. Ha még azután sem kerülne elő a szelvény, akkor az örökösök be fogják perelni a temetkezési vállalatot, élén a halottas kocsissal. A rokonok szerint ugyanis a mennybe csak nem vitte magával a lottót a szeretett bácsi... ZENECA HUNGARY Kft. A ZENECA HUNGARY Kft. a magyar mezőgazdaság növényvédelmét hosszú idők óta igyekszik kiszolgálni. Ebben a nagy versenyben a mai napon is egy dél-dunántúli tanácskozást rendez Hőgyészen, ahol a szakmai információk legújabb eredményeit adja tovább a szakembereknek. A HÁROM TESTŐR Legjobban védi a kukoricát és pusztítja a gyomot. A két ace- toklór tartalmú Trophy és at- razinos kombinációja a Tro- pazin 660 SC szelektivitása minden áru- és siló kukoricában. vetés után és 2-3 leveles állapotban egyaránt kipermetezhető. A csemege- és hibridkukoricában felhasználási engedélyét (szögcsíráig) a kiváló vízoldékonyságú (dik- lormid) védőanyag biztosította. A szer II. kategóriájú, a vásárlást zöldkönyvvel ez nagymértékben elősegíti. Használatának előnye: Rendkívül hatékony a legtöbb magról kelő egy- és kétszikű gyomfajok ellen (muharfélék, disznóparéj, parlagfű, csattanómaszlag, stb.). A Trophy 2- 3,0 l/ha, a Tropazin 660 SC pedig 3-5 l/ha dózisban 2-300 l/ha permedében kijuttatva használható fel. A TŰZOLTÓ A Mikádó kiváló védőhatása miatt a silókukoricától a csemegéig egy olyan kukorica gyomirtószer, mely a kultúrnövény bármely fejlettségi állapotában kipermetezhető. Ezért jó eredményt lehet elérni 1-1,5 l/ha dózisban a kukorica felülkezelésében. A későn kelő minden kétszikű, és szinte a teljes egyszikű (kivétel a fenyércirok) palettát önállóan is irtja. A további gyomirtószerek jól ismertek, így a Racer, a Region napraforgóban, a kétszikű kultúrákban gondnélkül felhasználható Fusilade. A FOLYÉKONY KAPA... A műveletlen területek, kerítések, sírkörüli felhasználása és a tarló kezelésen kívül legfontosabb területe az ültetvény és szőlő^gyomirtása. MAS ... azért mert jól irtja a szulákot, a betyárkórót és a nádat is, mindezt maximum 5 1/ha dózisban. Természetesen totális gyomirtó hatása a teljes gyompalettát elpusztítja. Figyelni kell a fiatal, 2-3 éves ültetvényekre, és a kultúrnövény zöldrészére se jusson! OLCSÓBBAN, MINT 1997-BEN! A gyümölcsök és szőlők egyik vezértermékei közé tartoznak a rovarölő és a gombaölő Alacsony áruk és hatékonyságuk mellett egy-két plusz még: A Karate 2,5 EC nagy előnye mind a gyümölcsösben, szőlőben és zöldségben, hogy rövid az élelmezésegészségügyi várakozási ideje (pl. az uborka 3 nap után szedhető). Nem csak rovarölő, hanem szőlőben a levélatka nyárvégi nemzedéke ellen is jó eredménnyel alkalmazható, így dupla védelmet ad a molyok és az atkák ellen. Az Anvil alacsony dózisa (0,2 l/ha) és ára, valamint jó kombinálhatósága (Thiovit, Kumulus, Karathane) biztos lisztharmat elleni védelmet ad szőlőben, és kaptán típusú kontakt készítményekkel a meggymonília és más csonthéjas betegségek ellen. A szerek minden nagy- és kiskereskedelmi forgalmazónál megvásárolhatók! (26729) C- \ 7 Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszómmol, mely szerepel o kiodó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető számláján. Hetente kisorsolunk egy egy előfizetői kódot, amelyből noponta hétfőtől péntekig egy egy számot közreadunk. Amennyiben o kódszóm pénteken megegyezik előfizetői kódjóvol, Gerjeniek közül Öné az ajándékkönyv! Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt F. tér 3. 1:415-468. Kakasdiak közül Öné az ajándékkönyv! Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt F. tér 3. 1:415-468. Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt E tér 3. 1:415-468. Olvastam írta: F. Kováts Éva Embertelenül T Túsz kocsi gázolt keresztül egy baleset öt áldozatán egymás [T után, míg végre egynek a vezetője hajlandónak mutatkozott megállni és elzárni a további forgalom útját. Az eset az elmúlt héten történt, a főszerepet egy Mercedes játszotta, melyet egy 21 éves lány kért kölcsön a barátjától. Hogy ki vezette az autót és milyen sebességgel, azt nem tudni, ami biztos, a kocsiban öt fős társaság ült és egyik szórakozóhelyről tartottak éppen egy másik felé, amikor egy átszeli fának ütköztek. Tisztázatlan, hogy az öt fiatal közül hányán voltak életben, amikor az ütközés ereje az országút betonjára sodorta ókét. Ekkor vette kezdetét ugyanis a második „felvonás", amikor az úton heverő fiatalokon segítségnyújtás helyett átrobogtak az autók. Mire a riasztott mentők a helyszínre érkeztek, a szétroncsolt testek közül már csak egyben találtak életet. A rendőrség azonnal nyomába eredt a felelőtlen autósoknak, hármat perceken belül elfogtak, ők az éjszaka sötétjére hivatkoztak, de ez az égő reflektorokra való tekintettel nem szolgált mentségül a példátlan embertelenségre. Vigasztalásként talán csak annyit, hogy mindez most az egyszer nem nálunk, hanem Ausztriában történt. 'Újrahívható! Herczeg Kata~ asztrológus vonala Kos A 06-90-330 501 Bika & 06-90-330 502 Ikrek K 06-90-330503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán IS 06-90-330 505 Szűz £ 06-90-330506 Mérleg 06-90-330 507 Skorpió ífc-. 06-90-330 508 Nyilas m 06-90-330509 Bak m 06-90-330 510 Vízöntő A 06-90-330 511 Halak m 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft Audi«« 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 ft +Áfa/ perc ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A megyétől délre vonuló ciklon felhőzete érinti a térséget, ezért ma napsütésre nemigen van kilátás. Gyakran lesz borult az ég, helyenként hó- szállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A csúcshőmérséklet 1 és 3 fok között alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 2 Paks: Siófok: 2 Pécs: Szekszárd: 2 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Országunktól délre egy mediterrán ciklon halad el, mely lényeges változást nem okoz időjárásunkban, de felhőzete időnként benyúlik déli megyéink fölé. Ma az ország nagy részén napos idő várható, csupán kevés helyen marad ködös a levegő. A déli, délkeleti országrészben ugyanakkor gyakran lesz felhős az ég és ott néhol kisebb havazás is előfordulhat. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke -2 és +3 fok között alakul, ami megfelel az átlagosnak. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Elsősorban a hajnali, reggeli órákban követel az időjárás fokozott figyelmet az utakon. Ekkor jeges, síkos útszakaszokra kell számítani, helyenként mindez rossz látási viszonyokkal is társul. Délen melegfronti hatás várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 1 Fertő-tó: 0-1 Duna: 0 0 0-2 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 10-20 Velencei-tó: 15-25 Fertő-tó: 10-20 Paks: 10-20 Pécs: 10-20 Mohács: 10-20 15-25 15-25 15-25 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.