Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-21 / 44. szám
Öreg rádió, vén rádió hátán Amikor a gyűjtőszenvedély kitör, sőt a család egészét megfertőzi Tizennégy évvel ezelőtt Forgó György és családja még nem is sejtette, hogy milyen változásokat hoz majd mindannyiuk életébe egy használtcikk-pia- con vásárolt, öreg rádió. Azóta ugyanis a családfő szenvedélyes gyűjtővé vált. A régi készülékekből csupán a lakásban mintegy száz darabot „dédelget”, de a padláson és a kerti fészerben is legalább ugyanennyi lapul. Ez is Amerika Lehet-e valaki fehér, ha fekete? Vita a miniszoknya körül A Csulalongkom-egyetemen, Thaiföld legrégebbi és legrangosabb felsőoktatási intézményében heves vita robbant ki a tantestület és a gyengébb nemhez tartozó diákok között a miniszoknya viselése körül. A rövid szoknya ellenzői, akik az erkölcs védelmezőiként léptek fel, hetekig kampányoltak a hosszabb szoknya érdekében az egyetem területén. „A miniszoknya viselése sérti az egyetem tekintélyét” - olvasható transzparenseiken. A diáklányok azonban a jelek szerint nem hagyják magukat. „Az egyetemnek inkább azzal kellene törődnie, hogy mi van a fejünkben, ahelyett, hogy arra koncentrálna, mi a helyzet nálunk deréktól lefelé” - hangoztatta a diáklányok képviselője újságírók előtt. Az egyetem fegyelmi bizottsága azzal fenyegetőzött, hogy aki a tilalom ellenére miniszoknyát visel, annak a jövőben rosszabb jeggyel kell számolnia - magaviseletből. Vajon mit szólnának az erkölcsök szigorú csőszei egy ilyen lenge öltözék láttán? Verne hősét utánozza a két pilóta Start márciusban: 80 nap alatt a Föld körül Éppen 125 esztendővel ezelőtt, 1873-ban jelent meg Verne Gyula izgalmakban bővelkedő regénye, a 80 nap alatt a Föld körül. Emlékeztetőül: egy vállalkozó kedvű angol űr, Phileas Fogg fogadott klubjának tagjaival, hogy 80 nap alatt megkerüli a Földet. A fogadást persze megnyerte - de milyen áron! Mr. Fogg két földije, Brian Milton (55) és a nála tíz évvel fiatalabb Keith Reynolds - hivatása szerint berepülőpilóta mindkettő - elhatározta, hogy ultrakönnyű repülőgépével ugyancsak 80 nap alatt körberepüli a Földet. A pontosan megtervezett, 39100 kilométeres út kiinduló- és végpontja persze London. A pilóták március végén indulnak és június végén szeretnének visszaérni a Temze-parti világvárosba. A csaknem három hónap alatt 25 ország fölött repülnek majd el - átlagosan 610 méter magasban. A vállalkozáshoz egy különösen könnyű, egymotoros, nyitott (tehát pilótafülke nélküli) gépet használnak - olyat, mint amilyennel 1924-ben amerikai katonai pilóták 175 nap alatt repülték körbe bolygónkat, és tartják máig világrekordjukat. A Milton-Reyxnolds-páros Pegasus Quantum 912 típusú gépének motorja 1200 köbcentiméteres, a két szárny 10,26 méter hosszú, a légi jármű legnagyobb sebessége 104,5 kilométer óránként. Naponta átlagosan 500 kilométert szeretnének megtenni. A tervezett 610 méter fölé csak Ázsiában és Grönland térségében emelkednek majd, a Himalája-hegység, illetve a jéghegyek miatt. A két bátor berepülőpilóta már útra kész, három hónap alatt huszonöt ország fölött repülnek el Szakmáját tekintve a családfő mechanikai műszerész, de amint hazatér, máris a rádióknak szenteli minden idejét: javítja, tisztítja és csodálattal hallgatja a ma is működő, korabeli ritkaságokat.- Mindegyik a szívemhez nőtt, számomra olyanok, mint egy-egy pótolhatatlan ékszerdoboz. Világító varázsszemeiktől meg szinte „elolvadok”. Az első rádiót, emlékszem, háromszáz forintért vettem a fiammal. Azóta itthon és külföldön a használtcikk-piacokat járjuk. Néha olyan siralmas állapotban lévő darabokat fedezek fel, hogy egérfészket is találok bennük.- Melyik rádió a legrégebbi, a legnagyobb érték?- Pontosan nem lehet megmondani a korukat, hiszen hagyatékokból, falusi padlásokról kerültek elő. A legrégebbiek az 1936 előttiek. Az értéküket is nagyon nehéz meghatározni, hiszen egy vérbeli gyűjtő nem adja el legféltettebb kincseit. A nyugati országokban mostanában óriási a divatja annak, hogy a lakásokban legalább egy régi rádió vagy régi írógép díszelegjen. Ők bizonyára sok pénzt fizetnek értük.- Van-e olyan rádió, amire nagyon vágyik?- Például a T. B. T. Alfa egycsöves készülékre vagy a Martin Beuty egycsöves amerikai vevőre. A detektoros rádiók közül nagyon örülnék egy Nóra Universalnak vagy egy Lorenz márkájúnak. Titkos vágyam az is, hogy kiépíthessek egy olyan elektromos hálózatot a lakásban, amely révén valamennyi rádió egyszerre szólna és varázsszemeik, skáláik egyszerre világítanának. Hiszen a gyűjteményem 90 százaléka ma is működőképes, sőt csodálatos hangon szól. Erzsiké, a feleség már nemcsak hogy beletörődött férje szenvedélyébe, hanem a rádióit is megszerette:- Régen a mi lakásunk is olyan volt, mint más, „normális” embereké. Most viszont már szinte lakhatatlan. Rádiók vannak még a hűtőszekrény tetején is. Nálunk a szekrények sem ruhákat, hanem hangszórókat, alkatrészeket rejtenek. Ha külföldre utazunk, a bolhapiacokról származó öreg rádiókkal töltjük meg az autó csomagtartóját. Takarítani szinte képtelenség, a kedvenc festményeim már a rádió- torony tetejére szorultak. A gyűjtőszenvedély odáig fokozódott, hogy lassan már semmit nem dobunk ki. De hát nem lehet haragudni a férjemre. Végtelenül jószívű és - akárcsak a rádióinak többsége - egyedi és pótolhatatlan. Németh Zsuzsa Amikor a vevőt ostobának nézik Használati utasítás - a használati utasításokhoz A brit New Scientist című tudományos folyóirat tőle szokatlan csemegével lepte meg olvasóit: kipellengérezte a különféle eredetű és jellegű termékek használati utasításait. Az áruházakban nézegetve, a lap munkatársai az ostobaságok elképesztő mennyiségére bukkantak. Például:- az egyik amerikai repülőtársaság által felszolgált mogyorószacskón a következő elmés felirat díszük: „Kinyitni, elfogyasztani!”- egy amerikai visszapillantótükör-gyártó a terméke mellé cédulát tett, melyre a biztonság kedvéért ráírta: „Gondoljon rá, hogy amit lát, az Ön mögött játszódik le.”- a különféle vasalók egyikén a következő üzenetet olvashatja a boldog vásárló: „A ruhát vesse le, csak utána vasalja ki”.- az európai áruk is szolgáltak csemegével. Az egyik fényképezőgép dobozán például ez áll: „ Csak akkor működik, ha filmet is tesz bele.”- egy svéd cég azt ajánlja, hogy a „láncfűrészt ne próbáljuk puszta kézzel megállítani”.- egy altatószerről a feltaláló szerint nem árt tudni, hogy „álmossá teheti az embert”.- egy angol földön kapható, kizárólag kisgyerekeknek javasolt köhögés elleni szirup fogyasztása után: „ne üljön autóba és ne igyon szeszes italt”.- az egyik jó nevű nemzetközi áruházlánc a következő jó tanáccsal szolgál a gyanútlan kuncsaftoknak mélyhűtött ételei egyikén: „Ha felmelegíti, forró lesz”. Mostafa Hefny, egyiptomi születésű detroiti angoltanár elképedt, amikor - bevándorlóként - megkapta az amerikai állampolgárságot, s az eskü letételénél az állami hivatalnok közölte vele: „Gratulálok, ön ezentúl fehérnek számít.” A Núbiából származó Hefny ugyanis ébenfekete, göndör, fekete haja van, és természetesen világéletében feketének tartotta magát. Az amerikai törvények szerint azonban az észak-afrikai államokból érkezők - bármilyen a színük - fehérnek számítanak. Hefny nem hagyta annyiban, bírósághoz fordult bőrszíne védelmében. Eleven kérdésre tapintott, hiszen mint kiderült, az állami szabályozást rég elhagyta az élet. A törvények szerint az amerikai polgár hivatalos alkalmakkor fehérnek, feketének, latinnak, indiánnak, eszkimónak, ázsiainak és csendes-óceáninak vallhatja magát. Ám a bevándorlás, elsősorban az ázsiaiak és a latin-amerikaiak növekvő aránya, megváltoztatta a képet. Milliószámra élnek már gyerekek, akiknek szülei különböző fajokhoz tartoznak, - minek vallják hát ők magukat? A kérdés különösen időszerű most, mivel a 2000- ben esedékes amerikai nép- számlálásra készülő új szabályozás valamivel részletesebbé teszi ugyan a megnevezéseket, módot ad arra, hogy valaki egynél több fajt jelöljön meg válaszában, de szakértők szerint még ez sem teszi egyértelművé a helyzetet. Például: ki tudja, milyen fajhoz tartoznak azok, akiknek már a nagyszülei feketefehér félvérek, a szüleiknél pedig ehhez még ázsiai és indiai vagy eszkimógének kapcsolódnak, ami az Egyesült Államokban ma korántsem elméleti eset. Az további bonyodalmakat okoz, hogy a pillanatnyilag érvényes törvény szerint a választókerületekben arányosan kell jelen lenniök a különböző kisebbségeknek. New Yorkban máris felvetődött: mi lesz, ha a jövőben egy félvér egyszerre feketének és fehérnek jelenti be magát? Ez akkor is bonyolult, ha vannak törvényalkotók, akik azt vallják: aki egyszer hivatalos iratban azt írta magáról, hogy fekete, azt akkor is a feketék közé sorolják, ha később másnak vallja magát.... A HÉT KARIKATÚRÁJA- Fenét koldus, valamelyik kórháznak a vezetője lehet! I Száz öreg rádiót dédelget a lakásban, a padláson és a fészerben