Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-21 / 44. szám

Adócsökkentést ígérnek Kampánynyitó kongresszus a Fidesznél A Fidesz-Magyar Polgá­ri Párt készen áll arra, hogy a polgári erők összefogásával és a polgárokkal szövetség­ben létrehozza Magyar- ország új kormányát - jelentette ki Orbán Vik­tor előadói beszédé­ben, a Fidesz szombati, budapesti kongresz- szusán. A Fidesz-program megvaló­síthatóságának záloga a je­lenlegi kormányétól lénye­gesen különböző, dinami­kus gazdaságpolitikai gon­dolkodás. A párt nem a ki­adások mechanikus lefara­gásában gondolkodik, ha­nem a vállalkozások növe­kedését serkentő gazdasági aktivitásra épít - fejtette ki programjukat Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a fiatalde­mokraták választási prog­ramja tíz esztendő politikai tapasztalatára épül. A Fi­desz felkészült az ország kormányzására, és olyan összefogásra törekszik, amelyben minden polgári erő megtalálja helyét, a sza­badelvűektől a hagyomá­nyos magyar politikai jobb­oldalig. Örvendetesnek ne­vezte a kereszténydemokra­ta értékek megjelenését a Fi­desz gondolkodásában. A vitában meghívott ven­dégként felszólalt Markó Bé­la, az RMDSZ elnöke is. lsépy Tamás örömmel nyugtázta, hogy a Fidesz ge­nerációs pártból átfogó szer­vezetté fejlődött. Szájer Jó­zsef elmondta: a Fidesz ki­sebb, hatékonyabb és taka­rékosabb országgyűlést sze­retne, amely legfeljebb 200-220 országgyűlési kép­viselőnek adna mandátu­mot. Pokomi Zoltán a Fi­desz oktatás- és neveléspoli­tikájának alapelveit ismer­tette. Orbán Viktor, a vitában elhangzottakra reagálva ki­jelentette: tettre kész embe­rek ezrei állnak a Fidesz vá­lasztási programja mögött, akik tenni és dolgozni akar­nak a polgári Magyarország­ért. Deutsch Tamás ezt kö­vetően szavazásra bocsátot­ta a párt választási program­ját, amelyet 416 igen szava­zattal a kongresszus egy­hangúlag elfogadott. A dokumentum közép­pontjában a gazdasági növe­kedés felgyorsítása, kiszá­míthatóbb adórendszer megteremtése, illetve a sze­mélyi jövedelemadó egysze­ri, jelentősebb mértékű csökkentése is szerepel. Tá­mogatnák a kis- és közép- vállalkozásokat, az első gyermek után mindenkinek járna a családi pótlék. A párt- kormányra kerülése esetén- öt év alatt 200 ezer új munkahelyet ígér. Terveik között szerepel az első dip­loma megszerzésének tan­díjmentessége. Befejeződött a Magyarország-2000 konferencia Segítségüket ígérték a külföldön élő magyarok fi, A világ harminc országából négyszáz meghívott vendég érkezett Szombaton megtartotta zarouleset a Magyarország-2000 konferencia a Parlamentben. A mintegy harminc országból érkezett 400 magyar szárma­zású neves tudós, művész, üzletember és politikus a ha­zai közéleti személyiségekkel euro-atlanti integrációnk esélyeit vitatta meg. A tanácskozás végén zárónyilatko­zatot fogadtak el. A zárónapon, néhány rövid hozzászólást követően a szek­cióüléseken elhangzottakat összegezték. A vitavezetők alá­húzták: a felszólalók vélemé­nye szerint az európai integrá­ció során a legnagyobb kihívás­sal, a tőkehiánnyal küszködő mezőgazdaságunknak kell majd szembenéznie. Ahhoz vi­szont, hogy a külföldi tőke na­gyobb ütemben érkezzen erre a területre, a földtulajdonviszo­nyokat egyértelműen rendezni kell. A külföldön élő magyarok úgy látják, hogy az Európai Unióban jelenleg kihasználat­lan pénzügyi forrásokból fej­leszteni lehetne a magyar okta­tási rendszert. Leginkább az idegennyelvi képzésben és a magyar szakképzési rendszer­ben látnak hiányosságokat. Többen felajánlották, szívesen nyújtanak e téren segítséget. Sokak véleménye szerint Magyarországon a közbizton­ság mielőbbi helyreállítása mellett szükség volna a ható­sági eljárások egyszerűsítésé­re, a közigazgatási rendszer színvonalának emelésére és a szolgáltatások kultúrájának ja­vítására. A konferencia zárónyilatko­zatába foglaltak szerint a résztvevők nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy ne keletkezzenek újabb választó- vonalak Európában. Magyaror­szág nemzeti érdeke, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel támogassa szomszé­dai euro-atlanti integrációs tö­rekvéseit. A tanácskozás részt­vevői fontosnak ítélték, hogy hazánk a régió kereskedelmi, pénzügyi központjává váljon. Hont Gyula miniszterelnök záróbeszédében kifejtette: most először jutott ki a nemzet a zsákutcából, de a fejlett or­szágokhoz való csatlakozás to­vábbi kemény munkát igényel. Kérte, hogy a jelenlévők haza­térve tudatosítsák hazájukban, hogy az Európai Unióba való belépésünket nem könyörado- mánynak tekintjük, hanem olyan eseménynek, melyből Magyarországon kívül Közép- Kelet-Európa, illetve az uniós országok is profitálnak. A szomszédos országokkal való együttműködésről szólva egyebek között kijelentette: a közös érdekek mentén kell épí­teni kapcsolatainkat. Halaszt­hatatlan Magyarországon a közbiztonság megszilárdítása, ezzel együ i határőrizet meg­szigorítása. Megígérte, ezek az intézkedések nem fogják csor­bítani a külföldön élő magyar­ság utazási szabadságát. Végezetül a miniszterelnök aláhúzta: a mostani konferen­cián elhangzottak is bizonyít­ják, hogy a magyaroknak min­den okuk megvan arra, hogy itthon és a világban felemelt fővel járjanak. (németh-takács) Segélyek és esélyek Bagdadban tárgyal az ENSZ főtitkára Kofi Annan, az ENSZ fő­titkára szombat reggel Bagdadban megkezdte tárgyalásait az iraki ve­zetőkkel. A megbeszélések közép­pontjában az áll, hogy mi­képpen lehet megoldani az iraki tömegpusztító fegyve­rek megsemmisítésének el­lenőrzése miatt Bagdad és a világszervezet között kirob­bant válságot. Kofi Annannal megkezdett tanácskozása előtt Tátik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes reggel még találkozott Viktor Poszuvaljuk orosz közvetítő­vel is - aki az iraki fővárosban tartózkodik -, hogy hozzájá­ruljon a válság diplomáciai rendezését célzó nemzetközi erőfeszítésekhez. A Biztonsági Tanács pénte­ken egyhangúlag elfogadott határozatban jóváhagyta azt a két és félszeres kvótanöve­lést, amelyet az ENSZ főtitká­ra még elutazása előtt javasolt Irak számára az „élelmiszert olajért” program keretében. Az Egyesült Arab Emírsé­gekből származó humanitári­us segélyt szállító repülőgép érkezett szombaton Bagdad­ba, első ízben 1990, az Irak el­leni embargó bevezetése óta. Az Emírségek korábban is küldött már segélyszállít­mányt Irakba annak ellenére, hogy az első Öböl-válság óta befagyasztották a két ország diplomáciai kapcsolatait. Sem a budapesti farsangon, sem a riói karneválon nem fáztak sem a felvonulók, sem a nézők. Emitt a tavaszt megszégyenítő időjárás, amott a forró latin-amerikai ritmusok és a kecses idomok hozták lázba a kíváncsiskodókat. A Budapest Kör jelmezes farsangi mulatságát Boldog szünnapot, 125 éves Budapest címmel rendezték meg, a több száz résztvevő a Lánchídon át a Vörösmarty térre vonult Rióban a hamvazószerdáig tartó parádé nyitányaként a karnevál idei királynője, Ana Paula dós Santos (képünkön) átvette Momo (azaz Hájpacni) királytól a város kulcsát. Hírcsokor Bíborosokat avattak Ünnepélyes konzisztórium keretében 22 új bíborost avatott fel szombaton II. János Pál pápa. A kinevezésekkel 165 főre emelkedett a pápaválasztó testü­let, a bíborosok tanácsának létszáma. Közülük 123-an lehetnek pápajelöltek is, mivel nem töltötték be 80. évüket. Az új kardinálisok között a legfiata­labb az 53 éves Christoph Schönborn, Bécs érseke, akit egyházi körökből származó értesülés szerint a pápai tisztségre is esélyesnek tartanak. SZDSZ a közbiztonságról A közbiztonság helyzetével foglalko­zott szombati ülésén az SZDSZ Orszá­gos Tanácsa. A testület tagjai azt a cso­magtervet vitatták meg, amelyet a hét elején hozott nyilvánosságra a párt parlamenti frakciója a bűnözés vissza­szorítása érdekében. A tanácskozás napirendjén szerepeltek a közelgő vá­lasztásokkal, illetve a jövő hét végi programalkotó küldöttgyűléssel ösz- szefüggő kérdések is. Kábítószerfogás Tizenöt kilogramm heroint találtak szombaton hajnalban a hegyeshalmi határátkelőnél a vámosok egy osztrák nő személygépkocsijában. Az ország­ból kifelé igyekvő 42 éves hölgy autó­jában a hátsó ülés oldalkárpitja alatt kialakított speciális rejtekhelyen 29 csomag kábítószer lapult, amelynek értéke mintegy 50 millió forint. Díszvacsora a Kremlben II. Alekszij, Moszkva és minden oro­szok pátriárkája is részt vett a Kreml­ben azon a díszvacsorán, amelyet Bo­risz Jelcin orosz elnök adott II. Albert belga király és felesége tiszteletére. Kölcsönautó engedéllyel Magyarország területéről gépkocsit ja­nuár 1-jétől csak a tulajdonos, illetve az üzemben tartó, vagy az általa megha­talmazott, írásos engedély birtokában lévő személy vihet ki. Az év eleje óta mintegy 10-15 alkalommal fordult elő olyan eset a határátkelőhelyeken, ami­kor a jármű vezetője nem tudta hitelt érdemlően igazolni a gépkocsi haszná­lati jogát, és ezért visszafordították. Összedőlt egy daru Ketten életüket vesztették, öten - közü­lük négyen súlyosan - megsérültek szombaton, kevéssel délután két óra után Budapesten, a II. kerületi Mamut üzletház építkezésénél. Egy bontás alatt álló toronyda­ru ráomlott az ott dolgozó munkásokra, több parkoló autót össze­tört, megron­gálta az épülő üzletház tető- szerkezetét, falait is.

Next

/
Thumbnails
Contents