Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-19 / 42. szám

4. oldal Megyei Körkép — PüNAFÖLDVÁR, PAKS ÉS KÖRNYÉKE 1998. február 19., csütörtök Ügy tűnik, van kivitelező Tarr-vízió Dunaföldváron? Hosszú vajúdás után talán megoldódni látszik a duna- földvári kábeltévé hálózat ki­építésének gondja. A meglevő rendszer bővítéséről, illetve új rendszer építéséről régóta szó van, csak kivitelezőt nem si­került eddig találni. A leg­utóbbi vállalkozó, a Balatel az utolsó pillanatban visszalé­pett. A város vezetői új lehe­tőségek után néztek és úgy látszik sikerrel jártak. A szek­szárdi Tarr Kft-vei ugyan még szerződéskötés nem tör­tént, de a tárgyalások már folynak, miszerint március­ban elkezdik kiépíteni a rend­szert és december 31-ig be is fejezik. Ehhez a város adja a pályázaton nyert 15 millió fo­rintot, amihez jön a lakossági befizetés, amely házanként 15 ezer forint lesz. Arról is szó van, hogy a Tarr Kft. megvásárolná a most működő, félig kiépített rendszert, hogy a tulajdonos­nak szándékában áll-e eladni, arról egyelőre nincs informá­ció. A város képviselőtestü­lete fölhatalmazta a polgár- mestert a szerződéskötésre.-pd­A „paksi MO-ás” úton Lassan már „paksi MO-ás” néven emlegetik a nemrégiben át­adott biztonsági elkerülő utat, a bekövetkezett balesetek miatt. Az új út és a Kölesdi út képünkön látható kereszteződésében február 11-én egy Nagydorog irányából érkezett kerékpárost ütött el egy elsőbbséget nem adó Opel Astra kisteherautó. A bi­ciklis könnyű sérülést és némi anyagi kárt szenvedett. Ugyan­aznap Dunaföldvár belterületén a hatos főútra kikanyarodó személygépkocsi ütközött egy műanyag kismotorral, miközben annak hároméves vezetője a gyalogátkelőhelyen zöld jelzésnél haladt keresztül. Szerencsére a gyerkőc ijedtségén kívül nem történt baj - tudtuk meg a Paksi Rendőrkapitányság jelentésé­ből. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Toliforgatók a könyvtarban A Tolnai Toliforgatók Klubja hétfőn délután háromkor mu­tatja be a Kézjegy 3 antoló­giát a földvári Városi Könyv­tárban. Röviden bemutatják a klub történetét, tevékenysé­gét, céljait, majd bemutatkoz­nak a jelen lévő tagok is. Ezt követően az új kötetből né­hány művet felolvasásnak. Félrelépés Földváron is Vasamap délután 16 órai kezdettel A miniszter félrelép című magyar film bemutatá­sával avatják föl a dunaföld- vári művelődési központban a nemrég fölszerelt új hang- technikai berendezést. A pá­lyázati és önkormányzati pénzből megvalósult beruhá­zás a mai kor követelményei­nek megfelelő, színvonalas mozi-hangzást eredményez. A néző a kitűnő hangeffektu­sok révén az események kö­zéppontjában érezheti magát a film nézésekor. A miniszter félrelép című filmet egyébként 18 órakor és 20 órakor is vetítik a nagy ér­deklődésre való tekintettel. Mint Robinson a saját szigetén Interjú Halász Károllyal egy rangos díj okán A festő jól ismert alakja Paks városának. Képeit lehet szeretni vagy értetlenkedni előttük, művészi jelentőségét vitatni azon­ban aligha érdemes. A Soros Alapítvány díja is ezt igazolja. Az indoklás egy mondata telitalálat: „Mint Robinson saját szige­tén, Pakson létrehozott egy termékeny kulturális perifériát...” lyiségek alakultak ki, a művek is ilyen térre lettek kompo­nálva. Másrészt a Képtár nem egyszerűen csak kiállító helyi­ség, és a jövőben sem csak en­nek szánjuk. A fiatal művészek Halász Károly fotó: gottvald károly — Nem ez a díj az első kitünte­tésed. Milyen elismeréseket tudhatsz magadénak? — Túl sokat nem. Két éve kaptam — a Képtár létrehozá­sáért - a Köztársasági Érdem­érem kiskeresztjét, és a várostól Pro Űrbe díjat. Ilyenformán ez az első szorosan vett szakmai díjam. — Aminek az értékét talán növeli, hogy nem állami kitün­tetés. Tudod, kik terjesztettek fel a díjra? — Nem igazán. A bizottság elég nagy, művészettörténé­szekből, neves írókból, pro­fesszorokból áll. Egy hónappal előbb kérték, hogy küldjék do­kumentációt az eddigi tevé­kenységemről. — Elég bőséges anyag, vas­kos paksaméta lehetett! — Összegyűlt már az utóbbi huszonöt-harminc évben. A sa­ját katalógusomat küldtem, így ez a díj valóban a szakmai pá­lyafutásomnak szól. Hogy érté­kesebb-e vagy sem mint az ed­digi kitüntetések, nem tudom, inkább azt mondanám: ez más. — Ha a művészi tevékenysé­gednek is szól elsősorban a So­ros Alapítvány díja, a Képtár létrehozása is benne van vala­hol. Ez ugye a saját édesgyer­meked? — Hogyne. Talán ez is a hi­bája, mindenki azt mondja, hogy enyém a Képtár. Persze nem így van. Igaz, én hoztam létre, húsz éve dolgozom szülő­városomban, Pakson, és ami­kor elindítottuk az alkotótelepet, az volt a cél, hogy egy gyűj­temény összeáll­jon. Akkor úgy gondoltuk, va­lamikor a jövő­ben, egy soha nem tudott idő­pontban létrejön. Sikerült, 1991- ben. Mégpedig elég olcsón, ép­pen ezért nincs is talán kellőkép­pen megbe­csülve. Állandó riogatások között élünk az épület miatt (az Erzsé­bet szálló eme­lete ad otthont a gyűjteménynek - a szerk.). Nincsenek is talán tisztában az emberek azzal, hogy ez nem csupán a Képtár, ez egy országos múzeum. Itt van a legjobb helye ennek a gyűjteménynek, tökéletesen al­kalmas erre, hiszen annak ide­jén, mikor átépítették, tágas he­számára — mint eddig is - to­vábbképző és információs köz­pont lehet. — Ez volt az alapgondolata mára létrehozásának is? — Igen. Tulajdonképpen a közművelődési munkából nőtt ki, az alkotótelepi munka ezt tartalmazta. Főleg a helyi em­bereknek szántuk, legyen hol továbbképzést adni nekik a vi­zuális művészetekről. A másik, hogy művészeket hívunk meg az országból, külföldről, az ő alkotásaikkal bővül a gyűjte­mény. — Mit gondolsz, ez a díj segít a Képtár fölötti viharfelhők el­oszlatásában? — Remélem erősíti a helyze­tünket, de erről talán nem engem kellene kérdezni. Lehet, hogy most már mint képzőművészre is gondolnak rám, nem csak mint „képtártulajdonosra”. Min­denestre ez a Képtár a városé, és az értékét jelzi, hogy igen sokan megtekintik a kiállítást azok kö­zül akik megfordulnak Pakson. Sok érték gyűlt itt össze. Hama­rosan kész lesz egy katalógus is, részben a város fizeti, részben pályázatok útján nyertünk rá pénzt. Különféle kiállításoknak is helyt ad a Képtár, a legköze­lebbi március 15-én nyílik, ez fotókiállítás lesz, 1848-as hon­védportrékból, a Tornyai János Múzeum anyagából. — Köszönöm a beszélgetést, és még egyszer gratulálunk a kitüntetéshez! Rákosi Gusztáv A díj indoklása Századunkban kevés művésznek adatott meg, hogy szülőhelyén alkossa meg életművét, s mégis kapcsolatot találjon az egyete­mes művészet nagy színhelyein dolgozó hasonló gondolkodású kortársaival. Halász Károly Pakson született, Pécsett tanult Dél-Magyarország jelentős művészpedagógusától, Lantos Fe­rencié? és a pécsi múzeumok európai rangú gyűjteményei anyagától. Hátizsákos turistaként, avantgárd kiállításokra meghívott művészként járt Közép- és Nyugat-Európa nagy mű­vészeti központjaiban a hetvenes évek kezdetétől. Művészetét egyfelől a ráció, a geometria tisztelete jellemzi, másfelől az em­beri test játékos-ironikus megjelenítése. Meztelenül egy kibele­zett tv-készülékbe bújva fényképezi, filmezi önmagát, Privát adás című fotósorozatát és videóját világszerte ismerik. Lábak mozgását ábrázoló 16 mm-es filmjének ötletéből lett lábbal fes­tett akcióinak és festményeinek sora, melyeket először Kelet- Berlinben 1982-ben mutatott be. Mint Robinson a saját szige­tén, Pakson létrehozott egy termékeny kulturális perifériát, ahol nem csak saját festményei, szobrai, fotókonceptjei, videói ké­szülnek, hanem létrejött egy vizuális kísérleti művésztelep, va­lamint egy képtár, ahol a legjelentősebb magyar művészeken kívül német, olasz, román avantgárd művészek alkotásai látha­tók. Halász Károly sajátos ízű, jó humorral készült festményei, performance dokumentációi jelen voltak Székesfehérvár legen­dás kiállításain, a Pécsi Műhely hazai és külföldi bemutatóin, Kölnben, Amszterdamban és a tengerentúli tárlatokon. Művészi munkásságáról a Balassi Kiadó 1995-ben könyvet adott ki, eb­ben Pemeczky Géza elemzi Halász kitüntetett szerepét az egye­temes és magyar művészeti életben. A Soros Alapítvány Kuratóriuma HírRlokk Köllő Imre kinevezése A Paksi Rendőrkapitánysá­gon ma délelőtt ünnepélyes állománygyűlés keretében kerül sor Köllő Imre rendőr­alezredes, a kapitányság új vezetőjének kinevezésére. Koltai Róbert Bölcskén A miniszter félrelép című új magyar filmet február 20-án, pénteken este 19 óra­kor vetítik a bölcskei mozi­ban. A bemutatón jelen lesz a film társrendezője és egyik főszereplője, Koltai Róbert színművész. Földvári kitüntetések Legutóbbi zárt ülésén dön­tött a dunaföldvári képvise­lőtestület a városi kitünteté­sek odaítéléséről. A díjazot­tak személyéről az oktatási bizottság és társadalmi szervezetek, magánszemé­lyek ajánlásai alapján dön­tött a testület. A „Dunaföld­vár díszpolgára” címet egy­hangúlag Oszoli Piroska festőművésznek ítélték oda, Dunaföldvárért Emlékérmet dr. Velis Béláné nyugalma­zott óvónő és Gyurcsik Ká­roly fuvaros vehet majd át. A kitüntetések átadására ünnepi testületi ülés kereté­ben március 1-én kerül sor. Kertbarátok borbírálata Szombaton délelőtt tíz órai kezdettel tartja idei borbírá­latát a Dunaföldvári Kertba­rát Kör a művelődési köz­pontban. Az idei termést a kör tagjaiból alakult hozzá­értő zsűri fogja elbírálni, az elnök dr. Janki Ferenc do­cens, az Agrártudományi Egyetem borászati tanszé­kének vezetője lesz. Az eredményhirdetésre este hat órakor kerül sor, melyet a hagyományoknak megfele­lően vacsora és zenés mu­latság követ. Alternatív koncert Az alternatív zenét kedvelő fiatalok nagy örömére — és a szomszédok bánatára — koncertet ad a dunaföldvári művelődési központban a helyi Nylon Balett együttes február 20-án, pénteken este fél tízkor. A banda főleg a népszerű Kispál és a Borz együttes számait és termé­szetesen saját szerzeményeit játssza. Itt hirdethet! A Tolnai Népújság hirdetés­felvevői helyei Paks - Dunaföldvár körzetében: Gold Gabriella Paks, Hársfa utca 35. telefon: 75/314-155,06(20)609-069 Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet 7133 Fadd, 7035 Dunaszentgyörgy Siómenti Takarékszövet­kezet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd telefon: 74/316-932. Hanoi Jó- zsefné Paks Pál utca 61. tel: 75/313-981. Gyászközlemények: Pantar Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik Paks, Retek u. I. Krimi Krónika A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a múlt héten (a már közölt eseteken kívül) az alábbi lebilincselő események tör­téntek: A mozgékony mobil Kabátja zsebéből tulajdonították el rádiótele­fonját egy szórakozásra vágyó férfinak a paksi lakótelep egyik vendéglátó helyén, szombatról vasárnapra virradóan, a hajnal leple alatt. Szentgyörgyi forró nyomon Kora hajnalban érkezett bejelentés a kapitány­ságra február 11-én, Dunaszentgyörgyről. Egy hazafelé tartó férfiút ismeretlen tettes előbb jól helybenhagyott, majd kihasználva a verés kö­vetkeztében beállott védekezésre képtelen álla­potát, elrabolta a nála lévő ötvenezer forintot. Másnap, a déli harangszó után tíz perccel már a kapitányság vendégszeretetét élvezte a szintén szentgyörgyi, fiatalkorú, akit a paksi nyomozók a Fejér megyei Szalkszentmártonból hoztak haza. Az őrizetbe vételt jelenleg is tartó előze­tes letartóztatás követte. Ökölcsapás „csak úgy” Ismeretlen okból, mondhatni „csak úgy” egy paksi illetőségű fiatalkorú két jól irányzott ütés­sel bántalmazott egy tizenötéves paksi fiút, feb­ruár 13-án, az esti órákban. A történet kezdete lassan már mindennapos, egymás felmenőinek szóbeli megbélyegzése éjszakai gyakorlatozá­sok alkalmával. Ellenállás hiányában az ered­mény: a sértett egy foga kihullott, egy másik pedig éppen csak a helyén maradt. A rendőrség soron kívül folytatta le az eljárást, megelőzendő a hasonló eseteket. Az ügyiratot a héten meg­küldték a Tolna Megyei Főügyészség fiatalko­rúakkal foglalkozó ügyészének vádemelési ja­vaslattal, könnyű testi sértés és garázdaság bűncselekménye miatt. Nesztelen hangoskodók A paksi Vak Bottyán Gimnázium gondnoka az udvar takarítása közben észlelte február 11-én, hogy a kültéri rendezvények hangosítására használt két hangszóró közül az egyiknek szép csendben lába kelt. A kár kilencvenezer forint. Tavaszi színek a paksi Energetikai Szakképzési Intézet galériáján. Wollner Pál, az iskola tanárának színes virágfotóiból áll a kiállítás, amelyet a tervek szerint hamarosan újabb követ majd a város művelődési központjában.

Next

/
Thumbnails
Contents