Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-18 / 41. szám
FEBRUAR 18. SZERDA Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő BERNADETT és KONRÁD nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Bernadett: A germán eredetű név (jelentése: erős, mint a medve) francia női megfelelője. Védőszent: Sou- birous Szent Bernadette, akinek 1858-ban Lourdes-ban megjelent Szűz Mária. Virága: gyöngyvirág. Konrád: Germán eredetű név, jelentése: merész tanácsadó. Védőszent: Piacenzai Szent Konrád remete (+1351). Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Leó római püspök. Hajdan. Február 18-án 125 éve, 1873-ban született Magyarkeszin Haypál István gazdálkodó, aki 1912-ben a Nagyatádi-féle Kisgazdapárt megyei elnöke lett. 115 éve, 1883-ban a Tolnamegyei Közlöny A szegzárdi kisdedóvó címmel mutatta be az ország legrégibb, folytonosan működő óvodáját. 110 éve, 1888-ban megérkeztek a bátaszéki vasútállomásra a bátai Duna-védgáthoz szánt vaskapuk, de az áradás miatt még a régi, szivárgó kapu maradt a helyén. 105 éve, 1893-ban Szekszárdon Fránek János ékszerész és ezermester kirakatában egy tengert utánzó akváriumot mutatott be a járókelőknek, a „valódi remekműnek” nevezett maketten volt vonat, alagút, piac, hófödte hegycsúcs is. A napi igék: Katolikus: Jak. 1,19-27. Zsolt. 14. Mk. 8,22-26. Református: 5Móz. 1,1-18. Jn.12,1-11. Evangélikus: Mk. 6,1-6. Ef. 5,15-20. Ortodox: ÍJn. 3,21-4,6. Mk. 14,43-15,1. A Nap kél 6.45 órakor, nyugszik 17.12 órakor. A Hold kél 23.21 órakor, nyugszik 9.55 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -38 cm, Paks 70 cm, Dombori 71 cm, Arvízkapu 465 cm. A Sió Palánknál 184 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377—196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet teszünk közzé. ízletes, gyorsan és könnyen elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztó'sége, 7101. Szekszárd, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mitfőzzek ma?” Most a szekszárdi Tóth Veronika húsos derelye receptjét ajánljuk. A két-három egész tojással gyúrt vékony tésztát lekváros derelye módjára nyújtjuk és töltjük meg hústöltelékkel. Tölteléket úgy készítünk, hogy pecsenyemaradékot vagy egyéb párolt húst megdarálunk, ösz- szekeverjük 2-3 tojássárgájával, kis zöldpetrezselyemmel, sóval, borssal, vegetával ízesítjük. A megtöltött és derelyecifrá- zóval felvágott tésztát sós vízben kifőzzük, forró vajban megforgatjuk, pirított morzsával meghintjük. Nem süllyed a Tolnai Bárka Freund Antal: Öreg Háry A Tolnai „Bárka” Képzőművész Körhöz tartozó két, Szekszárdon élő alkotó, Freund Antal és Minker Tibor mutatkozott be tegnap a tolnai művelődési házban nyílt tárlaton. A Tolnai Bárka történetében Minker Tibor: Erotikus fa nem először örvendetesen sokan voltak kíváncsiak a közös tárlatra. (A Bárka mégsem, illetve éppen ezért „nem süly- lyed.”) A nagy érdeklődés részben a tolnai származású, a művészi pályára nemrég lépett autodidakta szobrász, Freund Antal „érdeme”, de a több, mint 20 éve kiállító, elsősorban grafikái által ismert, ezúttal tűzzománc alkotásokkal is előrukkoló Minker Tibor munkái is sok művészetbarátot vonzottak. A szokványosnak nem nevezhető kiállítás a hónap végéig látogatható. sk Humor Két Lotti (33-ból 3-at) A 8. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 91.139.457 Ft tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nyereménye 17.143 Ft. A 2 találatosoké 472 Ft. A nyerőszámok: 1,31,65 és 2,40,56 A szelvényeket péntekig veszik át, 'fizetnek nyereményt az Ibusz és Expressz irodákban a kijelölt postákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.00 órakor. Olvastam írta: Venter Marianna Dicséret M inket, kérem, megdicsértek! Olvasom a minap, hogy Magyarországot mintaállammá nyilvánították hozzáértők. Szépen, katonásan fizetjük a kölcsöneinket, az állam egyre inkább kivonul a gazdaságból, pénzügyi rendszerünk stabil, egyszóval jól mennek itt a dolgok. A hozzáértők szerint, ugyebár. O lyan ritkán dicsérnek minket, főként idegenek, igazán örülhetnénk egy kicsit. Tartok azonban tőle, hogy a magyar átlagember nem fog az egekig ugrálni a hír olvastán. Mert a nagy többség egyre nehezebben él, a rózsaszínben játszó jövő egyre távolabbi és távolabbi álomképnek tűnik. Egy igencsak vékonyka réteg szépen gyarapodik, mondhatni mesébe illő gyorsasággal halmoz fel milliárdokat, ,s mi, többiek, akárhogy igyekszünk, nem tudjuk utánuk csinálni. Erőlködünk ugyan, elkeseredetten vívjuk a harcot az egyre dráguló árakkal, romló pénzzel, amortizálódó bérekkel, de a többség egyelőre alulmaradni látszik. Lelki szemeimmel azonban látom már, ahogy nemsokára az újabb és újabb dicséreteket hallgatjuk stabil országunkról, miközben nagykabátban ülünk a fú'tetlen lakásban, s szól a rádió a tévé tetejéről, ami már rég elromlott, de nem akadt pénz, hogy megcsináltassuk... Kanári Fésűs vesz egy szép sárga kanárit. A madár teljesen szabadon él a lakásban és a konyha- szekrény szélén alszik éjszakánként. Egy reggel azonban a feleség sírva rázza fel álmából a férjét. — Rettenetes! Az éjjel valaki megölte a kanárit. Csupa vér a konyhaasztal. Nem láttál a konyhában macskát? — Nem, drágám - ásít a férj. - Csak egy percig voltam a konyhában, amíg kicsavartam egy citromot a limonádéhoz! Szabad hely Egy asszony méltatlankodik a vonat peronján. A kalauz csi- títja: — De értse meg, aszszonyom, nincs már egyetlen szabad hely sem. — No, ne mondja! És az ott elöl? Igazán fiatal a vezető, ő állhatna. Hajótörés Süllyed a hajó, teljes a pánik. Mindenki ide-oda futkos, csak egy utas üldögél a fedélzeten rezzenéstelen arccal. — Maga nem fél? - kérdi elismeréssel a hangjában a kapitány. — Miért félnék? Nem én veszítem el az állásomat és nem én leszek munkanélküli! MP0SZK0P Herczeg Kata asztrológus vonala Kos iá 06-90-330 501 Bika & 06-90-330 502 Ikrek m 06-90-330 503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán 06-90-330 505 Szűz •Ül 06-90-330 506 Mérleg Öl 06-90-330507 Skorpió 06-90-330 508 Nyilas .«* 06-90-330 509 Bak & 06-90-330510 Vízöntő A 06-90-330 511 Halak W 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft. Audio«* 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áía/ perc Szöulban bemutatták a Samsung csoport autógyártó egységének első termékét, az SM525V szedant. Eddig 12.000 autóra kaptak megrendelést, de erre az évre 80.000 darab eladását tervezik. fotó: feb-reuters EDE Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszómmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és oz előfizető számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta hétfőtől péntekig egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kódszóm pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Majosiak közül Öné az ajándék kaspól Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, liszt E tér 3. 1:415-468. Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt E tér 3. 1:415-468. Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt E tér 3. 1:415-468. ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A megyén átvonult hidegfront mögött mintegy 10 fokkal hűvösebb levegő érkezett, de még mindig az átlagos fölött van a hőmérséklet. Ma sok napsütés várható, csapadék sehol sem lesz. A nyugati szél helyenként még megélénkül. A csúcshőmérséklet 7, 9 fok között alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 7 Paks: Siófok: 7 Pécs: Szekszárd: 8 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Tegnap egy hidegfront vonult át Közép-Európa fölött, mely átmenetileg véget vetett a szinte tavaszias időnek. Mintegy 10 fokkal esett vissza a hőmérséklet. A front mögött ma anticiklon épül fel, ezért országszerte sok napsütésre számíthatunk. Legfeljebb északon, északkeleten növekszik meg időnként a felhőzet. Csapadék sehol sem várható. A nyugati szél még többfelé megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke a napsütés ellenére már csak 4 és 9 fok között alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma országszerte ideálisak lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei. Száraz utakon, jó látási viszonyok mellett lehet közlekedni. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 25-35 30-40 Velencei-tó: Fertő-tó: 35-40 35-40 Balaton: 1 Velencei-tó: 7 Kaposvár: 20-30 Paks: 15-25 Tisza-tó: 2 Fertő-tó: 9 Siófok: 20-30 Pécs: 15-25 Tisza: 0-5 Duna: 4-7 Szekszárd: 20-30 Mohács: 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÄFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. <