Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-11 / 35. szám

1998. február 11., szerda 5. oldal Hazai Tükör Indokolatlan megkülönböztetés Egymillió polgár törvénye A Lakásszövetkezetek Orszá­gos Szövetsége sajnálattal vette tudomásul, hogy a már­cius elsején életbe lépő tár­sasházi törvény nem tartal­mazza a szövetkezetté alaku­lás lehetőségét. Farkas Tamás, a szervezet el­nöke tegnap tartott sajtótájé­koztatóján néhány számadattal érzékeltette a jogszabály idő­szerűségét. Eszerint a szövetkezetek ke­zelésébe jelenleg országszerte 281 ezer lakás tartozik, s az ezekkel kapcsolatos rendelke­zések, törvények valamilyen módon csaknem egymillió em­bert érintenek. A szövetség ér­Most jó lenni katonának Ma és holnap: bevonulás Hétezerötszáz fiatal bújik ma és holnap „angyalbőrbe”, és többségük a négy kiképző központba - Szombathelyre, Tapolcára, Kalocsára és Sza­badszállásra - vonul be. A bevonulok „klasszikus” ka­tonák lesznek, míg 130-an vi­szont a fegyver nélküli szolgá­latot kérvényezték. Ez 15 hó­napig tart, és ők ledolgozzák a katonaidőt. Az újoncok egészségügyi vizsgálaton esnek túl, megkap­ják a felszerelésüket, beosztják őket a leendő alegységükbe, és másnap estére már le is teszik a katonai hűségesküt. Ezt köve­tően átveszik katonakönyvüket, amely nélkül 9 hónapig nem tehetnek egy lépést sem. Sajner Gyula, a Honvédség szóvivője kérdésünkre el­mondta: nincsenek már „kopa­szok”, hiszen nem borotválják le a fiúk haját. Csak annyi az Átalakítják a kormányszintű drogbizottságot Megelőzésre 50 millió A Ház előtt a kisebbségek parlamenti képviseletéről szóló előterjesztés Jogi szeplők a törvényjavaslaton A kormány átdolgozásra visszakérte, majd tegnap újból az Országgyűlés elé terjesztette a nemzeti és etnikai kisebbsé­gek parlamenti képviseletéről szóló törvényjavaslatokat. Az előző változat szerint külön kérni kellett volna, a mostani tervezet szerint viszont minden voksoló automatikusan kéz­hez kapna kisebbségi választási cédulát. Ugyanakkor a mandátum el­nyeréséhez szükséges szava­zatok száma 5000-ről 7500-ra emelkedne. A javaslat szerint idén októberben, az önkor­mányzati választásokkal egy időben kerülne sor a 13 ki­sebbségi parlamenti képviselő megválasztására. A szocialisták elismerték, hogy egykamarás parlament esetén mindenképpen marad­nak jogi aggályok, de el kell dönteni, hogy melyik a na­gyobbik rossz: a jogi hiba vagy az elodázás. A többi frakció azonban - köztük az SZDSZ is - szót emelt a vá­lasztás tervezett őszi időpontja ellen. Kifogásolták, hogy a magukat magyar nemzetisé­gűnek vallók is szavazhatná­nak kisebbségi listára. Megkezdte tegnap a parla­ment a távhőszolgáltatásról szóló előterjesztés tárgyalását is. A távhőszolgáltatás 650 ezer lakást, 2,5 millió embert érint. A szolgáltatók mono­polhelyzetet élveznek, mert ügyfeleiknek nincs választási lehetőségük, sőt arról sem dönthetnek, hogy igénybe ve­szik-e a szolgáltatást vagy nem. A törvény célja, hogy védje a fogyasztót e monopol­helyzettel szemben, rögzítse a termelő, a szolgáltató és a fo­gyasztó, valamint a tulajdonos önkormányzat jogait és köte­lességeit. Előírása szerint a ha­tálybalépést követő három éven belül át kell térni a hő­központi mérés szerinti el­számolásra. A szavazások során a Ház úgy határozott, hogy sürgős el­járással napirendre tűzi a fo­gyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosí­tásáról szóló törvényjavas­latot. (simonffy) Távoktatás - egy életen át A nyitott szakképzés és távoktatás ma még gyerekcipőben jár nálunk, de hamarosan széles körben elterjed. Benedek Andrást, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárát e szakképesítést adó módszer lehetőségeiről kérdeztük. A közeli napokban állam- igazgatási egyeztetésre, feb­ruár végén pedig már várha­tóan a kormány elé kerül a hazai drogpolitika újjászer­vezéséről szóló előterjesztés. A tervezet szerint - mint az tegnap az Országgyűlés illeté­kes testületében kiderült - a Kábítószerügyi Tárcaközi Bi­zottság helyébe bővített fel­adatkörrel a népjóléti miniszter vagy a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára által vezetett Kábítószerügyi Koor­dinációs Bizottság lépne. Az új grémium a jelenleg működő testület tevékenységei mellett véleményezné a terüle­tet közvetlenül érintő előter­tetlenül áll a kormány törvény­ben megnyilvánuló törekvése előtt, miszerint az a társasháza­kat a lakásszövetkezetekkel szemben előnyösebb szervezeti formaként tünteti fel. A tájékoztatón elmondták: a külföldön is széles körben elter­jedt, önálló jogi személyiséggel rendelkező lakásszövetkezetek világszerte az építés, a házkeze­lés, a karbantartás, a felújítás korszerű szervezetei. A szövet­ség szakértői úgy vélik, hogy a nagyobb, többlakásos épüle­tekben a szövetkezeti, a kisebb házakban pedig a társasházi forma a legkedvezőbb. Ezt a meggyőződésüket megerősítik a nemzetközi tapasztalatok is. előírás, hogy ápolt, könnyen rendben tartható frizurája le­gyen a bakának, olyan, ami nem akadályozza a sisak rend­szeres viseletében. A hozzátartozóknak nem kell aggódniuk, hogy sokáig nem láthatják az ifjú katonákat. Ha a napi kiképzés után nincsenek szolgálatban, akkor civilben ta­karódéig elhagyhatják a lakta­nyát. Ha nagyon közel laknak, akár haza is ugorhatnak. A szolgálatosokhoz már az első hétvégén jöhetnek a látogatók. Máskülönben havi egy szabad­nap jár mindenkinek, amit ösz- szesen legfeljebb 7 nap juta­lomszabadság, illetve maxi­mum 15 nap rendkívüli szabad­ság egészíthet ki. A katonák a bevonulást kö­vető három hónapban alapki­képzést kapnak: megtanulják a menetelést, a díszlépést, a fegyverhasználatot. Szalóky Eszter jesztéseket és áttekintené az uniós csatlakozás által megkö­vetelt jogharmonizáció felada­tait. Emellett a kabinetnek évente tájékoztatást adna a droghelyzetről, valamint képvi­selné a kormányt az illetékes ENSZ-szervezeteknél. A bizottságban a tervek sze­rint helyet kapnak az érintett minisztériumok, főhatóságok és országos hatáskörű szervek vezetői, s meghívják a Legfel­sőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség képviselőit is. Az ülésen elhangzott az is, hogy a Mentálhigiénés Prog­ramiroda az idén 30, az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat 12 millió forintot fordít drogmegelőzésre.- Kiket kívánnak megcélozni ezekkel az újfajta képzési módszerekkel?- Elsősorban azokat, akik munkaviszonyban állnak, hi­szen a gazdasági teljesítményt egyértelműen javítja a specia­lizált szakismeret. Ennek elsa­játításában és a képzés megfe­lelő színvonalának biztosítá­sában van óriási szerepe a nyi­tott szakképzésnek és a távok­tató programoknak. Az OECD-országok előrejelzése szerint a 20-60 éveseknek éle­tük során 6-7-szer kell átké­pezniük magukat, vagy akár teljesen szakmát váltaniuk. Ezt a tendenciát indokolhat­ják az egyéni életcélok válto­zásai éppúgy, mint a gazda­sági helyzet változásából adódó szükségszerűségek. Cégek alakulnak, illetve tönk­remennek, állandó a cserélő­dés a termelő szférában a ver­seny miatt. Mindez óriási kép­zési igényt jelent, amit a jelen­legi, meglehetősen elavult ok­tatási rendszer a meglévő fel­tételekkel nem képes kielégí­teni. A távoktatás óriási ereje, hogy szinte korlátlan lehet a hallgatók száma.- Hány programot indíta­nak az idén?- A Szakképzési Alap 1 milliárd forintot bocsátott a Nyitott Szakképzésért Alapít­vány rendelkezésére 1998-ra. A tervek szerint mintegy 100 különféle, államilag elfoga­dott, középfokú képesítést adó programot indítanánk el. A jövő évben azonban ezt a kört szeretnénk a felsőoktatásra is kiterjeszteni.- A munkáltatók hogyan vi­szonyulnak a dolgozók esetle­gesen munkaidó'rabló tovább­tanulásához?- A multinacionális cégek eddig saját maguk képezték tovább dolgozóikat, ők érthe­tően támogatják a távoktatás intézményét. A verseny elkép­zelhetetlen kvalifikált munka­erő nélkül, s erre már a kisebb vállalatok is kezdenek rájönni. Göncz-születésnap. A távol­keleti tárgyalásairól hazatérő Göncz Árpád államfőt tegnap a repülőgép fedélzetén köszön­tötték a delegáció tagjai - 76. születésnapja alkalmából. Szocialista lista. Horn Gyula pártelnök, Gál Zoltán házelnök. Szekeres Imre alelnök-frakció- vezető, Kovács László kül­ügyminiszter és Kósáné Ko­vács Magda ügyvezető alelnök vezeti a Magyar Szocialista Párt országos listáját - közölte Kósáné Kovács Magda azt kö­vetően, hogy az MSZP elnök­sége keddi ülésén áttekintette a javaslatot. A listát a március elején összeülő kongresszus véglegesíti majd. Egyedül kormányoznának. A Fidesz takarékoskodik az energiáival, ezért nem bocsát­kozik koalíciós latolgatásokba, s a választásokon az abszolút többség megszerzésére törek­szik - közölte egy debreceni sajtóbeszélgetésen Orbán Vik­tor, a párt elnöke, majd hozzá­tette: „Sok kiváló ember küzd majd különféle pártokban a vá­lasztásokon, de nagy valószínű­séggel csak a Fidesz, illetve az MSZP színeiben indulók ma­radnak talpon.” Nem biztos, hogy lesz gát. A magyar-szlovák vízlépcsőről a kormány által hozott legutóbbi határozat egy olyan keretmeg­állapodás megkötéséről szól, amely korántsem teremt végle­ges helyzetet; a végső ratifiká­lás a következő ciklus parla­mentjére vár - jelentette ki Nemcsók János államtitkár kedden Nagymaroson, ahol a környékbeli polgármestereknek tartott tájékoztatót. Az előzetes keretmegállapodás Nemcsók szerint semmisnek nyilvánít­ható, amennyiben az esetleges dunai duzzasztóművek építésé­vel kapcsolatos környezeti ha­tástanulmányok kedvezőtlen eredményt hoznak. Magyarország 2000. Az idén is, immár harmadik alkalommal megrendezik Budapesten a Magyarország 2000 konferen­ciát, amelyre meghívják a világ híres és sikeres magyarjait. A február 20-án kezdődő találko­zón Horn Gyula miniszterelnök kezdeményezése nyomán meg­próbálják összefogni a magyar­ság szellemi erőit az euroatlanti integráció sikeréért - közölte újságírókkal Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politi­kai államtitkára. Új tag az OVB-ben. Csütörtö­kön teszi le esküjét Kriszt György, az Országos Választási Bizottságba delegált KDNP-s képviselő, miután Giczy György pártelnök visszahívta a testületből Reviczky Károlyt - tudatta Kukorelli István, az OVB elnöke. Az új ŐRI igazgatója szerint szükség van a profizmusra Koós János karnagyként debütál Idén ünnepelné 40. születés­napját, ha még létezne az Országos Rendező Iroda. Fénykora a ’60-as, ’70-es évekre tehető, amikor ismert sztárokat, zenekarokat tur- néztattak országszerte. Vi­déken kedvelte műsorait a közönség, mert megfizethető jegyárak mellett színvonalas műsorokat kaptak. Év elején az egykori ORI-sok közül többen összeálltak és a hajdani, Vörösmarty téri szék­házban újra megnyitották a céget Objektív Rendezvény Iroda néven. Igazgatója Kő­vári Kati, aki valaha tizenkét évet töltött az ORI-nál: Kővári Kati fotó: feb- Nosztalgiával gondoltam mindig a régi időkre és szeret­ném újraéleszteni mindazt, ami a rendezvényszervezés­ben profizmusnak számít. Per­sze van, ami változott, a kultu­rális életet is a piaci törvények uralják.- Van-e valamilyen tarifája a fellépti díjaknak?- Mindenki annyit kér, amennyit akar, illetve ameny- nyit tud. Ezen a területen is érvényesül a kereslet-kínálat.- Készül-e valami meglepe­tés a kulisszák mögött?- Egy koncert, amelynek karnagya Koós János lesz a Duna Szimfonikus Zenekar élén. A klasszikus és a kissé könnyedebb zeneirodalom népszerű műveit játsszák el rengeteg humorral fűszerezve. Németh Zsuzsa Kriminalisztikai szakemberek a sorozatgyilkos személyiségéről Lelki sérült pszichopatát keresnek Egyelőre nincs eredménye a budapesti kis boltok alkalma­zottjait rettegésben tartó so­rozatgyilkos felkutatására indított példátlan hajtóvadá­szatnak. A nyomozók értetle­nül állnak az ügy előtt, hisz az áldozataival fejlövéssel végző ismeretlen pénzt alig vitt el a helyszínekről. Dr. Hóser Ildikó, pszichiáter­főorvos szerint elképzelhető, hogy a gyilkos személyiségza­varban szenvedő, úgynevezett pszichopata egyéniség: meg­szerzi, amit akar, s közben egy­általán nincs tekintettel mások életére. Magabiztos, agresszív fellépésű, sőt, ha a körülmé­nyek úgy hozzák, rendkívül ke­gyetlen. A gyilkos fantomképe A szakember szerint a zsebe- sekre, autótolvajokra, visszaeső bűnözőkre általában jellemző pszichopata természet olykor külső jegyekkel is párosul: ko­paszra nyírt fej, fülbevaló és kerek szemüveg viselése, bár persze az ilyen külső mögött nem szabad automatikusan bű­nözőt feltételezni. Dr. Orosházi Józsefné krimi- nálpszichológus, akinek ’95-ben a százhalombattai rém először mesélte el szörnyű tettének indí­tékát, elmondta: tapasztalatai szerint a legtöbb gyilkos életút­jában valamilyen feldolgozhatat­lan lelki törés, súlyos megalázta­tás fedezhető fel. Áz óvodás kor­ban állandóan csúfolt gyerekek­ből, a hatalmi megaláztatások el­viselésére kényszerülő, befelé forduló felnőttekből kíméletlen bűnöző válhat. Egy-egy sajátos élethelyzetben a megalázott em­ber ártatlanokon torolhatja meg felgyülemlett sérelmeit. Takács Mariann Segélyegyletek Hazánkban jelenleg 35 önkéntes kölcsönös ki­egészítő egészségpénztár működik mintegy tíz­ezer taggal, és közülük egy, a nagyobbak közül, a honvédeké, amelybe az elmúlt csaknem há­rom esztendő alatt két és fél ezren léptek be. A pénztárak mottója az Egyezség az egész­ségért! Ennek jegyében rendezett fórumot teg­nap a fővárosban a Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány és a Magyar Pénztárszö­vetség, amelyen részt vett Kökény Mihály nép­jóléti miniszter és Végh Ferenc altábornagy, vezérkari főnök is. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a pénztárak hiánypótló szerepet tölthetnek be a magyar egészségügyben. Nem helyettesíthetik, de szolgáltatásaikkal kiegészí­tik az egészségbiztosítást - mondta a miniszter. A kormány is támogatja az elterjedésüket, de ez nem jelentheti azt, hogy bárki is kivonhatja magát a kötelező, szolidaritáson alapuló egész­ségbiztosításból. Ez éppúgy megengedhetetlen - húzta alá Kökény Mihály -, mint az, hogy csak azok jussanak korszerű egészségügyi ellá­táshoz, akik meg tudják azt fizetni. Egészségpróbán FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents