Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-02 / 1. szám
1998. január 2., péntek Sport 7. oldal Ifjúsági sakk-csapatbajnoki döntő, Budapest Megvédte címét az ASE gárdája Az év utolsó napjaiban Budapesten, negyvenhat tizennyolc éven aluli sakkozókból álló csapat részvételével rendezték meg az ifjúsági sakk-csapatbajnoki döntőt. A címvédő paksi Atomerőmű SE gárdája az előcsatározá- sok során mind a hat fordulóban fölényesen győzött. A Duna-partiak az elődöntőben a HÜSI (Hűvösvölgyi Sakk Iskola), a fináléban pedig Sárospatak együttese ellen nyertek egyaránt 3.5:2.5 arányban, s ezzel - a tavalyival megegyező összeállításban - megvédték bajnoki címüket. A paksi csapatból Ács Péter az első táblán 8 fordulóban szerzett 7.5, a másodikon Tóth András 5.5, majd Vámos Viktor 4, Berkes Ferenc 7, Tancsa Róbert 7.5, Simon Zsuzsa 5.5 ponttal járult hozzá a sikerhez. Ács, Berkes és Tancsa kiemelkedő teljesítményéért Tábla-díjat kapott. A Tolna megyei csapatok közül a szekszárdi KSZE együttese a 13. helyen végzett. (gosztola) NB Il-es csapatbajnokság Asztalos-csoport: Csuti SK II-Autó Center Decs 9.5:2.5. Az ötödik fordulóból elhalasztott mérkőzésen a tabellát már több, mint tíz pont előnnyel vezető zalai sportiskolások lényegében a papírformának megfelelő győzelmet arattak az öt tartalékkal asztalhoz ülő sárközi gárda ellen. A decsi szempontból balszerencsés évbúcsúztatón számos jobb, vagy egyenlő állást veszítettek el a vendégek, de - sovány vigaszként- - legalább a két számjegyű vereséget sikerült elkerülniük. Prantner és Horváth G. teljes pontot szerzett, míg Szuhai döntetlenre végzett. (dr. szabó) Sportos évvége Simontomyán Az óév utolsó három napján sem maradt sportesemény nélkül Simontomya. A szervezők jól gondolták, hogy a karácsonyi ünnepek után főleg a sportéhséget kell csillapítani, ezt igazolja az is, hogy a sportcsarnokban 29-én és 30-án is szinte teltház előtt peregtek az események. Az óévbúcsúztató, utcai szilveszteri futás résztvevőit pedig az utcákon, tereken szép számmal buzdították. Szilvesiteri-kupa: újra a Fekete Párducok Három megye tíz csapata viaskodott az immár hagyományos Szilveszteri-kupa teremlabdarúgó tornán. A 29-ei selejtezők során két csoportban öt-öt együttes körmérkőzéseken döntött a helyezésekről. A sorsolás szeszélye folytán a kétszeres védő Fekete Párducok, a jó erőkből álló Energie, a városi bajnokságban jól szereplő Cece, valamint a sárbogárdi Old Boys gárdája alkotta csoport jóval erősebbnek tűnt a másik ágnál, ahonnan a favorit Gólözön és a Balatonfüred a papírformának megfelelően biztosan jutott az elődöntőbe. A „többesélyes” csoportban a Fekete Párducok mellett a sárbogárdiak biztosították helyüket a legjobb négy között. Ä keddi elődöntők a Fekete Párducok és - némi meglepetésre - az Old Boys gárdája sikerét hozta. A finálé azonban már újra papírforma-eredményt hozott, kiváló kapusteljesítmények mellett az ezúttal fehérben játszó Fekete Párducok harmadszor nyerték el a kupát. Eredmények: Elődöntők: Fekete Párducok-Balatonfüred 4-0, Old-Boys-Gólözön 1-0. A 3. helyért: Gólözön-Bala- tonfüred 7-3, a döntőben: Fekete Párducok-Old Boys 2-0. A torna legjobb kapusának Mondovics Zoltánt (Old Boys) választották, míg a gólkirályi címet 15 találatával Molnár Lajos (Gólözön) érdemelte ki. A dobogós csapatok három, kettő, illetve egy órás időtartamra ingyen vehetik igénybe a sportcsarnok szolgáltatásait, ík A 1997-es esztendő utolsó napján sem maradt el a hagyományos nagypályás szilveszteri örömfoci. Serdülő, ifjúsági, felnőtt és idősebb korú futballisták edzőikkel együtt, két csapatot alkotva mérkőztek meg egymással. A második félidőben egy bobtail kutya is a pályára lépett, szinte megállás nélkül kergette a labdát. Technikailag ugyan még nem igazán kiforrott, de erőnlétben ember- és játékostársai fölé nőtt. Szilveszteri-futás: A győztes a sport volt Az óév utolsó napján is rendeztek sporteseményt Simontor- nyán. A hagyományos szilveszteri utcai futóverseny közel félszáz indulóját ezúttal az időjárás is a kegyeibe fogadta. A tavaszt idéző napsütés, és a szokottnál rövidebb táv is serkentette a résztvevőket. Cserháti A szilveszteri futás győztese, Barka Csaba fotó: bakó Péter polgármester stílszerűen pezsgődurranással indította útjára a mezőnyt. Az indulók között találhattuk a tavalyelőtti győztest, a hőgyészi Barka Csabát, aki 6:07 perces alapcsúccsal ezúttal is abszolút első lett. A kiírás értelmében azonban a fődíjat - egy kismalacot - a legjobb hazai versenyző, Ra- bóczki Csaba érdemelte ki. Minden induló teljesítette a távot, köztük a gyengébb nemet képviselő duatlonista lányok, a futóverseny szervezője, Szabadi Istvánnak a tanítványai. Üde színfolt volt, az utolsóként beérkező legfiatalabb résztvevő, Lacza Veronika, aki édesapjával - kéz a kézben - fáradtan, de integetve futott át a célon. A verseny után a legidősebb résztvevő, Kapoli István vezetésével hét mindenre elszánt induló megmártózott a strand melegvízében. Vereség ellenére is biztató jelek az STC-nél A hazánkban vendégeskedő jugoszláv másodosztályú Som- bor-Bezdán, a Szekszárdon is edzősködött Csonti Rudolf férfi kézilabdacsapata - útban hazafelé - barátságos mérkőzésen Simontomyán is pályára lépett. Simontornyai TC-Sombor- Bezdán 24-30 (12-12). Simon- tornya: Bokor- Lampert 4, Kiss 4, Vinczellér A. 2, Tenke 1, Simon 4, Vinczellér I. 2. Csere: Csókás, Erdélyi (kapusok), Bo- doki 5, Bosnyák 2, Heidt, Császár. Edző: Zámbó Tibor. Az évvégi mérkőzésen mutatkozott be a három tehetséges gyönki fiatal, Kiss Milán, Heidt Imre és Csókás Krisztián. Közülük Kiss játszott leginkább felszabadultan, de Heidt is Csókás is bizonyította tehetségét. A holtidény ellenére az STC nem okozott csalódást, teltház előtt színvonalas csatát vívott a jugoszlávokkal. Fiaink a kerékpársport mekkájában Beszélgetés a már „olasz” Istlstekker Jánossal és Arató Dáviddal Arató Dáviddal és Istlstekker Jánossal elutazásuk előtt beszélgettünk. — Pontosan mikor is keltek útra? Arató Dávid:— Január kilencedikén, pénteken jön értünk autóval az olasz csapat edzője, a korábbi világbajnoki ezüstérmes Ferro Ferucci. A tervek szerint a következő nap indulnánk Padovába. — Ha jól, tudom bőrönd nélkül utaztok majd. Istlstekker János: — Legalábbis ruhaneműből csak minimális mennyiségűt viszünk magunkkal, ugyanis új egyesületünk mindenféle felszereléssel ellát bennünket. Sőt, a szerződésben foglaltak szerint csak a csapat hivatalos „cuccaiban” mutatkozhatunk. Az olaszok figyelme a civil ruhától a versenyszerelésen át egészen a kerékpárig terjed. — Ezek szerint a „jó, öreg” Colnago kerékpárok is Szekszárdon maradnak? A. D.: — A padovai klub minden évben új, méretre szabott biciklikkel látja el versenyzőit. A kerékpárokat egy számunkra ismeretlen cég gyártja, mindössze annyit tudunk róla, hogy a műhelyt egy ex-profi olasz versenyző igazgatja. Istlstekker János — Hogyan értékelitek az elmúlt évetek? A. D.: — A nyárig nagyon elégedett voltam a teljesítményemmel, hiszen a az országúti és a hegyi ifjúsági országos bajnoki címem mellé rangos külföldi versenyekről is jó eredményekkel térhettem haza. Ezt követően azonban a Arató Dávid túlterheltség jeleit éreztem magamon, a regenerálódás a korábbinál hosszabb időt vett igénybe, ennek köszönhető többek között, hogy a Fiat- Gemenci Nagydíjon is elmaradtam az általam remélt helyezéstől. Összességében azonban úgy érzem, jó évet zártam, s ezt az „utat” szeretném folytatni Olaszországban is. I. J.: — Az év eleji, ausztráliai edzőtáborozás jól sikerült, ennek ellenére - mivel közben betegségek is hátráltatták a munkám - igazából csak június-július környékén értem el a legjobb formámat. A hosszú távú országos bajnokságon aratott győzelmem visz- szaadta az önbizalmam, így az idény hátralévő versenyein a képességeimnek megfelelően tudtam teljesíteni. — Úgy tudom, az egészségeddel továbbra is akadnak gondok. I. J.: — Évközben többször is ledöntött a lábamról egy számomra eddig ismeretlen eredetű gyomorgörcs és az azzal járó láz. Karácsony előtt Budapesten részt vettem egy kivizsgáláson, melynek eredménye szerint rendellenes májfunkciók miatt adódtak a problémák. Remélem, a jövőben csak a kerékpározásra koncentrálhatok. — Mit tudtok az új egyesületetekről, illetve az olasz kerékpársportról ? Á. D.: — A Padovani leginkább nevelőegyesület, az utóbbi években több versenyzőt is adott profi kluboknak. Akik a kerékpársportot kicsit is ismerik, követik, azoknak nem mondok újdonságot azzal, hogy az olasz a világ talán legerősebb bajnoksága. Teljesítményünktől függően mintegy ötven-hatvan versenyen állhatunk majd rajthoz, én az U-23-asok mezőnyében, míg Jana az elit kategóriában. I. J.: — Olaszország a kerékpársport mekkája, itt kell majd a legjobb tudásunk szerint helytállnunk. Miután Dávid a nyáron három hét erejéig már feltérképezte a padovai viszonyokat, úgy gondolom, a beilleszkedéssel nem lesz gondunk. Csak az elvárosok- nak tudjunk majd megfelelni. — Célok, tervek? A. D.: — Azt hiszem, Jana nevében is mondhatom, az első évben szeretnénk (mindketten október végéig érvényes kontraktussal rendelkeznek - A szerző.) kivívni az olaszok szimpátiáját, elérni a szerződésünk meghosszabbítását. Ezt persze csak eredmények felmutatásával érhetjük el, s ezért meg is teszünk mindent. Nekem még négy évem van az U-23-asok között, az idén szeretném megtalálni a helyem a mezőnyben. — Teljes egészében olaszokká váltok, vagy láthatunk még benneteket idehaza is versenyezni? I. J.: — A megállapodás szerint az országos bajnokságra hazatérhetünk, természetesen azon (is) a Padovani színeit képviselve. Amennyiben az olaszországi programunkkal nem ütközik, nagy az esélye a Gemenci Nagydíjon való részvételünknek is — méghozzá a szekszárdi csapat tagjaként. — Utoljára éppen az idei Nagydíj előtt kérdeztem meg Szuromi Györgytől, szerinte mikor lesz magyar indulója a Tour de France profi körversenynek. Azóta a világbajnoki ezüstérmes Bodrogi Lászlót szerződtette a jó nevű Festina csapat. Ennek ismeretében a ti véleményetekre is kíváncsi lennék? A. D.: — Egyre több magyar fiatal kerül külföldre, s úgy gondolom, ez a természetes. Ennek ellenére még néhány évnek el kell telnie ahhoz, hogy valamelyikünk rajthoz állhasson a Touron. Talán éppen Bodrogi lehet az első. Addig is a televízión keresztül „gyönyörködhetünk” Taffi, Jalabert, vagy Virenque versenyzésében. I, J.: — Azért azt hozzá tenném, hogy januártól már mi is egy kicsit közelebbről figyeljük a nagyokat. Fekete László Tavaly nyáron - kis időeltolódással - nagy sikereket szállítottak klubjuknak. Istlstekker János és Arató Dávid, a Szekszárdi KSC bringásai egyaránt aranyérmet szereztek a hosz- szú távú országúti bajnokságokon. Előbbi a felnőtteknél, utóbbi az ifjúságiaknál nyert. A tolnai megyeszékhely két porfelhőlovagja a következő tíz hónapban az olasz Padovani versenyzőjeként igyekszik bizonyítani tehetségét. Bonyhádi tomagyőzelem A fehér mezes Bátaszék csapata 2-1-re nyert a paksiak ellen fotó: gottvald károly A szekszárdi Il-es iskola hagyományos Zrínyi-kupa terem- labdarúgó viadala ezúttal második alkalommal viselte a Rittman László emléktoma nevet. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornán a Bonyhád, a PMFC és házigazda Il-es iskola A-csapata kiemelkedett a hatfős mezőnyből. Az egymás elleni rangadókon a völgységiek összpontosítottak a legjobban, mindkét riválisukat legyőzték, így a későbbiekben még döntetlen is „belefért” a bonyhádiak végső győzelmébe. A legstílusosabb játékot nyújtó pécsiek a második helyen zártak megelőzve a a zrínyisek első számú gárdáját. Eredmények: Szekszárd A- Paks 7-1, Szekszárd A-Szek- szárd B 13-0, PMFC-Bátaszék 6-0, Bonyhád-Szekszárd A 3-0, Bátaszék-Paks 2-1, Bonyhád-Szekszárd B 6-1, Szekszárd A-Bátaszék 9-0, Bonyhád-PMFC 1-0, Paks- Szekszárd B 5-0, Szekszárd A-PMFC 3-3, Bonyhád-Paks 1-1, Bátaszék-Szekszárd B 3-1, PMFC-Paks 16-0, Bony- hád-Bátaszék 3-3, PMFC- Szekszárd B 11-0. A torna végeredménye: 1. Bonyhád, 2. PMFC, 3. Szekszárd A, 4. Bátaszék, 5. Paks, 6. Szekszárd B. A gólkirályi címet 17 találatával Kresz Levente (PMFC) érdemelte ki. A legtechnikásabb mezőnyjátékosnak Teleki Gergőt (Szekszárd A), a legjobb kapusnak Ambrus Rolan- dot, míg a legjobb védőjátékosnak Máté Róbertét (mindkettő Bonyhád) választották. A legjobb Tolna megyei csapat különdíját a bonyhádiak vehették át, a legjobb szekszárdi játékosnak Czékmány Bálint bizonyult, de különdíjat vehette át Csábrák János, a győztes völgységi gárda edzője is. Leégett a Spari csónakháza Porrá égett szerda reggel a Bp. Spartacus csónakháza - értesítette az MTI Sportszerkesztőségét a klub kajak-kenu szakosztályának vezetése. Egy szomszédos horgásztanyában történt gázpalackrobbanást követően terjedtek a lángok a csónakházra, amelyben 185 hajó, s valamennyi felszerelés, berendezés megsemmisült. Az anyagi kár jelentős, mintegy 65 millió forint. E tragédia a Bp. Spartacus kajak-kenu szakosztályának jövőbeni működését veszélyezteti. A klub vezetői szeretnék, ha társadalmi összefogás révén sikerülne újrakezdeni a munkát.