Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-26 / 21. szám

1998. január 26., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Szalagtűző a szekszárdi Garay gimnáziumban. Régi ha­gyomány, hogy a középiskolák végzőseinek az év második felében kis szalagot tűznek a harmadik évfolyam diákjai. Ez is jelképezi, hogy a ők már a célegyenesben vannak: kar­nyújtásnyira az érettségitől, a felvételitől. A szekszárdi Ga­ray gimnázium öt végzős osztálya a hét végén tartotta sza­lagtűző ünnepélyét. A szalagavatót ünnepi műsor, vacsora, majd bál követte. fotó: gottvaldkároly Turizmus, Ahhoz, hogy a hazánk által kínált idegenforgalmi prog­ramok érdeklődést ébressze­nek a turistákban az ezred­forduló utáni is, az elkövetke­zendő 5-6 évben legalább 50 milliárd forintot kellene évente az ágazatba fektetni - hangoztatta Lengyel Márton, a Magyar Turisztikai Egyesü­let elnöke a testület éves ren­des közgyűlésén. Jelenleg Magyarország még előkelő helyet foglal el az ide­genforgalom világranglistáján. Ma a nemzetközi turizmusból származó bevételeink a világ­forgalom egy százalékát adják; a hazai GDP egytizedét, ex­portbevételeink egyharmadát képviselik. A forgalom több vidéken is mint fele azonban az úgyneve­zett szürkegazdaságból szár­mazik. Katona Béla, az Orszá­gos Idegenforgalmi Bizottság elnöke bejelentette, hogy várha­tóan február közepéig felállhat­nak hazánkban a regionális idegenforgalmi bizottságok. Ez a szervezeti rendszer hozzájá­rulhat a vidék fejlesztéséhez. Somogyi Zoltán, az IKIM he­lyettes államtitkára elmondta: a közgazdasági és jogi szabályo­zás kialakítása végett nemrégi­ben bizottságot hoztak létre. A megfelelő jogi háttér biztosítá­sával Magyarországon nem­csak a turisztikai ágazat műkö­dését segítik, hanem megvaló­sulhat a beruházásokat ösz­tönző jogi és közgazdasági rendszer is. A nemzetiségek ne legyenek díszpintyek! Bonyhádon találkoztak az ifjú németek Egyesületté alakul a Gemeinschaft Junger Ungarndeuts­chen, GJU, - magyar nevén Magyarországi Ifjú Németek Közössége, de továbbra is távol akarja magát tartani a poli­tikától és kulturális szervezetként kíván működni. Ezt a GJU országos vezetői mondták Bonyhádon, ahol a szervezet hato­dik országos labdarúgó tornáját rendezték hét végén. A szervezetnek hatvan baráti köre van szerte az országban - mondja a szekszárdi Kimmel Krisztina, soros elnök. Ezek nagyrészt Baranyában és Tol­nában, illetve a főváros kör­nyékén és Nógrádban működ­nek. A véméndi Szalonna Zol­tán, a GJU titkára elmondja, mennyire fontosnak tartja a helyi hagyományok, a tájnyelv megőrzését. Épp most állíta­nak össze egy véméndi tájszó­tárt. Hang- és képfelvételeket készítenek a faluban a nyelv­járás és a régi német mester­ségek megörökítésére. Épp ezért jött létre a GJU, hogy a hagyományokat megőrizze. Emellett persze fontos a sze­repe a bonyhádihoz hasonló sport- és kulturális találko­zóknak, azoknak a rendezvé­nyeknek, ahol a fiatalok egy­mással németül beszélgethet­nek, szórakozhatnak. Brun Katalin, az ifjú német fiatalok szervezetének alel- nöke szerint is igen fontos a helyi népnyelv megörökítése. Kimmel Krisztina elmondta Rövidesen rendeznek egy ver­senyt, amelyen a fiatalok a ha­gyományápolásról adhatnak számot. A tíz éve megrende­zésre kerülő verseny döntője az idén Véménden lesz. Tartják a kapcsolatot a né­met kisebbségi önkormányza­tok országos szervezetével és fontosnak ítélik a helyi szintű együttműködést. Nagyon ve­szélyesnek tartanák ugyanak­kor, ha a kisebbségek részt vennének a pártpolitizálásban, azt sem szeretnék, ha a ki­sebbség pártosodna. Nem sok értelmét látnák annak, ha a kisebbségek egy- egy képviselőjét beültetnék a parlamentbe, mint mondották: nincs szükségük díszpin­tyekre. Az lenne a fontos, ha hagynák, hogy a nemzetiségek az őket érintő ügyekben ma­guk döntsenek. A tornán tizenkét településről tizenhat fiú- és öt lánycsapat vett részt. A fiúknál az első he­lyet a Véménd, a másodikat a Taksony, a harmadikat az Érd szerezte meg. A lányoknál tol­nai siker született: a Hó'gyész végzett az élen. Hangyái Táncház a Társaskörben Kézműves foglalkozás gyerekeknek (Folytatás az 1. oldalról.) Első ízben szervezett a Tár­saskör a Szent István Házban kézműves foglalkozást gyer­mekek számára. A rendez­vénynek kettős célja volt. Az egyik, hogy minden gyerek és felnőtt jól érezze magát, a má­sik, hogy akinek megtetszett a közösség, a tánc, a csoportnak tagja legyen. A vártnál is sok­kal többen eljöttek - közel százan, köztük gyerekek, szü­lők, nagyszülők -, hogy kel­lemesen, és hasznosan töltsék el a délutánt. Különösen a kicsiknek szerzett örömet Botosné The- isz Aranka, a szekszárdi kór­ház óvónője, aki papírhajtoga­tásra invitálta őket. A nagyob­bak is ügyesen formázták a színes papírokat, így születtek meg a színes papírbohócok, a koronák, az álarcok. A lázas munkába a gyerekek már csaknem belefelejtkeztek, amikor megérkezett Hagymási Attila, aki egykor a Bartina táncosa volt, és kezdődhetett a táncház. A lépéseket Murzsa Andreával, a tánccsoport veze­tőjével mutatták be. A tánc­csoport vezetői úgy tervezik, hogy jelesebb ünnepek előtt szerveznek ilyen, s ehhez ha­sonló foglalkozásokat. Például farsangra álarcot, díszeket ké­szíthetnek, húsvét előtt pedig megtanulhatják a gyerekek a tojásfejtést, vagy anyák napján maguk készítette ajándékkal köszönthetik az édesanyákat, a nagymamákat. A következő foglalkozásra a farsang jegyében februárban kerül sor. (pt) Hírek Fórum a gunarasi rendezési tervről A dombóvári önkormányzati képviselő-testület február 2-án, kedden este hat órai kezdettel közmeghallgatást tart, amelyen az érdeklődők Gunaras részle­tes rendezési tervéről, valamint a város 1998. évi költségvetésé­ről kapnak tájékoztatást. Az Orvosi Kamara elnökségi ülése A Tolna Megyei Orvosi kamara január 27-én, kedden 14 órakor elnökségi ülést tart. A napiren­den egyebek mellett a Magyar Orvosi Kamarának az egész­ségügyi rendszer stabilizációját célzó javaslatai is szerepelnek. A költségvetésről tárgyalnak Tolnán Az önkormányzat ’ 98-as költ­ségvetéséről is tárgyal a tolnai képviselőtestület ügyrendi és jogi bizottsága ma, délután 3- kor kezdődő ülésén. A további témák között szerepel a Karo­lina Kft.-vei kötött szerződé^ megvitatása. Önkéntes véradás Dombóváron A Vöröskereszt szervezésében január 27-én, kedden reggel ki­lenc órától délután kettőig tar­tanak önkéntes véradást a dom­bóvári kórház véradó állomá­sán, ahová minden véradót sze­retettel várnak. Színház, ovisoknak Óvodások és kisiskolások bér­leti előadásban láthatják ked­den a Hófehérke és a hét törpe című darabot, a Babits Mihály Művelődési Házban. Páratlan Betét A Kereskedelmi és Hitelbank páratlan betétszámlája párját ritkító befektetési lehe­tőség. A páratlan betétszámla olyan megtakaítási forma, amely párosítja a biztonságos, biztos kamatot, az egyénre szabott, páratlan rugalmassággal. Számoljon inul! PÁRATLAN ötféle futamidő: 9, 11, 13, 15 és 17 hónap közül választhatja ki az Ön számára leginkább megfelelőt. Nem érheti semmi váratlan! Hiszen a PÁRATLAN kamatozású. Ezenkívül névre szól, tehát a lekötött összeghez csakis Ön férhet hozzá. A páratlan betétszámla korántsem unalmas, hiszen páratlanul rugalmas. Bármilyen 5.000 Ft feletti, 1.000 Ft-tal osztható összeg egyaránt leköthető. A páratlan betétszámla páratlan megoldás a befektetések területén. És PÁRATLAN; ! hallható. iaí sikerek és a 80-90-es évek legjobb zenéje a Danubius Rádióban. A legnépszerűbb műsorvezetők. Mindez már az Ön otthonában is hallható 24 órán át Danubius Rádió

Next

/
Thumbnails
Contents