Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-26 / 21. szám
BONYHADON TALÁLKOZTAK AZ IFJÚ NÉMETEK (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1998. JANUÁR 26. HÉTFŐ ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM Telefonon is megrendelheti! NÉPÚJSÁG-ELŐFIZETÉS: 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: 74/416-211. Nemcsak a svábok mulattak Tolnán Nem szakadt meg a hagyomány: a Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör idén is megrendezte svábbálját. A szombat esti eseményre a tolnai Sztárai gimnázium impozáns aulájában került sor. A bálon több, mint száznyolcvanán vettek részt, nemcsak tolnaiak és nem csak svábok. A vendégek elsőként a baráti kör egyik alapító tagja unokájának Svábbál című szavalatát hallgathatták meg, majd a klub énekkara lépett fel. Végül a mözsi német nemzetiségi tánc- együttes remek műsorának tapsolhatott a közönség. Ezt követően a mecsekná- dasdi „Stephan Kapelle” sramlizenéjére megkezdődött a mulatság, amely hajnali négyig tartott. Tisztújítás a Bartinánál Kibővült az elnökség A szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület néhány fő híján háromszáz tagjával a megye- székhely legnagyobb létszámú egyesülete. A múlt hét végén a Babits Mihály Művelődés Fláz színház- termében összeült a tagság, hogy - a mandátumok lejártával - új vezetőséget válasszon. Dr. Szabó Zsolt elnök röviden beszámolt a pénzügyi helyzetről, a várható bevételekről és kiadásokról, majd a résztvevők összeállították a jelölőlistát. A régi elnökség hat tagból állt, közülük öten ismét listára kerültek. Az egyesület úgy határozott, hogy kibővítik az elnökség létszámát, az eddigi hatról kilenc főre. A jelölőlistára tíz név került fel, közülük az alábbi kilenc személyt választották be a következő időszakra az egyesület elnökségébe: dr. Szabó Zsolt, Bán József, Jóföldi Gabriella, Roczó Judit, Matókné Kapási Julianna, Béres Vilmos, Kovács Andrea, Hutainé Kelemen Erzsébet és Hermé Szabadi Judit. A felsorolt elnökségi tagok két héten belül választanak elnököt maguk közül.-vemKevés a magyar szabadalom A magyar mérnöktársadalom kilábalóban van a rendszer- váltást követő válságból, ami elsősorban a lezajlott privatizációnak és a külföldi vállalatok megjelenésének köszönhető - mondta Takács János, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésén. A műszaki értelmiségnek rá kell ébresztenie a döntéshozókat arra, hogy a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó műszaki műhelyek megszüntetése, vagy olcsó bérmunkássá degra- dálása veszélyezteti a magyar ipar és az egész gazdaság versenyképességét. Az elmúlt 10 évben harmadára csökkent a magyar fejlesztői aktivitás és ötödére mérséklődött a szolgálati találmányok száma - közölte Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Ez évi 700-800 bejelentett szabadalmat, ezen belül 200-250 szolgálati szabadalmat jelent - szemben a hivatalhoz benyújtott 28 ezer külföldi szabadalmi üggyel. A jelenlegi helyzeten mindenképpen változtatni kell, s a kutatási költségeket emelni kell. Az európai és tengerentúli vállalatok a K+F beruházások egy-öt százalékát fordítják a szellemi tulajdon védelmére; Japánban 10 %-ot is elér ez az arány. Szalagtűző divatbemutatóval. A város túlsó felén, a dunakömlődi faluházban tartották a Biritón működő, paksi 661. számú Szakmunkásképző Intézet végzős, harmadik évfolyamos diákjai hagyományos szalagtűző báljukat szombaton. A bulit megelőzően - az évek óta tartó szokások szerint - a nőiruha-készítést tanuló leányok maguk léptek a kifutóra bemutatni, hol is tartanak a szakma elsajátításában. A jó hangulati bált kemény hónapok követik majd: készülés a nyár elején esedékes szakmunkásvizsgára. A divatbemutató tanúsága szerint ez sikeresnek ígérkezik. fotó: gottvald károly Pályázatok a pálfai iskolában Kihasználták a pályázati lehetőségeket a pálfai általános iskola pedagógusai a tanév első felében. Tizenkilenc munkát nyújtottak be különféle szervezetekhez, ebből eddig kilenc sikeres volt, öt pedig elbírálás alatt áll. Összesen 676 ezer forintot hoztak a konyhára a pályázatok, a pénzt sporteszközök vásárlására, számítógép beszerzésre, komolyzenei CD-k vételére, úszásoktatásra, az újságíró szakkör működtetésére, környezeti programokra, valamint a pályakezdő pedagógusok támogatására fordítja az intézmény.-rgRöveden üunaföldváron, a Pentelei utcában egy melléképület tető- szerkezete égett, ötven bálaszalma égett el. A tűz keletkezési okáról a rítegyei ügyeletes elmondta: valószínűleg szabálytalan munkavégzés, hegesztés következménye, a vizsgálat még tart. Kaposszekcsőn a Petőfi u. 15. számú ház előtt pénteken, késő délután egy Renault személy- gépkocsi Villanyoszlopnak ütközött. A dombóvári tűzoltóknak kellett a sérültet a gépkocsiból kimenteni. Nagymányokon a brikett- üzemben kb. két négyzetméteren izzott a szénpor, szombaton reggel. A bonyhádi önkénteseket, a szekszárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, és a nagy- mányoki önkéntesek is segítettek az oltásnál. Szekszárdon, a Kadarka utcában vasárnap a kora reggeli órákban, a kollégium közelében lévő társasházaknál egy személygépkocsi megcsúszott, átszakította a korlátot, és kb. hét métert zuhant. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt. Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával He rezeg Kata segítségével. 0)06-90-330 513 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc Kézműves foglalkozás gyerekeknek. Kézműves foglalkozást és táncházat rendezett szombaton délután a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör. A házigazda a Búzavirág táncegyüttes volt. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald károly Dombóváron gond a katonás rend Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, a volt dombóvári szovjet laktanyát, vagyis a Kaposszekcső közigazgatási területéhez tartozó Liget lakótelepet, a Kapos-Domb Lakásszövetkezet által felújított két társasházat - amelyek 113 családnak adnak lakóhelyet - ezen a héten már vezetékes gázzal lehet fűteni. Ez igazi öröm, ám vannak gondok is a volt laktanya körül. Mint azt Galambos Zsolt a Ka- pos-Domb Lakásszövetkezet elnöke elmondta, komoly problémát jelent az, hogy - bár a lakótelepen már több kisgyermekes család is él - a Volán járatai nem állnak meg a volt laktanya előtt. Felháborító, hogy az este hazaérkező óvodás és iskolás korú gyermekek a sofőrök katonás fegyelme miatt kénytelenek hozzávetőleg nyolcszáz méteren keresztül a rendkívül forgalmas főút mellett, vagy a rossz idő miatt éppenséggel azon megközelíteni a lakóépületeket. Mivel a Kaposszekcső és Dombóvár közötti útszakasz egyenes, nem ritka, hogy az autósok itt 100-120 kilométeres sebességgel száguldanak el. Ez a helyzet valódi életveszélyt jelent a gyerekeknek, és az idős embereknek egyaránt. Bár folyamatban van a buszmegálló- öböl kiépítése, ennek megvalósulása csak májusra várható -, mondja a lakásszövetkezeti elnök. Még gondolni is rossz arra, hogy a hamarosan érkező rossz időben, havazásban ezek a gyerekek a teljesen sötét úton botorkálva juthatnak csak haza. Azért is szomorú a helyzet, mert azok, akik megtehetnék, a felelősséget maguktól elhárítva nem engedélyezik, hogy a sofőrök - a leszállókra való tekintettel - a volt laktanyánál is megálljának. Ez azért is nehezen érthető - fogalmaz -, mert a lakótelep bejárata már most is alkalmas arra, hogy ott a buszok - a közlekedést nem zavarva - megállhassanak. Ez pusztán emberség kérdése, hiszen nemsokára a megálló is itt lesz - mondja végezetül, s hozzáteszi, hogy éppen a vezetékes gázfűtés lehetősége miatt a napokban is több család költözik a lakótelepre, ahová ezután a mostaninál is több kisgyereket várnak majd haza a szüleik.- nagy r Szekszárdon intézik a régió ügyeit Megszűnik a bátaszéki munkaügyi kirendeltség? Kétségbeesett pörbölyi olvasónk több munkanélküli nevében kérdezte: igaz-e az a hír, hogy Bátaszéken megszűnik a munkaügyi kirendeltség. Ha igen, miért épp a bátaszéki, amikor a munkanélküliség szempontjából az egyik legrosz- szabb helyzetben lévő régió? A kirendeltség megszűnésével hogyan történik az ügyintézés? tórium dönt, a központ véleménye és a munkaügyi tanács meghallgatása alapján, tájékoztatott dr. Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Decemberben egy szakmai egyeztetésen is felvetődött a kérdés. (Folytatás a 4. oldalon.) lat alapján alakítják ki és az illetékességi területről a miniszA kirendeltséget, annak működési területét szakmai javas-