Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
SZUKEBB SZÜLŐHAZÁNK 1998. január 4., vasárnap Egy grafológus történeteiből Nagy a lelkiismeret hatalma Lépőid Józsefné grafológus, az országban működő tíz igazságügyi szakértő egyike. Harminc éve foglalkozik grafológiával. Édesapja szobanövénynek nevezte, mert mindig az írásokat, könyveket böngészte. Azt szeretné elérni, hogy elemzését úgy mérlegeljék a hatóságok, mint az eleme- vagy műszaki szakértőét. Kicsi koruk óta gyűjti az unokái rajzait. A gyerekek még nem tudnak írni, de a grafológus már tudja melyik lesz műszaki zseni, melyik állatorvos, s kiből lesz vezető egyéniség.- Mi volt az első találkozása az írással, illetve a legmegdöbbentőbb felfedezése ezzel kapcsolatosan? — Gyerekkorom egyik legnagyobb élménye volt, ha szüleim képeslapot kaptak. Órákig nézegettem, de nem a képet, hanem az írást, amikor még jószerével nem is igen tudtam olvasni. Négyen voltunk testvérek, meglehetősen szegény körülmények között éltünk. Egyszer keresztanyám, akinek nem volt gyereke, levélben kérdezte, hogy melyik gyerek mikor megy hozzá nyaralni. Én meg csodálkozva mondtam, rápillantva az írásra, de hiszen a keresztanyám nagyon beteg. Később kiderült, hogy valóban negyven fokos láza volt, amikor a levelet írta. Ekkor úgy hat éves lehettem. Sokat köszönhetek a szüleimnek, majd a férjemnek és a lányomnak, akik megértették és támogatták törekvéseimet.- A különleges képességű gyerekből hogyan lett képzett grafológus. . Rákosné Áts Klárát a rádióban hallottam, s ezt követően írtam neki levelet, de nem a magam, hanem a szomszédasszony nevében. Akkor 19 éves voltam és már dr. Lépőid Józsefné. A válaszban az állt, hogy dehogy vagyok én kétgye- ■ rekes anya, leginkább csak a „bezzeg férjemre” vagyok büszke. Az intuí- ciós képességeimről viszont azt írta, hogy ilyennel még nem találkozott, majd tanítványául fogadott, hogy átadja tudását.- Miért dolgozik egy ■ grafológus a rendőrségnek? — Lehet, hogy furcsán hangzik, de az én elsődleges célom nem az, hogy elfogják a tettest, hanem az, hogy aki ártatlan, ne kerüljön börtönbe. Nem a bűnüldözés érdekel, hanem az ártatlanok védelme. — Mindig figyelembe veszik a véleményét? — A rendőrök igen, mások nem mindig, pedig a puding próbája az evés. — A bírságon? — Nem, el sem jutott az elemzésem odáig. Mint igazságügyi szakértő minden ügyészségnek, bíróságnak felajánlottam, hogy ingyen jellemzést készítek azokról, akik ezt igénylik. Példaértékű, hogy a Tolna megyei ügyészség vezetői éltek ezzel a lehetőséggel, sőt önmagukat is megmérették. Négyszemközt mindenkinek elmondtam a jellemzését, s még a negatívumokat is elfogadták. — Egy grafológusnak biztosan vannak különleges, érdekes történetei. — Kaptam egyszer egy levelet, amelyben egy férfi azt kérdezte tőlem, hogy á börtönből kiszabadulva mit kezdjen magával. Csak a harmadik levelem után hitte el, hogy fantasztikus művészi érzéke és kézügyessége van. Kicsi koruk óta gyűjti az unokái rajzait Azt javasoltam neki, menjen ötvösnek. Ma már nemzetközi hírű fafaragó művész.- Volt-e arra példa, hogy ismerve az írás „gazdáját” meglepődött azon, amit abban látott?- Igen, volt.- És, mi volt a kettő közötti különbség, ami az ismeretség alapján nem látszott? — A papi szeminárium hallgatói között láttam olyan írást, ami arról tanúskodott, hogy az illetőből teljesen hiányzott a hit, azért ment oda, mert a könnyű pénzszerzés lehetősége vonzotta. Egyszerűen nem akart dolgozni. Egy másik különös történet meg a Mutasd az írásod, megmondom ki vagy börtönhöz kapcsolódik. Egy fiatalember írásában azt láttam, hogy nem érti, miért is került börtönbe. Egy, a testét az út szélén álló lánytól fogadásból elvett bizonyos összeget. Az ő erkölcsi érzéke szerint ez nem volt igazán bűn, hiszen az a lány megítélése szerint erkölcstelen életet élt. A futtatója azonnal rend- ■ őrt hívott, a fiatalembert három évre ítélték rablásért. — Egy kézirat láttán mi az, ami a grafológus fejében megjelenik? Kép, hangulat, történet? — Annak örülök, ha előtte sosem láttam az illetőt, mert akkor nem zaI varnak meg a tudatos benyomások. Ekkor azonnal elém kerül az arca. — Fel is ismerné? — A műszaki főiskolán az első órán kipróbáltam, vagy nyolc évvel ezelőtt. Azt kértem, a táblára öten írják fel ugyanazt a mondatot, s én megpróbálom kiválasztani, hogy a diákok közül ki írta. Legbensőbb titkaink „Szabad országban szabad újságíró azt ír, amit szabad.” Ez a felirat szerkesztőségünk egyik szobájának falát díszítette elég sokáig. Még a rendszerváltás előtt került oda. Ha jól emlékszem, olyan volt munkatársam akasztotta ki, aki bár elég nagyhangú, most sem állítja, hogy bezzeg ő már akkor... Nos, azóta tényleg kitört nálunk a sajtószabadság, az ezt vizsgáló - vajon kinek a megbízásából? - nemzetközi szervezet is egyre jobb osztályzatokkal tüntet ki bennünket. Úgyszólván mindent megírhatunk, elmondhatunk. Csak azt nem, ami törvénybe ütközik. Mert bizony ütközik ám, nem is ritkán. Itt vannak mindjárt a személyiségi jogok. Például az, hogy kinek mennyi a fizetése, a jövedelme. Én, a magam egyszerű eszével sokáig úgy gondoltam, hogy ez két félre tartozik: arra, aki kapja, meg arra, aki adja. (Az APEH-ot most felejtsük el!) Ha ez így lenne, akkor a köz által alkalmazottak jövedelmét közzé kéne tenni, hogy a „köz” - például egy község, város valamennyi lakója tudja, hogy az általa megválasztott, foglalkoztatott tisztviselő és önkormányzati vállalati portás meg vezér- igazgató havonta vagy évente mennyiért szolgálja őt. Aztán nem csak személyiségi jogok vannak, hanem üzleti titkok is. A jó öreg Shakespeare Vilmos is elfogadta volna magáénak azt a drámát, amelyet néhány éve egyenes adásban láttam az egyik városi képviselőtestület ülését közvetítő televízióban. Valami gyanús önkormányzati megrendelés kapcsán vizsgálat indult, és az ezt irányító, karakán alpolgármester a nyílt színen „vérzett el”, mert ő ugyan tudta, hogy mi miért történt, csak éppen el nem mondhatta. Azóta finomodtak a dolgok, a fentihez hasonló botrány már elő sem fordulhatna, illetve ha mégis, azt Közelről Harmadik oldal Négyet eltaláltam, az ötödiket nem, mert ikrek voltak, csak a másikat nem vettem észre a teremben.- Saját írását megnézte már? — Persze, de nem tudom elemezni. Egyszer fordult elő, amikor drága édesanyám meghalt, hogy a régi, neki írt leveleimet nézegettem, amiket ő összegyűjtött. A szövegben az szerepelt, hogy jól vagyunk, de láttam, hogy rémület, sőt halálfélelem van az írásomban. A naplómból kiderítettem, hogy a hat éves lányom akkor volt mumpszos. Mindig nagyon pánikba estem, ha a gyerek beteg volt.- Lehet-e a grafológiát rossz célra felhasználni? — Persze hogy lehet. Ezért nagy az elemző felelőssége. Ha azt mondom valakinek, hogy int- rikus, összeférhetetlen, irigy ember, kész csoda, hogy elviselik a környezetében élők, annak ebben a formában beláthatatlan következményei lehetnek. Tapintat nélkül könnyen lehet idegosztályra juttatni egy embert. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai, amelyek alapján az előbb jellemzett embernek is meg lehet mutatni a kiutat. Rá lehet vezetni arra, hogy miként alkalmazkodjon jobban környezetéhez.- Akkor hol lehet megtalálni a határvonalat az őszinteség és a tapintat között? — Édesapám arra tanított, hogy nagy a lelkiismeret hatalma. Az írásból látom, hogy művelt vagy műveletlen, erős vagy gyenge idegzetű-e az illető. Elviseli-e a kritikát vagy megsértődik a nyíltabb beszéd hallatán. Látnom kell, hogy az illető személyisége mit bír el.- A grafológiában mennyi a tudás, és mennyi a megérzés, az intuíció szerepe? — Néha azt gondolom, isteni adomány, hogy egy írás láttán azonnal megérzem milyen ember írta. Abban viszont biztos vagyok, arra kell használnom képességeimet, hogy segítsek az embereknek. Úgy érzem sok szeretet tudok adni másoknak, és sokat is kapok vissza tőlük. lhárosi Ibolya nem látnánk. Erre szolgálnak ugyanis a zárt ülések, amelyeken az általunk megválasztott község- és városatyák (-anyák) értünk, de nélkülünk gyepálják egymást és döntenek, nagy (üzleti) titokban. Hogy tetszik-e ez nekünk? Az nem fontos. Ha mégis, négy évenként választhatunk. A szavazófülke magányában, titokban. Lám, nekünk „egyszerű” polgároknak is vannak jogaink és lehetőségeink. Rajtunk múlik, hogy a következő választási ciklusban kik dönthetnek az - olykor zárt - üléseken. Gyuricza Mihály Kihívás előtt a képviselők Tamásiban Diákok „ártották” magukat a politikába Tamásiban. 1997 utolsó testületi ülése a Würtz Ádám Általános Iskola két tanulójának kéréseivel kezdődött, amelyek veleje: támogassák jobban Tamási sportját a városanyák és városatyák. A hetedik osztályos Táczi Zsolt és Horváth Boglárka akcióját nem vették zokon a képviselők, akik ráadásul ajándék gyanánt apró emlékeztetőt is haza vihettek a „sportkövetelésekről. Az akció egyébként nem az iskolások végső elkeseredésének (ami önmagában sem lenne meglepő) egyenes következménye: a Würtz iskola két csapattal egy gyógykészítményt gyártó cég országos játékába kapcsolódott be. „Ennek második fordulójában az volt a feladat, hogy kéretözzünk be az év utolsó testületi ülésére, és a gyerekek mondják el, mit akarnak Tamásiban” - mondja az iskola diákönkormányzatát segítő pedagógus, Gergics Józsefné. Nos, az már biztos, hogy a kérések meghallgatásra találtak. A testület ugyanis feszült figyelemmel kísérte a diákok mondandóját, amiből érdemes idézni. A két felszólaló, miután leszögezte, hogy a sportolás az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele, óvatosan fogalmazva adta tudtul, hogy „Tamásiban sajnos ehhez nem túl jók a feltételek”. A gyerekek régi nagy álma, hogy legyen egy sportcsarnok és egy fedett uszoda. Kérték a jelenlegi egyesületek támogatását, új egyesületek létrehozását, és egy olyan szabadidős sportklub alakítását, amelyet bárki igénybe vehetne, tapasztalataik szerint ugyanis a felnőttek nagyon keveset sportolnak. Hangot adtak kevésbé költséges kívánságaiknak is, a többi közt, hogy örömmel részt vennének társaikkal városszépítésben, fa- és virágültetésben, és nem lenne utolsó, ha több játszóteret nyűhetnének a városban. Szeretnék továbbá megmozgatni Tamásit egy futóversennyel, és nagyon örülnének, ha az idei Kihívás Napján pár tornagyakorlat erejéig együtt mozogna az egész város. A Zöldvilág nevű csapat udvariasan kérte a hallgatóságot: részvételükkel és díjak felajánlásával tiszteljék meg a rendezvényt. A képviselők persze akkor sem panaszkodhatnak, ha nem mennek el futni, a diákok így is szép kihívás elé állították őket. . . Tóth Ferenc Legyen szerencséje! ESA VASÁRNAPI Tolnai Népújság A tegnapi, szombati Tolnai Népújságban és a mai Vasárnapi Tolnai Népújságban egy-egy félbe vágott képet helyeztünk ill. helyezünk el. A JÁTÉKBAN RÉSZTVEVŐ OLVASÓNK TEENDŐJE:- vágja ki a mai Vasárnapi Tolnai Népújságban és a tegnapi Tolnai Népújságban megjelenő fél-fél képet- ragassza levelezőlapra és küldje be együtt a Tolnai Népújság Szerkesztősége címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.- Beküldési határidő: 1998. január 7., 16 óráig. A beküldők között- presszó-gépet- kukorica pattogatót sorsolunk ki! I
