Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-24 / 20. szám
1998. január 24., szombat Gyermekvilág 11. oldal ösmadárlelet A legek ura Harminc millió év kellett ahhoz, hogy kifejlődjék a "tökéletes" madár. Az evolúció valószínűleg gyorsabban ment végbe, mint a tudósok gondolták. Nemrég szenzációs leletre bukkantak Spanyolország középső részén, amely azt bizonyítja, hogy már 115 millió évvel ezelőtt is éltek olyan madarak, melyek tudtak repülni. "Ez a madár a legidősebb, mely mind csontozatát, mind tollazatát tekintve megfelel mai fajtatársainak" - közölte Luis Chiappe paleontológus, aki a nemrég feltárt leletet ismertette a "Nature" című folyóiratban. A kis teremtű ősmadár valahogy beszorulhatott két mészkőlap közé, és teste olyan tökéletesen konzerválódott ebben a csapdában, hogy nemcsak csontozata, hanem tollazata is látható. A mészkőlenyomat tanúsága szerint végleg elvethető az a közkeletű nézet, miszerint az első repülésképes madarak sokkal később jelentek meg a Földön. A legrégebbi ősmadár (Archeopterix) még nem tudott rendesen repülni. Hosszú nekifutás után fel- emelkedett ugyan a levegőbe, de hamarosan lehuppant. Vadászni a levegőből nem tudott, táplálékát a földön futva szerezte meg. A hoyasi ősmadárnak elkeresztelt spanyolországi ősmadár viszont tökéletes "szerkezet". Szárnya elülső részén már megtalálható az a tollpe- rem, amely lehetővé teszi, hogy szüksége esetén egész lassan is vitorlázhasson a levegőben. Egyébként ugyanezen az elven működik a mai utasszállítógépek szárnyának első peremén található vezérsík, amelyet leszálláskor a pilóta előretol. A hoyasi ősmadár tehát már nem pottyant le a földre, ha lassítania kellett. Ez pedig azt jelenti, hogy a levegőből vadászott. Gyermekvilág-divat Fazekas Enikő (Szekszárd) ruhaterve Híres indiánok Ishi, az utolsó yana bennszülött Különös látványra ébredtek 1911. augusztus 29-én egy kaliforniai vágóhíd henteslegényei. A hajnali szürkületben egy rongydarabbal takarózó, csont és bőr szerzet kuporgott riadtan a palánk oldalánál. Ellenállás nélkül hagyta, hogy a sheriff a közeli Oroville börtönébe zárja. Mint később kiderült, a letartóztatott személy Ishi, az utolsó yana indián volt. Az Egyesült Államok Kalifornia államában a múlt század közepére-végére lezárultak az indiánháborúk. Az egyedüli, jelentősebb ellenállást tanúsító modokokat - ahogy arról sorozatunk egyik korábbi fejezetében beszámoltunk - megsemmisítették, a többi törzset pedig a lassú pusztulást jelentő rezervátumokba kényszerítették. Miután ezen erőszakos módszerek révén Kaliforniában megoldódott az „indiánkérdés”, egy magányos „vadember” feltűnése - majd fél évszázaddal az utolsó összecsapások után - már inkább szenzációt, mint félelmet váltott ki a fehérek körében. Ishit - nagy szerencséjére - néprajztudósok és antropológusok vették pártfogásba, sőt, fogadták barátságukba. Hosszú idő telt el, míg a kőkorszakból a modem civilizációba kerülő indián előadta különös és megdöbbentő történetét. Ishi - még kisgyerekként - egyike volt azon yana indiánoknak, akik túlélték az 1868- as nagy mészárlást. A megmenekült bennszülöttek évtizedekig rejtőzködtek az óriási kiterjedésű, sziklás-erdős vidéken, ahogy múltak az évek, úgy fogyott számuk. A felnőtt Ishi 1908-ban temeti el anyját, s ekkor három éven keresztül magányosan bolyong a vadonban. Ahogy a bevezetőben említettük, 1911-ben adja fel magát. Ishi - miután valamelyest beilleszkedett a fehérek társadalmába - öltönyt vett magára és nyakkendőt kötött, ám a cipőtől hosszú ideig idegenkedett. „A félénkség és a tartózkodás mögött megőrizte természetes, temperamentumos és romlatlan jellemét” - olvasható az egyik, róla készült krónikában. San Franciscóban, ebben az emberi Bábelben járva módfelett megmozgatta fantáziáját a villamos - érdekes módon a személygépkocsi kevéssé érdekelte. Az akkor szenzációnak számító repülőgép sem igazán Ishi, fülbevalóval hozta lázba, ilyesmire képesek a madarak is: véleménye szerint a fehér ember a legnagyobb tették akkor hajtotta végre, amikor „a fém ösvényekhez láncolta a Gonosz Szellemet.” Ishi legszebb éve 1914-ben érkezett el, amikor is részese, sőt kalauza lehetett annak a tudós barátai által szervezett expedíciónak, mely gyermek-és felnőttkorának színtereit derítette fel. A tervek között szerepelt az expedíció megismétlése, ám ezt Ishi már nem érhette meg: 1914 decemberében köhögés vett rajta erőt, s gyengélkedni kezdett. 1916. március 25-én vitte el a tüdőbaj. -száEgy disc jockey és együttesei A Red 5, azaz a Vörös ötös A műszaki végzettségű Thomas Kukula előbb szerelőként helyezkedett el egy diszkóban, majd egyre inkább mint disc jockey vették számításba. Hamarosan igen nagy nevet szerzett magának német klubkörökben, s ekkor elkezdett saját maga is komolyabban a zenével foglalkozni. A diszkózás mellett több csapatot is létrehozott, ezek közül Magyarországon is jól csenghet a General Base, a THK vagy a Candy Beat neve. Thomas - aki mára elismert, anyagilag és erkölcsileg egyaránt sikeres zenész lett - úgy gondolta, hogy mostanra elérkezett az idő house-muzsika poposítására: így valósította meg nagy álmát a Red 5 (Vörös ötös) nevű formációval, mely csapat - Anthony „Lemar” Woods, Nadja Ayari és Vanessa Garcia - fülbemászó dallamokkal lépett a közönség elé, meghódítva a slágerlistákat. Szójátékok Ennek a játéknak sok változata van. A lényeg az, hogy mindenkinek egy-egy szót kell mondania, amiben egy meghatározott betű, vagy szótag előfordul. Legfeljebb fél percig szabad gondolkozni, aki ezalatt nem mond semmit, vagy rossz szót mond, esetleg olyan szót, ami már elhangzott, az zálogot ad. 1. Választanak egy betűt, és mindenkinek sorban kell egy-egy olyan szót mondania, ami a kiválasztott betűvel kezdődik. Ez olyan könnyű, hogy inkább új játsszák, hogy például csak híres emberek nevét, vagy földrajzi fogalmakat, stb. lehet mondái. Például „b”- vel: Bach, Bonaparte, Ba- hama-szigetek, Belgium, stb. 2. Minden szónak a kiválasztott betűvel kell végződnie. Ha tehát a bé betűnél maradunk akkor: rab, láb, bab, szab, veréb, stb. 3. Minden szóban kétszer - esetleg háromszor - kell a kiválasztott betűnek előfordulnia. (Pl: baba, babrál, rebarbara, legjobb, stb.) 4. Az első mond egy szót, a második egy olyan szót kell mondani ami az első szó utolsó betűjével kezdődik. Például: baba-agár-rét-téttúró-óra-alom-malom-ma- lac-cicus-só-orsó-ólom-ma- jom, stb. Játsszunk Tűz és víz! A társaság egyik tagja kimegy, a többiek elrejtenek a szobában valami kisebb tárgyat, aztán behívják a keresőt. Ennek az a feladata, hogy az eldugott tárgyat megtalálja. A társaság segíti őt munkájában. Ha egészen rossz irányban keresgél, akkor azt kiabálják: víz!. Ha jobb irányba tér: hideg! Ha még közelebb megy: meleg! Azután: forró! Ha már egészen a rejtekhelynél jár: tűz! Ha zongora van a szobában, és van valaki, aki tud játszani rajta, akkor a kiabálás elmaradhat. Helyette a zongorázó segít úgy, hogy ha rossz helyen jár a kereső, akkor halkan játszik, minél közelebb ér a rejtekhelyhez, akkor annál hangosabban. Zongora helyett persze más hangszer is alkalmazható! Ha a kereső megtalálta az eldugott tárgyat, ő választhat ki valakit a társaságból, aki kimegy, amíg a többiek elrejtenek valamit. Hogyan tanult a kiskacsa repülni? Vicces! Kovács Szabónak: — Mondhatok egy találós kérdést? — Hát persze! — Az apám fia, de nem én vagyok! Ki az? — Nem tudom... — Hát az öcsém! Szabó hamarosan találkozik Kissel, gondolja, elsüti a tréfát. — Na, ki az: az apám fia, de nem én vagyok? — Nem tudom... — De buta vagy, hát a Kovács öccse! — Hol töltik a nyarat? — A lányom Svájcban, a fiam Párizsban, a feleségem Indiában. — És maga? — Én? Lehet, hogy a börtönben... Egyszer egy liba beleesett egy földbe ásott gödörbe. Alig tudott kimászni belőle, úgy megütötte magát. Odaszaladt egy kiskacsa, kérdi tőle: — Liba bácsi, hogy érzed magad? Tudsz repülni? — Repülni azt tudok, de nagyon megütöttem a lábam. Miért kérded? — Csak azért, mert én még nem tudok repülni. A nagyobbik testvérem megígérte, hogy megtanít, de most nem ér rá. Pedig meg szeretném nézni azt a szép kerek tavat felülről. A liba végighallgatta a kiskacsa kívánságát és így szólt: — Várj egy kicsit, amíg összeszedem magam. Éppen arra repült egy le- gyecske. A kiskacsa meg akarta fogni, s addig-addig toporgott utána, míg maga is beleesett a gödörbe. Nem is ijedt meg nagyon, izgatottan hápogott, csak kimászni nem tudott. A liba odasántikált a gödör pereméhez, beleeresztette az egyik szárnyát, a kiskacsa abba megkapaszkodott és kimászott a gödörből. — Be kell temetni ezt a gödröt! - füstölgött a liba - már ketten is beleestünk! Éppen arra jött egy kutyuska. A liba és a kiskacsa mindjárt neki is elmondták, hogy be kellene temetni ezt a veszedelmes lyukat. A kutyus sem volt rest, azonnal elkezdett a két mellső lábával lázasan kaparni, a liba és a kiskacsa is segített neki. Már majdnem elkészültek, mikor arra döcögött a pulyka és felháborodottan kiabálni kezdett: — Mit csináltok az én szép gödrömmel, alig tudtam kiásni. Most hová rakjam a tojásaimat? A liba és a kiskacsa elmondták, hogy jártak a gödörrel, de a pulyka akkor is vigasztalhatatlan volt. Erre a többiek megígérték neki, hogy készítenek egy másik fészket a számára. A kiskacsa volt a „ceremóniamester”, odavezette a kis csapatot a szénakazalhoz, abból válogattak, de hordtak kis gallyakat, is A kiskacsa nagyon büszke volt a fészeképítő tudományára, de még boldogabb volt, amikor a liba közölte, hogy most már nem fáj a lába, akár repülni is megtaníthatja. Mindjárt bemutatót is tartott, nekifutott a gyepen, kitárta a szárnyait, s huss! már repült is. A kiskacsa nagyon figyelt, aztán buzgón utánozni kezdte, s egyszer csak azt vette észre, hogy a talaj fölé emelkedett, kitárt szárnyai alá kapott a szél, s már repült is, akár egy hattyú. Nagyon boldog volt, azt sem tudta a sok új élmény hatására, mit csodáljon, figyeljen. Hamarosan megérkeztek a tó fölé, s ott a liba arra is megtanította, hogyan kell vízre szállni. A tóban jót lubickoltak, ebihalat, bogarakat kapkodtak, megpihentek és felüdültek. Kiúsztak a partra egy kis napfürdőre, mikor halják ám, hogy valami zörög a bokor irányából. A liba nagy bátran a kiskacsa elé állt, kinyújtotta a nyakát, kifeszítette a szárnyát és sziszegni kezdett. De szerencsére kár volt megijedni, mert nem más csörtetett elő vidám lihegéssel a bokor mögül, mint a kiskutya! Megszerette új barátait s utánuk jött, hogy egy jót játsszanak. Úgy is történt, fogócskáztak, bújócs- káztak, úsztak, napoztak. Nap- szállatra elunták a mókát, s meg sem álltak hazáig. Ott a gazda- asszony jó vacsorát adott nekik, s aztán ki-ki ment a maga kuckójába, éjszakai nyugalomra. Antalné Bíró Jolán oda, amivel szépen körűiken'- hová tették a fészket. A pulyka nagyon boldog volt, már eszébe sem jutott az a balszerencsés gödör.
