Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-23 / 19. szám
4. oldal Megyei Körkép 1998. január 23., péntek — Konyhád Es Környéke Egy németországi tanulmányút tapasztalatai Gyakornokként dolgozott, de itthon ismét ő a főnök Tigelmann Gábor, az OTP Bank bonyhádi fiókjának vezetője a közelmúltban tért haza arról a németországi tanulmányúból, aminek során két hónapot a Deutsche Bank frankfurti központjában, egy hónapot pedig Wi- esbadenben töltött. A Neue Zeitung által kiírt pályázat elnyerése után érdekes és értékes banki és egyéb tapasztalatokat is szerzett. Természetesen a bankszféTigelmann Gábor fotó: bakó rában szerettem volna új ismereteket szerezni, ám az elhelyezkedés nem ment köny- nyen, mert nehéz volt olyan bankot találni, amelyik gyakornokként fogadott volna - mondja Tigelmann Gábor. Talán ez nem azért van, mert őrzik a titkaikat, hanem inkább azért, mert az én gyakornoki álláshelyemre is bőven akadt volna jelentkező. Igazából nem volt furcsa, hogy itthon vezető beosztásban, ott pedig gyakornokként dolgoztam, hiszen azért is mentem ki, hogy gyakorlatot szerezzek és összehasonlítást tehessek, s erre egy vezetői beosztás nem feltétlenül alkalmas. Forgó rendszerben dolgoztam, vagyis különböző helyeken, így a Deutsche Bank frankfurti központjában is dolgozhattam, ami első sorban az Európai Unió 1999. január elsejétől bevezetésre kerülő pénznemről, az euro elszámolásról is előzetes képet kaphattam - folytatja a fiatal bankszakember. Érdekes volt az informatikai központ megismerése, s az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nagyon fejlett számítógépes hálózattal dolgoznak, ami a banktisztviselők maximális információs kiszolgálását segíti elő. Ez talán nem annyira emberköz-- pontú munkahelyeket és munkát jelent, mint amilyet itthon megszoktunk, de a nyereség érdekeltségben ez nem igazán számító tényező. Ettől függetlenül egy-egy fiók, vagy osztály dolgozói azért egymástól nem teljesen elszigetelten végzik munkájukat. Azért a miénknél jóval fejlettebb számítógépes rendszer és a programok használata azt is eredményezi, hogy a napi munka során sokkal kevesebb bosszúság éri az embert, mint itthon, s e mellett a hatékonyság is sokkal jobb. A bonyhádi kollégáim a három hónapos „kiképzés” után azt hiszem örömmel fogadtak, s távollétemben is jó kezekben volt a fiókunk, így azt mondhatom, hogy értékes volt a tanulmányút, aminek tapasztalataiból itthon is kamatoztathatok néhányat. Annyit e mellett, illetve éppen az ott szerzett ismeretek birtokában látni lehet, hogy a magyar bankszakma is hasonló irányba fejlődik - mondta befejezésül Tigelmann Gábor.- nagy Károsultakat keresnek Mint arról beszámoltunk, csúzlival belőtték egy busz ablakát Tabód határában. A rendőrség további sérült járműveket keres. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés, amikor a Szekszárdról Kisvejkére tartó menetrend szerinti Gemenc Volán autóbusznak Tabódra érkezvén fél centi átmérőjű csapágygolyóval belőtték az ablakát. A cselekmény elkövetésével két fiatal és egy gyermekkorú tabódit gyanúsít a rendőrség, az eljárás a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt folyik. A fiatalok január 4-én és 5-én feltehetően más járművekre is rálőttek a csúzliból, illetve azokat kővel dobálták meg. A rendőrség kéri, hogy akik az említett helyen és időben járművükön koppanást hallottak, illetve sérülést észleltek, jelentkezzenek a 74/451-411-es vagy az ingyenesen hívható 707-es telefonon. Franciáknak: kézzel festett fazék bán a kereslet visszaszorulása nyomán 150-170 millióval csökkent a termelés. Biztató jelnek számít azonban, hogy a termékek - amelyből évente mintegy négymillió darab készül - hatvan százalékát külföldön sikerül eladni. A legtöbbet Angliába, a második legnagyobb piac a francia, a harmadik a német. — Igen fontos, hogy tudjuk, hol mire van igényük a háziasz- szonyoknak - mondja Szekere - zés Sándor. Külföldön például sok helyütt szeretik a nyeles edényeket, mert remekül lehet benne szósszal leöntött ételeket készíteni. Idehaza viszont azt mondja a vevő, hogy kicsi a konyhája, nem fér el a kályhán a sok nyeles edény ... Egyébként a hazai kínálatban szinte minden megtalálható az exportra gyártott termékekből is. Az „ecsetes” technológiával - tehát kézzel festett - készülő lábasokat, fazekakat, kiöntőket a franciáknak gyártják. Különleges hatású az egyszerű technológiával készülő darab, lehet, hogy másutt is meg fogják kedvelni. A másik új termék - melyet karácsonykor idehaza már kipróbáltak, a nagy premier azonban Frankfurtban lesz - az öntött alumínium szeletsütő, amely kívül teflon, belül a ma népszerű silverstone bevonatot kapja. Tavaly a németek nyolc kamionnak!) rendeltek a nagymamáink konyháját idéző nosztalgia szettekből, amelyek ma már gyakorlatilag csak díszként használatosak. Szekerczés Sándor bizakodó: a szakmának kihívást jelentő frankfurti vásártól azt reméli, hogy a gyár pozíciói megszilárdulnak. Hangyái Már lázasan készülnek a február 14-én kezdődő Frankfurti Nemzetközi Vásárra a bonyhádi zománcáru kft.-ben. Mint Szekerczés Sándor ügyvezető igazgatótól megtudtuk, a ’96-os csúcsév után 1997. némi visszaesést hozott, de a cégnél bizakodóak. A fénykorában több, mint ezernégyszáz embert foglalkoztatott gyárban ma hatszáznyolc- vanan lelnek megélhetést. Úgy tűnik, ennyi embernek tartósan tud munkát adni a zománcedény. A betanított munkások havi 30-39 ezer, a szakmunkások 43-46 ezer forintot tudnak megkeresni. Bruttóban. A cégnél évente átlagosan 20-22 százalékkal emelkednek a bérek. Az Ema-Lion 1996-ban nagyon jó évet zárt. Tavaly azonAz ügyvezető igazgató bizakodó FOTÓ: BAKÓ JENŐ Széles a termékskála VÖLGYSÉGJÁRÓ A kisdorogi gyermekekért alapítvány jótékonysági vacsoraestet és nosztalgia diszkót rendez, január 24- én, 19 órától a kisdorogi Padlás Drink-ben. A befolyt összeget - illetve majd annak kamatait - a tanulók jutalmazására fordítják. ,,Bukovinai székelyek Észak-Erdélyben” címmel tart előadást a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára január 24-én, szombaton 15 órakor Lengyelen, a polgármesteri hivtatalban, majd 17 órakor Tevelen, a művelődési házban. Zimankó-túrára hívja a Völgység turista egyesület az érdeklődőket január 24- én, szombaton Vékény-Vö- rösfenyő kulcsosház-Ba- kancsos kulcsosház -Szászvár útvonalra. Találkozó 8.50-kor, a bonyhádi autóbusz-pályaudvaron. A Bonyhád Városi Horgászegyesület január 26-án, 17 órától tartja éves közgyűlését a Rákóczi Étteremben. Német nemzetközi focitoma Hatodik alkalommal rendezik meg mától Bony- hádon a a Magyarországi Ifjú Németek Közösségének - német nevén Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher (GJU) - nemzetközi labdarúgó-tornáját. A sportcsarnokban 17 órakor kezdődő focitomára tizenhét férficsapat nevezett be. A küzdelemben részt vesz a budapesti német nagykövetség munkatársaiból verbuvált gárda, valamint egy temesvári csapat. A többiek a hazai falvakban, városokban élő fiatal német anyanyelvű férfiakat képviselik. A torna befejeztével, szombaton este 8-tól a kettes iskolában nemzetiségi program kezdődik. Ezen fellép a temesvári Rosmarin Tánccsoport, a bonyhádi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület és a bonyhádi Német Nemzetiségi Tánccsoport. A programzáró bálban a Schmuck együttes zenél. A rendezvényt támogatja a helyi német kisebbségi önkormányzat, a Donauschwäbische Kulturstiftung és Horváth Zoltán, vállalkozó. Karnyújtásnyira az Internettől Nemsokára számítógéppel korrepetálnak Pályázat útján négy nagyteljesítményű számítógépet nyert a cikói általános iskola. Ennek kapcsán kérdeztük az igazgatót, Illés Istvánt. Cikón 1985 óta foglalkoznak számítógépes oktatással, amikor még a Commodor 64-esek, a Plusz 4-esek meg a tévémonitorok korszakát éltük. A mostani géppark kiépítését három évvel ezelőtt kezdték meg, saját erőből. 486-os gépeket vásároltak. Tavaly óta tanterv szerint a hatodik osztálytól kezdődően - heti egy órában - a cikói gyerekek is tanulhatnak informatikát, Aztán jött a középiskolás Internet program, amire az általános iskolák is pályázhattak, ám a cikóiak az első menetben nem kerültek a nyertesek közé. — Szerencsére néhány megyei vezető felkarolta az ügyet - mondja Illés László -, Bach József, a megyei közgyűlés elnöke, Jánosi György, parlamenti képviselő és Pogátsa Alajos, a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója segített bennünket, így ezekhez a korszerű gépekhez hozzájuthattunk. Jelenleg tehát tíz géppel dolgozhatnak a diákok Cikón. A tanulók rendkívül fogékonyak az új kultúra iránt. Olyanok is akadnak köztük, akik még óraközi szünetben is a számítógépezést választják kikapcsolódásként. Szeretnénk az oktatás minden területén felhasználni ezt a korszerű technikát, hiszen minden tantárgyra kaphatók multimédia programok. Nyelvi laborként is tudjuk használni, hiszen CD-meghajtóval is rendelkeznek a gépek. A német oktatásban már használjuk is. — Biztosítottak-e a személyi feltételek?. — A tanárok közül egy számítástechnika szakos egy másik pedig most szerez informatikai és számítástechnikai szakdiplomát. A többi kollégát belső továbbképzés keretében fogjuk felkészíteni a munkára. — Tervezik-e az iskolájukban, hogy a kisebbek is a számítógép közelébe kerülhessenek? — Feltétlenül. Negyedikes kortól szakkör formájában szeretnénk a gyerekeknek megmutatni ezt az igen hasznos eszközrendszert, ötödikes kortól pedig órarendbe építenénk az oktatást. Oktató programot is fogunk beszerezni, amellyel a korrepetáló kollégák munkáját fogjuk megkönnyíteni. Ezt ugyanolyan fontosnak tartom, mint az informatika oktatását. Ami a további terveinket illeti: újabb fejlődési pont lesz az Internetre történő rákapcsolódás, ami már megoldható lenne, csak a költségek biztosítása kérdéses. Hunyadi István Golyós rabló A gyerekek általában nehezen értik meg, hogy nem kaphatnak meg mindent, ami „szem-szájnak ingere”. Rácsodálkoznak a drágábbnál drágább, a haszontalannál haszontalanabb holmikra a boltokban, és anyukájuk bosszúságára ott helyben leállnak hisztizni. A gyakorló szülők ezt a szituációt valameny- nyien jól ismerik. A járókelők sokszor megrovóan nézik a felnőttet, aki kézen fogva vezeti üvöltő gyermekét, rosszabb esetben egy-egy pofonnal nyomatékot adva válaszának: nem. Nagyobbik fiam szeptemberben iskolás lett. Az első napok azzal teltek el, hogy meg kellet győznöm: bizony nem adok zsebpénzt, hogy az iskolai büfében „tetkós” rágót vegyen. Tudom, a divat az divat, a felnőtt is szereti ezt követni. Mégis: nevelni kell, és a szülő inkább vesz otthonra valami finomságot, hogy elterelje a gyerek gondolatait a felesleges iskolai édességről. Barátnőmtől hallottam, hogy az ő iskolájukban még rosz- szabb a helyzet: felszereltek egy automatát, amelyik pénz bedobása után kiad a sóvárgó gyermeknek egy kis golyóbist, benne valami aprósággal - karkötővel, babácskával, kisautóval. A gyerekek pedig be vannak zsongva, és bizony költik a nehezen megszerzett, könnyen elverhető zsebpénzt. Mire nevel az iskola? Sok jóra, hasznos tudnivalóra - nem vitás. De kérdem: zsebpénzért nyafogni, sorban állni egy automata előtt, felesleges apróságokat gyűjteni - mi ebben a tanítandó? Máté Réka