Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-23 / 19. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1998. január 23., péntek II. János Pál és Fidel Castro az ünneplők között fotó: feb/reuters A szeretet zarándokaként Kubában A világsajtó a pápa minden gesztusában „kódolt üzenetet” sejt Több tízezres tömeg vett részt Santa Clarában, a helyi testne­velési főiskola sportpályáján II. János Pál első kubai miséjén. A pápa csütörtök délután a Forradalom palotájában találko­zott Fidel Castro pártfőtitkár-államfővel. A Szentatya szerdán, magyar idő szerint este 10 órakor érke­zett meg a kubai főváros Jósé Marti repülőterére, ahol állam- és egyházfőnek kijáró tiszte­letadással (szokásos katonai zubbony helyett fekete, dupla­soros öltönyben) maga az egy­kori forradalmár fogadta. II. János Pál 81. külföldi útja most először vezetett kommu­nista országba azóta, amióta megválasztását követően an­nak idején meglátogatta szülő­földjét, Lengyelországot. Fidel Castro mintegy ne­gyedórás üdvözlő beszédében arra bátorította a pápát, hogy látogatása során „teljes sza­badsággal” szóljon a kubaiak­hoz. „Ugyanolyan módon gon­dolkodunk a mai világ számos kérdéséről - szögezte le Castro, nyilván az egyház szo­ciális tanításaira, a kapitaliz­mus túlzásait ostorozó állás­pontjára célozva. - S bár véle­ményünk más kérdésekben el­tér, tiszteljük azt a mélységes meggyőződést, amellyel ön az elveit védelmezi.” A repülőtéri ünnepségen II. János Pál a világ felé való nyi­tásra szólította fel Kubát, az utolsó szocialista országok egyikét. Elmondta: ő a „szere­tet és az igazság zarándoka­ként” érkezett az országba. Végül az összes kubait kivétel nélkül arra kérte, hogy „Krisz­tust hűségesen követve találják meg életük alapvető értelmét”. Az olasz sajtó nagy figye­lemmel kíséri a pápalátogatást, igyekszik minden gesztusban megfejteni a „kódolt üzenetet”. Fidel Castro beszédéből pedig azt emelték ki, hogy a kubai vezető szerint hasonlóság van az ókori Róma keresztényei és a kubai forradalmárok között: ahogy a keresztények inkább életüket adták, semmint hitük­ről lemondjanak, Kuba szá­mára is csak a halál lehet a for­radalom alternatívája. A korábbi megállapodások teljesítését kérte számon a Wa­shingtonban tartózkodó Jasszer Arafat is. Szerinte Izrael nem tesz eleget kötelezettségvállalá­sainak. Két nappal korábban Benjamin Netanjahu hasonló váddal illette a palesztinokat. Háborús bűnökkel gyanúsí­tott személyt fogtak el Bijeljina körzetében a boszniai nemzet­közi erők csütörtökön. Gorán Jelisics letartóztatása incidens nélkül történt meg, a további részletek egyelőre nem ismere­tesek. A NATO egyúttal felszó­lította a hasonló bűnökért körö­zött többi személyt, hogy ön­ként adja fel magát Hágának. Tovább tart a román koalíciós válság: Victor Babiuc, a Petre Roman vezette román Demok­rata Párt (DP) alelnöke, vé­delmi miniszter csütörtökön megerősítette azt a korábbi hírt, hogy a jelenlegi parlamenti vita lezárása után a Demokrata Párt miniszterei távoznak a kor­mányból, ha addig nem teljesí­tik a párt követeléseit. Százmillió ECU-t, azaz 110 millió dollárt szán az Európai Unió a boszniai menekültek visszatérésének támogatására - jelentették be csütörtökön Brüsszelben. Boszniában eddig az Unió segítségével 13 ezer lakást építettek újjá. Az idén a köztársaság északnyugati ré­szére, Mostar környékére, Sza­rajevóra, valamint Doboj, Tuzla, Gorazde és Brcko kör­nyékére összpontosítanak. Munkahelyek teremtése és nem a segélyek bővítése a megoldás a munkanélküliségre. A francia kormány ennek elle­nére az évekkel korábban meg­állapított munkanélküli és egyéb szociális támogatásokat az inflációhoz igazítja, és lépé­seket tesz a hosszú ideje, évek óta állás nélkül lévők megsegí­téséért - jelentette ki Lionel Jospin kormányfő. Sorozatos merényletek színhelyévé vált az észak-íror­szági Belfast városa: szerdán alig néhány óra leforgása alatt három támadást követtek el is­meretlen tettesek. A bűncse­lekmények elkövetőit egyelőre nem sikerült elfogni, de az ak­ciók valószínűleg a katolikusok és a protestánsok közötti fele­kezeti bosszúhadjárat újabb fel­lángolását jelentik. Irán támogatja a gyilkossá­gokat elkövető iszlám szélső­ségeseket - közölte Ahmed Ujahia algériai kormányfő. Tizenöt doUár alá - 14,78-ra - esett a Brent nyersolaj hor­dónkénti ára. Ezt a negatív re­kordot utoljára 1994 áprilisá­ban jegyezték. Ősztől: kisebbségi honatyák? A kormány tegnapi ülésén úgy határozott: javasolja az Or­szággyűlésnek, hogy még ebben a ciklusban módosítsa az al­kotmánybírósági törvényt. Eszerint a jelenlegi 9 helyett 12 évre szólna a bírák mandátuma. A testület tagjai továbbra is csak 70. életévük betöltéséig maradhatnának posztjukon. Kiss Elemér közigazgatási ál­lamtitkár elmondta: bár e té­mában élénk vita folyt a mi­niszterek között, szavazást senki sem kért. A kabinet március közepéig szeretné elfogadtatni a parla­menttel a kisebbségek ország- gyűlési képviseletéről szóló jogszabályt. Ennek lényege, hogy a polgárok szavazatai alapján ősztől 13 parlamenti hely állna a kisebbségek ren­delkezésére, így a Ház lét­száma 399 főre emelkedne. Egy kisebbségi mandátum megszerzéséhez 7500 voksra lesz szükség. A miniszterek megtárgyal­ták a sporttörvény módosítá­sának tervezetét. A javaslat szerint 1999 januárjától az OTSH öt évre átvállalja az összességében 8 milliárdos köztartozást felhalmozó sport­egyesületek adósságának tör­lesztését. Ennek azonban az a feltétele, hogy az érintettek - gazdálkodásuk megújításával, ha szükséges, személycserék­kel - garantálják az esedékes közterhek fizetését. A kormány elfogadta a prostitúció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, amely egyebek közt kimondja: a húszezer fő alatti települése­ken, a főközlekedési utak mentén és bizonyos épületek (iskolák) közelében nem foly­tatható az ősi mesterség. Az önkormányzatok által kijelölt zónákba „száműzött” lányok­nak rendszeres orvosi vizsgá­laton kell részt venniük. A kabinet jóváhagyta az egészségügyi dolgozók szak- szervezetével kötött megálla­podást, illetve a módosított pótlékokat, díjakat. Takács Mariann Megtudakolják, mi a betegek véleménye az ellátásról Megbukhat a kórházak többsége Június végéig érvényes az egészségügyi intézmények műkö­dési engedélye, azután már csak a minimális szakmai feltéte­leknek megfelelő rendelőkben és kórházakban foly hat to­vább a gyógyítás. Dr. Molnár Ilona országos tisztifőorvos rámutatott, hogy míg az iparban régóta meg­szokottak a minőségi köve­telmények, az egészségügy­ben rendkívül nehéz felállítani és megtartatni objektív mér­cét. Mégsem lehet eltekinteni ettől. A népjóléti tárca körvona­lazta, hogy egyes intézmé­nyekben az egyes ellátásokhoz milyen személyi és tárgyi fel­tételek szükségesek. Leírták kórházi, rendelőintézeti osztá­lyonként, rendelőkként egye­bek között a személyzet szük­séges szakmai képesítési szint­jét, létszámát, a műszerezett­ség fokát. Dr. Molnár Ilona szerint Magyarországon csupán né­hány olyan kórház van, amely megfelel a követelményrend­szernek. Ha a többiek a határ­időig nem tudnak eleget tenni a minimumfeltételeknek, mű­ködési engedélyüket vissza kellene vonni. Jelenleg országszerte vita folyik, hogy hol húzható meg a minimális feltételek határ­vonala, különös tekintettel az ágazat anyagi helyzetére. Tény ugyanis, hogy a kórhá­zak többségében jelentős a műszer- és a létszámhiány. Rövid időn belül ezen aligha lehet segíteni, hosszabb távon azonban az ellátás javí­tásához hozzájárulhat a meg­újítandó szakfelügyelő főor­vosi rendszer. E szakemberek feladata a többi között a gyó­gyítás körülményeinek figye­lemmel kísérése lesz. Fontos ismereteket adhat az egészségügy különböző szintű vezetőinek egy, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében már kipróbált módszer: a betegek véleményének összegyűjtése, az orvosok, a nővérek munká­jának, a gyógyítás színvonalá­nak „tesztelése”. N. Zs. ITT AZ ÜGYES 2. SZÁMA! JANUÁR 23-TÓL MÁR KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Pompás nyeremények kétszázezer forintért Folytatódik az Ügyes női rejtvény- és viccmagazin sikersorozata. Mai és nem feledett hajdani világsztárokról, a szexis külsőről, a nők karrierjéről, az ideális feleségről, a farsangról és még számos - mintegy kétszáz - témáról kínál színvonalas szórakozást, 30 skandináv és más népszerű rejtvényt az Ügyes. A kéthetente megjelenő magazin továbbra is egy lapban két lap - kedvező áron. A vízügyi szolgáltatásban integrációra van szükség Ahány vízmű, annyi vízdíj A magyar vízi közműszolgál­tatás túlságosan szétaprózott és a díjakban nem érvényesül eléggé a piaci verseny. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium helyettes államtitkára egy tegnapi konferencián el­mondta azt is, hogy jelenleg a vízi közművek 80 százaléka önkormányzati, 20 százaléka állami tulajdonú, ám a koncesz- sziós üzemeltetési rendszer ré­vén csaknem 300 szereplője van e szolgáltatásnak. Egy-egy terület ellátásában gyakran két-négy szereplő is közreműködik, ami jelentősen megdrágítja a szolgáltatást. A koncessziós üzemeltetők között sok a tőkeszegény, kisméretű vállalkozás, és ez előbb-utóbb a szolgáltatás minőségének és biztonságának romlásához ve­zet. A megoldást a társulás és az integráció jelentheti - mondta a szakember. Az életszínvonalhoz képest magasak a közműdíjak, de - hi­ába a mintegy 3 milliárd forin­tos költségvetési támogatás - a szinten tartáshoz is kevésnek bizonyulnak. A nem fizető fo­gyasztóknál nem lehet teljesen megszüntetni a vízhasználatot, és nem korlátozható a csator­nahasználat sem. Hajós Béla szerint a jövőben egységesen kezelhető régiókat kell kialakítani, ahol vegyes tu­lajdonú vállalatok üzemeltetik a vízi közműveket. Ehhez azonban az szükséges, hogy az önkormányzatok tulajdoni há­nyadhoz juthassanak az állami kézben lévő regionális vízmű­vekben is. Tisztelgés Kölcsey szobránál. A Himnusz megírá­sának 175. évfordulója alkalmából tegnap, a magyar kultúra napján megemlékezést tartottak Kölcsey Ferenc fővárosi, Batthyány téri szobránál. Rövid ünnepi beszéd után koszo­rút helyeztek el a talapzaton a Kölcsey Társaság és a fenn­állásának 100. évfordulóját ünneplő Kölcsey Ferenc Gim­názium képviselői. FOTÓ: FEB/DIÖSI IMRE Április végéig jár kedvezmény az időseknek Malév-döntés A Malév tegnapi közleménye szerint a 65 évnél idősebb uta­sok Berlinbe, Bukarestbe, Ki- jevbe, Münchenbe, Szófiába, Stuttgartba, Tiranába és Var­sóba 19 500 forintért, Amszter­damba, Athénbe, Kölnbe, Düs­seldorfba, Frankfurtba, Isztam­bulba, Thesszalonikibe és Hamburgba 22 ezer forintért, Koppenhágába, Helsinkibe, Lamacába, Londonba, Moszk­vába és Stockholmba pedig 24 500 forintért válthatnak oda- vissza szóló repülőjegyet. A Malév szóvivője, Bencze Miklós úgy nyilatkozott, hogy ezek az árak csak a repülőtéri il­leték és a fedélzeten elfogyasz­tott ételek árát foglalják ma­gukban. A Vista repülőjegy­iroda tájékoztatásából viszont kitetszik, hogy ezek az árak a jegyárakról egyes esetekben alig alacso­nyabbak a bárki által igénybe vehető menetjegyekénél. Pél­dául Bukarestbe 500, Kijevbe 1300, Londonba 6500 forint a különbség. A kedvezmény egyébként - amelyet egy-egy járatra a 65 éven felüliek korlátozott szám­ban vehetnek igénybe - február 1-jétől április 30-ig, érvényes, kivéve az április 8-tól 15-ig ter­jedő húsvéti időszakot. Az uta­soknak az oda- és a visszaút között egy szombatot külföldön kell tölteniük. Ami a korlátozott számot il­leti: a légitársaság járatonként csak meghatározott számú üléshelyre ad ki kedvezményes jegyeket. A konkrét számokat a Malév, üzletpolitikai okból, nem kívánja publikálni. T. J. 4

Next

/
Thumbnails
Contents