Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
1998. január 3., szombat Sport 11. oldal FutóCsillag Amerika egén Kishazánk, s így szűkebb pátriánk sportolói az utóbbi időkben (hónapokban, években) előszeretettel választják boldogulásuk új színteréül a határainkon túli területeket. Többségük a jobb kereseti, illetve fejlődési, versenyzési lehetőségek miatt választ „új hazát” (tegnapi számunkban az Itáliába szerződött szekszárdi bringásokkal beszélgettünk), de akad olyan is, aki a sportot a tanulással összekapcsolva ösztöndíjasként folytatja külföldön. Csillag Balázs, az AC Szekszárd atlétája hétfőn Amerikába repül, hogy az University of Northern Iowa egyetemen mihamarább összeállítsák az órarendjét. Csillag Balázst tegnap telefonon értük utói. Éppen edzésre készült. — Sűrű a programod az Utóbbi napokban? — A karácsonyi ünnepek után a készülődéssel és természetesen edzésekkel telnek a napjaim. A novembertől februárig tartó alapozó időszaknak a kellős közepén járunk. A rokonoktól, ismerősöktől is elköszöntem már, s miután a sikeres (felvételi) vizsgáról szóló igazolás, és hosszas várakozás után - még szilveszter előtt - az amerikai vízumom is megérkezett, már csak a csomagolás feladata vár rám. — Az Államokon belül hova is „érvényes” az a vízum? — A University of Northern Iowa egyetem hallgatója leszek. A Í2 ezer diáknak tanulási lehetőséget biztosító ip- tpzmény egy Cedarfalls nevű, körülbelül Szekszárd nagyságú város szomszédságában fekszik. A januártól májusig tartó szemeszteren a kötelező tárgyak, mint a biológia, a földrajz vagy a matek mellett közgazdaságtant tanulok majd. A pénzügyek, a bankszakma érdekel ugyanis leginkább. — Amikor a nyáron beszélgettünk, még tíz egyetem címe szerepelt a listádon. Miért éppen az Iowa-it választottad? — Egy válogatottbeli társam, Tímár Levente éppen ennek az intézménynek a hallgatója, tőle elsőkézből szerezhettem értékes információkat. Ez döntött. Az ösztöndíjam 2002- ig nyújt tanulási, sportolási lehetőséget Iowában, de kiutazásom után egy egyéni szerződés megkötésére is sor kerül, melyben terveim szerint egy évre kötelezem el magam az egyetem színeiben. — Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor Iowa csak ugródeszka? — Kissé leegyszerűsítve igen. A lehetőségek ugyan kitűnőek, hiszen a tanulást a sporttal összeegyeztetve több időm és energiám marad az edzésekre. A tárgyi feltételek is fantasztikusak: az egyetem egy 17 ezer (!) főt befogadó sportcsarnokkal rendelkezik (nagyobb, mint a Budapest Sport- csarnok - A szerző.), és egy új szabadtéri pályát is avattak a közelmúltban, ennek ellenére a csapat nem tartozik az egyetemi bajnokság legjobbjai közé. A további fejlődésem érdekében ezért valószínűleg szükséges lesz a váltás. — Milyen szintű szakmai munka folyik az egyetemen? — Tímár Levente elmondása szerint jó nevű edzővel dolgozhatunk, versenyzőtársaim az enyémmel közel azonos idővel rendelkeznek. A tréningek során valószínűleg lehetőség nyílik majd arra, hogy szekszárdi edzőm, Németh Gyula tanácsait is hasznosíthassam. — Szerencsés dolog, hogy az ottani versenyidény - alkalmazkodva a tanításhoz - januártól májusig tart, így éppen a magyar szezonkezdetre érek haza. Odakint jobbára fedettpályán kell majd rajthoz állnom, s ez eleinte biztosan szokatlan lesz, hiszen még soha sem versenyeztem csarnokban. A csapat rengeteg viadalon vesz részt, az egyetemi bajnokság színvonala pedig jócskán a magyar felnőtt ob fölött van, így azután minden lehetőségem adott a fejlődésre. Csillag Balázs az augusztusi SporTolna triatlon fesztiválon is kipróbálta magát fotó: ótós Réka — A vízkereszt már odakint „ér”, a szilvesztert viszont még itthon töltötted. — Baráti társasággal egy saját szervezésű bulin búcsúztattuk az óévet. — Tettél-e újévi fogadalmat? — Nem fogadkozom. Félek, hogy nem lennék képes betartani őket. Fekete László Sportműsor Szombat Teremlabdarúgás: ITVReprint bajnokság Szek- szárdon, a városi sportcsarnokban 8-18 óráig. Vasárnap Teremlabdarúgás: ITVReprint bajnokság Szek- szárdon, a városi sportcsarnokban 8-18 óráig. Hétfő Kosárlabda: Női Magyarkupa, nyolcaddöntő: KSC Szekszárd-BSE 16.30 óra. Párizs-Dakar rali Granadába értek Tegnap a Narbonne és Granada közötti 980 kilométeres második szakasszal folytatódott a Párizs-Dakar autós-motoros rali. Az etapba iktatott 35 kilométeres gyorsasági szakaszon az összetettben is vezető francia Bruno Saby Mitsubishije, illetve az olasz Fabio Fasola Hondája volt a leggyorsabb. Szalay Balázs és az amerikai Curt Le Dúc alkotta kettős az első nap után a 46. helyről várhatta a folytatást. Eredményükről lapzártánkig nem érkezett jelentés. Száguldó Velorex, kiegyensúlyozott Ferropatent Az enyhe tél ellenére az óév vége és az új esztendő első hetei is egyértelműen a teremsportoké. Alábbi összeállításunkban a megyei teremlabdarúgó eseményekről, eredményekről olvashatnak. Fenyő-kupa December 30-án a Velorex és a Ferropatent együttesének győzelmével ért véget Bátaszéken a 17. Fenyő-kupa teremlabdarúgó torna. A minibajnokság remek szórakozást jelentett a két ünnep között, naponta átlag I nyolcszáz néző figyelte a mérkőzéseket, míg a döntőkre ezernél is többen préselődtek be a tornacsarnokba. A Fenyő-kupa színvonalát a profi csoportban több NB-s játékos pályára lépése emelte. A végső győzelmet a házigazdák NB III-as csapatára épülő, s a „váci” Horváth Péterrel kiegészült Velorex szerezte meg. Az amatőröknél a szekszárdi Ferropatent egyenletes jó teljesítményével, a Szalon SC pedig lelkes játékával emelkedett ki. Eredmények: Profi csoport, negyeddöntők: Velo- rex-Dekor Plast 2-0, Hunyadi SC-Aréna 2-2 (hat méteresekkel a Hunyadi jutott tovább), Dédász-Szabad Madarak 6-4, Paprika csárda-Speed 4-2. Az elődöntőben: Velorex-Paprika csárda 2-1, Hunyadi SC-Dédász 3-1. A 3. helyért: Dédász-Pap- rika csárda 6-1. A döntőben: Velorex-Hu- nyadi SC 2-0. A profi csoport gólkirályi címét 14 találatával Horváth Péter (Velorex) érdemelte ki. A legjobb mezőnyjátékosnak Kvanduk Gábort (Hunyadi SC), a legjobb kapusnak pedig Kocsis Zoltánt (Velorex) választották. Amatőr csoport, negyeddöntők: Ferropatent-Bekk SC 3-0, Brilliance-Corleone 3-1, Szalon SC-Első kerület 0-0 (hatosokkal a Szalon SC jutott tovább), Velorex II-Fair play 6-0. Elődöntők: Ferropatent-Velorex II 6-1, Szalon SC-Brilli- ance 3-2. A 3. helyért: Velorex II- Brilliance 5-1. A döntőben: Ferropatent-Szalon SC 2-0. Az amatőr csoport gólkirályi címét 11 találatával Ősz Zoltán (Ferropatent) szerezte meg. A legjobb mezőnyjátékosnak Máté Zsolt (Szalon SC), míg a legjobb kapusnak Bogáncs József (Ferropatent) bizonyult. A torna legsportszerűbb csapatának járó különdíjat a mórágyiak vehették át. Széchenyi győzelem a Vörösmartyban December közepén a Völgy ségi Takarékszövetkezet és a Vörösmarty DSK rendezésében, kilenc csapat részvételével bonyolították le Bonyhádon az 5- 6. osztályos fiúk hagyományos Méhecske-kupáját. A bonyhádi Vörösmarty Általános Iskola tornatermében rendezett tornán hatalmas csatában a Széchenyi Általános Iskola végzett az élen, a Il-es és a Vörösmarty előtt. A legjobb kapus különdíját Ambrus Roland (II-es iskola) vehette át, a legjobb mezőnyjátékosnak Kiszler Mátét (Széchenyi), a legjobb vörösmartys labdarúgónak Darabos Pétert választották, míg a gólkirályi címnek utóbbi csapattársa, Boros Richárd örülhetett. Értékes bonyhádi ezüst December 28-án nyolc együttes részvételével a pécsi városi sportcsarnokban rendezték meg a III. Pécsi Rádió-PVSK Foci- farsang-kupát, melyen szűkebb pátriánkat a Bonyhádi Focisuli és a Paks ötödikesei képviselték. Csoportjában a két megyénkben csapat 4^1-es döntetlent ért el egymás ellen, a völgységiek a másik két mérkőzésüket viszont megnyerték, s így csoportelsőként bevere- kedték magukat a döntőbe. A fináléban a kétszeres címvédő Debreceni Olasz Focisulival kerültek szembe a bonyhádiak. Csábrák János edző tanítványai az első félidő 15. percéig méltó ellenfelei voltak a az esélyesebb cívis városiaknak, ám a folytatásban a hajdúságiak fölénye egyre inkább kidomborodott, s végül biztosan nyertek. A völgységi csapat tagjai ennek ellenére büszkék lehetnek teljesítményükre, második helyezésük óriási siker. Ä torna végeredménye: 1. Debreceni Olasz Focisuli, 2. Bonyhádi Focisuli, 3. Siófok, 4. PVSK, 5. Budapest DSE, 6. Paks, 7. Keszthely, 8. Kaposvár. Félidő az Alta-Ripa-kupán Tavaly ősszel tizenegyedik alkalommal került kiírásra az Alta-Ripa teremlabdarúgó kupa a tolnai sportcsarnokban. A kieséses, feljutásos rendszerű, harminckét csapatos mezőny tovább erősödött. A mérkőzések színvonalának emelkedése pedig törvényszerűen növelte - különösen az első osztályban - a nézők számát. Az élvonalban meglepetésre a tavalyi kupagyőztes Mözsi Öcsi csapata csak az 5. helyről várja a második forduló kezdetét. Ellenkező előjelű meglepetés viszont az újoncként szereplő Kékálom Cukrászda előkelő harmadik helye. Nagy küzdelemre van kilátás az elsőségért, a jelenlegi első hat gárda közül még bármelyik befuthat. A másodosztályban az első két helyezett Go-Car Autósbolt és a Solio együttese méltó ve- télytársakra lelt a Tűzoltó SE és a Harlem Disco újoncaiban. A harmadosztály mezőnyét a kiegyensúlyozottság jellemzi. A második és a kilencedik helyezett között mindössze négy pont a különbség. A keresztbe- verések és a formaingadozások következtében a tabella fordulónként jelentősen átrendeződik. A góllövőlistát az első osztályban Berényi Szilveszter (Áfész Tolna) vezeti 17 góllal az egy találattal kevesebbet jegyző Csende Imre (Paradiso Mo-Ho) előtt. A másodosztály éllovasa Bencze Balázs (Go- Car Autósbolt) 24 góllal, a harmadosztályban pedig 25 találatával Lovász Barna (Sördögök) bizonyult idáig a legeredményesebbnek. Az Alta-Ripa-kupa „félidei” állása, I. osztály: 1. Paradiso Mo-Ho 14, 2. Áfész Tolna 13, 3. Kékálom Cukrászda 13, 4. Nyugodt 11, 5. Mözsi Öcsi 9, 6. MTTSZ 9, 7. Alimentál Kft. 8, 8. Kiég Szekszárd 5, 9. Tolnatej 4, 10. Sárszeg Áfész 4 ponttal. II. osztály: 1. Go-Car Autósbolt 13, 2. Solio 13, 3. Tűzoltó SE 12,4. Harlem Disco 11, 5. FC Victory 10, 6. Rostos FC 9, 7. Tetőfok Kft. 9, 8. Tolna VFC 6, 9. NSB 6, 10. Csigabiga 1 ponttal. III. osztály: 1. Sördögök 12, 2. Dinamó Allah 10, 3. Part- Bablencse 10, 4. Korall 9, 5. Anonymus 8, 6. Esély SE 8, 7. Tolna VFC ifi 7, 8. Shimano 6, 9. Power United 6, 10. Fázis 4, 11. Főnix 3, 12. Kinizsi FC 1 ponttal. A negyediknél tartanak Az elmúlt év utolsó vasárnapján a negyedik forduló mérkőzéseivel folytatódott az ITV- Reprint teremlabdarúgó bajnokság a szekszárdi városi sportcsarnokban. Ezen a játéknapon csak az A-csoportban rendeztek találkozókat, melyeken jobbára a papírforma érvényesült. Még nem közölt eredmények: A-csoport, 3. forduló: Dekor Plast-Rákóczi Baromfibolt 7-4, Park Gmk.-Hermes Alapítvány 23-1, Gastrolux FC-Lila Western 15-2, UFC- Tolnamed-Ép-Fém Gmk. 11—4, UFC-Zöldért Kft.-UFC- Tóth Bt. 8-6. 4. forduló: Ép-Fém Gmk- UFC-Zöldért Kft. 3-3, UFC- Tolnamed-Gastrolux FC 4-3, Park Gmk.-Lila Western 8-6, Rákóczi Baromfibolt-Hermes Alapítvány 9-4, Dekor Plast-UFC-Tóth Bt. 5-5. B-csoport, 3. forduló: Cipő- szalon-Bella Napoli 9-8, Wiedemann FC-Moho-Tetőfok 10-2, JA-VA Bt.-AC Párna 13-2, Roma Önkormányzat- Zomba SC 10-3, Ferropa- tent-Kakasd 9-5. 4. forduló: Kakasd-Roma Önkormányzat 10-5, Zomba SC-AC Párna 13-3, JA-VA Bt.-Wiedemann FC 7-4, Cipőszalon-Moho-Te- tőfok 13-4, Bella Napoli-Fer- ropatent 6-2. 1. A bajnokság állása A-csoport Park GMK 4 4-61-17 12 2. UFC-Tolnamed 4 3 129-16 10 3. Gastrolux FC 4 31 40-12 9 4. UFC-Zöldért 4 2 228-18 8 5. Ép-Fém GMK 4 1 1 2 15-18 4 6. UFC-Tóth Bt. 4 1 1 2 25-32 4 7. Dekor Plast 4 1 1 2 20-34 4 8. Rákóczi B. 4 1 _ 3 21-29 3 9. Lila Western 4 13 14-32 3 10. Hermes Alap. 44 7-521. B-csoport Roma Önk. 4 3 1 36-18 9 2. Bella Napoli 4 31 32-15 9 3. JA-VA Bt. 4 31 29-13 9 4. Ferropatent 4 31 30-15 9 5. Cipőszalon 4 31 30-23 9 6. Kakasd 4 22 26-25 6 7. Zomba SC 4 13 21-26 3 8. Wiedemann 4 13 18-29 3 9. Moho-Tetőfok 4 13 18-40 3 10. AC Párna 44 10-46ESZI-kupa technikai A januárban kezdődő paksi ESZI-kupa teremlabdarúgó torna technikai értekezletét hétfőn 18 órakor tartják az Energetikai Szakképzési Intézet csarnokának irodájában. A Bonyhádi Focisuli csapata, állnak (balról): Tóth István, Csákovics Péter, Kerekes Balázs, Dávid Roland, Varga Milán, Csüngi Csaba, Palkovics Árpád és Csábrák János testnevelők. Guggolnak: Kollár Péter, Weigand Krisztián, Máté Róbert, Ambrus Roland.