Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-22 / 18. szám

1998. január 22., csütörtök Olvasószolgálat - Műsorok 7. oldal Decs Faluház: Számítógép pályázaton A Nemzeti Kulturális Alap­hoz technikai eszközökre pályázott tavaly a decsi Fa­luház. Mivel az intézmény­nek nem volt számítógépe, ezért Bognár Cecil igazgató számítógép vásárlására pá­lyázott. Az év végén aztán az eredményről is értesítették a decsieket, 300 ezer forintot nyertek. Ezt 20 ezerrel az ön- kormányzat megtoldotta és így egy telefonmodullal ki­egészített és színes nyomtató­val ellátott számítógépet tud­tak vásárolni. A 300 ezer fo­rinttal együtt az elmúlt esz­tendőben közel egymillió fo­rintot nyert a faluház pályáza­ton, kiegészítve ezzel a támo­gatást. A Windows '95 program segítségével a számítógépre többek között üzenetet fogad­hatnak és faxot anyagot is to­vábbíthatnak. Nagy segítség a modem technika a faluház munkájában, mert iskolákkal, utazási irodákkal gyorsabbá válik a kapcsolatfelvétel, a tá­jékoztatás. A pályázaton elnyert pénzt az év utolsó napjaiban tudta a faluház elkölteni, s a számító­gép körülbelül egy hete már teljes üzemben működik. Megjelent A BátaSZÉKI NAPLÓ A Bátaszéki Baráti Kör ha­gyományos kiadványa, a Bá- taSZÉKI NAPLÓ nemrégi­ben jelent meg. A négy olda­las lapban a kör vezetősége nyílt levelet intéz a tagtársak­hoz, melyben röviden beszá­molnak az 1997-es évről, il­letve közük a következő ta­lálkozó időpontját: 1998. ok­tóber 31. Az „Események dióhéj­ban” címmel egy oldalas hí­rösszefoglaló sorolja a város legfontosabb tavalyi esemé­nyeit, nekrológot olvashatnak két elhunyt tagról dr. Gaszner Istvánról és dr. Bérdi János­ról. Ismerteti a lap a Bátaszék története című könyvsorozat legújabb számát, valamint a Tájházért és Népi Kultúráért Alapítványt, melyhez anyagi támogatást is várnak. Véradás Szekszárdon A megyei kórház vértranszfú­ziós állomása intézeti véradó napot tart Szekszárdon, a vá­radó állomáson január 26-án, hétfőn. A véradásra - 8-tól 15 óráig - várják a 18 és 60 év közötti egészséges állampol­gárokat. Vihar a vásártéren Döntőbíró az önkormányzat lesz? A vásár rendje az volt, hogy a piacfelügyelő az árus vásáro­zókkal megkötötte a szerző­déseket a vásártéri helyekre. Amikor az év lejárt, s a szer­ződéseket újra kellett kötni, megkérdezte a bérlőt, igényt tart-e arra a helyre, amelyért tavaly egy adott összeget megfizetett. Még 1997 elején is hasonló módon történt a bérleti díjak beszedése. Május 1-jétől a vá­ros bérleti szerződést kötött egy vállalkozóval, a vásártér mű­ködtetésére. Az ez évre szóló bérleti szerződéseket már nem a piacfelügyelő, hanem a vál­lalkozó kötötte. Több vásározó szerint a vállalkozó nem kér­dezte meg a bérlőt, igényt tart-e az idén is az addig bérelt terü­letre. A bátai A bátai Bercsényi u. lakói alá­írással küldték el szerkesztősé­günknek a képet, bizonyságul, hogy milyen körülmények kö­zött közlekednek. Az önkor­mányzat összesen 7,5 kilométer útba ruházott be -, mondta Vöő József polgármester. A fő ut­cára három helyen csatlakozó Bercsényi utca két leágazását is lebetonozták. 1993-ban tégla-, cseréptörmelékkel javítottak az az út minőségén, de a többéves fagyhatás megtette károsító ha­tását. A tavalyi árvízkor véde­kezésül gátat kellett építeni. A töltések lebontásából föld ke­rült az útra. Az önkormányzat az útnak aszfalttal, vagy beton­így fordulhatott elő, hogy a vásárlók nem az évtizedek óta megszokott helyen találták azt a kereskedőt, akitől rendszere­sen vásároltak. Bésán Róbert' főkertész elmondása szerint a vállalkozóval kötött szerződés­ben a város előírta a vásárok rendjét, azok megrendezését, il­letve a fizetési kötelezettséget. A vállalkozót is megkérdez­tük, aki elmondta, hogy a tava­lyi évre szóló szerződések bér­leti díjait az első félévre rendez­ték a vásározók. Több alka­lommal - a hangosbemondón keresztül - felhívta a vásározók figyelmét arra, hogy rendezzék a hátralévő befizetéseiket. A vállalkozó elmondása szerint ennek többen eleget is tettek, de négy-öt pecsenyesütő nem ren­dezte a számláját. A december 21-i vásárban pályázati lehető­nal való megépítését nem ter­vezi. Azért sem, mert az utca árterület, és a községben rövi­desen kezdődik a csatornázás, s ségről tájékoztatta az árusokat. Mindezt irodája ajtaján kifüg­gesztette, és a hangosbemon­dón át többször is bemondatta. A kulturáltabb, színvonalasabb vendéglátás érdekében ugyanis pavilonokat építtetett, s ezeket kívánta bérbe adni, akár a rég­óta ezen a helyen működő pe- csenyéseknek is. A pályázatra azok közül, akik a megszokott helyen működtek, egyikük sem jelentkezett. Nemcsak szerkesztőségün­ket, a város vezetőit is megke­resték panaszukkal a vásáro­zók. Legutóbb több mint ötve- nen írták alá a levelet. A város vezetői egyeztettek, és a jövő hétre összehívják a vendéglátással foglalkozó vál­lalkozókat, a bérlőt és megpró­bálnak egyezségre jutni. (péteri) nem lenne ésszerű ez előtt utat építeni. Abban tud az önkor­mányzat segíteni, hogy törme­lékkel betentteti az utat. utca jaj de sáros! Piaci hírek Burgonya 45-55 Ft/kg, fe­jeskáposzta 35-50, sava- nyukáposzta 100-140, kel­káposzta 70-95, karfiol 280- 350, sárgarépa 75-90, petre­zselyem 120-160, vörös­hagyma 110-140, fok­hagyma 280-350, saláta (db) 55-80, uborka 200-280, sü­tőtök 50-65, paradicsom 260-350, paprika (db) 45- 75-110, csemegeszőlő 900- 1200, citrom 180-270, na­rancs 160-170, mandarin 240-280, alma 90-130, mák 550-600, körte 190-250, dióbél 650-800, banán 170- 210, tojás 16-22 Ft/db. Vágósertés árak Jelenleg a vágósertés orszá­gos átlagára 271 Ft/kg-ra jön ki. A. Dunántúlon ennél pár forinttal drágábbért is, míg az Alföldön olcsóbban lehet az élő állatokat értéke­síteni. A hasított sertés ára 300 és 346 forint között ala­kul, kilónként. Az állatvásárokban is megmutatkozik a fokozott érdeklődés a süldők, illetve malacok iránt. Egyre na­gyobb a kereslet és ez az árakban is megmutatkozik, egy választási malacért (15- 20 kilós) 7500-8000 forintot is elkérnek. Vásárnaptár Megyénkben a hét végén - a polgármesteri hivatalok ál­tal jelzett időpontban - ja­nuár 25-én, vasárnap Szek­szárdon, és Tamásiban ren­deznek országos állat-, kira­kodó- és autóvásárt. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 192/37. 10.05 Helló, Magyarország! 11.05 Erdészház Falkenauban 12.00 Déli harangszó 16.00 Bor és hatalom (ism.) 16.30 A szerelem jogán 160/67. 17.00 Segítség! 17.10 Csellengők 17.15 Variációk 17.45 Körzeti híradók 18.00 Platthy György Portré a kilencvenéves peda­gógus-festőről 18.20 Vízipók, csodapók (rajzfilmsorozat, ism.) 18.35 A pampák királya 130/52. 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Kisváros 20.35 Desszert 21.40 Kenő 21.45 Hírek 21.50 Aktuális 22.15 VilágKép (Feliratozva is!) 22.45 Az örök vesztes (olasz-francia film, 1971) 0.35 Híradó MTV1,22.45Az örök vesztes. A húsz éve Amerikában dolgozó Rocco az év bokszmeccsén Chicagóban megis­merkedik a gyönyörű fotómodellel. TV2 6.00 Gyökereink 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Willy Fogg utazása 14.25 Nekem nyolc! 15.50 Organikus narancs 7. 16.15 Remington Steele 33. 17.05 Marienhof 72. 17.30 Csupa-csupa élet 74. 17.55 Az Acapulco-öböl 75. 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek 77. 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő (német-osztrák sor. 3.) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele (amerikai sorozat 14.) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! tv2, 20.50 Rex felügyelő. Több egye­dülálló idős hölgy tűnik el Bécsben. Az áldozatok ugyanannak az étteremnek voltak a vendégei... RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30100-ból egy (ism.) 9.30 Borostyán (ism.) 10.30 Dragon Ball (ism.) 10.55 Grand Prix (ism.) J/.20Candy, Candy (ism.) 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 13.10 Randevú Edittel 13.30 Borostyán 29. 15.00 Rajzfilmklub 16.15 Sweet Valley 62. 16.40 Knight Rider 13. 17.30100-ból egy (játék) JŐ.OOMeri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest 40. 18.55 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz 19.55 Meri vagy nem meri? 20.00 Angyali érintés (amerikai sorozat 11.) 20.50 Sharon titka (amerikai film, 1996) Fsz.: Laurel O'Connor - Mel Harris 22.30 Gyerekjáték 3. (amerikai horrorfilm, ism.) 24.00 Fókusz (ism.) RTL KLUB, 20.50 Sharon titka. Sha- ront szülei meggyilkolásával vádolják, ám a pszichiáter nem hisz a bizonyíté­koknak és a rendőröknek. TV 3 SZÍV TV MSAT 16.00 Egy rém rendes család 76.30 Dinasztia (ism.) 17.3072 óra 18.00 Ki a főnök? 47. 18.30 Hegylakó 64. 19.30 Hír3 20.00 Mindenáron vesztes 22.30 Fejvadász (sor. -16.) 23.30 Hír3 (ism.) 24.00 Hegylakó (ism. 64.) 1.0072 óra (ism.) 76.00 Gigabyte 16.30 Sztárbarangoló 17.00 Brazil őserdők - Pantana 18.00 Szörnyű titok 19.00 City kulturális magazin 19.15 Kapásjelző 19.30 Én kicsi pónim (ism.) 20.00 Blende 20.30 Benkó Dixieland Band 27.00Tornado Run (am. film) 23.00 Sztárbarangoló 15.00 A hekus (ism.) 76.00 Music boxmeccs 16.30 News-da 77.00Szelep (sportműsor) 18.00 Benny Hill (sor. 8.) 18.30 A hekus (német sorozat) 19.30 24 óra éjfélig (karatefilm) 108' 21.20 Murder One (angol sorozat 22.) 22.20 Mi van a szex után? DUNA TV MTV 2 HBO 9.00 Képes krónika 11.20 Régiók (ism.) 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Bohócok és gyerekek 13.05 Borok, borvidékek, bor­kultúrák 7/3. 13.30 A megfagyott gyermek 15.00 A természettudomány és technika mérföldkövei 15.15 A Zene Arcai (ism.) 15.55 Figyelj! 16.30 Falunéző 16.40 Póráz 17.05 Jelenko 13/12. 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.15 Szarvassá vált fiúk (magyar film) 80’ 19.50 Bartók Béla: Magyar képek 5.50 Műsorismertetés 6.00 Híradó 6.10 Időjárás és hójelentés 6.15 Határtól határig 7.00 Híradó 7.10 Időjárás és hójelentés 7.15 A Magyar Kultúra Napja 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Azok a csodálatos állatok 11.20 Mérföldkövek a magyar technika történetében (ism.) 16.05 Repeta 17.30 Kormányváró 18.00 Az Onedin család 18.30 Magyarország ma 18.55 Mi újság a Futrinka utcában? 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 5.30 Zenemánia: Spiee Girls 7.00 Bolondos dallamok 7.30 Bír-lak 8.05 Veszélyes kölykök (am. filmdráma.) 95' 9.45 Barátom, Joe (ír-német film) 98’ 11.30 T-Rex, dinózsaru (am. vígjáték) 88' 13.05 A bíborvörös dolgozószoba 14.00 Sorsjegyesek (amerikai vígjáték) 98' 15.45 Szerelmes hercegnő (angol dráma) 90’ 17.20 Partra mászott halak (lengyel film) 96’ 19.00 Bolondos dallamok 19.30 Bír-lak (amerikai sorozat) 20.05 Váltó 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Fehér éjszakák AI Manach Pusztina (dok.-film) 35’ 22.55 Chung-king expressz (tajvani film) 99’ 0.35 Híradó 20.00 A Magyar Kultúra Napja A magányos cédrus 20.50 MTV+ 21.00 TS-extra 21.30 A Magyar Kultúra Napja Az ember tragédiája A debreceni Csokonai Színház előadása, felvételről 0.20 Mélyvíz 20.00 Kivégzős (am. horror) 21.40 Sztárközeiben: Charlie Sheen 22.05 Melrose Place 22.50 Charlot és Charlotte 1. 23.45 Charlot és Charlotte 2. 0.40 (T)Esti mesék 2.10 Halálos kötődés 3.35 A pokol angyala 109’ HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 16.00 Képújság. 18.00 Koktél. 20.00 Szív Tv. POP TV 6.00 Zenés ébresztő. 6.30-8.00 Vekker. 20.00 Műsoris­mertetés. 20.10 Esti egyveleg. 21.30 Gyerekrablás. Szekszárdi VTV 7.00, 19.00, 21.35, 22.35 VTV Híradó. 7.25, 18.10 Mozaik. 8.25, 11.45 Hobbi Magazin. 8.55 Súlyemelő világkupa '97. 9.25. H. Németh István - portré. 10.15 Reno-tól Délre. 12.15 Képújság. 17.40 Triatlon fesztivál '97. 18.45 Esti mese. 19.25, 22.00 KP - gazdasági magazin. 20.00 Sötét univerzum. TelePaks VTV 17.15, 19.55 Paksi képeslap. 17.20 Patika 4. 17.45 És most... 18.15 Pannonhalma. 18.30 Bartók: Este a széke­lyeknél. 18.40 Értékmegőrző. 18.45 Pódium. 19.20, 20.00, 21.40, 22.20 TelePaks Híradó. 19.30 Képújság. 20.10 Ma Este: Őrangyalok 4. 21.50 Pódium (ism) RÁDIÓK: Alisca Rádió 6.30-7.30 Hírek, útinform. 7.00, 8.00, 10.00, 12.00 Hírek. 7.40 Évfordulónaptár. 7.50 Bűnügyi krónika. 8.00-13.00 Napközben. 8.40 Programajánló. 8.50 Állásajánló. 9.10 A Nap híre. 9.40 Adónaptár. 10.20 Állatok, emberek. Rádió Antritt 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, ,19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Tarka-barka. 15.40 Útinform. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 01.00 Műsorzárás. 13.00-21.00 névnapló, évfordulónaptár, programajánló. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! 9.30-16.00 Mindent bele! Közben: 11.03 Délen innen-Délen túl. 16.00, 17.00 Hírek. 17.15 Sportpercek. 18.00 Hírek. 18.05 Carmen Top 10.19.03 Kí­vánságműsor. 19.55 Hírek. Fortuna Rádió Paks 8.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 15.00, 16.00, 19.00 Hírek, időjárás, útinform. Zenei szerk: Herfort Róbert. 13.30, 17.30 BBC Hírek. 10.15, 15.45, 17.50 Sport. 10.45 Állása­jánló. 12.00-13.00 Fortunamix. 14.00 Zenei szerk.: Zom- borka Zoltán. 18.00 Zagyveleg morzsa. 18.30-19.00 Re­cord Express ajánlata. 19.00 CSENSZ. Joker Rádió Dombóvár 6.00 Műsorkezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00 Hírek. 7.05 Útinform. 7.10, 8.15,18.50 Sport. 7.30 Ügyeleti hírek. 7.40 Joker Büfé. 7.50 Lapszemle. 8.30 Évfordulók. 9.00 Gazdasági hírek. 9.15 Kulturális ajánlat. 9.30 Soros hirdetések. 11.00 Telefonos játék. 11.45 Joker Büfé. 14.45 Telefonos játék. 15.00-18.00 IG. 17.40 Ügye­leti hírek. 19.00 Nosztalgia műsor. 20.00 Műsorzárás. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.38 Közlekedési információk. 6.45 A régió hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.38 Közlekedési információk. 7.45 BBC-hírei. 8.00 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00-10.00 Szolgáltató magazin. 10.00-11.00 Kulturális ki­tekintő. 11.00-12.00 Zenés kívánságok. 20.00-21.00 Na maternjem jeziku. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Titanic (15.30, 19.00 óra). Kisterem: Evita (16.30,19.00).

Next

/
Thumbnails
Contents