Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06-07 / 285. szám
A biztonság kulcsa a bővítés Moszkvát is demokratikus irányba tereli Több támogatás az iskoláknak Informatikai tudás nélkül gyakorlatilag analfabétákat képeznének Történelmi jelentőségű döntésnek nevezte a pedagógusok minőségi bérpótlékénak jövő év szeptemberi bevezetését Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter szombaton az „Iskola az ezredfordulón” címmel rendezett tanácskozáson. Az iskolaszékek több mint ezer képviselője előtt kijelentette: a nemzeti alaptanterv bevezetésével sokkal inkább közös üggyé válik az iskola, mint korábban volt. A német parlament határozottan támogatni fogja az új NATO-tagok felvételének jóváhagyását - jelentette ki Varsóban Volker Rühe. A német védelmi miniszter a lengyel fővárosban a NATO jövőjéről folytatott tanácskozáson úgy fogalmazott, hogy hazája számára az észak-atlanti védelmi szervezet keleti bővítése egyet jelent az európai stabilitás és a béke esélyének növelésével, valamint a jószomszédi és a baráti kapcsolatok megerősítésével. Volker Rühe meggyőződéA csecsen elnöknek alárendelt kommandó parancsnoka arról tájékoztatta a magyar illetékeseket, hogy a két magyar túsz él és egészséges. Mohamed Mahomadov alezredes szerint a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat két munkatársát, Dunajszky Gábort és Oláh Istvánt a köztársaság délnyugati részén tartják fogva. Az emberrablók október 23-i akciójuk során magukkal vittek egy műholdas telefont is, de a nyilvánosság nem kapott tájékoztatást arról, hogy a magyar hatóságoknak sikerült-e kapcsolatba lépni velük. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) következetesen kitart azon álláspontja mellett, hogy a magyar termőföld csak hazai természetes személyek, önkormányzatok, kivételes esetben pedig egyházak tulajdonába adható - hangzott el az országos elnökség szombati üléséről tartott sajtótájékoztatón. A testület nyilatkozatot fogadott el, amelyben arra szólítja fel a párt parlamenti képviselőit: ne szavazzák meg a házszabálytól való eltérést, mivel az ellenzék által megfogalmazott, mintegy 300 ezer aláírással is támogatott népszavazási kérdést továbbse szerint a NATO bővítése az oroszországi demokratikus átalakulásnak is hasznára lesz, mivel a NATO és Moszkva partneri együttműködése ebbe az irányba fogja terelni Oroszországot. Bronislaw Geremek ugyanakkor nyugtalanságának adott hangot: szerinte a Nyugat túl gyakran minősíti Oroszországot a legfőbb keleti partnerének. A lengyel külügyminiszter „Európa közepén valóságos csodának” minősítette, hogy hazája és Németország az előítéleteket és a gyűlöletet eltemetve még a huszadik században megbékélt egymással. Magyar Bálint a közoktatási reform kapcsán kiemelten szólt a NAT-hoz fűződő várakozásokról, a helyi tantervek jelentőségéről. Említést tett arról is, hogy a minisztériumban speciális programot dolgoznak ki az idegen nyelvek oktatásának javítására. Aláhúzta: az ezredforduló iskolájában az informatikai-felhasználói ismeretek ugyanolyan szerepet kapnak, mint korábban a közismereti tárgyak, mert ha valaki úgy hagyja majd el a középiskolát, hogy nem rendelkezik informatikai tudással, potenciálisan analfabétának fog számítani. A miniszter szólt arról is, hogy az jövő év szeptemberétől a pótlékalap 25 százaléka, egy évvel később pedig a pótlékalap 50 százaléka áll majd rendelkezésre e célra. A minőségi bérezésre szánt pénzek 20 százaléka felett a fenntartó rendelkezik. A konkrét, személyekre vonatkozó döntés az oktatási intézmény vezetőjének kezében van. Megemlítette: a számítások szerint a végrehajtásra a jövő évben 2,6 milliárd forintot, 1999-ben 14,5 milliárd forintot, 2000-ben pedig 26 milliárd forintot szán a költségvetés. E pénzből a számítások szerint a tanárok mintegy kétharmada részesül majd. Hangoztatta: a szülők érdeké is, hogy a jó pedagógus jobban legyen megfizetve. Magyar Bálint szerint az iskoláknak a szociális kérdésekkel is szembe kell nézniük. A jövő évben 3000 forintról 3600 forintra emelik a fejenkénti napközis normatívát, továbbá a roma gyermekek után 7200 forintos támogatást vezetnek be. 8800 forintról mintegy 13 ezer forintra fogják emelni a gyermekenkénti étkezési támogatás összegét is. A végső eszköz a sztrájk Alig csendesült el a szekszárdi húsosok ügye, itt az újabb botrány. A felszámolás alatt álló tatabányai brikettgyár dolgozói sztrájkkal, Jogellenes blokáddal próbálják kikényszeríteni elmaradt munkabérük kifizetését.- Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy a munkavállalók követeléseik érvényesítéseként rögtön a nyomásgyakorlásnak a legsúlyosabb eszközéhez, a sztrájkhoz folyamodnak, holott vitás esetekben, ha nem tudnak megállapodni a munkaadóval, igénybe vehetnék az ingyenes Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot - nyilatkozta lapunknak az eset kapcsán dr. Tálas Miklós munkajogász. A szakértő előtt nem ismeretlenek azonban az olyan esetek sem, amikor a munkaadónak eleve nem áll érdekében rövid távon megállapodni a munkavállalókkal. Az ok kézenfekvő:- Amíg a konfliktus tart, addig kamatmentesen használhatja a dolgozók bérét. így áthidalhatja átmeneti pénzügyi nehézségeit, nem kell magas kamatokkal terhelt rövid lejáratú hitelt felvennie. És persze nem kell befizetnie a bérek utáni közterheket sem.- Pedig a törvény a dolgozók érdekeit is védi, amikor kimondja, hogy legkésőbb minden hónap tizedikéig ki kell fizetni a járandóságot.- Egy dolog a törvény, egy másik a gyakorlat. Sok olyan cég van, ahol a dolgozók nem a fizetésnapon, hanem napokkal utána, esetleg több hónapos késéssel kapják meg bérüket. Van, ahol ezt elviselik, van ahol nem, és akkor jön a sztrájk.- A kollektív szerződés sok vállalatnál „hiánycikk" lett. Mindössze a cégek harminc százalékánál van érvényben.- Sajnálatos, hogy Magyar- országon a munkáltatóknak valóban csak a kisebbik hányadánál van érvényes kollektív szerződés. Pedig a munka- viszonnyal összefüggő lényegi kérdéseket, mint amilyen például a bérfejlesztés mértéke, a végkielégítés kifizetésének időpontja, a kollektív szerződés hivatott rögzíteni. Ezek a megállapodások a munkaadók érdekeit éppen úgy szolgálják, mind a munkavállalókét. Újvári Gizella Hajsza az emberrablók után Élnek a Csecsenföldön elfogott magyar túszok A KDNP a földkérdésről Mahomadov felhívta a figyelmet arra, hogy ha Budapest nem akarja megkerülni Moszkvát, akkor az Inter- polon, vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet grozniji képviseletén keresztül is kapcsolatba léphet a csecsen hatóságokkal. A grozniji biztonsági erők egyébként mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az egyházi segélyek elosztásában önfeláldozóan segédkező magyar állampolgárok mielőbb sértetlenül visszanyerjék szabadságukat - mondta az alezredes, aki szerint változatlanul nagy erőkkel folyik a nyomozás a csecsen emberrablók felkutatása érdekében. ra is alkotmányosnak tartják. Amennyiben a kormánytöbbség elutasítja a referendum kiírását, a képviselők - csatlakozva a kisgazdapárthoz és más ellenzéki erőkhöz - forduljanak az Alkotmánybírósághoz. Abban az esetben, ha a referendumra más okból nem kerülne sor, felszólítják a kormányt, hogy a választásokig hirdessen jogalkotási moratóriumot e tárgyban. Szilágyiné Császár Terézia elnökségi tag a kisgazdapárttal folytatott egyeztetésekről kijelentette: még le nem zárt folyamatokról van szó, azok eredménye még nem tartozik a nyilvánosságra. Gépkocsi napenergiával A kiotói klímakonferencia alkalmából mutatták be a japánok a „teljesen környezetbarát” autót, amely semmilyen káros anyagot nem bocsát ki, s így nem okolható a Föld felmelegedéséért. A tanácskozás jövő héten dönt a még „megengedhető légszennyezésről”. Lezuhant egy An-124-es A szibériai Irkutszk közelében tegnap reggel lezuhant egy An-124-es típusú repülőgép. Szétrombolt egy négyszintes, 64 lakásos házat, károkat okozott egy gyermekotthonban, két faházban és egy háromszintes iskolában. A légikatasztrófa következtében a gépen negyvenhatan, az épületekben legalább százan vesztették életüket. Kínai kivégzések Nyilvánosan kivégeztek húsz bűnözőt a héten a dél-kínai Sencsen városában. Tízet közülük fegyveres rablásért, illetve kábítószer-kereskedelemért ítéltek halálra, egy prostituáltat vendége meggyilkolásáért, egy tolvajt pedig azért, mert két ellene tanúskodó személyt gyilkolt meg. Kínában tavaly 4367 haíálos ítéletet hajtottak végre, azaz naponta átlagosan tizenkettőt. Tiltakoznak a farmerek Minden eddiginél kiterjedtebb tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba az olcsó importtól, a marhakór miatti teljes kiviteli tilalomtól, valamint a belkereskedelmi korlátozásoktól egyszerre sújtott brit marhatenyésztők. A gazdák közölték: megszállják a kikötőket és az utakat. A helyzetet mérgesítette a kormány bejelentése a csontos marhahús kereskedelmi tilalmáról. Lefoglalt bizonyíték Folyik a per az Unabomber néven Amerika-szerte ismert csőbombás merénylő, Theodore Kaszynki ellen. A nyomozás során lefoglalták erdei kunyhóját is, ahol a világtól elzárkózva szőtte gyilkos terveit. Száz év a mentesítésre Ha Kambodzsa nem kapna segítséget, akár egy évszázadra is szüksége lehet az ország földjében található több millió taposóakna eltávolításához. A gyalogsági aknák betiltását szorgalmazó ottawai konferencián 500 millió dollárt irányoztak elő a világméretű mentesítés elősegítésére. Segítség az újjáépítéshez Tízmillió forinttal támogatja a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium a leégett miskolci református templom helyreállítását. A biztosító már átutalt több mint 37 .millió forintot a gyülekezet számlájára. Szerencsére a templom várhatóan 100 millió forintot meghaladó újjáépítéséhez rendelkezésre állnak az eredeti dokumentációk. A miskolci városi vezetés reméli, hogy a jövő év közepére ismét birtokukba vehetik a hívők, a látogatók a templomot. Vendég a lapp Mikulás Rénszarvasok vontatta szán helyett Mikulás-emblémával díszített, szirénázó tűzoltóautón, a magas rangú vendégeknek kijáró rendőrautó-kísérettel, szemerkélő hóesésben érkezett szombaton Nagykarácsonyba Joulu- pukki, a finnek Mikulása. Magyar kollégájának „lakóhelyén” több száz lelkes gyerek várta. A mi Télapónk meghívást kapott, jövőre látogasson el északi-sarkköri Fül-hegyre, Joulu- pukki otthonába, hogy kicserélhessék tapasztalataikat, és megvitassák közös feladataikat. Kíméletes műtéti eljárás Magyarországon eddig nem alkalmazott műtéti eljárást vezetnek be hétfőtől a budapesti Kaáli Intézetben. A mikro- laparoszkópia megkönnyíti a diagnózis felállítását, segítségével a kisebb nő- gyógyászati műtéteket az eddigieknél kíméletesebben el lehet végezni. Megkezdődött a karácsonyi roham. Igaz, a mai bronzvasárnap a hivatalos nyitány, ám amint azt fotóriporterünk már tegnap megörökítette, voltak akik korábban „startoltak”. Áru bőven van a boltokban, időnként csak az ember keze kevés, cipelni a sok holmit.