Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-30 / 303. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tamási, Simoivtorivya Es Környéke 1997. december 30., kedd Olajra lépett Alkalmi ismerősöm, - kivel egy tárgyalóterem előtt hozott össze a jósors -, csaknem egy éve arról panaszkodott, nem érvényesül az igazság. Az, hogy ő, bár vádlott, mindaddig ártatlannak minősül, ameddig bűnösnek nem találják. Ezt a kétségtelen igazságot pedig egy olyan ügy kapcsán találta mondani, amelyben sokan, tanúk és vádlottak egyaránt megizzadtak. Az első rendű vádlottat azóta jogerősen börtönbüntetésre ítélte a bíróság, a szépreményű tárgyalótermes úr ügyének tárgyalását elhalasztották. A vád, amely két szinten is megállta a helyét, 250 milliós adócsalás volt gázolaj-manipulációval elkövetve. Az eljárás ezidáig az egyetlen befejezett gazdasági büntetőper. Az „elkülönített” vádlott a gázolajra keresett vevőt - ez vele szemben a vád. Emberünk egyébként saját maga védője volt: vagy nem telt hivatásos ügyvédre, vagy eny- nyire biztos volt a dolgában. Attól tartok azonban, hogy mostanában nehezen fejti ki álláspontját, ugyanis eltűnt, stílszerűen: olajra lépett. Ez is egy mód ártatlanságának vélelmét fenntartani. <-h -c) Erzsi néni 103 éves December 20-án töltötte be százharmadik életévét Tamási legidősebb polgára, Gyenei Györgyné, Erzsi néni, aki jó egészségben várja az újesztendőt. Születésnapján a város nevében Feliinger Károlyné, polgármester köszöntötte otthonában, a Tamási Nyugdíjasok Egyesületének jókívánságait pedig Klein István, az egyesület elnöke tolmácsolta a szervezet legidősebb tagjának. Ozoráért dolgoztak Oklevelet és Baráth Sándor fafaragóművész által készített dísztárgyat nyújtott át Ozora polgármestere, Schranz Istvánná a legutóbbi falufórumon azoknak, akik 1997-ben kiemelkedő munkát végeztek a község, a közösség érdekében, Elismerésben részesült a Ruzsáné Gergely Erzsébet és Schranz István pedagógus, Béndek Gyuláné óvónő, Lázár Istvánné köztisztviselő, a polgármesteri hivatal pénzügyi előadója, közalkalmazottak közül Kránitz János kőműves, és két közhasznú dolgozó, Bebesi István és Sárközi Lajos. Közösségi munkáját köszönték meg ezúton Béndek Ferencnek és Nagy Andreának, aki a falu gyermeknapját szervezte meg színvonalasan. Szintén köszönetét mondott az önkormányzat Simoni Gábor, si- montomyai temetkezési vállalkozónak, a roma kisebbségi önkormányzat pedig Tóth Márta óvónőnek adott át oklevelet a roma gyerekekért végzett lelkiismeretes munkájának elismeréseképpen. Gratuláltak a község legtisztábbnak ítélt portája tulajdonosának: a Bercsényi utcában lakó Béndek Józsefnének, valamint három legszebben virá- gosított udvar gazdájának, Mikolits Jánosnénak (Árpád utca), ifj. Márkus Józsefnének (Enyingi út) és Horváth Fe- rencnének (Táncsics utca). Óévbúcsúztató futás Simontornyán Malac, melegvizes fürdő Tamási egyszemélyes médiája Szerkesztőriporter (és díjazás) kerestetik a városi tévénél Hetedszer rendeznek 1997 utolsó napján szilveszteri futást Simontornyán. A mezőny a város strandjától rajtol délelőtt tíz órakor, s egy két és fél kilométeres táv megtétele után ide is ér vissza. A szilveszteri futáson negyvennyolcvan versenyző - köztük sok általános iskolás -, szokott részt venni, Szabadi István, testnevelő, a rendezvény szervezője ezúttal a rövidebb táv miatt is több résztvevőre számít. A győztes jutalma egy malac, amely Bögyös László simontornyai húsipari vállalkozó üzemében nevelkedik. A többieknek is „malaca van” azonban, ami jelen esetben annyit tesz, hogy nem ússzák meg szárazon, már ha szeretik a melegvizes fürdőt. A futóverseny után a strand ugyanis megnyitja kapuit a mezőny tagjai előtt. (Folytatás az 1. oldalról.)- Egy ekkora városban azonban legalább két főállású munkatárs kellene, egy szerkesztő-riporterre még szükség lenne. Egy esemény rögzítése önmagában nem szerencsés, vágóképekkel, hangalámondás- sal és esetleg eredeti hangot használva mozgalmasabb a műsor, de ez bonyolultabb is. Ahhoz, hogy bármilyen anyagot az ember szerkesszen, - úgy gondolom, hogy én a műA stúdió vezetője: Heiter Attila sort összeállítom -, több időre van szükség. Tavaly megkerestem az önkormányzatot, hogy mennyire van ennek létjogosultsága Tamásiban. Sokkal kisebb településeken aktívabban működik a helyi tévé. Ez azt jelenti, hogy többen besegítenek, pedagógusok, népművelők. Egy személyben mindent: kamerával dolgozni, szervezni, szerkesztői munkát is végezni nagyon sok. El lehet végezni, de a minőség rovására.- Mennyi pénzből dolgozik?- Fél millió forintot kapott a helyi tévé az önkormányzattól, amely biztosítja a helyiséget is. Kisdorogon és Tevelen jártak iskolalátogatáson a mucsi felső tagozatos tanulók szülei. A község önkormányzata - mint arról beszámoltunk -, már korábban jelezte a hőgyészi általános iskolát fenntartó társulásnak, hogy amennyiben nem nyújtanak kedvezményeket a diákoknak és az önkormányDe ez az összeg önmagában kevés. Egy ilyen heti információs műsor készítése évente másfél millió forint, ekkora összegből már megoldható egy munkatárssal dolgozni. Három, vagy minimum két főállású, és legalább négy-öt külsős kellene Tamásiban, ez a szakmában a gyakorlat. — A polgármesteri hivatalból, a művelődési házból lehetne élőben közvetíteni testületi üléseket, rendezvényeket?- Technikailag megoldható lenne, ehhez legalább két kamera, legkevesebb négy ember kellene. Ez rajtam kívül három ember díjazását jelenti - itt kezdődik a dolog. És eddig nem került szóba az eszközök használata, amelyek kopnak, amortizálódnak.- Milyen a hirdetőik érdeklődése?- Egy éve indult el a tévé, még nem reklámozta a szolgáltatásait. December elejétől megy főműsoridőben a képújság. A cégeknek reklámriportot tudunk készíteni. Idő kell, hogy ez gyakorlattá váljon, nagyobb zatnak, másik település iskolájával kötnek megállapodást. Erre Kisdorog és Tevel iskolája is lehetőségként kínálkozik a mucsiak számára. Az átirányítással mintegy háromszázezer forintot takarítana meg a mucsi önkormányzat. Binder Kornél, polgármester elmondta: sem a teveli, sem a városokban már kialakult ennek a kultúrája. Hirdetők itt is lesznek, kell egy-két hónap, amíg elindul.- A jövő évi önkormányzati támogatásról esett már szó?- Igen, beszéltem erről a polgármesterasszonnyal. Van egy megállapodás a helyi tévé és az önkormányzat között, ettől függetlenül újra be kell adni a kérelmet. De nem is a helyi tévét kellene támogatni, hanem a műsorkészítést, azokét, amelyek önkormányzati intézmények rendezvényeit rögzítik. Az idei összeg arra volt jó, hogy a televízió beinduljon, gyakorlatilag önerőből lett finanszírozva.- Mennyire érzi függetlennek a városi tévét?- Szerintem az. Nincs beleszólása senkinek abba, hogy egy műsor hogyan készüljön. Ahogy idő és energia engedi, úgy születnek a műsorok, és vannak olyan riportok, amelyek miatt nem kell szégyenkeznünk. (tf) kisdorogi önkormányzat nem kér az állami támogatáson felül pénzt a gyerekek oktatásáért. A kisdorogi iskola pedig a gyermekétkeztetést teljesen átvállalja. A polgármester szerint a mucsi gyerekeket nem érné hátrány, ha 1998 szeptember 1-től iskolát váltanának, mindkét iskolában van német nyelvű oktatás. A mucsi képviselő-testület mai ülésén dönt az iskolaügyben. (-h-c) Kék Hírek Szúrás, az biztos Karácsony után egy nappal csaknem tragikus eset helyszíne volt Tamásiban egy kosba-szőlőhegyi pince. À mentőszolgálat jelentette a rendőrségen december 27- én, szombaton este, hogy egy férfit kellett kórházba szállítani, aki mellkason szúrta önmagát. Az eset egy szóváltás után történt, a sérült súlyos állapotban került kórházba. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, hogy a férfi valóban önmagának okozta-e a sérülést. Autók a célpontban December 22-re virradó éjszaka egy Fiat típusú személygépkocsi kerekeit szúrták ki ismeretlenek egy tamási parkolóban. A tulajdonos kára húszezer forint. Szintén ezen az éjjelen Páliban egy BMW-ből loptak ki egy harmincezer forintos autórádiót. A tettesnek nem volt nehéz dolga: a gépkocsi nem volt lezárva. December 24-én egy Ford Escort eltűnését jelentették be Tamásiból a rendőrségen. A forró- nyomos szolgálat kiderítette: az autót egy családi vita után a tulajdonos élettársa vitte el. Karácsonyi csúcs December 24-én egyébként csúcsforgalom volt a Tamási Rendőrkapitányságon, amelynek ügyeletes nyomozói tizenkét órás munkát végeztek. Reggel fél kilenckor egy magyarkeszi családi ház gazdája hiányolt egy pb-gázpalackot a portáról. Délelőtt fél tizenegy körül egy tamási sértett jelentkezett azzal, hogy házának alagsorából régiségek tűntek el mintegy hetvenezer forint értékben. Tíz perccel később közlekedési baleset történt, egy óra múltán pedig egy tamási lakos tett feljelentést, miszerint december 23-án, este a rácvölgyi kisvendéglő előtt valaki megtámadta és elvette háromezer forintját. A gyanúsított, a nagykónyi O. V. elismerte a bűncselekmény elkövetését. Este jelentették az említett Ford eltűnését. Jutott az ünnepekre a környéken „hagyományos” betörésekből is. Még december 22-én a simontornyai Kanyar presszóba hatoltak be, és a koppányszántói vegyesboltot is meglátogatták ismeretlenek. Mindkét helyről cigarettát, italt vittek el. Ma döntenek a mucsi képviselők az iskolaváltásról Iskolalátogatás a szomszédban Nehéz helyzetbe kerülhet a hőgyészi iskolafenntartó társulás, ha a Mucsiból bejáró gyerekek jövő évtől iskolát váltanak. A szülők tegnap tájékozódtak a lehetőségekről. Hirdetésfelvétel Takarékszövetkezetek: Hőgyész és Vidéke, Hőgyész 7191, Iregszemcse, Felsőnyék és Vidéke, Iregszemcse 7095, Nagykónyi, 7092, Pincehely, Ozora és Vidéke: Pincehely 7084, Ozora 7086, Nagyszékely, 7085, Simontomya 7081. Tamási és Vidéke-. Tamási 7090, Szakály 7192, Regöly 7193. Vércse Bori: Szakály 7192, Szabadság u. 188. Szabó Gyuláné: (BEZO-KERFU) Hőgyész 7090, Zrínyi u. 3. Üzenet a 488-378 telefonon. Bosnyák József, Tamási, telefon: 06- 30-460-727. Gyászközlemények: PAN- HOL Bt., Tamási, Aradi u. 19. Szabó Gyuláné, Hőgyész, Zrínyi u. 3. tel.: 488- 378. Az optimista zsákutca. A zsákutca, mint olyan, kevéssé hordoz pozitív jelentéstartalmakat. A Gőgös utca Tamásiban kivétel lehetne. Az utca végén álló kerítés önmagában ablak lehetne a világra, ha nem takarná el olykor az északról a szelek szárnyán érkező szemét. JEGYZET írta: Tóth Ferenc A fehérvári export T Ulán emlékeznek olvasóink, hogy tavaly felröppent a pletyka: a székesfehérvári önkormányzat felajánlotta Tamásinak, hogy átvállalja a város akkor tetemesre rúgó adósságát, cserébe roma családokat költöztet a városba. A pletykával egyidőben megszületett a hivatalos cáfolat is. Az ajánlat nem lett volna más, mint a ma már fogalommá lett Rádió utca exportja - gondoskodjon a roma családokról egy nehezebb helyzetben lévő település. Valószínűen csak a szőkébb környezet szerzett tudomást arról, hogy egy ilyen „export" azért megtörtént: Tamási külterületére egy Fejér megyéből érkezett roma család települt be, természetesen munkanélküliek, és segélyre szorulók. Az esetről a helyi cigányság véleménye sem egyöntetű, miként a fehérvári kilakoltatásról sem. Van, aki jogosnak tartja az önkormányzati lépést, más a romák jogfosztottsá- gának. Van, aki közülük is tiltakozna a fehérváriak esetleges betelepülése ellen. M ondhatnánk, ők jobban ismerik egymást, mint a magyarok őket. A „fehérek” azonban nem tudnak különbséget tenni köztük, legfőképp azok, akiknek nincsenek személyes tapasztalataik a cigányságról, csak „általában” ismerik őket. Azért nem árt erről nem megfeledkezni, mert a fehérvári eset bármikor begyűrűzhet Tolna megyébe is.