Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-02 / 281. szám
1997. december 2., kedd Sport 9. oldal Közgyűlés a Magyar Triatlon Szövetségnél Tiszta erkölcsi viszonyokra, objektivitásra van szükség Szombaton tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Triatlon Szövetség. A közgyűlés a szövetség elnökévé dr. Tömpe Istvánt, a Földhitel Bank és Jelzálog Intézet igazgatóságának elnökét, a MÁV elnökét választotta. A társelnök Gyenesei István MOB alelnök lett. A főtitkári teendőket továbbra is Czencz Péter látja el. A közgyűlésen elhangzottakról, a triatlonosok idei évéről Czencz Péterrel, a Szek- szárdon székelő szövetség főtitkárával beszélgettünk. — Hoz-e változást a szövetség életébe az új elnökség? — Dr. Tömpe István személyében erős vezetőre találtunk, hiszen mind a mozgósítható anyagiak, mind a gazdasági élet vérkeringésében betöltött pozíciója miatt nagy segítségére lehet a sportágnak. A társelnök, Gyenesei István otthon van a sportszakmái dolgokban és remek vezetői képességekkel rendelkezik. Kettejük személye számomra biztosíték arra, hogy sikerül a triatlont olyan mederbe terelni, hogy a valós értékek kidomborodhassanak. Tiszta, objektív viszonyokat kell teremteni, ez segíti leginkább a tehetségek kibontakozását. A közgyűlés előtt már többször felvetettem a vízilabdázók és a labdarúgók példáját. Azaz, hogy megfelelő szakemberek jó, eredményes sportágat „csinálnak”, illetve átláthatatlan kapcsolatrendszerben lévő személyek ülnek a székekbe. — Ezek szerint biztosítva látod, hogy anyagiak terén is felzárkózhassunk a triatlon nagyhatalmak mögé? — Az elvem az, hogy nem elsősorban a pénz számít. Sokkal fontosabbnak tartom a tiszta erkölcsi viszonyok kialakítását a sportágon belül. Ahhoz, hogy egy-egy versenyzőnk eljuthasson különböző rangos nemzetközi versenyekre, és ott megállja a helyét több millió forint szükséges. Úgy gondolom, ezen összeg előteremtése elsősorban nem a szövetség feladata. Az objektivitás érdekében kialakítanánk egy ponttáblázatot, ami alapján a teljesítmények az év végén dotálásra kerülnek. Az átigazolási díjak problémájának megoldásához is támpontot nyújthatna ez a rendszer. — Hogyan értékelnéd a magyar triatlosport idei szereplését? Czencz Péter főtitkársága alatt a harmadik elnököt , fogyasztja” — Remek évet zártunk. Molnár Erika személyében egy világsztár nőtte ki magát, de az ausztráliai vb-n a juniorok között ezüstérmet szerzett Héczey András és az ifjúsági világbajnok Góg Anikó is hatalmas tehetség. Mind a női, mind az utánpótlás vonalon a világ élvonalába tartozunk, s ha tartani tudjuk a „tempót”, a 2000-es olimpián a triatlon az egyik legsikeresebb magyar sportág lehet. — Hogyan értékeled a két megyénkbeli triatlonista világbajnoki szereplését? — Szabó János kis szerencsével csapatban ezüstérmet szerezhetett volna, Gergelics Natália pedig belekóstolhatott a világversenyek ízébe. Sok munka és nagy sikerek várnak rájuk. (fekete) Jé A szövetség a közgyűlés után triatlon bált rendezett, melynek keretében megjutalmazták a sportág idei legjobbjait, s átadták az év triatlonistái kitüntető címet Molnár Erikának és Lehmann Tibornak. A Tolna megyeiek közül a triatlonos Módos László (Dynamic TC Szekszárd), Gergelics Judit, Bajkai Zsuzsanna (mindkettő Quinter SE Bonyhád) aranyjelvényes, Szabó János (Dynamic) és Gergelics Natália (Quinter) első osztályú, míg a duatlonos Szabadi Máté (Simontomya), Gergelics Dóra, Gász Anita (Quinter), Mészáros János (Dynamic) aranyjelvényes, Gergelics Natália pedig első osztályú minősítést érdemelt ki. A duatlon sprint-ranglistaverseny junior-A korosztályának bronzérmese, Müller Krisztina (Quinter), és a duatlon rövid távú ranglistaverseny senior kategóriájának második helyezettje, Bauer Attila (Quinter) pénzjutalomban részesült. Megemelt támogatás a Tolnatej SE-nek Tízéves fennállásukat ünnepelték Szombat este a Tolnatej Rt. szekszárdi vendégházában megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából, éremosztással egybekötött jubileumi közgyűlést tartott a Tolnatej SE. A megjelenteket Horváth György, az egyesület elnöke köszöntötte, majd az 1987 feb- ruáija óta eltelt időszakot elevenítette fel Bálint Károly, a kézilabda szakosztály vezetője. Annak idején Szekszárdon egy évtizednyi szünet után alakult ismét felnőtt férfi kézilabdacsapat, mellyel párhuzamosan női kézilabda és kispályás labdarúgó szakosztályt működtetett még a klub. Ä legkitartóbbnak a férfi kézisek bizonyultak, hiszen a hölgyek rövid időn belül abbahagyták, a városi bajnokságban egykoron szép sikereket elérő kispályások pedig ma már csak alkalomszerűen állnak össze. A férfi kézilabdázók 1992- ben indulhattak először az NB Il-ben, a lehetőséget az ireg- szemcseieknek köszönhették, akik megyebajnoki győzelmük ellenére nem vállalták a magasabb osztályú szereplést. A tejesek hiába erősítettek, első harmadosztályú idényük végén nem sikerült kiharcolniuk a bennmaradást, igaz egy év múlva már ismét az NB Il-es küzdelmekre készülődhettek. A Tolnatej Rt. privatizációja után kedvezőbb körülmények között folytathatták, ám 1995-ben, második NB-s szezonjuk végén is kieső helyen zártak a szekszárdiak. Legjobb kiesőként aztán mégis megmenekültek, s a továbbiakban a csapat újabb átalakítását követően véglegesnek tűnő búcsút intettek az alsóháznak. Az NB II Dél-nyugati csoportjában tavaly a negyedik helyen végeztek, míg az 1996/97-es bajnokságban a szekszárdi férfi kézilabdasport eddigi legnagyobb sikerét aratva bronzérmet szereztek. Jelenleg a fiatalítás a szakosztály elsődleges célja, az őszt negyedikként záró együttesben már most öt-hat saját nevelésű, ifjúsági korú játékos jutott rendszeresen szóhoz mérkőzésenként. Teimel Lajos játékosedző elmondta, hogy egykori testnevelője, a Tolnatej SE első edzője, Csűrös István nyomdokain haladva helyi fiatalokból kíván egy ütőképes gárdát kovácsolni. Koller Ferenc, a sikeresen gazdálkodó Tolnatej Rt. elnökvezérigazgatója a bronzérmek átnyújtása után cége nevében további, megemelt támogatásáról biztosította az egyesület képviselőit. Bejelentése után szóba került a feljutás, ám az érdekeltek egyetértettek abban, hogy az NB I/B-s szereplés kérdése egyelőre nem időszerű. Egyrészt a minőségi váltáshoz szükséges anyagiak előteremtéséhez újabb szponzorok bevonása szükségeltetne, másrészt a Tolnatej Rt. - bár minden arra érdemes célt örömmel támogat - nem szívesen lenne egy kiesés ellen küzdő együttes névadója, harmadrészt pedig a legfontosabb feladat most a jelenlegi eredményesség megtartása mellett a korosztály váltás lebonyolítása. A jubileumi közgyűlés végén az egybegyűltek felállva, egyperces csenddel adóztak a klub egykori játékosa, illetve edzője, Vasvári István és Csirzó Antal emlékének. (teszler) Országos sakk csapatbajnokságok Tartja előkelő helyezését az ASE .VB I, Nyugati csoport Atomerőmű SE-Ajkai Bányász 7:5. Nagyarányú győzelem reményében fogadta a csoportban pillanatnyilag sereghajtó - de nem lebecsülendő játékerőt képviselő - bányászcsapatot az Atomerőmű SE. Az éltáblán Ács Péter sötéttel is biztosan tartotta a remit a hosz- szabb ideje hazánkban élő Gerardo Barbero nagymesterrel szemben. Kellemes meglepetésre Ács Péter az eddigi négy NB I-es mérkőzésén két döntetlen mellett már két győzelmet aratott. (Megjegyzendő, hogy az ASE üdvöskéje ez évi kiváltó teljesítménye elismeréséül a közelmúltban „Perényi Béla díjat" vehetett át a Magyar Sakkszövetségben). Szintén remekül küzdött a másik három ifi, közülük Tóth A. és Berkes újra nyert, Tancsa pedig fél pontot szerzett. Nagyszerű játékával ismét kiemelkedett Vidéki Sándor, a nemzetközi mester újabb győzelmével továbbra is százszázalékos az ötödik táblán. Ezúttal a vendégek jó nevű nemzetközi mestere, Stefan Gros cseh idegenlégiós vált Vidéki „áldozatává”. A csapat negyedik győzelmét dr. Hazai aratta az igen erős Györkös ellen. Csőm, Dumitrache, Molnár és Gosz- tola ezúttal remivel járultak hozzá az ASE sikeréhez. Összességében balszerencsés meccset vívtak az atomosok, higz nyert állását Molnár remire, Mészáros és Siklósi pedig egyenesen vesztésre rontotta. A vártnál kisebb arányú győzelme ellenére az ASE csak másfél ponttal van elmaradva a csoport toronymagas esélyese, az Elektromos mögött. Az NB I Nyugati csoportjának állása a 4. forduló után: 1. Elektromos 30, 2-3. Atomerőmű SE és Nagykanizsai Izzó 28.5-28.5, 4. Csuti SK Zalaegerszeg 25.5, 5. MTK 25, 6. Balatonalmádi 20, 7. Szombat- helyi Haladás 19.5, 8. Ajkai Bányász 15 ponttal. * Az 5. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Nagykanizsai Izzó-Atomerőmű SE 8.5:3.5. A mérkőzésről részletesen az 5. forduló időpontjában számolunk be olvasóinknak. NBI/B KSZE Szekszárd-Vasas Diana 3:9. Már a mérkőzés előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a KSZE nem ezen a találkozón fogja megkezdeni a felzárkózást, mivel ellenfele a tavaly még NB I-es, nagymúltú Vasas gárdája volt. A vendégcsapat erejéről csak annyit, hogy a három nemzetközi és a négy FIDE-mester mellett még a tizenegyedik táblán is nemzetközi címviselő ült asztalhoz. A hazai csapat összességében megfelelően helytállt, hiszen az első hat táblán csak minimális, 3.5:2.5 arányú előnyt szerzett a Vasas. A negyedik táblán ifj. Paszler legyőzte Besztercsényi FIDE-mestert, Németh, M. Kovács és Andi pedig döntetlent harcoltak ki. À vendégek hatpontos győzelmét az magyarázza, hogy a hetedik táblától lefelé Heilig révén csak egyetlen remire telt a szekszárdi csapat erejéből. Bár a KSZE elkerülte a kétszámjegyű vereséget, mégis, ezzel az eredménnyel a vendégek átvették a vezetést, a KSZE pedig az utolsó helyre csúszott vissza a tabellán. Az NB I/B Charousek-cso- portjának állása a 4. forduló után: 1. Vasas-Diana 31.5, 2-3. Pénzügyőr és BEAC 30.5-30.5, 4. Dozsó Pécs 28, 5. Keszthely 26, 6. Zala Volán 25.5, 7. Spartacus 24, 8-9. Statisztika II és Dunaharaszti 20.5-20.5, 10. DD Gáz 20, 11. Tatabánya 16, 12. KSZE Szekszárd 15 ponttal. (dr. Szabó) Mai sportműsor Röplabda: Női Magyarkupa: Paksi RK-Dunacen- ter-Kaposvár 17. Focinapi bál A szekszárdi városi sportcsarnokban december 28- án, délután két órakor megrendezésre kerülő „Szekszárdi labdarúgás napja” rendezvényt egy nagyszabású bál zárja le. A szervezők kérik a nyilvános esemény után bálozni kívánókat, hogy helyfoglalás céljából jelezzék részvételi szándékukat Szilágyi Dezsőnél a 74/315-733-as vagy a 74/318-212-es telefonszámokon. Félmillió az alapítványnak A szombati Dombóvár-Fe- rencváros kettős jótékony- sági labdarúgó mérkőzés több mint félmillió forinttal gyarapította a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány pénzalapját, a dombóvári esemény szervezőinek egészen pontosan 517 ezer forintot sikerült összegyűjteniük. Mészöly vagy Bonfrere? Újra felmerült Mészöly Kálmán neve a nigériai labdarúgóválogatottnál. A Reuter brit hírügynökség szerint csupán két jelölt van a szövetségi kapitányi poszt betöltésére: a jelenleg Cipruson tevékenykedő Mészöly és az a holland Jo Bonfrere, aki a tavalyi atlantai olimpián aranyérmet szerzett az afrikai ország nemzeti csapatával, de később lemondott. Totónyeremények A 48. heti totó nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nyereményösszeg 10.339.590 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nyereményösszeg 8.271.672 forint. 12 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1.018.548 forint, 11 találatos szelvény 91 darab, nyereményük egyenként 33.579 forint, 10 találatos szelvény 1.261 darab, nyereményük egyenként 4.039 forint. Női kézilabda vb, Németország Megfiatalított csapattal t Vasamap a Nemetország-Ja- pán (32-17) mérkőzéssel megkezdődött a női kézilabda-világbajnokság. Hétfőn szünnap volt a vb-n. A magyar válogatott első csoportmérkőzése kedden 18 órakor kezdődik Rotenburg an der Fuldában. Csík János szövetségi kapitány tanítványai Uruguay legjobbjai ellen mutatkoznak be. — Valószínűleg az uruk lehetnek a csoport leggyengébb tagjai, így talán én is szóhoz juthatok - vallja Pálinger Katalin, válogatottunk harmadik számú kapusa. — Fontos, hogy mérkőzésről-mérkőzésre lendüljünk bele, mert a harmadik fordulóban a románok elleni hatvan perc később sokat számít. Rám a vb-n csak statisztaszerep hárul, Meksz Anikó és Farkas Andrea személyében két világklasszis kapusunk van. Tőlük sokat tudok ellesni. — Az atlantai olimpia óta nyolc helyen változott a csapat. A lemondások, illetve Kökény és Siti sérülése miatt a rutinos erők mellé fiatalokat építettem be. A lényeg, hogy a csoportból minél előkelőbb helyen lépjünk tovább. Ezt követően a kieséses rendszerben bármi megtörténhet - fogalmazott Csík János szövetségi kapitány a rajt előtt. Á Magyar Kézilabda Szövetség az első hat helyet „díjazza” a vb után. A magyar válogatott kerete, kapusok: Meksz Anikó (Bondy AS, 32 éves, 103-szo- ros válogatott), Farkas Andrea (Dunaferr, 28,57), Pálinger Katalin (Győr, 19, 8), jobbszélsők: Kántor Anikó (FTC, 29, 85), Balogh Beatrix (Dunaferr, 23, 39), jobbátlövők: Szabó Melinda (Vasas, 26, 88), Borók Rita (FTC, 24, 12), Pásztor Zsófia (FTC, 22, 3), irányítók: Németh Helga (Koprivnica, 24, 100), Erdős Éva (Vasas, 33, 269), balátlövők: Deli Rita (Vasas, 25, 35), Farkas Ágnes (Koprivnica, 24, 57), balszélsők: Kenyeres Fanni (Bp. Spartacus, 19, 6), Takács Gabriella (FTC, 25, 14), beállósok: Pádár Ildikó (FTC, 27, 103), Kulcsár Anita (Győr, 21, 18). A válogatott csoportmérkőzései, december 2.: Ma- gyarország-Uruguay 18, december 3.: MagyarországElefántcsontpart 18, december 4.: Magyarország-Románia 16, december 6.: Magyarország- Koreai Köztársaság 19, december 7.: Magyarország-Al- géria 17 óra. Meksz Anikó rutinjára Németországban is nagy szükség lesz FOTÓ: GOTTVALD A palánk mellől Nem véthetünk Szarvas-hibát Női NB I: KSC Szekszárd- BSC Szarvas: szerda, 16.30 óra. Újvári Miklós: — Sajnos, a Zala Volán elleni ösz- szecsapáson semmit sem láttam viszont abból, amit gyakoroltunk, amit elterveztünk. Ellenfelünk a feldobás után azonnal ránk rontott, s ez teljesen megzavarta a játékosaimat. A csapat rövid idő alatt elveszítette tartását, szerkezetileg is szétesett. Nitulescut képtelenek voltunk tartam, így a közlekedésiek tulajdonképpen tíz perc alatt eldöntötték a mérkőzést. A védekezésünk általában lyukasnak bizonyult, a 92 zalai pontból hetvenet ziccerből kaptunk. A pozícióharcokban rendre alul maradtunk, negyven perc alatt mindössze öt védő és két támadó lepattanót szereztünk. Igazság szerint macska-egér küzdelem folyt a pályán, és sajnos, pszichésen is vereséget szenvedtünk. — Szerdán a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Szarvas együttesét fogadjuk. Az alföldiek előző találkozóikon - vereségeik ellenére - összefogott csapat benyomását keltették, ezért nem szabad félvállról venni őket. Határozott, agresszív stílusban kosárlabdáznak, ezért csakis agresszív játékkal lehet megtörni őket. Kiefer továbbra is harcképtelen, Kranyecz játéka is kérdéses, ennek ellenére bízom benne, hogy hazai környezetben győzni tudunk.