Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-13 / 291. szám

1997. december 13., szombat Sport 7. oldal A palánk mellől Kemény csaták előtt állnak NB I, nők: OSC-Közgáz- KSC Szekszárdi szombat, 17 óra. Újvári Miklós: — Amennyire nehezen tudtuk felvenni Amerikában az ot­tani játékstílust, -ritmust, leg­alább olyan nehezen hevertük ki a tizenöt nap alatt „leza­vart” tíz mérkőzés, és az új­bóli átállás okozta fáradalma­kat. Eredményt csak agresszív játékkal, feltétel nélküli haj­tással lehet elérni, és ez a ha­zaérkezésünk óta eltelt időben kevéssé jellemezte a csapa­tomat. Amíg Zalaegerszegen az akarati tényezők terén mondtunk csődöt, addig a Szarvas ellen fejben voltunk fáradtak, képtelenek voltunk váltani, az adott szituációkban a megfelelő megoldást válasz­tani. A BSE ellen egy félidőn keresztül jól tartottuk magun­kat, a második játékrészben azonban a fővárosiak kímélet­lenül kihasználták védeke­zésbeli hibáinkat. Rendkívül nehéz sorozat előtt állunk, hi­szen a hazai pályán csak nyögvenyelősen legyőzött csapatok ellen, most majd idegenben kell bizonyíta­nunk. Az OSC-Közgáz gárdá­ját jól ismerjük. Mindkét együttes számára létfontos­ságú a szombati negyven perc. Döntő lesz, melyik csa­patnak sikerül majd az akara­tát ráerőltetni ellenfelére. Kie­fer és Kranyecz sem teljesen egészséges, ám játékukra, ru­tinjukra szükségünk van, így mindketten pályára lépnek majd. Császárra és Orbánra viszont nem számíthatok. Férfiak: Klíma-Vili Ka­posvári SE-Dombóvári VMSE: szombat, 17 óra. Molnár István: — Tudom, hogy nekünk nem az Alba- comp csapatát kell megver­nünk, de két-három rutino­sabb játékosomtól ennél sok­kal jobb teljesítményt várok, különösen a támadásbefejezé­seknél. Borzasztóan sok lab­dát adtunk el, pedig egy kicsit figyelmesebb játékkal szoros eredményt érhettünk volna el. A Kaposvár és a Pécs elleni az idén hátralévő két mérkő­zés tétje az, hogy ha valame­lyik csapatot sikerülne le­győznünk, akkor az valószí­nűleg a bennmaradásért folyó küzdelemben ellenünk foly­tatná a harcot, míg a másik előre láthatóan a nyolc közé jut. Győzelemre talán a Pécs elleni hazai találkozón van nagyobb esélyünk. A Kapos­vár nagyon jó szerkezetű csa­pat, hiszen két nagyszerű kül­földi centerrel, két egykori vá­logatott bedobóval és egy utánpótlás válogatott irányí­tóval rendelkezik. Ennek a csapatnak előrébb lenne a he­lye, és Gellér Sanyi barátom­tól tudom, hogy a második körben ezt be is szeretné bi­zonyítani. Nálunk Laczházi játéka még mindig bizonyta­lan, őt a pécsi mérkőzésre előre tekintve csak százszáza­lékos állapotban engedem a pályára lépni. Nagyon sok múlik azon, hogy az irányí­tónk milyen játékra lesz képes és hogy egyáltalán ki játszik majd ezen a poszton. Korosztályos sakk világbajnokság, Cannes Kitűnően rajtoló paksiak December 8. és 18. között 121 ország több mint félezer sakkozója részvételével a franciaországi Cannes-ban zajlik a 10-14 éves sakkozók világbajnoksága. , A 11 fős magyar váloga­tottban három paksi fiatal is asztalhoz ült. A 14 évesek mezőnyében Vámos Viktor, a 12 éveseknél Berkes Ferenc, a legifjabbak között pedig Papp Gábor - valamennyien az ASE versenyzői. Az eddig le­bonyolított négy forduló alap­ján elmondható, hogy me­gyénk játékosai sikeres rajtot vettek. Vámos 2.5, Berkes 3.5, Papp pedig 3 ponttal kor­csoportjában az élbolyban ta­nyázik és joggal reménykedik a sikeres folytatásban. Ünnepre készülő zombaiak Megalakulásának 50. évfor­dulója tiszteletére ünnepi közgyűlést tart a Zombai Sportkör december 20-án 18 órakor a helyi művelődési házban. Az összejövetelre szeretettel várják az egyesület egykori és jelenlegi sporto­lóit, szurkolóit. A sportkör vezetői a jeles alkalomból szeretnének a régi emléktár­gyakból - fényképek, újság­cikkek, oklevelek, érmek, régi felszerelések - kiállítást ren­dezni, ezért kérik az érintette­ket, hogy a tárlat időtartamára juttassák el ereklyéiket a pol­gármesteri hivatalba. Labdarúgó NB I/B: 15. Paksi ASE 19 5 8 6 15-19 21 Az atomosok lesérült kreativitása A madárcsicsergéstől hangos, virágba borult tavasz után ha­sonlóan szép, verőfényes őszről álmodtak Pakson. Aztán más idők jöttek, a Duna-partján időnként szelesre fordult az időjá­rás, s kevesen gondolnak vissza örömmel az őszi napokra. Nyáron új edző került a csapat­hoz, változások történtek a ve­zetőségben és a játékoskeret­ben, emellett egy új bajnokság­ban indult a gárda. A tizenötö­dik helyezésnél mégis min­denki többet várt az Atom­erőmű SE labdarúgóitól - köz­tük Bőzsöny János, az együttes vezető edzője is. — A Kecskemét, a Tiszaúj- város és a Komló elleni mérkő­zéseinket hozni kellett volna, s akkor most a játéktudásának megfelelő helyen állna a csapat - mondja a tréner. — A játék­tudásának, s nem a hátterének megfelelő szinten, utóbbi ugyanis annál magasabb. Ki­sebb problémák nálunk is akad­tak, ám Pakson adottak a spor­tolás tökéletes feltételei. A leg­nagyobb gondot a sérülés miatt kieső, meghatározó játékosok hiánya okozta. — Szinte páratlan sérülés­hullám sújtotta a csapatot, mi korbácsolhatta fel azokat a bi­zonyos hullámokat? — Egyetlen játékosunk sem vált ki izomhúzódás miatt, amit esetleg a gyenge edzésmunka, a helytelen táplálkozás okoz­hatna. Bokára rúgtak, leragadt a láb, a térd. Sajnos, épp a táma­dójátékot kreatívan alakítani képes labdarúgóink estek ki, például Ignácz Jani, Osztermá- jer Gabi. Mentünk előre, küz­döttünk, daráltunk, dolgoztunk, a szükséges plusz azonban hi­ányzott. — A Kovácsevics, Jenei, Eger, Orosz, Barna védő ötös megbízhatónak bizonyult, a 19 őszi fordulóban mérkőzésen­ként átlagban egy gólt kapott az együttes, viszont összesen csak tizenötöt rúgott. — A kapott gólok tekinteté­ben a hatodik helyen állunk, míg a rúgottakéban a tizen­nyolcadikon. Amit a játékból meg lehet szervezni, azt meg­szerveztük. A szükséges erőn­léttel, fegyelmezetten futballoz­tunk, a középpályán is elfogad­hatóan védekeztünk - a kevés kapott gól nemcsak a közvetlen védelmünk érdeme. Egyszer sem „gomboltak ki” minket, háromszor kaptunk ki 2-0-ra, amúgy csak egy-egy góllal ma­radtunk alul. Két olyan találko­zónk akadt, amelyen két gólt lőttünk és mégsem tudtunk nyerni. Be kell vallanom, hogy ezek közül, a üszaújvárosi 2-2 rettentően felháborított. Kettő- nullra vezetünk már, amikor ki­állították az ellenfél középhát­védjét, azt a győzelmet elszóra- koztuk. — Nagyon szoros mérkőzé­seket játszottunk. Azok a labda­rúgók hiányoztak, akik a táma­dójátékban képesek megoldani bizonyos helyzeteket, a táma­dóharmadban ugyanis a pilla­natnyi döntéseken múlik min­den. Szabó és Fejes három-há­rom, Csemijenko két gólt lőtt az ősszel. Egy csatár részéről ha nem is kiemelkedő, de meg­felelő teljesítmény a nyolc gól, ők összesen hárman lőttek eny- nyit. Nem kaptak jó labdákat, s megfordítva ők sem indultak be úgy, hogy használható átadá­sokhoz juthassanak. Tisztán lát­juk a hibáinkat, de sajnos, a já­ték nehezen javítható elemeivel adódnak gondjaink. Bízom benne, hogy a sérültjeink - Ig­nácz, Osztermájer, Jávorka, Ju­hász - felépülnek, s esetleg egy-két játékost igazolni is tu­dunk. — Többször nyilatkozta, hogy néhányon visszaéltek az­zal, hogy kevesen voltak. — Előfordult, hogy csak ti­zenegy mezőnyjátékos állt a rendelkezésemre. Sajnos, sok esetben egyszerűen nem tudtam elrontani az összeállítást. Nem tudtam frissíteni, nem alakult ki kellő versenyhelyzet. Utóbbit nem mondja ki, csak tudat alatt érzi a játékos. A fiataljaink, Szabadi, Majsai, Rácz pedig hiába tehetségesek, egyelőre nem versenytársak. Remélem azonban, hogy a tavasszal leg­alább egyikük már az lesz, har­cosabbá, erőszakosabbá, ma­gyarul felnőtté kell válniuk, s ehhez idő kell. — Mekkora változások vár­hatóak a keretben ? — Elsősorban a jelenlegi ál­lományra kell támaszkodni. Egy-két játékosunkat megke­restek más klubtól, az ő sorsuk szerint alakulnak az átigazolá­saink. A csapatot nem akarjuk „lecserélni”, de biztosan vár­ható némi frissítés. — Az NB I/B-ben minden pont roppant értékes, ám a sok döntetlen miatt is állnak gyen­gébben a tervezettnél. — Nem játszottunk döntet­lenre, én egyébként is a támadó foci híve vagyok, ám ehhez hi­ányoztak az alanyok. Alkal­mazkodni kellett a jelenlegi ke­rethez. Egyetlen lehetőségként stabillá kellett válnunk hátul, mondván: ha találunk egy gólt, akkor nyerési esélyünk van. Biztos vagyok benne, hogy egy jól sikerült alapozással, a játé­kosok mentalitásbeli változásá­val és a sérültek felgyógyulásá­val a csapat lényegesebben jobban fog szerepelni, mint az ősszel. A tizenötödik helyet le­het magyarázni, de tény. Együtt „követtük el” ezt az őszt, senki sem húzhatja ki magát a fele­lősség alól. Ifj. Teszler Vendel gsfiiiiij Szabó Zsolt elől mentenek, az ASE csatárának három gólra futotta az ősszel... fotó: ótós Vasárnapi előzetes Holnap, a másodízben je­lentkező Vasárnapi Tolnai Népújság sportoldalain újabb érdekességeket kíná­lunk Önöknek. Elolvashat­ják a Zemplényi Györgyei, a magyar úszósport korábbi megmentőjeként emlegetett szélhámossal készült inter­jút. Megtudhatják, hogy Günter Netzer, az 1972-es Európa-bajnok német labda­rúgó válogatott vezéregyé­nisége melyik csapat(ok)- nak adja a legtöbb esélyt a vb-győzelemre, és folytat­juk az elmúlt héten elindí­tott „Sakk-suli gyereknek” című rovatunkat. A megyei események kö­zött röviden beszámolunk a faddi megyei II. osztályú labdarúgó csapat házatáján kialakult helyzetről. Tudósí­tunk a kosárlabda NB I szombati összecsapásairól (OSC-Közgáz-KSC Szek- szárd, Kaposvár-Dombó- vári VMSE), a tolnai NB I/B-s női kézilabda mérkő­zésről, a Pakson zajló terem- labdarúgó tornáról és olvas­hatnak a palánki autómodel­lező versenyről is. A hétvége sportműsora Szombat Kézilabda: NB I/B, nők: EGO Sport Thelena SK- LRl-Malév 18. Kosárlabda: NB I, fér­fiak: Klíma-Vili Kaposvári SE-Dombóvári VMSE 17. Nők: OSC-Közgáz-KSC Szekszárd 17. NB I/B, fér­fiak: Veszprém-Autó Tech­no Szekszárd 17. Teremfoci: Pénzdíjas NB I/B-s (Dunaferr, Csepel, PMFC, Beremend) torna a paksi ASE-csamokban, 9. Városi bajnokság a paksi ESZI-csamokban, 8.30- 19.30. Öregfiúk torna a bonyhádi sportcsarnokban, 9-16. Vasárnap Asztalitenisz: Női ifjúsági megyei TOP 12 a szekszárdi sportcsarnokban 9.30. Kosárlabda: NB II, nők: Székesfehérvári Kodolányi- Atomerőmű SE 11, Székes- fehérvári Kito-Atomerőmű SE 14. Röplabda: NB II, nők: Kalocsa-Paksi RK-Duna- center 14. Teremfoci: ITV Reprint- kupa a szekszárdi sportcsar­nokban, 8-18. Dombi-kupa nemzetközi serdülő torna a dombóvári szakmunkáskép­ző tornacsarnokában, 9. A DÉDÁSZ Rt. Szekszárdi Üzletigazgatósága tájékoztatja T. fogyasztóit, hogy az alábbi kirendeltségeken az év végi zárás miatt az ünnepi nyitva tartás a következőképpen alakul: Szekszárdi Fogyasztói Iroda dec. 20-án, szombaton 8-15 óra dec. 23-án, kedden, 8-12 óra dec. 30-án, kedden, 8-12 óra dec. 31-én, szerdán, zárva Hőgyészi Fogyasztói Iroda dec. 20-án, szombaton, 7-15 óra dec. 23-án, kedden, 7-12 óra dec. 30-án, kedden, 7-12 óra dec. 31-én, szerdán, zárva Paksi Fogyasztói Iroda dec. 20-án, szombaton 7-15 óra , . -, ■■ ... -, dec. 23-án, kedden, 7-12 óra dec. 30-án, kedden, 7-12 óra dec. 31-én, szerdán, zárva Tolnai Fogyasztói Iroda dec. 20-án, szombaton, 7-15 óra dec. 23-án, kedden 7-12 óra dec. 30-án, kedden, 7-12 óra dec. 31-én, szerdán, zárva Bátaszéki Fogyasztói Iroda dec. 20-án, szombaton, 7-15.20 óra dec. 23-án, kedden, 7-12 óra dec. 30-án, kedden, 7-12 óra dec. 31-én, szerdán, zárva (2430$ mÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊSSÊÊSÊÊÊSÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊKÊÊÊÊÊÊÊÊt A CAOLA KERESKEDŐHÁZ Rt. Magyarország egyik legjelentősebb háztartásvegyipari és kozmetikai termékforgalmazója TERÜLETI KÉPVISELŐI munkakörbe keres minimum érettségizett, jó kapcsolatteremtő, fiatal, dinamikus munkatársat Tol na és Baranya megye terű letére ELŐNY: kereskedelmi tapasztalat, esetleg képviselői gyakorlat. FELADAT: folyamatosan fejleszteni és ápolni a meglévő kapcsolatokat, új vevők bevonása... SZÜKSÉGES JOGOSÍTVÁNY, SZEMÉLYGÉPKOCSI, LAKÁSTELEFON. Ha szívesen lenne egy fejlődő, dinamikus kereskedelmi csapat tagja, küldje el pályázatát fényképpel december 18-ig a következő címre: CAOLA Kereskedőház Rt. Kereskedelmi Képviselet 1519 Budapest 112, Pf.: 404. Információ: 30/211-839. _______________________________________________________________________________________________________________(24024) KARÁCSONYI NYEREMÉNY AKCIÓ! Csempék és padlólapok nagy engedménnyel! IHcli:ólapok már 850,-Hl Egyes padlólapjainkhoz a fugázót ajándékba adjuk! Vásárláskor 25.000,­forintonként sorsjegyet kap, amellyel megnyerheti karácsonyi ajándékát. ^»tkotok W CSEMPE, PADLÓLAP FÜRDŐSZOBAFELSZERELÉS Szekszárd, Palánki u. 1. Tel.: 74/416-713 Bonyhád, Piac tér s Tel.: 74/ 456-968 Paks, Dózsa Gy. u. 40. Tel.: 75/ 421-488 Baja Tel: 79/ 427-129.

Next

/
Thumbnails
Contents