Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-02 / 281. szám
1997. december 2., kedd 3. oldal Megyei Körkép Közgyűlés a turisztikai egyesületben Eseménynaptár készül A dombóvári Kék Csillag Kistérségi Turisztikai Egyesület tegnap délután tartotta közgyűlését a dombóvári Városháza dísztermében, ahol egyebek mellett azt is eldöntötték a jelen lévő egyesületi tagok, a turisztika fejlődésének érdekeltjei, hogy a következő évre eseménynaptárt állítanak össze. Mint azt Szabó Lóránd, a kistérségi területfejlesztési menedzser elmondta, a dombóvári Tourlnform iroda polcain is több hasonló eseménynaptár található, s egy ilyen információs brossára a helyi szállásadóknak is nagyban segítené munkáját. Dr. Keller József, az egyesület elnöke ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az eseménynaptár megszerkesztése az egyesület tagjainak közös érdeke, s annak nem csak a helyi jellegű eseményeket, hanem a kistérségi régiónál tágabb földrajzi környezetben történő eseményeket is érdemes tartalmaznia. Az egyesület tagjai végül egyhangúan szavazták meg, hogy elkészüljön a kistérségre vonatkozó eseménynaptár, amelynek szerkesztését az egyesület tagjai vállalják magukra. Mint elhangzott, ezen naptár alapanyagának legkésőbb január végéig össze kell állnia nyomdakész állapotba, hogy időben terjeszteni lehessen a brosúrát. Természetesen az még nyitott kérdés, hogy valójában mi kerül, mi kerülhet ebbe a turisztikai kiadványba, ám bizonyos, hogy az egyesület tagjai egyaránt fontosnak tartják megjelenését. - nagy Tolnai költségvetési koncepció Kemény döntések várhatók? Új, a ’98-as évre szóló költségvetési koncepciót tárgyalt a tolnai képviselőtestület pénzügyi bizottsága, amely két kiegészítéssel támogatta az előterjesztést. Az önkormányzat saját bevételeinek növelésével kapcsolatban az anyag a laktanyaterület hasznosításának felgyorsítását, a városi ingatlanok bérleti díjainak felülvizsgálatát, valamint a az adóellenőrzési, -behajtási tevékenység javítását javasolja. A kiadások terén a tervezet szerint célszerű dönteni az intézmények kötelező feladatai további ellátásának kérdésében, illetve az intézményi struktúra esetleges megváltoztatásáról. Az előterjesztés javasolja annak megvizsgálását is, hogy indokolt-e a művelődési ház és a sportcsarnok jelenlegi formában történő fenntartása. A koncepció a szociális támogatások reálértékének megőrzését jelöli meg célként. A beruházásokkal kapcsolatos ajánlások között szerepel - a lehetőségekhez igazítva - a további szennyvíz- és csapadékcsatorna építés, az útépítés és a járdaépítés, az idősek átmeneti elhelyezését szolgáló intézmény létrehozása, valamint a központi buszváró építés. —s— Regionális szennyvízhálózat épülhet Madocsa a térség központja Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa és Paks polgármesterei tegnap megállapodtak, hogy szennyvízcsatorna hálózatot építenek. A beruházás a települések régi gondját lesz hivatott megoldani, Paks esetében az építés Dunakömlődöt érinti. A mintegy hárommilliárd forintba kerülő szennyvízrendszer kiépítéshez természetesen egyik település sem rendelkezik a szükséges pénzzel, a társulás éppen a támogatások megszerzését célozza - mondta el érdeklődésünkre Szabó József, Madocsa polgármestere. Több pályázatot szándékoznak a források megszerzéséhez benyújtani, így a környezetvédelmi, a vízügyi alaphoz, a megyei területfejlesztési tanácshoz is. A rendszer központja a tervek szerint Madocsa lesz, a védett vízbázis miatt itt indokolt megépíteni a tisztitót, amely valószínűleg a volt repülőtéren lesz. A polgármesterek reményei szerint a hálózat az ezredfordulóra készül el. A tegnapi megállapodás érvényességéhez a négy érintett képviselőtestület jóváhagyó határozataira is szükség lesz. Az érdekvédelem is megfogalmazta álláspontját Lépett egyet-kettőt a Dunacenter (Folytatás az 1. oldalról.) Megtudtuk azt is, Faller Dezső DC igazgatói fizetését nem veszi fel, a bruttó 190 ezer forint összeg levonások után maradó részét a paksi Kishegyi úti óvoda „Lépjünk egyet” nevű alapítványának ajánlotta fel. A Dunacenter Holding üzemi tanácsa és szakszervezeti bizottsága tegnap levelet fogalmazott, az önkormányzat valamennyi képviselőjének címezve. „A Dunacenter Holding Kft. dolgozói 1997. november 29-én a Tolnai Népújságból, illetve a központi telephelyen 1997. december 1-én reggel megtartott ad-hoc értekezleten értesültek arról, hogy a Paksi Önkormányzat Testületé döntött abban, hogy eladja a gazdasági egységet - amelyben mi is dolgozunk. Nagyon sajnáljuk, hogy a döntés előtt minket sem a munkáltató, sem az önkormányzat hivatalosan nem tájékoztatott, pedig ezt a munka törvény- könyve alapján meg kellett volna tenni. A munka törvény- könyve szerint a munkáltató köteles döntése előtt az üzemi tanáccsal véleményeztetni a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltató át(Folytatás az 1. oldalról.) A Hangya Szövetkezet az idén is jelentős szerepet vállalt a kistermelők kukoricájának a betakarításában. Csige István elnököt a munkák menetéről kérdeztük. — A kistermelők mintegy 20 százalékának áll még a földeken a kukoricája. Ennek az az oka, hogy nincs vevő, és nincs tároló, tehát nem tudja szervezése, átalakítása, privatizálására vonatkozó elképzeléseit. Ez sem történt meg. A munkavállalók így bizonytalan helyzetben vannak — nem ismerik a legalapvetőbb élet- és munkakörülményeikkel összefüggőjövőképüket sem. A városban folyó különféle beszélgetéseknek és találgatásoknak elejét vette volna az, ha a munkaviszonnyal összefüggő intézkedésekről az Mt. szerint az üzemi érdekképviseleti szervek előzetes tájékoztatást kaptak volna. Kérjük Önöket, hogy szíveskedjenek bennünket tájékoztatni az alábbiakról: — Minden dolgozó munka- viszonya továbbra is fennmarad-e? — A munkaviszony jogfolytonossága hogy alakul? — Lesz-e létszámleépítés, kiket érint, milyen arányban, mikortól stb.? — Amennyiben létszámleépítésre kerül sor: ki marad, ki fizeti ki a felmondással járó juttatásokat, ez mennyibe kerül, és ki vállal arra garanciát, hogy ehhez a munkavállalók hozzá is jussanak? — Összevonások, átszervezések lesznek-e? hová vinni a termést. Az előrejelzések szerint száraz hónapokra kell számítanunk és ha ez igaz lesz, akkor még alacsonyabbak lesznek az árak, mert az országból nem tudják elszállítani a terményt. A hazai piacon pedig túlkínálat van. — Jelenleg milyen a kukorica ára? — A Duna vonalában kicsit magasabb, itt 1100-1200 forint — Kollektív szerződésünk továbbra is fennmarad-e? — Jövőbeni bérezés, szociális és egyéb juttatások hogyan alakulnak? — Egyéb, a munkavállalókat érintő kérdések megvalósulásának lehetőségéről. Hivatkozva a fent már jelzett, 1997. december 1-én megtartott tájékoztatót nem tudjuk teljeskörűnek tekinteni, mivel az érintetteknek csak egy része kapott erre meghívást. Mi úgy tartjuk, hogy az üzem életében a megszületett döntés minden munkavállalót érint, ezért 1997. december 3-án 14 órára a Dunacenter Holding Kft. üzemi étkezdében munkásgyűlést hívunk össze, melyre tisztelettel meghívjuk Önöket, és itt szeretnénk megnyugtató válaszokat hallani a jövőnkről — ha még van. Előre is szeretnénk kijelenteni, hogy az átalakítással kapcsolatos teendőket minél zökkenőmentesebben lehessen lebonyolítani, a fenti tájékoztatást szükségesnek tartjuk. Szeretnénk minden olyan munkában részt venni, ahol a munkavállalók érdekeltek és abban segítséget nyújtani, hogy a jövőnk minél kedvezőbben alakuljon.” -rgmázsája, de a Hajdúságban 8- 900 forintért van érdeklődő. — A külföldi piacok közül melyik jöhet szóba, ahol befogadnák és ki is fizetnék a magyar terményt? — Az arab és a kínai piac nem csak érdeklődést mutat, de megrendelést is adott. A magyar kukorica annyira olcsó nekik, hogy még ilyen messzire is megéri szállítani. M. I. Hírek Wekler Ferenc a kisebbségekről A Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület december 4-én, csütörtökön 18 órától Wekler Ferenc országgyűlési képviselőt, az SZDSZ parlamenti frakciójának tagját látja vendégül a Szent István Házban. (Szekszárd, Rákóczi u. 69-71. szám.) A honatya a kisebbségek parlamenti képviselete, a kisebbségi törvény módosítása és egyéb aktuálpolitikai kérdések címmel tart előadást. A Téli rege a Német Színházban Heinrich Heine születésének 200. évfordulója alkalmából tűzi műsorra a szekszárdi Deutsche Bühne a Deutschland. Ein Wintermärchen (Németország. Téli rege) című darabot. A ma 17 és 19 órakor megtekinthető, egyszemélyes mű főszereplője Altenburg-Gera színházának generálintendánsa, Michael Grosse. A Téli rege egyébként érettségi tétel a hazai középiskolákban. Nosztalgi-klub a Gemencben Az idei év utolsó klubestjét december 5-én, pénteken a Gemenc étteremben tartja a Leposa-zenekar. Igazi meglepetés lesz, mivel az együttes korábbi tagjai - dr. Imre József, Pecze István, Béres János és Kovács László - is szerepelnek és további három vendég is fellép. Nagycsaládos Télapó A Nagycsaládosok Tolnai Egyesületéhez december 4- én, csütörtökön 18 órakor érkezik a Télapó, a tolnai művelődési házba. A rendezvényen az egyesületi tagok gyermekei ajándékot kapnak, ezen felül más jellegű meglepetésben is részük lesz. Összeül a jogi bizottság A tolnai képviselőtestület ügyrendi és jogi bizottsága ma, azaz kedden délután 3- tól ülésezik. A téma - a pénzügyi bizottság tegnapi ülésének napirendjével megegyezően - a város idei költségvetésének módosítása, valamint a jövő évi költségvetési koncepció és egy városi épület tetőszigetelése lesz. A kurdi tároló is megtelt fotó: gottvald károly Ha enyhe marad az idő, van esély a munkák befejezésére A kukorica sok helyen még lábon áll „Várjuk azokat a vállalkozókat, akiktől érdemes tanulni.” Vállalkozók a vállalkozásokért Három hónappal ezelőtt tizenkét vállalkozó elhatározta, hogy a saját erejéből létrehoz egy klubot, melynek az lesz a célja, hogy tagjai tudásukkal, fölös energiáikkal segítsék saját rétegüket. A Szekszárdon megalakult Polgári Vállalkozói Kör elnökével, Szűcs Istvánnal beszélgettünk. — Annyi szervezet, központ, társaság van, ahol a vállalkozóknak tanácsot adnak, segítenek nekik eligazodni az adózás és egyéb gazdasági problémákban. Mi indokolja a polgári kör megalakulását? — Egyik szervezet sem képviselte teljes egészében a vállalkozók problémáit. A kör kis- és közepes vállalkozókból alakult, akik Szekszárdon és a környéken igyekeznek érvényesülni. Ez az a réteg nehezen érhető el, a szükségesnél is kevesebb időt fordít kapcsolataira. Tudjuk, mert a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mi az ami leginkább hiányzott eddig, mi az, ami nekünk a legnagyobb segítséget jelentené. Ennek alapján fogalmazódott meg a vállalkozói kör célja: a piaci információk begyűjtése, azok egymásnak való átadása, egymás támogatása a gazdasági életben. Az ilyen segítség személyre szóló és közvetlen. Nem véletlen, hogy a nyugati országokban a használható piaci információnak komoly ára van. — Milyen területekről, csatlakoztak a vállalkozók a polgári körbe? — Nagyon sokoldalú a vállalkozók mozgástere, így az építőipartól a termékek előállításáig sok féle szakma képviselői tagjai a vállalkozói körnek. Éppen emiatt érezzük azt, hogy jó fórum leszünk, hiszen sok csatornás az információs körünk. Emellett az alapítványi és pályázati lehetőségeket is szeretnénk kihasználni. Nem titkolt célunk, hogy akár a vállalkozókat érintő törvények elfogadása előtt, a vitákban is szeretnénk részt venni. Havonta szervezünk tagjaink részére előadásokat, melyek a legaktuálisabb problémákkal foglalkoznak. így novemberben, a Művészetek Házában a közútfejlesztés lehetőségeiről volt fórum, decemberben pedig a jövő évi adószabályozásról lesz szó. — Hol van a Polgári Vállalkozói Kör székhelye? — Szekszárdon, a Hunyadi út 4-ben. Az érdeklődőknek itt adnak részletes felvilágosítást. Bárkit szívesen látunk, aki segíteni tudja a vállalkozói kör munkáját és akitől érdemes tanulni a többieknek is. Szeretnénk elérni, hogy támogatásunkkal a polgári léthez szükséges vállalkozások megkapaszkodjanak és felvirágozzanak. Mauthner Kovács Ferenc festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap délután Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési Központban. A tárlatot Wagnerné Pál Ágnes, a művelődési központ igazgatója nyitotta meg, közreműködtek a városi zeneiskola művészei. A kiállítás december 22-ig tekinthető meg, hétköznap 10-től 17 óráig.