Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-01 / 280. szám
r r Humor r DECEMBER 1. HÉTFŐ Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ELZA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Elza: Az Elizabeth (Erzsébet) név becéző rövidülése. Védőszent: Szent Elizabet, remeteségbe vonult francia apáca (+1130). Virága: fehér levelű borostyán. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Náhum próféta. E napon született 1880-ban Vörösmarty Mihály, 1951-ben Woody Allen amerikai színész. Hajdan. December elsején 110 éve, 1887-ben a Szekszárd Vidéke vezércikkében búcsúztatta a Kiskajdacson örök nyugalomba helyezett Perczel Istvánt, aki részese volt az ozorai diadalnak, tíz évig megyénk főispánjaként tevékenykedett és birtokán korszerű gazdálkodást folytatott. 100 éve, 1897-ben az országos tűzoltószöve- ség értesítette tagjait az új, közös egyenruha bevezetéséről, „nem fordulhat elő az - írták -, ami tényleg megtörtént, hogy a tűzoltó- parancsnokokat összetévesztették a generálisokkal”. 90 éve, 1907- ben a dunaföldvári polgári leányiskolában „sikerült Vörösmarty- estélyt rendeztek”. A szekszárdi hegyőrök Wemdl-rendszerű lőfegyvereket kaptak, „de csak addig, míg a viszonyok jobbra nem fordulnak”. A napi igék: Katolikus: íz. 2,1-5. Zsolt. 121. Mt. 8,5-11. Református: 2Kir. 10,1-17. Mk. 15,33—47. Evangélikus: Hab. 2,1-4. 2Tessz. 3,1-5. Ortodox: 2Tessz. 1,1-10. Lk. 12,13-15. A Nap kél 7.11 órakor, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 8.02 órakor, nyugszik 17.30 órakor. Vízállások a Dunán november 30-án, reggel 7 órakor: Dunaföld- vár -50 cm, Paks 56 cm, Dombori 60 cm, Arvízkapu 450 cm. A Sió Palánknál 170 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Alkalom az örömre. Nagymamák, anyukák és főleg gyerekek „keze munkáiból” nyílt kiállítás a tolnai művelődési házban. Az alkotók közös vonása, hogy tolnai nagycsaládokban élnek. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének tárlatát Jóföldi Gábor, az országos egyesület - bogyiszlói származású - elnökségi tagja nyitotta meg. Rámutatott, hogy míg sokan csak a problémákat látják az életben, addig más, „bogaras” emberek ilyen alkalmakat találnak a közös örömre, ami ráadásul nem is kerül sokba. A kiállítás december 6-ig látható.FOTó: gottvald Christo becsomagolja a Central Parkot Christo, a bolgár származású amerikai csomagolóművész újabb tárgyat választott nem mindennapi művészi szenvedélyének kiélésére: ezúttal a New York-i Central Parkot szemelte ki és afölé akar „lebegő tetőt” húzni - közölték a firenzei „Népek Filmfesztiváljának” szervezői, amelyen Christo meghívottként vesz részt. A művész 1995-ben a berlini Reichstagot, tíz évvel korábban pedig a Pont Neuf párizsi hidat csomagolta be. A Reichstag-csomagolás látványos produkciója annak idején turisták millióit csalogatta Berlinbe. A különleges „előadás” két hete alatt valóságos népünnepély volt az egykori német birodalmi gyűlés épülete körül. Villámkérdés A földrajztanár villámkérdéseket tesz fel: — Hogyan hívjuk azt a jelenséget, amikor a Hold csak egy részét takarja el a Napnak? A diák hallgat, társai súgnak: — Részeges napfogyatko- > zás. Korrupció — Három kívánságodat teljesítem - mondta a mesebeli tündér. — Teljesítsd négy kívánságomat, és én hajlandó vagyok ebből leadni neked húsz százalékot! Szalmaszál —1 Kisfiam, miért rugdosod a kavicsokat? Nézd inkább azt a fecskét, amelyik egy szalmaszálat visz a csőrében. — Látom, papa. — Mit gondolsz, minek neki az a szalmaszál? — Biztosan kólát akar inni! Fura álom — Az éjszaka nagyon furcsát álmodtam. Pompás vacsorát ettem, s annyira ízlett, hogy csak ettem, ettem, ettem. — S mi volt az a jó vacsora? — Arra már nem emlékszem, de mikor felébredtem, a matracom fele hiányzott! Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Ki dobta bele a szappant? „Ki dobta bele a szappant?” - ezzel a felettébb szokatlan címmel számolt be a News from Iceland izlandi sajtószolgálat arról, hogy a minap a szigetország „Öreg gejzírje” ritka kitöréseinek egyikét 50 kiló szappan és két zsák homok idézte elő. Iz- land forróvízforrásainak leghíre- sebbike ugyanis 15 percen át hatvan méter magas vízoszlopot és forró gőzt lövellt a magasba. Szappan és homok bedobása a gejzír torkába már évek óta szokásba jött, de a hatóságok tiltják. A sajtószolgálat mindenesetre nem minden gúny nélkül állapította meg, hogy „merő véletlenségből” éppen azon a napon került a mesterséges „gyújtás”, vagyis a szappan és a homok a gejzír torkába, amikor a közeli Hotel Gejzírben az izlandi turistaegylet évi közgyűlése tanácskozott. így aztán valamennyi részvevő közvetlen közelből gyönyörködhetett a jelenségben. Izlandi tudósok különben azon fáradoznak, hogy környezetbarát és egyúttal biztonságos eljárást dolgozzanak ki annak előidézésére, hogy a gejzírek a fotografáló turisták szeme láttára minél gyakrabban működjenek szökőkutakként. Olvastam írta: Venter Marianna „Súlyos ” gondok F naszkodik ismerősöm, hogy tizenegy esztendős leánykája, aki éppen csak üti a harminc kilogrammot, nap mint nap riadtan szemléli tükörképét, nem kövér-e. Szerencsére abba a stádiumba még nem jutott el a gyermek, hogy fogyókúrázni kezdjen, de jogos a félelem, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Mit is várnánk mást? Tévéből, újságból közel kétméteres, alig negyven kilós leányzók mosolyognak ránk, mint ideális hölgyek. Az „üzenetet” veszik a már egészen kis gyerekek is, s nyilván ők is ilyenné akarnak válni. A zonos magasságú emberek súlya teljesen eltérő lehet már csak a csontozatuk miatt is, s jópáran vannak, akik a táblázatok által előirt „ideális” súlyt sohasem tudnák elérni. Szerencsére az okosabbja nem is akarja. Nem a mérlegen kell ácsorogni és aggodalmas arccal figyelni a tárcsát, hanem mértékletesen és egészségesen táplálkozni no meg eleget mozogni. Akkor nem járunk úgy, mint az a lány, aki a következőt írta egy hetilapnak: „Több hete nem eszem semmit, csak vizet iszom és néha egy kis kekszet rágcsálok. Tövig töredeznek a körmeim és csomókban hullik a hajam. Gyakran elájulok és nem tudok aludni. Önök szerint mi bajom lehet?" Lottószámok Ötöslottó: 57, 59, 67, 88, 90. A jokerszám: 04 3 09 3. Hatoslottó: 10, 30, 34, 38, 41, 43. A pótszám: 11. Zöld rózsa A Steenks holland rózsakertészet első ízben tenyésztett ki egy szál zöld színű rózsát, amelynek a zöld smaragdról az „Emerald” nevet adta. A zöld rózsa világelső és jövőre fogják a nagyközönségnek bemutatni. Hét évbe tellett, amig sikerült a virágot kitenyészteni - közölte Erik Titulaer, a kertészet szóvivője. Csere — Vádlott, miért tört be másodszor is ugyanabba a textilboltba? — A feleségem az oka. Amit éjszaka elraboltam, azt másnap mindet ki kellett cserélni ! Abszolút — Ki az abszolút műveletlen? __ ??? — Aki azt hiszi, hogy Casablanca Casanova húga volt. Százlábú-panasz A kis százlábú panaszkodik: — Doktor bácsi, nagyon fáj a lábam. — Melyik lábad? - kérdezi az orvos. — Azt nem tudom megmondani, mert én még csak tízig tanultam meg számolni. Olcsó leszoktatás Tevekamat Nagy lépést tettek előre a tevék a nemzetközi hitelezésben a kamattá válás felé, bár még hosszú az út, hogy a dollárnál is szélesebb körben fogadják el pénzként a púpos négylábúakat. A kezdet mindenesetre bíztató: Líbia engedélyezte Nigernek, hogy egy 16 millió dolláros kölcsön kamatát részben tevékkel törleszthesse. A hitel tíz éves futamidejű, a kamat pedig 3 százalék. Ennek egy részét készpénzben fizeti vissza Niger, másik részét pedig 1500 tevével. A teve nagy előnye egyébként - mutatnak rá pénzügyi szakértők -, hogy nehéz hamisítani, púpjának telítettsége pedig vízjelnek is kiváló. Amerikában minden harmadik ember dohányzásból eredő betegségben hal meg! A riasztó statisztika erőteljesen ösztönzi a kormányhivatalokat, hogy minél több dohányzás elleni kampányt indítsanak, és támogassák az egészségügyi hatóságok leszoktató programjait. Az elszánt bagósnak a legkülönfélébb módszereket ajánlják: kipróbálhatja a hipnózist, a relaxációs terápiát, az akupunktúrát, s ezek mellett számtalan ni- kotinos rágógumi, orrspray és tapasz között válogathat. E módszerek és eszközök azonban meglehetősen költségesek, s nem is mindegyik bizonyult valóban hatékonynak. Márpedig külső támogatás nélkül aligha valószínű, hogy egy voltaképpeni szenvedélybeteget meg lehessen szabadítani függőségétől. Az elmúlt hat hónapban ezért egy „új” leszoktató-módszer hatékonyságát tesztelték, amely ha szerény mértékben is, de sikeresnek tűnik. Mindenekelőtt pedig: nagyon olcsó. Az eljáráshoz nem szükséges semmiféle segédeszköz, ambuláns rendelés keretein belül egyszerűen elvégezhető. Hogy mi ez? A családi orvos segítő-biztató- parancsoló-rábeszélő szava. A felmérés szerint minden más módszernél hatékonyabb az (ismerős) orvos figyelmeztetése. E felmérés szerint akár csak öt percnyi beszélgetés is hatásosabb, mint egy hosszú relaxációs tréning, hogy valaki megszabadulhasson káros szenvedélyétől. Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető I számláján. Hetente kisorsolunkegy-egy előfizetői kódot, amelyből naponto - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben I o kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Alsóheténylek közül Öné az a|ándókkönyv! AS M Kft. Tm-I Iroda Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. AS-M Kft. Tm-i Iroda Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/415-468. ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A tőlünk délre örvénylő ciklon hatására túlnyomóan borult lesz az ég. Egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is lehet. A keleti, délkeleti szél néha megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke ma még eléri az 5, 6 fokot, majd lehűlés kezdődik. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 5 Paks: Siófok: 6 Pécs: Szekszárd: 6 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) A Kárpát-medencétől délre egy mediterrán ciklon van erősödőben, mely jelentős csapadékot okoz a közeljövőben Magyarországon is. A légörvény hatására ma túlnyomóan borult lesz az ég, előbb nyugaton, majd egyre többfelé várható eső. A nyugati határszélen már havas eső sem kizárt. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke 4 és 9 fok között alakul. A ciklon csák lassan helyeződik északkelet felé, ezért a héten további csapadékra számíthatunk. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A mai időjárás sem igen kedvez a közlekedésben, ugyanis egyre többfelé lehet esőre számítani. Vizes, csúszós utak várhatók. A magasabban fekvő részeken rossz látási viszonyok is előfordulnak, akár 100 m alatti látás is lehet. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 20-25 25-30 Velencei-tó: Fertő-tó: 20-25 30-35 Balaton: 5 Velencei-tó: 4 Kaposvár: 20-25 Paks: 20-25 Tisza-tó: 5 Fertő-tó: 4 Siófok: 20-25 Pécs: 20-25 Tisza: 4-6 Duna: 5-6 Szekszárd: 20-25 Mohács: 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 06-90-304-623 Faxbank info: Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7650 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd. Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875 - Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.