Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-29-30 / 279. szám

14. oldal Gyermekvilág 1997. november 29., szombat Színezd ki Te is! 0=fehér, l=rózsaszín, 2=piros, 3=világoskék, 4=fekete, 5=narancssárga, 6=citromsárga, 7=lila. ANTLI BERNADETT, TAMÁSI Híres indiánok Montezuma, az aztékok uralkodója Sorozatunk eddigi epizódjaiban Észak-Amerika, egészen pon­tosan a mai Egyesült Államok jelentősebb indián törzseinek, azok vezetőinek sorsát mutattuk be. Délebbre, a mai Latin- Amerikába kalandozva láthatjuk, hogy a spanyol hódítók a kíméletlenséget tekintve semmiben sem maradtak el északi szomszédaiktól. Sok indián törzs tudna erről mesélni... A spanyol hódítók még nem is végeztek Hispaniola vagy Kuba őslakóinak kiirtásával, mérhe­tetlen aranyéhségükben máris nyomultak tovább a száraz­földre, elsőként a mai Mexikó területére. Egy tehetséges had­vezér, Hernando Cortez (1485- 1547) 100 tengerésszel, 508 ka­tonával és 16 lóval nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az óriási kiterjedésű, kiválóan szervezett - és aranyban gaz­dag - azték birodalom meghó­dítását. Cortez 1519. augusztus 16-án indult meg az ország szíve, a 300 ezres lakosú Te- nochtitlán főváros felé. Ekkori­ban a birodalom élén Motecuh- zoma Xocoyotzin, azaz általá­nosan használt neve szerint II. Montezuma (1466-1520. június 30.) állt. S jóllehet az aztékok - legalábbis az észak-amerikai indián törzsekhez képest - fej­lett társadalomszerkezettel ren­delkeztek, s ha kellett, több tíz­ezernyi harcost tudtak csata­sorba állítani, mégis a rémület­től félholtan figyelték, hogy miként keríti hatalmába egy kü­lönös idegenekből álló csapat az országot. Cortez és társai valóban kü­lönlegességnek számítottak az aztékok körében, akik a mennydörgő, halált osztó fém- rudakkal érkező, ijesztő ször­nyek hátán ülő szakállas sá- padtarcúakat isteneknek tartot­ták. A spanyol hadvezér emel­lett ügyesen kiaknázta az azté­koknak alávetett népek függet­lenségi törekvéseit, a tlaxcala nevű törzsből például 10 ezer fős segédcsapatot állított ki. Ezzel a haderővel először le­mészárolták Cholula város kö­zel 6000 lakóját, majd fogadták Montezuma könyörgő küldött­ségét. A megbízottak arany nyakláncokat adományoztak az idegeneknek, akik a krónika szerint „ujjongtak örömükben. Mintha majmok volnának, emelgették az aranyat, majd ör­vendezve leültek, mintha újjá­született és felragyogott volna a szívük. Mint éhes disznók, fal­ják az aranyat.” Az ajándékok persze nem tántorították el a spanyolokat, akik 1519. no­vember 8-án vonultak be Te- nochtitlánba, ahol az összeüt­közést kerülő Montezuma ün­nepélyes körülmények köze­pette fogadta őket. Sőt, a ravasz Cortez hamarosan azt is elérte, hogy Montezuma a fehér fér­fiak szállására menjen, ahol előkelő fogolyként, de a hatal­mától megfosztottan immár azt teljesítette, amit a spanyolok parancsoltak neki. Az arany utáni hajsza kiváltotta kegyet­lenkedések mindennapossá vál­tak, s egy szörnyű vérfürdő után az aztékok körülzárták és megrohamozták a spanyolok szállását. Cortez ekkor Monte­Montezuma egy XVI. századból származó rajzon zumát kivezette az erkélyre, s arra kényszerítette, hogy intéz­zen csillapító beszédet alattva­lóihoz. Ám népe ekkor már nem hitt egykor istenkirályként tisztelt vezetőjének. „Tegyétek le a fegyvert! Mutassátok meg, hogy nekem engedelmesked­tek!” - szólította fel a lázadókat az uralkodó, ám válaszként nyílvesszők és kövek repültek Montezuma felé, aki súlyos se­bekkel a fején zuhant a földre. Három nappal később, 1520. június 30-án örökre lehunyta szemét. Az azték birodalom nem sokkal élte túl uralkodója halá­lát. Bár Cortes időlegesen kény­telen volt elmenekülni Tenoch- titlánból, egy év múlva, 1521. május 31-én visszatért, s nyolc­van napi, pusztító ostrom és több tízezer indián halála árán végül is bevette az egykoron vi­rágzó, de akkor már szinte föl­dig rombolt fővárost. -szá­Színtiszta tánczene azoknak, akik érzik a dübörgést Ismét hódít a funky-muzsika! Nemrég jelent meg a harsány borítóval a piacra dobott The Ultimate Mix című album, me­lyen a funky-muzsika legna­gyobb sztárjai mutatkoznak be egy-egy szám erejéig. Az ame­rikai nagyvárosok fekete ne­gyedeinek tánczenéje egyszer már - közel két évtizeddel ez­előtt - meghódította a világot, s mostanság ez a stílus újból be­tört a diszkó-klubokba. Persze, a műfaj igazán nagy meglepe­tést nem okozhat a zenerajon­góknak, akik jól tudják - de legalábbis egy-egy szám fel- csendülésénél, feldübörgésénél azonnal érzik - , hogy a funky és a mostanában divatos rap között meglehetősen közeli a rokonság. Mondhatni azt is, hogy az előbbi volt az utóbbi „keresztapja.” Ezt bizonyítja a lemezen szereplő Afrika Bam- baataa, Kurtis Blow, ILL Bred, Grandmaster Flash, Sharissa Dawes és Papa G. Illetve még egy csapat, a felvételünkön lát­ható - s az amerikai és európai diszkóklubokban, pódiumokon, valamint a toplistákon mind gyakrabban szereplő - Mele Mel duó. Madámyelv Madámyelvnek tuljadon- képpen azt a beszédet ne­vezzük, ami egy „v” betű és egy magánhangzó, például a, e, é, o, stb. segítségével a < rendes beszédet madarak csiripeléséhez, csevegésé­hez teszi hasonlóvá. Például: Teve biviztovo- savan nevem tuvudsz ivígy beveszévélnivi. (Te bizto­san nem tudsz így beszélni.) Azaz minden szótag után vagy közé, a va, ve, vo stb. közül azt tesszük, ami azo­nos magánhangzójú, mint a szótag. Tehát to helyett tovo, san helyett savan, nem helyett nevem, stb. Sokszor előfordul, hogy jó barátok, egész gyermek­társaságok megtanulják ezt a beszédet, és állandóan így beszélgetnek egymással, amiben az a fő mulatság, hogy a többi gyerek, sőt, a felnőttek sem értik meg, amit a társaság egymással beszél. Különösen, ha gyor­san mondják. Egy másik változata a madárnyelvnek az „rg” be­tűs, bár ez már igazán sem­miféle madámyelvhez nem hasonlít. Például: Turgudsz irgígy bergeszérgélnirgi? (Tudsz így beszélni?) Úgy is csinálhatunk titkos beszédet, hogy mondaniva­lónk minden szótagja elé odateszünk egy másik szó­tagot. Például a „ko”-t. Te­hát: Kote kohol, kojárkotál koma koregkogel? (Te hol jártál ma reggel?) Trükkösen! Árvíz, árvíz! A következő beugratást szü- linapi zsúron, vagy akár az osztályban is játszhatjátok. Az egyik gyerek azt mondja a társaságnak: most megmu­tatom nektek, hogyan kell egy fél pohár vízzel árvizet csinálni. Ide teszem a poha­rat az asztal közepére, ti pe­dig álljatok fel székekre, nehogy vizesek legyetek, mert mindjárt árvíz lesz a szobában! A többiek nem nagyon hiszik, de az ijedősebbek mégis felállnak a székekre. Akkor pedig az a gyerek, aki kitalálta az árvizet, el­kezd mormogni a pohár fe­lett: — Hókusz-pókusz, ab­rakadabra... Persze nem történik semmi, s akkor nevetve mondhatja: — Hát, árvizet, úgy lát­szik, nem tudok csinálni, de egy pár nyulat székre állítot­tam és ez is valami! A Hegyek királya, a Szél és a Mikulás bácsi Vicces! Kovács és Szabó beszélgetnek: — Hallom, tavaly télen egy hajóról beugrottál a jeges vízbe, hogy kimentsd egy milliomos csemetéjét. Hát nem tudtad, hogy nagy bajod lehet a hideg víztől? — Azt én tudtam, hanem azt nem tudtam, hogy ki volt az a csirkefogó, aki hátulról belelö­kött a vízbe... — A sógoromnak elvitte az árvíz a horgászbódéját Mo­hácsnál. Szegény, nagyon elke­seredett. —- Hát vigasztalja azzal, hogy több is veszett Mohács­nál!.. — Nekem mindig nevethet- nékem támad, ha buta embert látok! — Érdekes! És akkor hogy tiiHcT Korntválknyni? A hó sűrű pelyhekben hullott a földre. Betakarta a házakat, a hegyeket, még az utakat is. Amikor már nem volt egy te­nyérnyi hely sem az úton, a havazás elállt. Gyönyörűen csillogott minden a napsütés­ben. Ez a szép fehér vidék na­gyon megtetszett a Szélnek és óvatosan, lassan fújdogálni kezdett. Játszadozott a csillogó havon. De nem csak a Szélnek tetszett meg a havas táj, hanem a Hegyek királyának is. Gon­dolta, megnézi közelebbről. Felöltötte szép ruháját és elin­dult az úton. A Szél úgy bele­feledkezett a fújdogálásba, hogy nem vette észre, s tele­szórta hóval, még fel is dön­tötte. Mérges lett a Hegyek ki­rálya: — Ki vagy te, hogy engem, az uralkodót meg mersz tá­madni? Nagyot sújtott a varázsbot­jával, mire a Szél egyből ösz- szerogyott, ott hevert a havon. A Hegyek királya meg nagy morogva visszament a palotá­jába. Másnap, amikor a Miku­lás bácsi elindult ajándékosztó útjára, belebotlott a Szélbe. Hiába keltegette, rázogatta, az nem mozdult. — Kelj fel, Szél, meg­fagysz itt a havon! — Hiába igyekszem - nyö­szörögte a Szél - nem tudok megmozdulni. Megbénított a Hegyek királya. Segíts rajtam, Mikulás bácsi, különben vé­gem! A Mikulás szíve megesett a bajban lévőn, úgy döntött, hogy mielőtt kiosztaná az ajándékokat, megpróbál segí­teni rajta. Rénszarvas szánjá­val meg sem állt a Hegyek ki­rályának palotájáig. Nagyon megörült neki a király, mert azt hitte, ajándékot fog kapni. Ám a Mikulás számon kérte rajta a Szél sanyarú helyzetét. — Add vissza a Szél erejét, Hegyek királya! Nélkülözhe­tetlen az ő munkája a világon! — Dehogy adom! Jó he­lyen van ott a havon az a him- pellér! — Ha nincs szél, sok min­den elpusztul. — Ej, mit bánom én, elég ha nekem nem esik bajom! — No, ha ilyen gonosz vagy, nem is kapsz ajándékot tőlem! Itt van helyette a vir­gács! Elszégyellte magát a He­gyek királya. A manók, kobol- dok, erdei tündérek, s minden­féle hegyi népek beleskelőd­nek az ajtón, s nagyot nevettek azon, hogy a Hegyek királya csak virgácsot kap a Mikulás­tól. Kikacagták a Hegyek kirá­lyát a mormoták, zergék, sa­sok, a medvék és a szarvasok is, mert még ők is kaptak min­den évben valami finomságot a Mikulástól, ha csak egy cukro­zott répát is. Egyből felugrott, meg sem állt az útig, ott aztán visszavarázsolta a Szél erejét. A Szél nem volt haragtartó, mindjárt ki is békültek, s köl­csönösen elnézést kértek egy­mástól. Kaptak is a Mikulástól olyan finom cukorkát, hogy mind a tíz ujjúkat megnyalták utána. Akkor a Mikulás felpattant a rénszarvas vontatta szánra, s mindjárt szólt is Rudi szarvas­nak, a vezetőnek, hogy ideje elindulni, mert a gyerekek már nagyon várják az ajándékot. Emlékeztek, gyerekek, ez az eset akkoriban történt, amikor mindenki egy kicsit késve kapta meg a Mikulás-csomag­ját. A szél és a Hegyek királya azóta is nagy békességben él­nek, ha forró a nyár, a Szél mindig felugrik a Hegyek kirá­lyának palotájába, s meglen­geti a király hosszú szakállát, hadd hűsöljön egy kicsit. Antalné Bíró Jolán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents